Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-18 / 218. szám
Vevők Ausztráliától Nigériáig I. évfolyam, 218. szám ...t ..... Á RA: 5,80 Ft 1990. december 18., KEDD Zsírszegény gazdaságban is nyereséges a teflonedény A piacgazdaságra való áttérés persze nem megy máról holnapra, s még az utóbbi esztendőkben igen jelentősen fejlődő üzemek, gyárak és kollektívák sem lehetnek biztosak a profitorientáltjövőben. A Bonyhádi Zomán- cárugyár igazgatóját, dr. Vasas Istvánt- aki immár tizedik éve igazgatja a gyárat - arra kértünk, tekintsük át az idei esztendőt gazdasági és pénzügyi tekintetben, és nézzünk egy kicsit a jövőbe is. Bár ez utóbbi kifejezetten látnoki feladatnak tűnik ma. (Folytatás a 3. oldalon.) Többfordulós szavazás és visszalépések Május 4-én teljesül a végakarat Az alelnökre még egy hónapot várni kell Priger József lett a megyei közgyűlés elnöke Ott folytatták, ahol legutóbb abbahagyták, s ebben a megállapításban nincs semmiféle értékítélet, hiszen Tolna megye közgyűlése tegnap délelőtt a tíz nappal ezelőtt félbehagyott napirendi ponttal, azaz a közgyűlés elnökének a megválasztásával kezdte a munkáját. A két jelölt - Jákli Péter és dr. Sümegi Zoltán - egyöntetű nemmel válaszolt arra a levezető elnök által feltett kérdésre, hogy vajon vissza kiván-e lépni valamelyikük. S nemhogy visszalépés nem következett be, de kisvártatva két javaslat után újabb két személlyel gyarapodott a jelölőlista: dr. Hei- decker Péter nagydorogi polgár- mester és Priger József megyei tanácsi pénzügyi osztályvezető nevével. Immár tehát négyen mérkőztek az elnöki tisztségért, s mint az várható volt, a szavazás első fordulójában nem is született döntés. (Folytatás a 2. oldalon.) Priger József leteszi a hivatali esküt Hazahozzák Mindszenty bíboros földi maradványait Végakaratának megfelelően hazai földön helyezik végső nyugalomra Mindszenty bíboros földi maradványait. A Tolnai Népújság kormányzati körökből származó értesülése szerint jövőre, május 4- én Esztergomban, a bazilika kriptájában kerül sor a temetésre. Paskai László bíboros kezdeményezte a hamvak hazaszállítását, a Mindszenty Alapítvány - a végrendelet végrehajtója - pedig úgy ítélte meg, hogy a hazaszállításhoz a feltételek megvalósultak. Máriazellben - Ausztriában - május 2-án szentmisét mondanak, 3-án kerül sor a búcsúztatásra és elindul a menet a magyar határ felé. Hegyeshalomnál történik a búcsúztatás, fogadás és a közbeeső helységek harangjainak zúgásától kisérve még aznap Esztergomba érkeznek. Másnap, május 4-én délelőtt a bazilika előtt requiem és mise után vehetnek majd végső búcsút Mindszenty bíboros földi maradványaitól a résztvevők, köztük a köztársaság, a kormány vezetői, tagjai, hazai és külföldi egyházi személyiségek, a határainkon túl élő magyarság képviselői. A földművelésügyi hivatalok szerepköre (írásunk a 3. oldalon olvasható) A külügyi bizottság konstruktív megbeszéléseket sürget a román vezetőkkel Ismét napirend előtti felszólaló- bizottság elnöke ismertette a bi- sokkal kezdte meg hétfő délutáni zottság állásfoglalását a magyar- munkáját az Országgyűlés. román viszonyról. Elsőként Horn Gyula, a külügyi (Folytatás a 2. oldalon.) Gázcseretelepi betörők őrizetben Talpuk alatt fütyült a golyó Bátaszék határában, a Mórágy felé vezető úton december 16-án éjjel, nulla óra tíz perckor a járőröző rendőr zseblámpájával „állj” jelzést adott egy közeledő személy- gépkocsi vezetőjének, akinek azonban esze ágában sem volt megállni. A rendőr félreugrott, hogy el ne üsse a gépkocsi. És itt kezdődött a krimikből ismert üldözéses verseny: a rendőrkocsi előzni próbált, ám a másik hirtelen balra rántotta a kormányt, hogy leszorítsa azt. (Folytatás a 2. oldalon.) Elvtársi robotkép Az év végéhez közeledve, számos világlap elkészíti a leggazdagabb tíz vagy száz hölgy és úr vagyoni toplistáját. A viszonyítás alapja a bankbetét, az ingatlan, egyáltalán a gazdagodás mérhető és pénzben kifejezhető értéke. Hogyan történik mindez „elvtársi körülmények” között? A Moszkovszkie Novosztyi erre tett kísérletet, igaz, rangsort még nem állított össze, de a „szovjet újgazdag robotképét” már megrajzolta. Eszerint a moszkvai újgazdag Mercedes autón közlekedik, Marlborót szív, börzakót visel, és az esetek döntő többségében valamilyen szövetkezet élén áll. Vállalkozása azonban a feketepiacra dolgozik, s hogy ezt nyugodtan végezhesse, meghatározott összeget fizet a maffiának. Ám hogy ki menyit keres újgazdagék osztályában, erről még becsült adatok sincsenek, hiszen a mérce nem a rubel, hanem az egyéb értéktárgyakban gyarapodó vagyon. Ezzel kapcsolatban biztos pont a szovjet álomkocsi, a Mercedes vagy a BMW birtoklása. Melynek az ára a szovjet feketepiacon annyi, amennyit egy miniszter, ha a havi fizetését az utolsó kopejkáig félreteszi, 30 év múlva vehet meg. Használtan. Aratják a nádat Bár a levele még rajta zörög - osztályozásnál a nagyja lepereg majd de azért megkezdték a nád aratását a 6-os számú út mellett, Szekszárd térségében, a „vöröskereszt” előtti területen. A Sárszentmihályi Állami Gazdaság aratógépe egy fordulóval 600 kévét hoz ki az út mellé és abból három kúpot készítenek. A nádaratók azt tervezik, hogy az idén 50-60 ezer kévét takarítanak le az említett területről és azt a dinnyési nádüzembe viszik, ahol feldolgozzák. Az idei termésből hazai célokra nádpallót készítenek, exportra pedig nádszövetet, kertészeti takarót és tetőfedő anyagot. - él - kpm E táblára már nem kell figyelni! SÄ*.« 13"14"0R* rí /HÍDON MINDENNEMŰ FORGUOM Az 56-os számú fö közlekedési út mentén, Bátaszék határában elhelyezett táblára - ami képünkön látható - nem kell figyelni! Nincs igaza! A bajai Duna-híd felújítását határidő előtt befejezték és a személygépkocsik áthaladása két hónapja folyamatos. Kár, hogy ezt a Hídépítő Vállalat nem vette észre. Halálos munkatempó Karácsonyi László traktoros és Tölgyesi László takarmányos, vasárnap este úgy határoztak, hogy a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát jegenyéspusztai telepén meggyorsítják az állatok etetését. Az eddig bevált gyakorlatnak megfelelően az istálló közepén húzódó takarmányúton a traktor sebességváltóját terep l-es fokozatba állítva, a gépet menni hagyták. Mindketten felmentek a traktor által vontatott pótkocsira, és onnan dobálták a szénát. A vezető nélkül haladó jármű feltehetően a nedves, síkos, sártól és takarmánytól szeny- nyezett úton megcsúszott, majd balra kitért. Ezt Karácsonyi László észrevette, s a pótkocsiról leugor- va az MTZ vezetőfülkéjéhez ment, hogy azt egyenesbe kormányozza. A felszállás azonban nem sikerült, s a traktor halálra gázolta. G. ZS. Iráni földrengés A Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés volt hétfő hajnalban Irán déli részén. Az első jelentések szerint a sebesültek száma eléri a huszonötöt. Az első nagyobb, és az azt kísérő tizenöt kisebb rengés epicentruma Teherántól hétszáz kilométerre délre, a Perzsa(Arab)-öböl menti Búsehr tartomány területén volt. Több falu romba dőlt. A talajmozgások földcsuszamlásokat és útelzárásokat okoztak; ez utóbbiak miatt a mentőalakulatok sok helyre nem tudtak eljutni.