Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

991. január 2. NÉPÚJSÁG 3 Dnkormányzatok örömei és gondjai Harc visszakörzetesítése Sok vagy kevés kétmillió forint? \ttól függ, mihez képest. Mert ez az isszeg Harc számára - ha minden jondot egy csapásra nem is old neg - jelentős segítséget nyújt.- Ennyi pénzt kaptunk a közel- núltban a kormánytól - tudtuk meg Horváth Jánostól, a kisközség pol­gármesterétől, aki mindehhez azt s hozzáteszi, hogy az iskola szá­nára biztosítani kellett egymillió fo- intot. Ugyanis Harcon azt tervezik, rogy „hazahozzák” a körzetesített általános iskolát, legalábbis az al­só tagozatos osztályokat.- Eleinte csak egy osztályt indí- anánk - tervezget a polgármester -, majd évente indítanánk meg a öbbit. Három osztályra gondol­unk, így még képesek lennénk siztosítani a megfelelő oktatási színvonalat. A kijelölt épületet már megnézettük szakemberekkel is, jgy tűnik, a ház alkalmas lenne a :anítás céljára, s így azok a gyere- <ek, akik eddig Szekszárdra vagy Sióagárdra jártak, helyben iselsa- átíthatnák a tudnivalókat. Ami már viszont meghaladta a :ervezgetés szintjét, tehát már meg s valósult, az a helyi művelődési náz tetőszerkezetének a kicserélé­se, amit a napokban fejeztek be. Az lyenkor szokásos határidőcsú­szásokat sajnos itt sem sikerült el­kerülni, módosítani kellett időköz- oen a tervet is, ám a hiányosságo­kat hamar feledtette az a társadal­mi munka, amit a falu lakói végez­tek a gyors befejezés érdekében.- Úgy ötven-hatvanan lehettünk azon a szombati napon, amikor fel­tettük a tetőt - folytatja Horváth Já­nos, aki a harci képviselő-testület­tel együtt ugyancsak kivette a ré­szét a munkában. - Aznap négy órára már mindent be is fejeztünk. Harcon járva az érdeklődő azt is nyugtázhatja, hogy a község bi­zony elbírna még néhány szilárd burkolatú utat, gyalogjárdát. Erre is keresik a megoldást, méghozzá a házhelyek eladásából származó pénzekből. A helyi termelőszövet­kezettel jó a kapcsolat. Ezt az is bizonyítja, hogy a téesz nemrég húsz házhelyet adott át a település­nek. Az ellenértékként kapott ősz- szegből már meg is vásárolták a feltöltéshez szükséges kövezetét. Egyébként a házhelyek - amelyek­ből Harc ismét szeretne igényelni - hamar elkeltek, s a keresettségre jellemző, hogy nem kevés a me­gyeszékhelyről érkező vásárlók száma sem. Beszélgetésünk végeztével - miközben a polgármester még a nemrég megtörtént óvodafelújítás­ra, valamint a villanyhálózat terve­zett bővítésére is kitér - a fejlődés hajtóerejéről is szó esik.- Nem tudok különösebb titko­kat elárulni, mivel azok nincsenek - mondja Horváth János. - A ter­melőszövetkezettől megkaptuk az állami tartalékokat, ebből lehetett gazdálkodni. Igaz, megfogtuk a pénzt. S ami még fontos: a lakókat sikerült mozgósítani társadalmi munkában, remélem, ez az össze­fogás lesz a jellemző továbbra is.-szá-kpm­A sok társadalmi munkával felújított művelődési ház Pápai idegenforgalom...? Lapunk tavalyi utolsó számában közöltük annak a beszélgetésnek a lényegét, mellyel Mayer Mihály pé­csi megyés püspök Domokos Esz­ter kolleginánkat tisztelte meg. Ol­vasóink figyelmét bizonyára nem kerülte el mindaz, ami a pápa kö­zelgő látogatására, az ezzel kap­csolatos egyházi előkészületekre vonatkozott. Az erre illetékeseknek talán nem lenne felesleges gondol- niok a látogatás előkészületeinek másfajta vonatkozásaira is. Nevezetesen az idegenforgal­miakra. Annak idején, amikor a pápa ha­táraink tőszomszédságában, Ausztriában járt, fényképes beszá­molót közöltünk ottani - mintasze­rűen szervezett - fogadtatásáról. Bízzunk hasonlóban Magyaror­szágon is. Továbbá abban, hogy remélhetőleg nyitott kapukat dön­getünk, amikor a megyénkén min­den bizonnyal átömlő, egyelőre még csak el se képzelhető méretű idegenforgalomra gondolunk. A pápa Mayer püspök székhelyét is felkeresi, az pedig köztudott, hogy, egy-egy ilyen látogatás a hívők, ér­deklődők, kíváncsiskodók százez­reit vonzza. Nálunk se lesz másként. Az idegen nemcsak jön, imádkozik, áhitatoskodik, fogadja a Szentatya áldását, hanem hosszabb-rövidebb ideig tartózkodik is. Az teljességgel kizárt, hogy Pécs százezres vendégtömeg elszállá­solására, vagy akár csak vendég- fogadására alkalmassá tehető len­ne. így a dunaföldvári kempingre, a 6-os út mellett fellelhető valameny- nyi kollégium turistaszállóként való üzemeltetésére, a Sió kempingre, a Gemenc Szállóra, a Alisca motelre, Domborira, Gunarasra éppúgy szép jövő vár, mint valamennyi fi­zető-vendéglátó helyre, akár a mó- rágyi és palatincai szállásokra is. Az ismét nem létező paksi Erzsébet Szállodára természetesen nem. Továbbá „külföldiül" is beszélő személyzettel megerősített étter­mekre, csárdákra, elárusító- (nem feltétlenül giccsárusitó) helyekre. Percnyi kétségem sincs abban, hogy az utasözönre a kiskereske­dők, út menti árusok, saját termé­nyeiket piacra dobó magánterme­lők - messze megyénk határain túlról is - időben és alaposan fel­készülnek majd. Minden mással kapcsolatban azonban hadd adjak hangot némi kétségemnek, bár ne legyen igazam! Milyen mennyiség­ben kerülnek majd piacra (uram bocsá’ akár ingyen is) egyszerű út­vonaltérképek? Hány nyelven hányféle leporelló hívja fel majd mindazok figyelmét megyénk ne­vezetességeire, akik akár jövet, akár menet legalább egy éjszakára meg akarnak állni? Mennyire alkal­mazkodnak majd a látogató tö­meghez, a nyitvatartási idők, ide értve a postákét is, sőt utóbbiaknál a telefonálási lehetőségeket? Hány képeslap, milyen változatosság­ban mutatja majd be az útba eső egyházi nevezetességeket, vagyis Makovecz Imre új paksi templomát, a régieket, és annak tudatása vala­kinek eszébe jut-e majd, hogy a szekszárdi újvárosi templomban bizonyos Liszt Ferenc orgonáit egykor? Milyenek lesznek a valuta­beváltási lehetőségek? Természe­tesen nem ügyes törökökre, ara­bokra, vagy jugoszlávokra gondol­va, hanem a csekkekre is. Tavalyi emlékem jut eszembe, amikor egy francia tanárnő vasárnap Kalocsá­tól, Baján keresztül Szekszárdig csak keservesen forintosíthatta egész Európára érvényes utazási csekkjét? Milyen lesz a közleke­désbiztonság, a sárga angyalok hozzáférhetőek lesznek-e? Nem is beszélve a közbiztonságról... Semmilyen kapcsolatom sincs az esztergomi érsekséggel, de akármibe fogadnék, hogy ott a bí- boros-érsek-prímástól lefelé már régóta hatalmas stáb dolgozik a pápa látogatásának megszervezé­sén. Megyénk és városaink veze­tőinek, elsősorban azonban a szépszámú idegenforgalmi hiva­talnak eszébe jutott-e már, hogy felvegye velük a kapcsolatot és megtudakolja igényeiket, a ránk váró lehetőségeket...? Szinte betegesen sokat, szerin­tem túl sokat és túl optimistán be­szélünk hírünkről a világban. Most itt lenne az alkalom rá, hogy száz­ezrek közbeiktatásával öregbítsük azt. Sikerül-e? Valamikor görögkeletinek ke­reszteltek ugyan, de hitbéli hova­tartozásom ellenére is kérem rá a pápa Őszentsége áldását. Meg a saját áldásos együttmun- kálkodásunkat is... ORDAS IVÁN Megalakult a GÉSZ Mit ér a menedzsment, ha magyar? Az elmúlt hetekben új szervezetet jegyeztek be, Gazdasági Vezetők Érdekvédelmi Szövet­sége néven. Az új szerveződés nem téveszten­dő össze a GYOSZ-szal, és nem azonos a VOSZ-szal sem. Gyakorlati gazdasági szak­embereket tömörít, s deklarált célja e réteg érdekeinek képviselete.- Miért döntöttek úgy, hogy most kell életre hívni ezt a szövetséget? - kérdeztük dr. Szige­ti Ábristól, az Interglob vezérigazgatójától, a GÉSZ főtitkárától.- A gazdaságot közvetlenül működtető szakembereket - a gyakorló közgazdászokat, üzemgazdászokat, jogászokat, műszakiakat -, és az utóbbi évek, évtizedek vállalatvezetőit egyre több sérelem éri. Nem szabályozták sem jogaikat, sem kötelezettségeiket. Lassan olyan kép alakul ki, mintha a letűnt rendszer vala­mennyi hibájáért ők lennének a felelősek. So­kan elfelejtik, hogy nem „jókedvükből” fizették be a költségvetésbe a fejlesztésre fordítható pénzeszközöket, úgy ítélve avulásra az állóeszközparkot. Az érvényes gazdasági sza­bályozóknak megfelelően jártak el. A magyar szürkeállománynak ugyanúgy részét képezi az értelmiségnek ez a rétege, mint például a művészek. S hogy végképp ne kallódjanak el, szükséges, hogy valamennyi fórumon képvi­seljék őket. Ezeknek az embereknek az értéke ma vetekszik - ha meg nem haladja - a hazai állóeszközpark értékével. Az Interglob az első privatizációs program húsz vállalata között van. Ha bármelyik esetleges külföldi partnerrel tárgyalunk, az első kérdésünk: milyen arány­ban marad meg a vállalati menedzsment? A vállalat eszközei csak másodikként kerülnek szóba. Ezek ugyanis pótolhatók: megvásárol­hatók, s hamarosan termelnek is. A menedzs­ment nem ilyen! A kapcsolatrendszerek nem építhetők ki egyik pillanatról a másikra. Elte­kintve attól, hogy újjáteremtésük nagyon tőke­igényes, egyik külföldi partnernek sincs ideje, pénze rá. A szakembereknek ma már nem kell külföldre menniük ahhoz, hogy elvesszenek a nemzetgazdaság számára, elég, ha vegyes, vagy tisztán külföldi érdekeltségű vállalatok alkalma­zásába lépnek. Már érezhető ez a tendencia.- Ennek a folyamatnak kíván gátat vetni a GÉSZ?- Sajnos, ezt lehetetlen megakadályozni. Vi­szont ha képesek lennének alternatívát nyújta­ni a vezetőknek, talán lassulna a folyamat. A közeljövő legjelentősebb állami bevételei a pri­vatizációból származnak majd. Márpedig a gyárak, a vállalatok menedzsment nélkül felét, harmadát érik.- Milyen lehetőséget tud, illetve kíván nyúj­tani a szövetség?- Egyelőre maradjanak a „kívántnál”! A ta­pasztalatok azt mutatják: a menedzsment, ha anyagilag és erkölcsileg részt vehet a vállalat újjáépítésében, akkor marad, ellenkező eset­ben céget változtat. A külföldi partnerek akár többségi tulajdonuk rovására is hajlandók átengedni meghatározott tulajdonrészt, meg­teremtve ezzel a vezető gárda érdekeltségét.-A mai vezetők, bár jövedelmük meghalad­ja az átlagot, nem valószínű, hogy képesek lennének tőkéstársként beszállni egy újjáala­kuló gyárba.- Akár hitel révén is szerezhetnek 100-200 ezer forintos részesedést. Mielőtt azonban kockáztatnák vagyonukat, szükséges, hogy mind a kötelezettségeiket, mind ajogaikattisz- tázzák. Van azonban egy másik motiváló té­nyező. A gazdaság irányítóit manapság - saj­nos - nem érdekli a középvezetők véleménye. Ha a GÉSZ el tudná érni, hogy minden döntési szinten véleménynyilvánítási joggal rendel­kezzen, annak az lenne az eredménye, hogy azok a vezetők, akiknek döntő befolyásuk van a GDP alakulására, a helyükön maradnának. A vállalati igazgatóválasztások világosan bebi­zonyították: nem egyszerűen arról van szó, hogy a vezetők ragaszkodnak a székükhöz, hanem a dolgozók is elismerik eddigi eredmé­nyeiket. H. A. A pénzügyi szféra jellemzői A friedmani iskola alapelve a nemzeti valuta megerősítése. Az JSA-ban a kamatláb drasztikus megemelése megerősítette a dói­ért, mágnesként vonzva a világ minden részéből a tőkét. Reagan a külföld erőforrásainak bevonásá­val finanszírozta meg az amerikai fellendülést. Az elmúlt másfél évti­zed egyik legfőbb tanulsága, hogy valamennyi sikerország a nemzeti valuta megerősítésének politikáját követte a monetárszférában, s egyet sem találunk ezek között, amely a nemzeti valuta leértékelé­sével próbálkozott volna megbom- ott külkereskedelmi egyensúlyá­nak helyreállítására. A gyorsan inflálódó pénz, a so- 'ozatban leértékelődő nemzeti va- uta taszítja a külföldi tőkét, csök- <enti a bizalmat a hazai valuta iránt, s ezért lehetetlenné teszi a konver- libilitás megteremtését. Márpedig a teljes világgazdasági nyitás el­képzelhetetlen a konvertibilitás nélkül. A valutaleértékelés csalóka esz­köz. Rövid távon növeli az export versenyképességét, visszafogja az mportot, látszólag tehát a külke­reskedelmi pozíciók javítását szol­gálja. A valóságban csupán esz­köz a veszteséges tevékenységek burkolt támogatására, s így hozzá­járul az adott ország erőforrásai­nak szétforgácsolásához, a nem­zeti jövedelem elkótyavetyélésé­hez. A leértékelt valuta elleplezi a gazdasági alanyok valós teljesít­ményét, nyereségesnek mutatva az alacsony hatékonyságú vállala­tokat, lehetetlenné téve kiszűrésü­ket a piac szelekciós mechaniz­musának segítségével. Ez különö­sen igaz egy olyan gazdaságban, ahol az exportáló vállalat a belföldi értékesítés árait nyugodtan hoz­záigazíthatja az export során elért árakhoz. Általános restrikció, vagy szelektív fejlődés? Az általános restrikció az élet- színvonal és a beruházások együt­tes visszafogását jelenti, vagyis a nadrágszíj összehúzását a fo­gyasztás és a gazdaság szférájá­ban egyaránt. Fő eszköze általá­ban a kormányzat által tudatosan gerjesztett infláció. Ez persze két­élű fegyver, és az áremelések hívei nem veszik észre, hogy az infláció reálértékben csökkenti a költség- vetés bevételeit is, ugyanakkor nö­veli kiadásait. Ezt például a benzin­áremelés előtt jó lett volna átgon­dolni... Senki nem tud mutatni egyetlen olyan országot sem a világon, amelyik az általános restrikció al­kalmazásával jutott volna ki a vál­ságból. Milton Friedman erről így nyilatkozott: „Nagyon érdekesnek tartom a különböző restrikciós po­litikákat mind elméleti, mind gya­korlati szempontból, bár még soha sehol sem vezettek eredményre.” A válságból kivezető utat mindig a szelektív fejlődés stratégiája szolgálja, amely engedi kiugrani, fejlődni a jókat, és nem engedi életben tartani az életképtelene­ket. A szelektív fejlődést a monetá­ris szféra oldaláról a nemzeti valuta külső és belső megerősítése segíti elő. A nemzeti valuta lassú, fokoza­tos felértékelése kiszűri a gazda­ságtalan exportot, segít ezáltal fel­számolni az alacsony hatékonysá­gú tevékenységeket, erőforráso­kat szabadítva föl a fejlődőképe- sebb szféra számára. Ugyanakkor megszilárdítja a hazai valuta iránti bizalmat mind külföldön, mind bel­földön. A valuta itthoni megerősítését legkézenfekvőbben a kamatláb emelése szolgálja. Ez megint az alacsony hatékonyságú tevékeny­ségek kiszűrését segíti elő normá­lis esetben. Sajnos Magyarország ez alól is kivétel. A kamatlábak már az égig emelkedtek, anélkül, hogy ez együtt járt volna bármiféle pozi­tív szelekciós mechanizmus kiala­kulásával a gazdaságban. Ennek oka igen egyszerű. A költségvetés­ben lehetővé tette, hogy az ala­csony hatékonyságú vállalatok a dotációk révén fennmaradjanak és hozzájussanak a pénzhez külön­böző kiskapukon keresztül. Vagyis a magas kamatláb nem eredmé­nyezett kemény pénzügyi korlátot, lévén a költségvetési korlát to­vábbra is vajpuha. Az elavult struktúra gerjeszti az inflációt Magyarországon strukturális infláció van, vagyis az elavult gaz­daságszerkezet az oka a pénz­romlásnak. Bér-ár spirálról nem beszélhetünk. Hiába fogalmazódik meg újra a tücsöknemzetről szóló mese, a túl sokat fogyasztó, túl ke­veset dolgozó népről, a valóság az, hogy Magyarországon a befekte­tett munkamennyiséghez képest igen alacsony az életszínvonal. Az önkizsákmányoló, önpusztító élet­mód eredményeként már így is a világ élvonalában állunk a halálo­zási és népbetegségi statisztikák­ban, még sincs meg a látszatja a fogyasztási szint terén. Nem a kifejtett munka mennyi­ségével, hanem annak strukturális elosztásával van baj. A világpiac folyamatosan leértékeli a magyar munkát, relatíve tehát fölértékelő­dik a külföld munkája, vagyis az import. Külkereskedelmünk volu­mene viszont nemzeti jövedel­münk 55-60 százalékával egyen­értékű, s ebből következően egyre több árut szállítunk egyre keve­sebbért, miközben a bérek ugyan­úgy kiáramlanak. Nem a bérki­áramlás a túlzott, nem is a befekte­tett munkamennyiség a kevés, ha­nem elégtelen a világpiacon kapott ellentétel. Nyersanyag- és ener­giaigényes termékeket szállítunk nagy tudástartalmú termékekért. A hazai inflációt csak akkor győzhet­jük le, ha ezen változtatunk... Min­den másra irányuló törekvés csak pótcselekvés lehet. GAZDAG LÁSZLÓ Ki fizeti a hitoktatót? Mindannyian emlékezünk az is­kolai hitoktatás visszaállítása körü­li cécóra: az oktatási intézmény­ben legyen vagy a parókián, óra­rendhez kapcsolódóan vagy azon kívül, kötelező vagy fakultatív jel­leggel? A legújabb idők gyakorla­tának megfelelően a vita nem dőlt el, csak szünetel. Az utolsó utáni pillanatig kérdé­ses volt az is: ki fizesse a hitokta­tást? Az állami vagy a felekezeti kassza? (Szeptembertől mosta­náig vatikáni valutában kapták a já­randóságukat. Legalábbis a katoli­kus egyházban, legalábbis a pécsi egyházmegyében.) De most meg­tört a jég! A probléma magyaros megoldása a következőképpen fest: az állam átutalja az óraadók díjait az egyházmegyének, az egy­házmegye továbbosztja a helyi plébániáknak, a plébános pedig gavallér módra fizet. Azaz nem is olyan gavallér mód­ra! Az összeg, amit a borítékban ta­láltam - visszamenőleg! - 3100 fo­rint volt, míg a kimutatásban 6300 szerepelt. Lehetséges, hogy ma már az ige hirdetését is 50 százalékos nyere­ségadó terheli? - Wy ­Borúlátóak vagyunk Jobb lesz-e az 1991-es esz­tendő, mint az előző volt? - tet­ték fel a kérdést a brit Gallup közvéleménykutató intézet munkatársai harmincnyolc or­szágban. A válasz - mint várha­tó volt - jellegzetesen tükrözte az egyes országok gazdasági­társadalmi helyzetét, bár akadt egy-két meglepetés is. Kiderült, hogy semmi jót sem várnak az 1991-es évtől Ma­gyarországon, a Szovjetunió­ban, Kanadában és még tizen­két másik országban. Magyar- országon a megkérdezettek 82 százaléka mondta magát pesz- szimistának, a Szovjetunióban 46, míg Kanadában 45. A há­rom országot Finnország, a Fü- löp-szigetek, Uruguay, Török­ország, Izrael, Ausztrália, Costa Rica, Belgium és Hongkong követi a borúlátóak listáján. Ugyanakkor a legderűlátób­bak az izlandiak: náluk több az optimista (35 százalék), mint a pesszimista (34 százalék). Ha­sonló a helyzet Japánban, Franciaországban és az Egyesüli Államokban is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom