Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-09 / 34. szám

1991. február 9. NÉPÚJSÁG 9 Tolna megyei (magán) ábécé Az ember nemcsak nagy dolgokra emlékezik - szerencsére. Jelentéktelen apróságok, mozzanatok, hangulatok, valakinek a mosolya éppúgy felbukkan­nak emlékezetünkben, mint tájak, napfelkelték, vagy egy nyári vihar. Persze, az emlékek tárházából elő­szeretettel kerülnek elő olyasmik is, melyeket szíve­sen felednénk, mert nem vetnek túlságosan jó fényt ránk. Tudatosan feledni azonban nehéz, ha ugyan nem lehetetlen. A minap valamilyen okból végig kellett néznem me­gyénk településeinek listáját. 1965-ben tettem be először a lábamat Tolna megyébe, egy-két puszta ki­vételével nincs olyan lakott helye, ahol ne jártam vol­na. Még sincs emlékem mindegyikről, az ember esendő. Szórakozásul megpróbáltam összeállítani egy magán ábécét az emlékfoszlányokból. Először a városokról: BONYHÁD: - Amikor városi rangot kapott és ehhez néhai Hegedűs János tanácselnök jóvoltából gyors küllemi tatarozást, „Bonyhádot várossá festették” címmel emlékeztem meg az eseményről az Új Tükör­ben. Aztán vagy két évig a lábamat se mertem betenni a tanácsházára... DOMBÓVÁR: - Itt sikerült elfogadhatóvá bontani az ország talán legsikerületlenebb Kossuth-szobor- csoportját, mely az én gyerekkoromban még az Or­szágház előtt állt. És a semmiből létrehozni, a főható­ságok egyáltalán nem osztatlan lelkesedése mellett, Gunarast. DUNAFÖLDVÁR: - Azok a régmúlt évek, amikor még kockázatos vállalkozás volt feljutni a napjainkra már gyönyörűen újjáépült Török-toronyba. Termé­szetesen vállalkoztam. PAKS: - Herczeg Ágnes életműve, a zsinagógából lett szép könyvtár. Nemcsak a külleme, a munkája is. SZEKSZÁRD: - Az emlékek száma légió. Talán az 1965-ös első idejövetelemkor megismert kisváros, gyárkéménnyel a múzeum mögött és leírhatatlan, de kipróbált, albérleti viszonyokkal. TAMÁSI: - Az egyik régi választás kötelező újság­írói penzumát nyögve megismerkedtem egy gyönyö­rű, szálfa termetű, jóbeszédü parasztemberrel. Ö lett volna a pozitív hős, de szerencsére meghívott a laká­sára, ahol a falon függött csendőrőrmester korában készült fényképe. 1919 után mártirtermeléssel foglal­kozott, sokat ült érte később. Nem írtam meg... A falvakról: APARHANT: - Az iskola fejlődése a jelentéktelen­ségtől a mai tornacsarnokig. BÁTA: - A megye leghosszabb főutcája. BÁTASZÉK: - Kovácsolt vaskapu a községháza lépcsője előtt. BOGYISZLÓ: - Berka János lovai. Ezenkívül 1989. április 5., amikor a legkisebb létszámú író-olvasó ta­lálkozón sikerült részt vennem. Négyen ültük körül az asztalt... BÖLCSKE: - Egy nyári úszás a Dunában. DALMAND: - A már nem létező sütvényi ménes. DECS: - Az Öreg utca, a reformátusok úrasztalterí­tője és a templombelső középkori részei. DIÓSBERÉNY: - Nyakas kollégám futballbíráskodá- sához sikerült asszisztálnom. Valamilyen korábbi bünte­tés miatt a közönség csak 4 méterre közelíthette meg a pályát. Tökéletes rend volt, mert labdarúgási analfabe­tizmusom ellenére szövetségi ellenőrnek néztek... DÖBRÖKÖZ: - A Werbőczy-vár maradványai. DUNASZENTGYÖRGY: - A már rég eltűnt ősvilág­beli cigánytelep a faddi út mentén. Dr. Csók Sándor bernáthegyi kutyái. FADD: - Az utolérhetetlen Váci Mihály-klub, dr. Csehák Judit és néhai Krassay Gyula közös alkotása. FELSŐNYÉK: - Egy 1848-as tüzértiszt-plébános sírkeresztjének koszorúzása tavalyelőtt március 15- én. FÜRGÉD: - Majdnem teljesen sikertelen nyomozás Vas Gereben egyáltalán nem élő emléke után. GERJEN: - Amikor Rockenbauerék négy keréken járták az országot, itt keltünk át a Dunán a komppal. GRÁBÓC: - Az utolsó kalugyer, Babity Alexej bácsi és Gottvald kollégám róla készült portréja, a vállán át­vetett templomkulcsokkal. GYÖNK: - A diákok közvetlensége dr. Alexander A. Arnot nagykövet tavalyi ittjártakor. GYÖRKÖNY: - A pincefalu és Brunn János bará­tom tanyájában a mestergerendára vésett építési év­szám: 1849. GYULAJ: - A dámvadgyilkosság miatt elűzött régi állatorvos gyönyörű újfundlandi kutyája. HARC: - Pozsonyi Ignácné telitalálattal felérő új­ságcikk címe: „Mi a harci helyzet?” HŐGYÉSZ: - Az óriás fa a kastélyparkban. IREGSZEMCSE: - Egy nyakba rakható szégyenka­loda a művelődési ház 15-20 éve még létezett gyűjte­ményében. JÁGÓNAK: - Szépsége és azok az idők, amikor - Pál- fát nem számítva - ez volt az egyetlen falunk, melyet csak másik megyén keresztül lehetett megközelíteni. KAJDACS: - A Zichy-kápolna és a kiskajdacsi sír­rablók, sírgyalázók, akik egy mumifikálódott Perczelt felakasztottak a fára. KAKASD: - Sebestyén Ádám és életműve. KISSZÉKELY: - Az egybe épült templomok együt­tese. KOCSOLA: - Egy pedagógusdinasztia utolsó előtti sarja itt tagadta meg, hogy a XVIII. századig visszame­nő történetüket megírhassam. Megszégyenítő volt. KÖLESD: - Néhai Baranyai László képgyűjtő, kép­tárteremtő buzgalma. KURD: - Zichy Mihály-oltárkép a templomban. LENGYEL: - Fiatalka, legfeljebb 150-200 éves ma­mutfenyő a parkban. MADOCSA: - A megmaradt templomtorony. A má­sikat ugyanis elvitték Bölcskére, megteremtve ezzel a két falu kölcsönös „rokonszenvének” alapjait... MEDINA: - Karácsonyi mise őseim görögkeleti hi­tének templomában. Nosztalgia? Talán... MISZLA: - Pusztulása... MÓRÁGY: - Egy téli estén, csendes hóesésben a Machán pince elől néztük barátommal a falut. Mögöt­tünk lobogott a tűz a halászlé alatt és a fegyelmezett ba­rátom szemem láttára szeretett bele Mórágyba. Nemso­kára feladta szekszárdi lakását és már régóta ott lakik... NAGYDOROG: - Rántottét próbáltam rendelni a Napsugárban, 3 tojásból, de csak 2-ből, 4-ből, vagy 6-ból mért adagokra volt kalkuláció. Sikerült a 6-osra szánt összeget elosztatnom 2-vel. NAK: - A jószágtartók páratlan szorgalma és a sző­lőhegy szépsége. NEMETKÉR: - Egy fiatal vadász 3 lövéssel egymás után terített le 3 vadkant. OZORA: - A várkastély újjászületése, melyről a kezdettől minden évben sikerült írnom és a befejezé­séről se lenne rossz... ÓCSÉNY: - Életem eddigi egyetlen vitorlázórepülő út­ja a Sárköz fölött A csendes siklás és lebegés öröme. PÁLFA: - Egy régi tsz-zárszámadás, amikor a „nép­ség-katonaság" főtt kolbászt kapott a művelődési ház földszintjén, a meghívott jobb elvtársak pedig négye­sével 1 -1 sült malacot az emeleten. Szégyenemre az utóbbiak között ültem. ( PÖRBÖLY: - Erdei vonatozás a kisvasúttal a néhai erdészetvezetővel. REGÖLY: - A csikótelep, mely már nem létezik. SIMONTORNYA: - A Takács Marika keze alatt or­szágos hírű kiállítóhellyé nőtt vár, melyet valamikor még szükséglakásként használt félrom formájában ismertem meg. SIÓAGÁRD: - Részleteinek és egészének szépsége. SZAKÁLY: - A bögrecsárdákról nekem nyilatkozó régi vb-titkárnak, riportom után megajánlották az ér­dekeltek, hogyha még nincs sírhelye, keressen egyet a temetőben, mert belátható idő alatt oda kerül. SZÁLKA: - A tó és Várfyék husky kutyái. SZEDRES: - Bezerédj gyönyörű síremléke és ezzel ellentétes érzéseket keltő szobra a templom előtt. TENGELIC: - A nyugdíjasok minden fiatalt megszé­gyenítő színvonalú klubja. VÁRALJA: - A tábor, melyet ma is nyugodtan lehet úttörőtábornak nevezni, ugyanis színvonala nem a ti­tuluson múlik. ZOMBA: - A műemlék gyógyszertár - belső. ORDAS IVÁN 280 éve halt még Béri Balogh Ádám „Együtt szenvedtem szegény eze ” A Béri Balogh família Vas me­gyei birtokos nemzesi család volt. Béri Balogh István annak a Zrínyi Miklósnak az udvarában apródos- kodott, aki nemcsak pennáját for­gatta kiválóan és megírta barokk eposzunkat A szigeti veszedelmet, hanem aki jeles hadtudományi ér­tekezésekkel gazdagította kultú­ránkat és aki „szablyája élével” is harcolt az országért. A haza szere- tete és szolgálata magától értető­dőón következett tehát Zrínyi és a környezetében élők mindennap­jainak gyakorlatából. Béri Balogh István ugyanezt plántálta fiába, Ádámba, akinek valójában bizo­nyossággal sem születési évét (1663?) sem, születési helyét (Mu­raszombat?) nem ismerjük. Azt azonban igen, hogy már fia­talon sikeres pályát futott be, hi­szen 1696-ban rábaközi főszolga­bíró, 1700-ig Csobánc kapitánya, majd 1701-ben főszolgabíró Vas vármegyében. A feljegyzések szerint „nemcsak vitéz katona, hanem kép­zett, éleslátású, erőskezű, igazságos és á köznép szenvedéseivel együtt­érző tisztviselő is”. A családi birtok­ból Fadd, testvérének, Juditnak jutott apjuk halálát követően. 1695-ben vasi birtokait eladva Judittól megvál­totta a faddi birtokot és feleségével, Festetich Juliannával birtokosa lett. Valószínűleg 1702-ben költözhettek Faddra. A vármegyei anyagokban nem ta­láltuk nyomát annak, hogy Béri Ba­logh Ádám mikor csatlakozott Rá­kóczi Ferenchez. 1704-ben kész tényként tudjuk, hogy lovaskapi­tányként jelentős csapatai vannak. Dr. Hadnagy Albert írta II. Rá­kóczi Ferencről szóló tanulmányá­ban, hogy a török kiűzését köve­tően a német zsoldossereg meg­szállásának időszakában az oszt­rák Habsburgok néhány év alatt több sarcot szedtek, mint a török fél évszázad alatt. Sokan elmene­kültek Tolna megyéből és a terüle­tet a teljes elnéptelenedés veszé­lye fenyegette. Béri Balogh Ádám tehát itt is szerezhetett olyan köz­vetlen tapasztalatokat a valóság­ról, amelyek a fejedelem mellé ál­lását gyorsították. Béri Balogh Ádám első katonáinak jó részét Vas vármegyéből toborozta, de ezek többsége csakhamar cser­ben hagyta és 1704 márciusára „zászlói már majdnem üresek ma­radtak”. Ebben a szabadságharc­nak is kritikus korszakában kísé­relte meg őt apósa, Festetich Pál a császárhűségre visszatéríteni. Ám a már-már hajlandóságot mutató, tétovázó nemest Forgách Simon kuruc tábornok elfogatta és vasra verve vitte Rákóczi elé. A kihallga­tás menete nem ismeretes, de az igen, hogy ezt követően Béri Ba­logh Ádám megtartva rangját, mindvégig a fejedelem leghívebb emberei között maradt és a legkri­tikusabb időszakokban sem lehe­tett szabadságharcot támogató ér­zéseiben megingatni. Sikerei, vitézsége Bottyán János figyelmét is felkeltették, aki számos feladattal bízta meg. Vakmerő por­tyázásai villámgyors helyzetfelis­merését, személyes bátorságát példázzák. Egyes jelek szerint Bottyán János az ő sikereit többre becsülte, mint a szintén kedvelt és rettenthetetlen vitéz hírében álló, de gyakran megfontolatlanul vak­merő BezerédyImréét. Számos sikeres haditette közül is kiemelkedik a győrvári és a kö­leséi diadal. Az előzőben több seb­ből vérezve, lovát is elvesztve vezé­relte győzelemre a kuruc zászlót. 1708. szeptember 2-án Kölesdnél teljesen szétzilálva a labancokat, jelentős hadizsákmányt szerezve fontos, reményt keltő győzelmet szerzett. Kellett ez, hiszen már már elveszett a Dunántúl és Tren- csénynél a fejedelem is csatát vesztett. A siker Isten kegyelme „mellyel megmutatta, hogy szemeit ismét reánk vetette” mondta Rá­kóczi, aki pár héttel korábban, au­gusztus 9-én nevezte ki (sokak ás- kálódása és nemtetszése ellenére) Béri Balogh Ádámot brigadérossá. Ekkor ajándékozta neki a XIV. La­jos francia királytól kapott kardot, amelynek markolatán a következő felirat volt olvasható: „Ne húzz ki ok nélkül és ne tégy vissza becsület nélkül!” 1709. január 3-án egészen Bé- csig nyomult 3000 lovasával és La- xenburgban majdnem sikerült el­fognia a császárt. Fényes tette a nép ajkán így örökíttetett meg: „Fakó lovam, a Murza Lajta vizét megússza Bécsalját ha nyargalja: Császár azt megsiratja... Császárt hogyha kint kapom: Hacsérossit lecsapom, Magát is megugratom, Bécs várába futtatom.” Ez az időszak azonban már a parányi sikerek és az egyre szapo­rodó kudarcok, a szabadságharc hanyatló szakasza. Bottyán János halálát követően Esterházy Antal generális feladta Dunántúlt. Ez a vég kezdetét jelentette, hiszen a bujdosó kurucok űzött vadakká váltak. Rákóczi miután hiába re­ménykedett külső segítségben, vezérei tanácsára ismét elhatároz­ta a dunántúl visszafoglalását. Ezen hadjárat vezetését Palocsay Györgyre bízta. Béri Balogh Ádám a mellőzést rendkívül fájlalta és a vezérlő fejedelemhez küldött leve­lében ennek hangot is adva kifej­tette, hogy a főtisztek őt azért gán­csolták el, mert rendetlenségeiket nem tűrte és túl gyakran vitte őket az ellenség ellen, holott ők nem szívesen mennek puskavégre. E levélből jól nyomon kísérhető a ve­zérek között meglévő egyenetlen­ség, néha a felelőtlenség és a nemtörődömség képe is. ...valamint Istenemet, úgy Fölsé­ge det is szegény, megromlott ha­zánkat s országunkat kívántam iga­zán híven és szorgalmatosán szol­gálni, s úgyis szolgáltam; s haszno­san vérem kiontásával, sok koplalá­sommal, hideget, meleget együtt szenvedtem, szegény ezeremmel, nem úgy, mint némelyek... két három holnapig sem látván ezereket (ti. sa­ját katonáikat)”. Károlyi Sándor ge­nerálisnak pedig többek között a kö­vetkezőket írta: ...halálom órájáig n em egyebet fognak tapasztalni, ha­nem egyedül az igaz, állandó'hű szolgálatomat.” Az érsekújvári, romhányi vereség és a sikertelen dunántúli harcok után már remény sem igen maradt. Béri Balogh Ádám csekélyre apadt csapatával a Duna mellett vonult visz- sza, amikor Szekszárd határában 1710. október 29-én a túlerőben lé­vő labancok megtámadták. Mivel Murza nevű lovával nem tudott kime­nekülni az iszapos árokból, ahova beszorult, elfogták és az eszéki vár­ba szállították. Az ítélet nem lehetett kétséges, miután a felajánlott átpártolást el­utasította, a kurucok pedig nem tudták kicserélni, hiszen a szabad­ságharc szerencsecsillaga oly mélyre zuhant, nem nagyon kellett már a labancoknak megtorlástól tartaniuk. Hónapokkal elfogása után 1711. február 6-án Budán fejezték le, mint felségárulót. Tettei a szabadságharc dicső­séges történetében örökre beírat­tak, emlékét, hazaszeretetét, vitéz­ségét és álhatatosságát a nép így őrizte meg: „Török-bársony süvegem, Most élem gyöngyéletem: Balogh Ádám a nevem, Ha vitéz vagy, gyér velem!” Fia, Béri Balogh Boldizsár a feje­delem hűségén maradva követte urát a száműzetésbe. DR. DOBOS GYULA Átkeresztelkednek-e a dombóváriak? Hét város hét háza - III. Hét várost, pontosabban me­gyénk városainak művelődési köz­pontjait, házait járjuk körbe vázla­tos keresztmetszetet rajzolva tevé­kenységükről, létükről, biztos vagy bizonytalan életükről. A Tolnai Népújság hasábjain megjelenő sorrendiség semmilyen rangsort, minősítést nem jelent. Bekopo­gunk egy intézmény ajtaján, aztán a látottakról, hallottakról tudósítjuk különböző újságírói műfajokban lapunk e téma iránt érdeklődő ol­vasóit. * A dr. Balipap Ferenc irányította dombóvári városi művelődési köz­pont és könyvtár, az utóbbi két, há­rom évben ismét felhívta magára a figyelmet. Kétirányú elmozdulást lehetett tapasztalni. Egyik politikai síkon történt, a másik a szociálisan bajban lévőkkel történő foglalko­zás volt. Mindkettőről annak idején tudósított lapunk is.- Mi szerepel most napirenden? - kérdeztük az igazgatót.- Azt érezzük továbbra is - kezdi dr. Balipap Ferenc -, hogy komoly változások történnek a helyi politi­ka színterein. A magunk eszközei­vel tennünk kell valamit. Ez indo­kolja a napirenden levő: Mi történik ma Magyarországon című szabad- egyetemi sorozatunkat. Ez most hét előadásból áll. A cél az, hogy tudományos hátterét, ha tetszik hirhátterét kell adni annak, ami ma Magyarországon történik. Az elő­adókat ennek megfelelően válo­gattuk, kértük fel. Akár népfőisko­lának is nevezném, ha nem idegen­kednék divatirányzatoktól. Törté­nelmi, közművelődési szabad- egyetemünk már volt 1977-ben, amikor a ház épült. Akkor kiadvány is született, előfordulhat ez most is.- A művelődési központ prog­ramjaiból kiderül, hogy továbbra is megtalálni a hagyományosan nép­művelői feladatokat igénylő cso­portokat is. Ez bármely más ház­ban, más városban így van. Ami­ben eltér, most arról essék szó. Olyan fogalmak keringenek, ame­lyek feltételezik, hogy az intézmény megváltoztatja nevét és a Szom­szédház helyett esetleg más nevet vesz fel. Átkeresztelkednek-e a dombóváriak?- Nincs abban semmi erőltetett- ség, ha azt mondjuk, időszerű az intézményt átkeresztelni. Az köztu­dott a megyében, hogy Illyés Gyula nevét nagyon közel éreztük ma­gunkhoz. De abban az időben csa­tározások voltak, szóval a mi tevé­kenységünk már kicsúszott a ko­rábbi felfogásban élő művelődési otthon és könyvtár szervezeti, struktúrális formájából. Át kell ala­kítani az egy, két éve működő Szomszédház-modellt is. Semmi­képp sem időszerű ma Dombóvár Város Tanácsa művelődési köz­pontjának nevezni bennünket, mert nincs is ilyen, hogy városi ta­nács. Régóta foglalkoztat ez a gon­dolat. A művelődéstörténetben le­het találni intézményt, amely olyan tevékenységet jelent, ami nálunk is meghonosodott. Ezt magyarul egyszerűen Népháznak nevezzük. Közismert, hogy Tatabánya átvé­szelte a legutóbbi évtizedeket, ott megmaradt a Népház, ami az 1920-30-as években létesült.- A jelenlegi szerkezetet milyen mértékben kell átalakítani a nép­házi funkcióhoz?- Lenne egy úgynevezett néphi­vatal, amelyben pszichológiai, mentálhigiéniai, jogi, munkaügyi, adóügyi, szociális, vállalkozási stb. tanácsadás, érdekvédelem, segí­tés, szervezés jelenne meg. Nyil­ván az említett területek megfelelő szakembereket foglalkoztatnak. A másik egységnek a népfőiskolát terveztük, ebben a hagyományos népművelés kap helyet. Ismeret- terjesztés a legkülönbözőbb tárgy­körökből. Egy harmadik egységbe sorolandó a dombóvári szabad- művelődési társaság, amelyben különféle egyesületek körök, klu­bok vehetnek részt. Ezek nagy ré­sze szintén működő kiscsoport. Másik szervezeti egység a Kapos Alapítvány, ami szintén létezik. A művészeti tevékenységet fogja öszsze a dombóvári üzemek, válla­latok támogatásával. Én ide képze­lem a Dombóvár Galéria munkáját is, a fúvószenekarral együtt. Szé­les körű együttműködést terve­zünk. A turistaszállástól, a helyi sajtón, televízión keresztül tényleg mindenkivel szorosabb kapcsola­tot kell kiépíteni. Az ingó és ingat­lan dolgainkkal is forgalmat aka­runk. A szemléletünkbe be kell szi­várogni az anyaggal, épülettel való gazdálkodásnak. A könyvtár, mint információs központ szerepel az elképzeléseinkben.- Mindezek finanszírozása ho­gyan történik?- A néphivatal többségében az önkormányzati, központi pénzből gazdálkodna. A népfőiskola téríté­ses tanfolyamaival, szakköreivel dolgozik, esetenként központi fi­nanszírozással. Ugyanez a dom­bóvári szabadművelődési társa­ságnál is. A Kapos Alapítvány to­vábbra is a támogatókból él. A vál­lalkozások önmagukat tartják fenn. A könyvtár vegyes finanszírozás­ban lesz.- Mindezekben nem érezhető az a veszély, amivel gyakran találkoz­ni, hogy be kell zárni a kultúra há­zait.- Az a kultúra valóban veszély­ben van, ami nem tud más arcula­tot ölteni, mint azt, hogy csak kultú­ra. Tehát a művészetek. Egy műve­lődési ház alkalmazkodni tud egy kicsit. Nálunk az alapítványok ott vannak a művészetek alatt. A tapo­sott ösvények megvannak. A mi te­vékenységünk ráépül a helyi tár­sadalomra, azok problémáinak megoldásán együtt gondolko­dunk, munkálkodunk. Azt mon­dom, hogy ebben a házban, ha nagy baj van, akkor az egész vá­rosban nagy a baj. DECSI KISS JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom