Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-18 / 218. szám
2 NÉPÚJSÁG 1991. december 18. Többfordulós szavazás és visszalépések Priger József lett a megyei közgyűlés elnöke Az alelnökre még egy hónapot várni keli Az Ötvenfős megyei közgyűlés A külügyi bizottság konstruktív megbeszéléseket sürget a román vezetőkkel (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Heidecker Péter három, Sümegi Zoltán tizenhárom, Priger József tizenhat, Jákli Péter pedig tizennyolc voksot kapott, ám a győzelemhez szükséges kétharmados többséget egyikük sem érte el. Alapvető változást hozott azonban Sümegi Zoltán bejelentése, aki ezek után visszalépett a jelöltségtől, egyúttal arra kérte a rá szavazó testületi tagokat, hogy az újabb fordulóban Priger Józsefet támogassák. Dr. Heidecker Péter ugyancsak lemondott az újabb megmérettetésről, s mindenkit arra biztatott, hogy voksoláskor lelkiismerete szerint döntsön. A második forduló Vasárnap az esti órákban megszökött két rab a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetből. Az egyik, Rozencveig János 30 éves székesfehérvári lakos - aki lopásért kiszabott büntetését töltötte -, a másik Bogdán László 27 éves székes- fehérvári lakos - akit ittas vezetésért ítéltek el - mindketten többszörösen büntetett előéletűek. Az épület felső szintjén levő zárkájuk mennyezetéígy Jákli Péter és Priger József versengését hozta, az utóbbi jelölt a negyvenkilenc érvényes szavazatból harminckettőt szerzett meg, mig Jákli Péter tizenhetet, viszont a kétharmados többség továbbra is hiányzott. A várható huzavonát Jákli Péter előzte meg, aki jelöltségéről lemondva távozott a teremből. Priger József a harmadik menetben ennek megfelelően mind a negyvenöt érvényes szavazatot megszerezte. A megválasztott elnök - az eskü letétele után - megköszönte a bizalmat a testületnek, majd méltató szavakkal emlékezett meg jognek megbontásával a padlásra, majd onnan a tetőre jutottak, s lepedőből sodort hágcsón ereszkedtek le az utcára. A rendőrség nagy erővel folytatja a keresésüket, s kéri, amennyiben hollétükről valakinek tudomása van, értesítse a legközelebbi rendőri szervet, illetve jelezze bármelyik rendőrnek. A szökött rabok személyleírása: Rozencveig János elődje, Tamás Ádám tevékenységéről. A kedélyeket is jótékonyan nyutató pillanatok után azonban a korábbi gyakorlat időszakai következtek, lévén a résztvevők elhalasztását kérték az alelnökválasz- tásnak. Erre a tisztségre ketten pályáztak, név szerint Bea József és dr. Sümegi Zoltán, s az első fordulóban mindkét jelölt közel ugyanannyi szavazatot kapott. A testület - valószínűleg sejtvén az újabb fordulók hiábavalóságát - úgy határozott, hogy a következő ülésen, azaz január 22-én hoz ez ügyben döntést. A teljes sikerre tehát még jó egy hónapot kell várni...-szá-gk170-175 cm magas, erős, kisportolt testalkatú, haja fekete, oldalt fésült: Kreol arcbőrü. Szökéskor barna félcipőt, zöld katonai gyakorlónadrágot és sötétbarna pulóvert viselt. Bogdán László 180-185 cm magas, erős, kisportolt testalkatú, haja fekete oldalt fésült, bajuszt visel. Öltözéke: fekete félcipő, zöld katonai gyakorlónadrág, kékes színű farmering és sötétbarna bőrdzseki. (MTI) Drágulnak a húsok és a tejtermékek Jövőre mintegy 30-35 százalékkal drágul az állati eredetű élelmiszerek fogyasztói ára. Máhr András, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a tej- és tejtermékek várhatóan már januártól mintegy 35 százalékkal drágulnak. 1991-ben már csak a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej lesz maximáltáras. A tejáremelés annak ellenére elkerülhetetlen, hogy a tejből túltermelés van, ugyanis a költségek már most is alig fedezik a ráfordításokat. A minisztérium számításai szerint a hús, amely szabadáras, várhatóan több lépcsőben drágul, mintegy 30-35 százalékkal. így a sertéskaraj é6 a comb mintegy 320-340 forintba kerül majd a következő évben. Hozzátette: idén január óta változatlan a húsok ára, sőt, időnként árkedvezményt adnak az egyes vállalatok, miután belföldön túlkínálat alakult ki. Jövőre azonban elkerülhetetlen a jelentősen dráguló energia-, takarmány- és egyéb költségek beépítése az árakba. A baromfitermékeknél is hasonló mértékű drágulás várható, de a különböző szárnyasoknak differenciált mértékben emelkedik az ára. Irak elutasítja az amerikai tárgyalási időpontot Irak hétfőn hivatalosan elutasította az Egyesült Államok által javasolt időpontokat a kétoldalú tárgyalásokra. A közleményt a kormányzó Baath párt és a Forradalmi Parancsnokság Tanácsának együttes ülésén fogadták el, amelyen Húszéin államfő elnökölt. Irak elutasítja az amerikai elnöknek az időpontokra vonatkozó egyoldalú követelését - hangzik a közleményben. Baker amerikai külügyminiszter hétfőn Brüsszelben hívta fel a figyelmet arra, hogy Irak nem ajánlott elfogadható időpontot bagdadi látogatására. Az Egyesült Államok december 20-ika és január 3-ika között hajlandó bármely időpontot elfogadni, de elutasít tóttá azt az iraki elképzelést, hogy január 12-ére tűzzék ki Baker bagdadi utazását. (Folytatás az 1. oldalról.) Ebben - a tavaly decemberben lezajlott romániai forradalom évfordulójára is emlékezve - sajnálatosnak minősítette, hogy a magyar és a román kormány képviselői között a múlt év végért megszületett megállapodások - a román kormányszervek elutasító magatartása miatt - nem teljesülhettek, sőt, Romániában felerősödtek a nacionalista hangok, ismételten előfordul a történelem meghamisítása, és aggasztó méretűvé vált a szélsőséges elemek uszítása a nemzeti kisebbségek ellen. A külügyi bizottság nevében mélységes aggodalmát fejezte ki a Tőkés László és Sütő András ellen indított alaptalan támadások miatt is. Hangsúlyozta: a bizottság elo- dázhatatlannak, a kapcsolatok rendezéséhez nélkülözhetetlennek tartja a romániai magyarság, mint nemzeti kisebbség, egyéni és kollektív jogai érvényesítésének intézményes biztosítását, az ehhez szükséges feltételek megteremtését. Ugyancsak szükségesnek tartja a főkonzulátusok működésének lehetővé tételét, valamint a Romániából Magyarországra menekültek ügyének rendezését. Mindezek érdekében a bizottság kifejezte készségét, hogy tárgyszerű és konstruktív megbeszéléseket Az 1956-os irószövetségi jegyzőkönyveket vaskos kötetbe foglalva adta ki a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete. A könyvet - amely az „írók lázadása" címet kapta - hétfőn délelőtt, az írószövetség székházában mutatták be a sajtó munkatársainak. Jókai Anna, az írószövetség elnöke a kötet különös értékeként említette, hogy az a dokumentum hűségével tárja a nyilvánosság elé a több, mint három évtizede legenfolytat a román törvényhozás képviselőivel, a román külügyi bizottság tagjaival. Horn Gyula szavait követően Mi- zsei Béla, a Független Kisgazda- párt képviselője a saját, valamint pártja és Kádár János börtöneit megjárt sorstársai nevében a Parlamentből üzent, azoknak, akik a rákoskeresztúri Új köztemető 301 - es parcellájában vandál pusztítást végeztek, mondván: azért, hogy a helyzet Magyarországon ilyen súlyossá vált, nem azok felelősek, akik e parcellában fekszenek, hanem azok, akik odajuttatták őket. Követelte a tettesek kézrekeritését és szigorú megbüntetését, valamint a temető gondosabb őrzését. A napirend előtti felszólalásokat követően a plénum elfogadta napirendjét. * Miután elfogadták az ülés tárgy- sorozatát - az elkövetkezendő napokban szinte kizárólag adó- és költségvetési kérdésekkel foglalkoznak a törvényhozók - az elnöklő Szabad György bejelentette: a rendkívüli ülésszak napirendje tovább bővül a bös-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokkal. Az ezt követő napirendi vita során továbbra is élesen bírálták a költségvetési tervezetet. daként keringő mendemondákat. A könyv az Irányított Irodalom című sorozatban, annak nyitó köteteként jelent meg, és a közeljövőben újabbak követik majd - tájékoztatott a szerkesztő, Veres András irodalomtörténész. A sorozat céljairól szólva azt emelte ki, hogy olyan könyveket terveznek, amelyek az 1945-től napjainkig terjedő időszak irodalmi és kulturális életének izgalmas és kevésbé ismert történéseit tárják fel - mindenekelőtt dokumentumok és interjúk közreadásával. Osztrák lottó A Lottó Unió Kft. közlése szerint az 50. heti osztrák lottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos 1 darab, nyereménye egyenként: 11 822 742 shilling, 5+1 találatos 6 darab, nyereményük egyenként: 656819 shilling, 5 találatos 319 darab, nyereményük egyenként: 18530 schilling, 4 találatos 18 477 darab, nyereményük egyenként: 426 shilling, . 3 találatos 320 968 darab, nyereményük egyenként: 30 shilling. A Jokernél JP átvitt összeg: 5 242193 shilling. Megszökött két rab a székesfehérvári börtönből „írók lázadása”- sajtótájékoztató Gázcseretelepi betörők őrizetben Talpuk alatt fütyült a golyó Katasztrófák évtizede(i)? (Folytatás az 1. oldalról.) Mórágy után az elöl haladó kocsiban ülőknek sürgetővé vált megszabadulni egy s mástól, így különféle tárgyakat az úttestre, illetve az árokba dobáltak. (Egy piros nyelű, áttételes fogót, amit később - a vizsgálat során - meg is találtak.) A mőcsényi bekötőúton Cikó felé vették útjukat, majd Bony- hádra, a 6-os úton Kakasd felé tartottak. Mindenáron le akarták rázni a rendőröket, mert Kakas- don jobbra fordultak, s egy nagy kör megtétele után ismét a 6-os útra tértek vissza - Pécs felé folytatva útjukat. A vérre menő szlalomozásnak csak nem akart vége szakadni: a járőrkocsi minden előzési próbálkozását leszorítási kísérlet követte. Hidasalsónál, a buszmegállóhoz érve az egyik járőr két figyelmeztető lövést adott le, ám ez sem hatott az elöl haladókra. Ekkor a szolgálati pisztolyból újabb lövések dördültek, most már a „fékezhetet- len” gépkocsi hátsó kerekeit célozva. A három lövés egyike el is találta a jobb hátsó kereket, s ez vetett véget az országúti hajszának. Bilincs került Oláh Kálmán 22 éves es Kolompár József 21 éves bajai lakosok csuklójára. A Szekszárdi Rendőrkapitányság az ügyben azonnal megkezdte a nyomozást. Házkutatást tartottak az ámokfutók lakásán, s a szálkai gázcseretelepen akkor éjjel, valamint ugyanott a december 13- ra virradó éjjeli betörésekkel alaposan gyanusithatókat őrizetbe vették. Mindkét esetben 24-24 gázpalack tűnt el a gázcseretelepről. A katonai ügyész a fegyverhasználat ellen nem emelt kifogást, a nyomozás tovább folyik. Gergelics Zsóka Valutaárfolyamok (bankjegy és csekk) Érvényben: 1990. december 18-tól 21-ig Pénznem vételi eladási árt. 100 egys. Ft-ban angol font 11 383,7512 087,89 ausztrál dollár 4503,19 4781,73 belga frank 191,25 203,09 dán korona 1027,99 1091,57 finn márka 1637,60 1738,90 francia frank 1165,17 1237,25 görög drachma a 38,00 40,36 holland forint 3512,56 3729,84 ír font 10547,75' 11 200,19 japán yen (1000) 442,60 469,98 kanadai dollár 5092,81 5407,83 norvég korona 1010,03 1072,51 német márka 3962,86 4207,98 olasz lira (1000) 52,50 55,74 osztrák schilling 563,36 598,20 portugál escudo 44,78 47,56 spanyol peseta 62,13 65,97 svájci frank 4625,30 4908,22 svéd korona 1051,48 1116,52 USA dollár 5888,81 6253,07 ECU (közös piac) 8132,60 8635,64 a) bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: görög drachma 39,14 39,22 Lehet még egy kicsit rosszabb? Az ENSZ a kilencvenes éveket nyilvánította a katasztrófák évtizedének, ám ha jól megnézzük, például egy svájci biztosítóintézeti felmérés alapján, ezt a megtisztelő címet a két előző évtized is „kiérdemelte”. Húsz év alatt 1,6 millióan haltak meg különféle méretű katasztrófákban. A biztosítási eseményként nyilvántartott szerencsétlenségek száma 3111 volt s a károsultaknak összesen 88,3 milliárd dollárt fizettek ki, éves átlagban 4,4 milliárdot. Még szomorúbb a kép, ha a hetvenes éveket összevetjük a nyolcvanas évekkel: a 100 millió dolláros összeget meghaladó nagyságrendű esetek száma - különösen ami a természeti katasztrófákat illeti - erőteljesen növekedett, emellett pedig az emberek által okozott káresetek is megszaporodtak. Feltűnő, hogy lényegében ebben az évtizedben milyen jelentősen nőtt a milliárd dollárnál is nagyobb kárt okozó katasztrófák száma. Az abszolút katasztrófa-év 1989 volt. Az előző évihez képest pont duplájára, 13,75 milliárd dollárra nőtt az elszenvedett károk mértéke. Szomorú csúcspont volt az Észak-Ame- rika és a karibi térség nagy területein pusztító „Hugo” hurrikán; az „Exxon Valdez” alaszkai balesete és a San Francisco-i földrengés. A következő évtizedre sem várható jobb. Sőt. A svájci becslés szerint, mivel az iparosodó társadalom tovább rombolja a környezetet, megbontva a természet egyensúlyát, arra lehet számítani, hogy egyre több természeti katasztrófa lesz. A szakemberek a rizikótényezők közé sorolják a Föld egyes részein tapasztalható túlnépesedést, a hajtógázok kíméletlen környezetrombolását, az erdők irtását és a repülőgép-forgalom további növekedését. Az elmúlt két évtized összesen 1,6 millió áldozata közül másfél millió természeti katasztrófákban vesztette életét. Az élen, egymillió áldozattal a földrengések állnak; a perui (1970: 60 ezer halott), a kínai (1976: 665 ezer halott), az iráni (1978: 26 ezer halott) és az örményországi (1988: 25 ezer halott). A viharok és orkánok is sok ember életét oltották ki: 1970-ben egy pakisztáni áradáskor a becsült adatok szerint legalább 300 ezer volt az áldozatok száma. Más szerencsétlenségek sorra- vételénél is az az irányzat tapasztalható, hogy nő a halálos áldozatok száma. így például a tűzvészekben egyre többen vesztik életüket. A nyilvántartott 2361 tűzeset közül 164 olyan volt, amelynek halottjai is voltak, csaknem tízezren, míg más szerencsétlenségekben több mint 32 ezren vesztették életüket Ez utóbbiak kétharmadát teszik ki a túlzsúfolt kompok és a hajóösszeütközések áldozatai. A svájci nyilvántartás szerint autóbusz- és teherautóbalesetekben 1970 óta szintén több mint tízezren haltak meg. Ugyancsak a biztosító adatai azt jelzik, hogy az első helyen a természeti katasztrófák miatti kártérítések állnak, 46,2 milliárd dollárnyi kifizetett összeggel. A teljes kár egynegyede adódik tűzvészekből. A repülőgép-szerencsétlenségek 12 százalékot tesznek ki (10,6 milliárd dollár); a hajókatasztrófák 9,6 százalékot (8,5 milliárd dollár). ^