Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-02 / 1. szám
2 NÉPÚJSÁG 1991. január 2. Újévi üdvözletek, jókívánságok Megszokott dolog, hogy újév napján a világ minden országában a nemzet első számú emberei beszédet intéznek népükhöz, más népekhez, s a rövid helyzetelemzésen túl üdvözletüket, jókívánságaikat fejezik ki. Ezekből az újévi köszöntőkből közlünk most egy összeállítást. Göncz Árpád köztársasági elnök a televízióban és a rádióban elhangzott beszédében többek között a következőket mondotta: A tavalyi év jócskán hozott számunkra meglepetést: kiderült, hogy nem elég jogszabályokból, törvényekből, parlamentarizmusból felhúznunk a demokrácia intézményfalait, attól az épület még nem válik lakályossá. Ha azt kívánjuk, hogy meghitt és lakható legyen, be is kell rendeznünk, az pedig gazdasági kérdés. De ameddig idáig eljutunk - márpedig biztos, hogy eljutunk -, meg kell tanulnunk békességben együtt élni ebben a szegényes hajlékban is. Ez rajtunk áll: ehhez mástól - kívülről - hiába várunk segítséget. Sült galambot senkitől nem vár- hatuk. A kormánytól is csak egy valamit: világosan vessen számot a helyzettel, szabja meg a tennivalók sorrendjét, tárja az ország gondolkodó, s mint több ízben bebizonyította, felnőtt és felelős népe elé, hogy miért és mekkora áldozatot kell vállalnia tulajdon jövője érdekében. S kinek mekkorát. Mert ha az ország a jövőjéért lemond a tisztes szegénység egyenlőségéről, azt joggal kívánja, hogy elviselhetetlen teher senkire ne háruljon, s az átmenet árát ki-ki a teherbírása arányában, igazságosan fizesse. Mert a nép nem statisztikai adat, a nemzet megmaradása nemcsak szellem, de betevő falat kérdése is. Sok mindenről le kell majd mondanunk, sok olyasmiről, amit pótolnunk évekbe telik. De emberekről lemondanunk nem szabad, s ez nem csupán szociálpolitika, hanem mindenekelőtt tudatos és minden politikai döntést átható értékválasztás kérdése. Legtöbbet önmagunktól várhatunk és kell is elvárnunk: társadalmi méretű együttérzést és együttműködést. Háborút, ostromot, forradalmat, árvizet és földindulást, sőt szegénységet is csak társadalmi együttérzés, kölcsönös segítő szándék segít átvészelni. A társadalmat ilyenkor a módosabbak önként vállalt lemondása, a szorosra fűzött családok, a jószomszédság, a sok-sok kisközösség, az egymást el nem engedő kezek sokasága tartja össze. Ez természetes érdekvédelmi szövetség a munkahelyen és lakóhelyen, ez válik utóbb - egy szinttel feljebb - minden politikai és szakmai érdekvédelem iskolájává, műhelyévé, kemény magjává. Azt hiszem, ami volt, az végérvényesen elmúlt, legfeljebb a csöke- vénye él már mindannyiunkban, a gondolkodásunkban, a cselekedeteinkben, s ideje már, hogy végre előretekintsünk, s magunk vállaljuk a sorsunkért a felelősséget. S kérem, ne higgyék, hogyha nehéz évet ígérek, borúlátó vagyok: derűs csak az lehet, aki számot vet a valósággal. Hadd mondjam meg: én már átéltem ebben az országban két csodát, negyvenötben és ötvenhatban. Ismerem az országot, tudom, hogy a türelmetlenség színe alatt most is tettvágy feszül, mint akkor, ráadásul most nem romokból kell az országot felépítenünk, s nem világhatalmakkal állunk szemben, csak a magunk szegénységének és igényeinek feszítő ellentétével, amit ha könnyen nem is, de föl lehet oldalni. Igen: 1991. embert próbáló és emberséget próbáló, társadalomkovácsoló esztendő lesz, történelemformáló esztendő - s hiszem, hogy nem közös szégyenünk, hanem mindannyiunk közös büszkesége. Ehhez adjon az Isten mindany- nyiunknak erőt, egészséget, türelmet és bölcsességet. Lech Walesa Először intézett államfőként újévi beszédet a lengyelekhez Lech Walesa köztársasági elnök. A beszédet a sopoti „kis Belwederből” sugározta a lengyel rádió és televízió. Walesa hangsúlyozta, hogy mint elnök, köteles megmondani a nemzetnek az igazat, s az igazság az, hogy nem lesz könnyű az új év. Azt azonban felelőssége tudatában kijelentette, hogy vége a helyben járásnak, és kifejezésre juttatta meggyőződését: „Elegendő erővel, hittel és lehetőséggel rendelkezünk, hogy megváltoztassuk Lengyelországot. Közösen felépítjük az új gazdasági rendet.” Mint mondotta, azt szeretné, hogy az új kormány elsősorban a gazdasági kérdésekkel foglalkozna, és nem bonyolódna politikai belharcokba. George Bush Az amerikai-szovjet viszony javulását és megszilárdulását nevezte az elmúlt esztendő egyik legfontosabb eredményének George Bush. Az amerikai elnök a szovjet népnek küldött újévi üdvözletében kiemelte a politika és a fegyverzet- ellenőrzés terén elért haladást. Külön is méltatta a Kuvait elleni iraki agresszió ügyében elfoglalt határozott moszkvai álláspontot, amely elítéli Bagdad magatartását.- A politika terén elért eredmények mellett nem kevésbé fontos az amerikai és a szovjet nép közötti közvetlen kapcsolatok kialakulása sem - fejtett ki az amerikai elnök. Utalt arra, hogy már több tízezer amerikai és szovjet polgár lépett kapcsolatba egymással. George Bush üzenetében üdvözölte azokat a fontos lépéseket, amelyeket a Szovjetunió az új társadalom építésében tett meg, és dicsérte a szovjet emberek elhatározottságát, hogy a politikai és gazdasági reformokat megvalósítják az országban.- Ez nehéz út, de meg kell tenniük, mert országukat egy szebb jövő felé vezeti - hangoztatta az amerikai elnök. Mihail Gorbacsov Állampolgári és nemzeti köz- megegyezésre, felelősségtudatra és fegyelemre, lelkiismeretes munkára és emberséges kapcsolatok kialakítására szólította fel újévi üzenetében a szovjet embereket Mihail Gorbacsov. Gorbacsov úgy fogalmazott, hogy a súlyos válság ellenére már a jövő esztendő fordulatot hozhat, ha sikerül kialakítani ezt a közmegegyezést. Beszédében emlékeztetett arra, hogy az óesztendő az egyik legnehezebb év volt az ország történelmében: az életkörülményeket jelentősen rontották a gazdaságban jelentkező válságjelenségek, az emberek személyi biztonságának romlása, a rend és a fegyelem gyengülése. Az államfő elkerülhetetlennek nevezte a nehézségeket az átmeneti szakaszban, de elismerte, hogy azokat tovább súlyosbították az elmúlt időszak elhibázott számításai és mulasztásai, az ország vezetésének hibái is. „Az új esztendő különleges év lesz. Ebben az évben dől el sok- nemzetiségű államunk sorsa” - mondta Gorbacsov, „szent ügynek” nevezve az unió megőrzését és megújhodását. Helmut Kohl A német történelem egyik legboldogabb, legszerencsésebb évének minősítette 1990-et, az újraegyesítés évét Helmut Kohl német kancellár. Újévi televíziós köszöntőjében úgy vélte, hogy 1991-ben, nem utolsósorban a robosztus nyugatnémet gazdaságnak köszönhetően, „a nehéz átmenet kellős közepén tartó” Kelet-Németország- ban is javulás áll be. A kancellár üdvözölte azt a fejleményt, hogy 1990-ben „kiléptünk a kelet-nyugati konfliktus árnyékából”, a határok egyre inkább veszítenek elválasztó jellegükből. Meg kell azonban előzni, hogy a jóléti szakadék a Nyugat és a Kelet között új akadályokat teremtsen. Francois Mitterrand A közel-keleti problémák rendezésére szolgáló egy, vagy több nemzetközi értekezletet helyezett kilátásba Francois Mitterrand francia köztársasági elnök újévi üdvözletében arra az esetre, ha Szaddám Húszéin iraki elnök kivonja csapatait Kuvaitból. Határozottan leszögezte azonban: ha ez nem következik be, Franciaország kész részt venni hadműveletekben Kuvait szabadságának visszaállítására. Francois Mitterrand aláhúzta, hogy Franciaország még mindig hisz a béke lehetőségében, és mindvégig ennek érdekében tevékenykedik. (Folytatás az 1. oldalról.) ták azt a javaslatot is, hogy a kormányzati igazgatási szerveknél a dologi kiadásokat jövőre 12 százalékkal, összesen 885 millió forinttal csökkentsék. A költségvetési törvényjavaslathoz illeszkedve döntöttek a képviselők a személyi jövedelemadótörvény módosításának egyes, eddig fennmaradt részleteiről is. Határoztak arról, hogy 1991-ben valamennyi 6 évnél fiatalabb gyermekre kiterjed az adókedvezmény, a jelenlegi mértékkel, függetlenül a gyerekek számától. A befektetések ösztönzésére, és az állami privatizáció elősegítésére elfogadták azt a javaslatot, miszerint a befektetésre és a privatizációra fordított kiadásokat egyaránt le lehet vonni az adóköteles jövedelemből, annak 30 százalékáig. Végül elfogadták a költségvetési bizottság által javasolt adótáblát. Az 1991. évi adótábla a következő: Évi 55 ezer forintos jövedelemig nem kell adót fizetni. Ezen felül 90 ezer forintig 12 százalékos, Tengiz neve sokáig egyet jelentett a magyar ipar sikeres külföldi szereplésével: a kazahsztáni olajmezőkön dolgozó magyar munkások úgymond a „legfejlettebb technológiával járultak hozzá a szovjet szénhidrogénkincs kiaknázásához". Aztán eltűntek az újságokból a diadalittas írások, és néhány évig alig beszéltünk nyilvánosan Tengizről, jóllehet a bennfentesek már nem rejtették véka alá, hogy bizony korántsem volt ez nekünk akkora üzlet. Nemrégiben az egykor Kazahsztánban dolgozó magyarok körében megszaporodó súlyos betegségek és gyanús halálesetek miatt kerültek újra a lapok címoldalaira a tengizi riportok. Most pedig itt a Pravda lehangoló beszámolója, amelynek már a címe is jelzi, hogy az igazság, amit végre ki lehet mondani a Szovjetunióban is, bizony igen keserű: Kitekintés a tengizi zsákutcából - írja a szerző, s már sorolja is a Kaszpi- tenger partján elterülő páratlanul gazdag olajlelőhely körüli elképesztő dolgokat. 1979-ben fedezték fel a különösen értékes kőolajtelepet, azonnal megkezdődött a 120 ezer forintig 18 százalékos, 150 ezer forintig 30 százalékos, 300 ezer forintig 32 százalékos, 500 ezer forintig 40 százalékos, azon felül pedig 50 százalékos kulccsal kell adózni. Ezt követően a képviselők elfogadták - 61 százalékos többséggel - a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslatot. A döntés értelmében a költség- vetés kiadásainak főösszege 931,69 milliárd forint, a bevételek főösszege 852,9 milliárd forint, s a deficit végül is 78,786 milliárd forint lesz. A hiány finanszírozására a pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Banktól 60 milliárd forint értékű hitel felvételére kényszerül, az államkötvények kibocsátása várhatóan 15 milliárd forint körül alakul, míg a kincstárjegyek állománya 3,8 milliárd forinttal növekszik. Az Országgyűlés a Társadalom- biztosítási Alap 1991. évi költség- vetésének megtárgyalásával plenáris üléssel folytatja január 14-én és 15-én munkáját. feltárás, valóságos városok épültek a környéken - ebben a munkában vettek részt a magyarok is. A tervek szerint mára bőven kellene ömlenl a vezetékeken az olajnak. Olyan bőven, hogy az Idén már csaknem hárommillió tonna olajat kellett volna adnia Tengiznek. Ezzel szemben mind a mai napig egyetlen csepp kőolaj sem jutott el a hatalmas, kétmilliárd rubelért épített feldolgozóba. Kiderült, hogy már a feltárásnál is súlyos fíibákat követtek el, a kutak műszaki állapota csapnivaló, az egyik műszaki balesetet például egy évig (!) hiába próbálták elhárítani, azután is csak amerikai gépekkel és segítséggel sikerült. A cinikusabbak azt mondják: direkt előny, hogy nem jön az olaj, hiszen a vezeték, amelyen továbbítani kellene egyáltalán nincs kész. A legnagyobb tengizi veszély azonban a környezeti katasztrófa. A Kaszpi-tenger közvetlen közelében elterülő olajmezőt ugyanis mind gyakrabban elönti a tenger, amelynek hullámai ugyancsak környezeti okokra visszavezethetően mind gyakrabban lépnek ki a partra. Tengiz: maga a csőd Szakszervezet kontra szakszervezet Különvágányon a masiniszták sztrájkja? Inflációellenes harcot, de hogyan? Strukturális infláció Magyarországon (Folytatás az 1. oldalról.) tásba helyezett sztrájkja beláthatatlan anyagi és erkölcsi kárt okoz a vasutasságnak és az országnak. A sztrájkkal továbbrontják a vasút súlyos helyzetét és a 120 ezres va- sutasság bérjavitási lehetőségeit - nyilatkozta Csárádi János, a MÁV vezérigazgatója tegnap. - Mindezeket figyelembe véve kérem a mozdonyvezetőket, ne vegyenek részt a sztrájkban és ne hozzák még súlyosabb helyzetbe a MÁV- ot és a magyar gazdaságot! Higy- gyék el, a MÁV vezetésének a többi szakszervezettel együtt az a törekvése, hogy a legnagyobb mértékű jövedelemhez juttassa a vasutas- ságot. * A Mozdonyvezetők Szakszervezete megdöbbenéssel, értetlenül áll a Magyar Államvasutak vezetőinek az egyeztető tárgyaláson tanúsított merev, elutasító, a szak- szervezet által felvonultatott szakmai érveket és kompromisszumos javaslatokat figyelmen kívül hagyó magatartása előtt - tették közzé tegnap a mozdonyvezetők. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a MÁV tárgyaló delegációja a tárgyalások során nem rendelkezett a megállapodáshoz szükséges felhatalmazással. Ezért a megegyezés hiányából származó minden további következményért a MÁV vezetőit teszi felelőssé. A Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvivő bizottsága a maga részéről az egyeztetés során végig ura volt a helyzetnek, teljes felhatalmazása volt a kompromisszumos javaslatok előterjesztésére, a megállapodás aláírására, a sztrájk megtartására vagy elhalasztására. Az ügyvivő bizottság a fentiekre tekintettel felelőssége tudatában döntött a figyelmeztető sztrájk megtartása mellett, mert további engedményeket a mozdonyvezetők súlyos érdeksérelme nélkül nem tud tenni. Szakszervezetünk az egyeztető tárgyalásokat a megegyezés reményében 1991. január 31-ig tovább folytatja, de továbbra is fenntartja magának a jogot bármilyen törvényes eszköz igénybevételére. Bérharcunkhoz a társadalom megértését kérjük. * Dörnyei Szilárd, a MÁV Pécsi Igazgatóságának területén működő mozdonyvezetők szakszervezetének ügyvivője közölte, hogy ma reggel 5 és 7 óra között figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak az igazgatóság területén az eddigi bértárgyalások sikertelensége miatt. További lépéseiket ennek eredményétől teszik függővé. Vannak közgazdászok, akik azt mondják, hogy nem az infláció a fő ellenség, hiszen nagyon sok ország megtanult egészen jól együtt élni a nagyarányú pénzromlással. Való igaz, Lengyelország vagy Jugoszlávia népe megtanulta ezt a művészetet, de ennek „eredménye” is látható. Az infláció hatásainak kivédésére az egyének igen egyszerű stratégiát alakítottak ki - a társadalom a seftelő egyének konglomerátumává vált termelő organizmus helyett. A küzdelem a javak újraelosztásáért folyik és nem a javak bőségének növeléséért. Vannak rétegek, amelyek ugyan egyik napról a másikra élnek, de valamennyire függetleníteni tudták magukat az infláció jöve- delemcsőkkentő hatásától, persze mások rovására, ugyanakkor milliós rétegek csúsztak a teljes pau- perizálódás, elnyomorodás lejtőjére. Vagyis a nagyarányú pénzhígulással való „együttélés” dezorgani- zálja a termelést, bomlasztja az általános morált, azt eredményezi, hogy az egyén számára kihuny a biztos jövőkép. Ezért az infláció mindenképpen első számú közellenség kell, hogy legyen, de tartósan elérte az évi 15 százalék szintet. Mindenekelőtt persze azt kell megnézni, hogy mi az infláció alapvető oka egy országban, mert csak így lehet kiválasztani a megfelelő terápiát. Helytelen gyógymód megválasztása csak elmélyíti és nem tompítja a krízist. A pénzhígulásnak több mint hatvan okát tudja felsorolni a szakirodalom, s ezek igen ellentétesek is lehetnek egymással. Például az általunk oly áhított tartós külkereskedelmi aktívum is inflatórikus hatású, hiszen áru áramlik ki az országból és cserébe pénz folyik be. Csökken az árumennyiség, növekszik a pénzmennyiség, vagyis tipikusan inflációgerjesztő helyzet. A reálszféra és a pénzügyi szféra elválasztása Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy az infláció maga csak tünet, indikátor, amely a reálszféra mélyrétegeinek zavarát jelzi. Természetesen előfordulhat, hogy egy alapvetően hibás pénzügypolitika az egészséges reálszférától függetlenül beindíthatja a pénzhígulás folyamatát, de ez inkább csak elvi lehetőség. Nehéz föltételezni, hogy egy egészséges gazdaságban ennyire dilettáns pénzügyi vezetők irányíthatják a monetáris szférát. Az infláció közvetlen oka lehet a nagy makrogazdasági arányok megbomlása, így például a legegyszerűbb esetben a kiáramló pénzmennyiség és a rendelkezésre álló árualap egyensúlyának felborulása. Azonban többnyire az egyensúlyzavarok már maguk is csupán tüneti jelenségek, és a probléma gyökerei még mélyebben keresendők. Nagyon fontos leszögeznünk, hogy az inflációnak a gazdasági növekedés üteméhez édeskevés köze van, legalábbis korunkban. A keynesi gazdaságelmélet által vezérelt korszakban a „gazdasági növekedés - munkanélküliség - infláció” szentháromság adta a gazdaságpolitika kezébe a kulcsot a zavarok elhárítására. A nagy gazdasági növekedési ütem általában magas inflációs rátával és alacsony munkanélküliséggel járt együtt. Ha hűtötték a gazdaságot, csökkent az infláció és nőtt a munkanélküliség is. A keynesi korszak letűntével, a friedmani korszak beköszöntével alapvetően megváltozott a helyzet. A gazdasági növekedés üteme elvesztette prioritását, helyette a nagy strukturális változásoké lett a főszerep. Ennek jele, hogy az infláció és a gazdasági növekedés üteme között megszakadt a kapcsolat. Az 1970-es évek válsága idején például megjelent a közgazdászok rémálma, a stagfláció, azaz gazdasági stagnálás mellett magas infláció és munkanélküliség. A keynesi szentháromság kimúlt, a helyébe az egy oszthatatlan, abszolút isten lépett: a struktúraváltás. Ahol ez az istenség gazdaságpolitikát meghatározó elvvé vált, ott megindult a fejlődés, ahol nem, ott maradt a stagfláció, az általános krízis. A friedmani (chicagói) monetáris iskola valójában csak a felszínen jelentkezik úgy, mint amelyik kizárólag a forgalomban levő pénz mennyiségével hatna a gazdaságra, és a pénz megdrágításával törné le az inflációt. A kamatlábak erőteljes megemelése (reagano- mics, thatcherizmus) nem általános restrikciót jelent, hanem ellenkezőleg: beindítja a szelektív fejlődést, lehetetlenné téve a pénzhez (tőkéhez) jutást az alacsony hatékonyságú tevékenységek számára, átterelve ezáltal a tőkét (pénzt) a magas nyereségrátával kecsegtető területekre. Igazából ez a strukturális változás töri majd le az inflációt, illetve törte is le a valóságban, az USA-ban és Nyugat-Eurépában. Az Országgyűlés elfogadta a költségvetést
