Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-25 / 147. szám
4 NÉPÚJSÁG Tamási és környéke 1991. június 1! Park lesz a deltában A városházán hallottuk Rendszeres olvasóinknak nem kell mondani, hiszen tudják, hogy a városházán mindig hallani valami új hírt. Most sem jártunk másként. így - szokásunknak megfelelően - közre adjuk a legfrissebbeket. Az idén is lesz részfürdőjegy annak, aki 17 óra után kívánja a tamási gyógyfürdő szolgáltatásait igénybe venni. Az önkormányzat és a vízmű vezetőinek megbeszélése eredményeként- lakossági kezdeményezésre- idén is lehetőség lesz olcsóbb jegyet venni a töredék időre, bár az általános áremelkedések miatt ez már 30 forint. Az egésznapos egyébként 50 forintba kerül. Ugyancsak lakossági igényként jelentkezett a reggeli úszás lehetővé tétele, s ebben is rugalmasan járt el az üzemeltető, így igény esetén egész nyáron életben marad ez a szolgáltatás. Jó hír a gyermekeknek, hogy a Koppány-parti üzletsor építéssel a KRESZ-pályából elfoglalt terület helyett a túlsó oldalon azonos méretű pótlás készül. Régi gondja a városnak, hogy a volt gyermekorvosi rendelő előtti deltát - a tiltás ellenére - egyesek kamion- és teherautó-parkolónak használják. Ez a közeli útkereszteződés miatt egyrészt balesetveszélyes, másrészt a nehéz járművek összetörik a járdát, fenyegetve a világító kandelábereket, nem beszélve arról, hogy ez a jelenség városképi szempontból is kifogásolható. Döntés született: a delta aszfaltrétegét feltörik, útépítéshez újra felhasználják, helyén pedig parkot létesítenek. Természetesen biztosítják az ott lakók zavartalan ki- és bejárását. Végül álljon itt egy jó hír a gépkocsi-tulajdonosoknak is. A városközpont garázsínségének enyhítésére a Szabadság utcai új 36 lakásos társas épületek mögött garázssor épül. A körülbelül 15 férőhelyes tároló kiviteSzegény ember és az ág Ugye ismerősnek tűnik a cím, ami a sokat hallott közmondásra utal. Nos, nem véletlen ez a figyelemirányítás, hiszen valami hasonló jellemző Kop- pányszántóra is. Szeptember 30-ig készül el a teljes vízrendezési terv, de a legnagyobb gondot az elmúlt hetekben a vízhiány okozta. Legnagyobb gond, könnyű ezt mondani, amikor van annál nagyobb is. Az első mindjárt az ivóvízhez kapcsolódik, ugyanis nem dőlt el, hogy kik kapnak a megpályázott összegből, és így nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok - a nagykónyi is -, mivel nem tudják, mihez fogjanak. A sor folytatható, hiszen az az ág erősen húz. Koppány- szántón nem véletlen ezért, hogy nagyon várják a körjegyző és munkatársai heti kétszeri „fogadónapját”, hiszen nagyon sokan felkeresik őket. Főleg szociális ügyek, gyámügyek és segélyezések miatt, de egyre többen érdeklődnek munkalehetőségekről is. Katasztrofális helyzetben vannak a kisközségek - fogalmazta meg a tapasztalatra épített véleményét Feliinger Károlyné nagykónyi körjegyző, akivel az álláskeresők növekvő számát is szóba hoztuk. Sok olyan család van Kop- pányszántón, amely munkanélküli segélyből és családi pótlékból él, és magas a segélyezések száma is. Az önkormányzat szociális, egészség- ügyi bizottsága véleményezi ezeket, s az összes segélykeret 970 ezer forint. Ebbe bele kell érteni a rendszeres, a rendkívüli segélyt, a rendszeres segélyt és az étkezési norma kü- lönbözetének átvállalását is. Az oldal készítői, Ékes László újságíró és Gottvald Károly fotóriporter köszönik figyelmüket, várják továbbra is érdeklődésüket, telefonjaikat, leveleiket, ötleteiket, mindenféle észrevételüket. Ne feledjék, minden kedden Tamási és környéke a Tolnai Népújság 4. oldalán. Keresse, vegye, vigye, várja! A történetíró nem kezdheti mással a beszámolóját, mint azzal, hogy az elmúlt héten kitört a baromfivész a Koppány menti településen. Az történt ugyanis, hogy mint minden évben rendesen, most is a Szent Iván napi búcsúra készülődtek, és ezért nem volt véletlen, hogy az a sok háziszárnyas nekirepült a nagykésnek. Jutott azonban sertés- és marhahúsból is az ünnepi asztalra. Nos, ebbe éz ünnepi készülődésbe cseppentünk bele Nagykónyiban, de azért a króSvájci piacon a Közgép Sokáig úgy tűnt, hogy nyugati piacra termelhet Németország egyesítése után is a Közgép Tamási Telepe, ám egyik nap robbant a „bomba”, nem volt szükség a Tamásiban gyártott térmékekre, az úgynevezett Teltomat aszfaltkeverő-dobokra. Kilenc legyártott ma is a telepen van — benn fekszik a cég tízmillió forintja —, de ígéretet kaptak arra, hogy a második félévben harmincra igény lesz. A helyzet ismeretében gyorsan cselekedtek. Renczes Béla üzemvezető szerint beléptek a svájci piacra, és mindenféle típusú gépkocsikon használható környezetvédelmi puttonyoka készítenek. A nullszériát gyárt ják mindegyik típusból, ezt bi zonyítják a kétdarabos meg rendelések. Tamásiból eddic harminc puttonyt szállítottak el és bíztató, hogy második fél évre újabb ötvenet vár a part ner. Természetesen mindez nerr köti le az üzem kapacitását, ezért még egy lépést meg kellett tenniük. Bekapcsolódtak a hírközlésbe, és rádiótelefon-tornyot készítenek. Ezekből egyelőre hatot szállítottak az Ausztria felőli, illetve a balatoni URH-lánchoz és a keleti lánchoz is van már öt toronyra megrendelésük. Mérni viszik a környezetvédelmi puttonyt Elszállításra varó toronyelemek Nagykónyi krónika nikaíráshoz is segítséget kaptunk. A községházán azt tudtuk meg legelőször, megkezdődött a Bársony utca szilárd burkolatúvá tétele. A több ajánlkozó vállalkozó közül a Prizma Gmk tette a legkedvezőbb ajánlatot, így ők nyerték el az 1,2 milliós beruházás kivitelezési munkáit. Sírház építését tervezi az önkormányzat házilagos kivitelezésben. Megtörtént a tervegyeztetés, és most „anyag után szaladgálnak”. Élnek a Bara- nya-Tolna Megyei Cserépipari Vállalat által kínált lehetőséggel, így az általuk meghirdetett akció alatt vásárolják meg az anyagot olyan kedvezménnyel, hogy a vállalat helybe viszi az árut. Átszervezést hajtott végre az önkormányzat az Idősek Házánál. Ez részben munkakörmegszűnést, részben pedig feladatátcsoportosítást jelent. Az új megoldás szerint a szociálpolitikai ügyintéző ellátja a felvételeket, a szervezést, az irányítást, a gazdálkodási előadó feladata pedig a térítési dijak beszedésével bővült. Ennek eredménye nemcsak a kiadások csökkentésében látszik, hanem abban is, hogy a szociálpolitikai ügyintéző járja a falut, és a személyes kontaktussal több az érdeklődő az intézmény iránt. Hamarosan teljes kihasználtság várható. Mindkét dolgozó anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi el a pluszmunkát. Eldőlt a hamleti kérdés Végkielégítés a dolgozóknak- Mi a munka? - tettük fel néhány hete a kérdést a Tema- forg egyik dolgozójának Tolna- némediben, s az asszony erre egy olyan cifrát mondott hirtelen, hogy nincs az a nyomda- festék, ami azt elbírná. Később aztán megnyugodva azt is elNekik nem mondtak fel (?) mondta több társával egyetemben, hogy a Damoklész kardja lebeg a fejük felett, s úgy néz ki, nemsokára a dolgozók zöme utcára kerül.Bizonytalan helyzetben vannak, csak néznek egymásra tanácstalanul, mert nem tudják, hogy akivel ma még együtt dolgoztak, azzal holnap mi lesz.Vagy vele mi lesz . . Nem véletlen ezért, hogy Zaj- tai Béla telepvezetőnek feltettük a hamleti kérdést: lenni vagy nem lenni? Nem lenni - válaszolta a tíz éve a volt kendergyárból kialakított telep vezetője, s hozzátette, nem szűnik meg teljesen, hiszen van a vállalatnak egy kereskedelmi részlege, így Tolna- némediben a tárolásra rendezkednek be. A felmondások nagy részét már kiküldték - a múlt héten húszán kapták meg -, s a jelenlegi 65 dolgozóból, vezetőből egy minimális számú marad alkalmazásban. Ez 6-tól 22-ig terjedhet. A rendészeti munkát, a Üresen marad az új üzemcsarnok A hangulat tükrözi a helyzetet rakodást, a parkgondozást magánvállalkozóknak kívánják kiadni egy feltétellel: az elbocsátott dolgozókat alkalmazzák. Az öthektáros területen ötezer négyzetméter fedett, zárt helyiség van, ebből 4500 használható raktárnak és üzemnek, de irodákat is tudnak kiadni. Telex, crossbar rendszerű - négy állomásos - telefon van, és csak bútorozásra vár a megnyitandó panzió. Miért állnak le a fonalhulla- dék-válogatással, amikor 4800 tonna kéne a nyugati piacra? Azért, mert nem tudnak alapanyagot szerezni. Eddig a Szovjetunióból vettek évi 6-7 ezer tonnát, 280 rubel tonnánkénti áron, ma már a volt testvérek 400 dollárt kérnek alapárként. A másik ok, hogy a belföldi textilipari termelés is visz- szaesett. A tolnanémedi telep július 1-jén lenne tízéves, de már nem lesz. A helyi és a környékről odajárt, de elbocsátott dolgozók, sajnos, nem tudnak majd elhelyezkedni. Keserű vigasz, hogy végkielégítést kapnak. A tervezel szerint ez azt jelenti, hogy az egy-öt évre egyhavi, az öt-tíz évre háromhavi, tíz év felett pedig hathavi átlagkeresetet fizetnek ki a volt dolgozóknak. Az egykori kendergyár Fásult emberek Regölyben Azt kérdezitek, mi újság Regölyben? Az, hogy az emberek már elveszítették türelmüket, és most fásultak. A fásultság pedig rosszabb, mint a türelmetlenség. Kérdezhetnétek, kérlek szépen, miért. Nehezen megy a tsz szétválása. Nézzétek, a tsz-ben bizonytalanok az emberek, a privatizáció is lassan megy, így érthető a létbizonytalanság. Más? Tervezzük egy II. világháborús emlékmű felállítását az áldozatoknak. Újszerű, nem hivalkodó - nézzétek, itt vannak az ötven centis makettről készült fényképek -, három méter magas kőtömb lenne. Bajnok Béla pilisvörösvári szobrászművész készíti, s a költségek 500-600 ezer forintra rúgnak majd, amit a község fedez teljes egészében. Úgy gondoltuk, ólomveretes betűkből kerülnek rá a nevek, s november Tjén, halottak napján szeretnénk felavatni. . . Tudjátok, kérlek szépen, azért nagyon nagy dolog a tsz szétválása. . . Hogyan aratnak? Most volt itt az elnökhelyettes, és azt mondta, még ebben a hónapban meg akarják oldani a válást. Akkor nem tudom, hogyan aratnak. . . A szakályi gépek mind Szakádban vannak, tavasszal ők a régi határt alapul véve vetették be a földeket. Keszőhidegkút, meg Belecska is ide tartozik. Hogyan lehet osztozkodni? Mondjátok meg, kértek szépen! Mi történik akkor, ha privatizáció, vagy ha reprivatizáció lesz? Elmondta Fehér Kálmán Helyrevergődnek Értényben Ami a látogatónak elsőként feltűnik, az nem más, mint az új külsőt kapott orvoslakás, no meg a községháza belsejének a rendbetétele. Igaz, nincs még készen teljesen - tudjuk meg Hadaró Sándor jegyzőtől -, hiszen padlót kell cserélni, a beázott előteret le kell meszelni, de már kezdenek helyrevergődni épületen belül. Na és mi újság épületen kívül? Végeztek a községi vízmű tervezési munkáival, a régi kutat két héten belül komprersszorozzák a kaposvári szakemberek, 2oo liter percenkénti vizet ígérnek. A tervből derül majd ki, milyen hosszú vezetékrendszert kell építeni a községben, és úgy gondolják, még az idén elkészítik a víztározót. Bíznak abban, hogy állami támogatásra is pályázhatnak, mert akkor jövőre be tudnák fejezni a vízhálózat teljes kiépítését. Tervezik, hogy ebben az évben felújítják a központi részen lévő középületeket. Áz utóbbi körbe csak az óvoda, a kulturház, a tűzoltószertár tartozik bele, de más épületekkel is számolni kell. Jó lenne később hazavinni az alsó tagozatot, de az iskola elhanyagolt, le kellene bontani, s helyette újat emelni. Igaz, arra tavaly bejelentette igényét az egyház. Gond még az öregek klubjának állapota, hiszen a tamási költségvetési üzem dolgozói olyan munkát végeztek - sajnos az orvoslakáshoz készülő konyhánál is -, ami nem öregbíti a cég hírnevét. . .