Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)

1990-11-01 / 178. szám

NOVEMBER 1 CSÜTÖRTÖK Névnap: Marianna A Nap kél 6.27 órakor nyugszik 16.29 órakor A Hold kél 15.15 órakor nyugszik 4.30 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: ÉKES LÁSZLÓ. Telefonszámunk: 16-211.15-468. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti mon­dandójukat Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Borongás, esős idő A várható időjárás az ország területére ma estig: túl­nyomórészt borult lesz az ég, egyre többfelé alakul ki ismétlődő eső, zápor. A déli, majd nyugati szél gyakran megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet 8,13 fok kö­zött alakul. Kilencven éve született Késmárkon Bruckner Győző (1900-1980) Kossuth- díjas kémikus, egyetemi tanár, akadé­mikus. 1925-ben szerzett vegyészmér­nöki oklevelet a budapesti Műszaki Egyetemen, majd a szegedi Tudomány- egyetemen kezdett dolgozni. 1928-ban kitüntetéses doktori címet szerzett, s nem sokkal utána tanulmányutat tett Berlinben és Grazban.- A HOTEL GEMENC november 10-én - szombat -19 órakor rendezi meg a ha­gyományos Leposa-nosztalgiabálját. VARIA ÜZLETHÁZ AJÁNLJA: Biliárdgolyók és kréta együttesen kaphatók, amíg a készlet tart Utánvéttel is. Békés, Kossuth út 35. sz. (560/40) Modem korunk vívmánya - a kerékkötő Modern korunk vívmánya a kerék- és üzletkötő mindenütt jelenvalósága. Hadd magyarázzam meg, mire gondo­lok: ünnep előtti utolsó napon záróra előtt szaladtam végig a boltokat. Egyik élelmiszerüzletben falat kenyér sem volt, a másikban tele a polcok. Utóbbi­ban nemcsak kenyérrel, de leárazott marhahússal is várták az utolsó vevő­ket, a 170 forintos áru 120 forintért kelt el, hogy a levágott darabok kárba ne menjenek. Úgy látszik, itt nem kerék­kötők, hanem üzletkötők dolgoznak. Felbátorodva a látottakon, a harma­dik boltban már azt kerestem, mi ol­csóbb, mint máskor. Találtam is csir- keegytál névre hallgató mirelit csoma­got elázott dobozban, mindössze negyven forintért. Csak egy valami nem stimmelt: romlott volt. Úgy látszik, itt nem üzletkötők, hanem kerékkötők dolgoznak. Valahogyan át kéne csoportosítani a kereskedelmet: talán úgy lehetne, hogy az üzletekben üzletkötő típusú kereskedők dolgozzanak, a kerékkö­tők meg kerüljenek oda, ahova illenek. Mondjuk egy letűnt korszak panopti­kumába. d. e. Szemtanúkat keres a rendőrség 1990. augusztus 17-én, 14 és 16 óra közötti időben az 56. sz. főúton a 10-es km körül, egy ismeretlen járműből nagy * mennyiségű olaj folyt az úttestre. Az olaj­csíkon két személygépkocsi megcsú­szott és balesetet szenvedett. ■1990. augusztus 20-án 20 óra 05 perckor a 6. sz. főúton a 146,5 km-nél egy sárga színű Niva őzzel ütközött, majd a menetirány szerinti jobb oldalon az út menti mélyedésbe hajtott. A gépkocsiból az úttestre esett egy kislány, aki ott életét vesztette. 1990. július 31-én, 14 óra 25 perckor Szekszárdon a Damjanich utcában egy IFA tehergépkocsi elütötte Antlfinger Gréta Csilla szekszárdi lakos kerékpá­rost. A kislány a helyszínen meghalt. A rendőrség kéri mindazokat, akik a baleseteket, illetve az olajszennyezést okozó járművet látták, hogy az esetek sú­lyosságára tekintettel jelentkezzenek a Szekszárdi Rendőrkapitányságon sze­mélyesen, írásban vagy a 07-es telefon­számon! „Üres kamrának bolond a gazdá­ja” - tartja a mondás, de hát jól tud­juk, hogy az elmúlt hetekben „spáj­zolt” az ország, ami józan előrelátás­ra vall. A megye egyik éléskamrája Mözsön, a Zöldért telepén van, ahol a raktárak már megteltek, s minden bi­zonnyal kitart újig a zöldség, a gyü­mölcs. A napokban fehérgyökér ér­kezett Apátfalváról, az almát az or­szág másik feléből, Fehérgyarmatról hozták, s azért ilyen messziről, mert oicsóbb volt mint a közeli üzemek­ben. A vöröshagyma Makóról érke­zett Mözsre, a burgonyát Forráskút- ról és természetesen a helyi téeszből vitték a raktárba. A cékla, a zeller, a karalábé, a karfiol, az alföldi homo­kon, Kecskemét környékén termett. Amennyiben a most ősszel betá­rolt mennyiség nem lesz elegendő - folyamatosan szállítják a pótlást, hogy mindig jusson friss áru a kór­házakba, óvodákba, bölcsődékbe, kollégiumokba, üzemikonyhákba és természetesen a boltokba. Azok, akik itt adják el az áruikat mintát hoznak, s így, ennek alapján állapodnak meg az árban. Egyéb­ként már gondolnak a karácsonyra is: a héten Szentgotthárdra, illetve Szombathelyre utaznak a Zöldért szakemberei - fenyőfáért. d­Fotó: kpm Megérkezett a fehérgyökér Mai moziműsor Bonyhád: Szörnyecskék II. Az új falka (19 óra). Dombóvár: őrület (18 óra). Nincs kiút (18 óra). Paks, Duna: Porsche-tolvajok (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Hajszál híján (17.30 és 20 óra). Videoklub: Tex és a mélység ura. (18 és 20 óra). Világ Mozgó: Az 54-ik hadtest (18 és 20 óra). Tamási: Hóbortos hétvége (20 óra). Tolna: ...és Isten megteremté a nőt (19 óra). Vásárnaptár Országos állat- és kirakodó- vásár: November 3.: Ócsa. No­vember 4.: Bonyhád, Dömsöd, Kaposvár, Pécs. November 5.: Dunaújváros, Marcali, Ráckeve. "November 8.: Gyönk. Országos kirakodóvásár: No­vember 3.: Komló. Autóvásár: November 3.: Ma­kó, Komló, Ócsa. November 4.: Balatonfüred, Bonyhád, Érd, Fo­nyód, Kapuvár, Kiskunfélegyhá­za, Kiskunhalas, Nagyatád, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Tapolca. Friss marad a rózsa, ha viz helyett bioszin­tetikus oldatba rakjuk, mégpedig hónapo­kig - legalábbis ezt állítja a Sleepy Woodf Laboratries képünkön látható technikusa, aki a franciaországi Toulouse-ban mutat­ta be a „csodaoidatot”... OLVASTAM Bevezetés! Abban a szerencsében és megtiszteltetésben volt részem a minap, hogy kézirat­ban olvashattam Nagy Bandó András november végén megjelenő Bevezetés című könyvét. A 2 kötetesre, 600 oldalasra tervezett könyv 200 írásában a szerző történel­mi hitelességgel emlékezik az eltelt 40 év eseményeire. (Kis túlzással történelem- könyvnek is elmenne, csak annál sokkal humorosabb és hitelesebb.) Ha azt hittük, hogy Nagy Bandó már nem tud nekünk meglepetést szerezni, tévedtünk. Többször tett tanúbizonyságot emberszeretetéről, és nincs ez másképpen könyvének megje­lenését illetően sem. A könyv bevételének nagy részét a Pécsi Gyermekklinika javá­ra kívánja fordítani, azoknak a gyerekeknek a gyógyítására, akik a sors kegyetlensé­ge folytán gerincsérüléssel születtek. Talán természetei, hogy éppen ezért mindent megtesz, hogy a könyv minél nagyobb példányban keljen el. Úgy érzem jó Bevezetés lenne a karácsony előtti ajándékkeresgélésben egy könyv, amit a szerző, Nagy Bandó András dedikálva, saját költségén küld el minden olyan olvasónak, aki a könyv 220 Ft-os árát egyszerű rózsaszínű postautalványon Nagy Bandó András, Községháza, Orfű címre befizeti. Aki segíteni akar, aki ajándékozni akar, aki tartalmas, igényes humort akar olvasni, annak jó befektetés a „Bevezetés”. Gyorslista az október 30-án megtartott októberi HAVI LOTTÓ tárgynyeremény-sorsolásról, ame­lyen a 40. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket hflQ7náltálí' A Vásárlási utalvány (3000 Ft) B Opel Kadett típusú személygépkocsira szóló utalvány C Volkswagen Golf típusú személygépkocsira szóló utalvány D Trabant lim. spec, típusú személygépkocsira szóló utalvány EZO 300 I fagyasztószekrény FZS 300 I fagyasztóláda G Moulinex friteuse kenyérpirítóval H Varia-utalvány (75 000 Ft) I Contec személyi számítógép J Sanyo tv videóval ' K Hitachi tv videóval L Sanyo hi-fi torony M Otthon lakberendezési utalvány (50 000 Ft) N Hang-fény utalvány (50 000 Ft) O Szerencseutalvány (40 000 Ft) P Iparcikkutalvány (25000 Ft) Q Zenesarok-utalvány (20 000 Ft R Vásárlási utalvány (10000 Ft) S Vásárlási utalvány (7000 Ft) T Vásárlási utalvány (5000 Ft) A nyertes szelvényeket november 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fió- kok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest, V. Nádor u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék november 6-tól megtekinthető az OTP-fiókok- ban, a totó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. 2144264 H (75000 R) 2151951 I (100000 R) 2159 638 T (5000 R) 2167325 T (5000 Rí 2175012 S (7000 R) 2182699 T (5000 R) 2205760 Q (20000 R) 2213447 S (7000 R) 2228821 R (10000) 2236508 S (7000 R) 2259 569 S (7000 R) 2267256 S (7000 R) 2274943 M (50000 R 2282630 R (10000) 2290317 T (5000 R) 2298004 T (5000 R) 2 328 752 E (34 900 R) 2336439 O (40000 Ft) 2344126 R (10000) 2351 813 J (96700 R) 2367187 E (34900 R) 2374874 H (75000 R) 2382 561 I (100 000 R) 2 390 248 J (96 700 R) 2 397935 0 (40000 R) 2420996 Q (20000 R) 2 428 683 S (7000 R) 2 436370 S (7000 R) 2444057 S (7000 R) 2451 744 S (7000 R) 2 459431 S (7000 R) 2 474805 S (7000 R) 2 490179 T (5000 R) 2497866 R (10000) 2513240 S (7000 R) 2 543 988 T (5000 R) 2551 675 S (7000 R) 2 559 362 T (5000 R) 2567049 T (5000 R) 2 574 736 S (7000 R) 2 582 423 T (5000 R) 2 597 797 T (5000 R) 2 605 484 T (5000 R) 2620858 R (10000) 2636232 S (7000 R) 2 651606 P (25 000 R) 2659293 P (25000 R) 2 666 980 O (20 000 R) 2 674 667 S (7000 R) 2682354 P (25000 R) 2697728 P (25000 R) 2705415 P (25000 R) 2 720 789 S (7000 R) 2 743 850 H (75 000 R) 2751 537 I (100000 R) 2759224 K (96700 R) 2766911 S (7000 R) 2774598 R (10000) 2782285 Q (20000 R) 2789972 S (7000 R) 2 805 346 P (25 000 R) 2813033 Q (20000 R) 2 820 720 T (5000 R) 2828407 P (25000 R) 2 836 094 P (25 000 R) 2843781 S (7000 R) 2851 468 K (96 700 Ft) 2866842 Q (20000 R) 2874529 L (75000 R) 2882216 P (25000 R) 2889903 S (7000 R) 2897590 P (25000 R) 2905277 S (7000 R) 2912964 T (5000 R) 2920651 S (7000 R) 2928338 T (5000 R) 2966773 R (10000) 2982147 T (5000 R) 2989834 L (75000 R) 44622238 G (12500 Ft) 46 260 949 Q (20 000 R) 46383941 S (7000 R) 59 535 406 T (5000 Ft) 59543093 R (10000) 59 550 780 S (7000 Ft) 59 558 467 T (5000 R) 59 566154 S (7000 Ft) 59573841 S (7000 Ft) 59581 528 T (5000 R) 59589215 T (5000 R) 59 596 902 S (7000 Ft) 63102174 T (5000 R) .Képújság Az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRAS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírfapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 145 Ft negyedévre 435 Ft fél évre 870 Ft egy évre 1740 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Kamrában a krumpli, hagyma, káposzta

Next

/
Oldalképek
Tartalom