Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)

1990-11-02 / 179. szám

A Posta felajánlotta: • TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP I. évfolyam, 179. szám ÁRA: 5,80 Ft 1990. november 2., PÉNTEK Welcome the Members of the World Championship Köszönjük a világbajnokság résztvevőit Főhajtás Illyés Gyula előtt Van egy hazám még a hazán túl, a haza meleg közepében, mint a magház a. gyümölcsében. Belőled sarjadtam Dunántúl.” Önkéntelenül is ezek az lllyés-sorok ötlöttek fel bennem tegnap, amint Ráceg­resre igyekeztünk, hogy fejet hajtsunk a XX. század irodalmának kimagasló egyénisége, Illyés Gyula emlékhelye előtt. A Sándor Dénes dicsőszentmártoni tanító által faragott kopjafához siettünk, ami az egykori szülőház helyén áll, s jelzi a tiszta forrást, őrzi Illyés emlékét, az iga­zi, vállalt szülőföldszeretet, a sorsot. Az eső, a zuhogó éltető erő azonban közbe­szólt. (Folytatás a 2. oldalon.) Tisztelgés a költő mellszobra előtt Ötvenezer forint a nyomravezetőnek!!! Szemtanúkat keres a rendőrség Az október 12-én történt brutális moz­gópostarablás ügyében, mely a Pécs- Budapest között közlekedő vonaton, az arra Sárbogárdon csatlakoztatott szek­szárdi kocsiban történt, nagy erővel fo­lyik a nyomozás, de a tettesek még nem kerültek rács mögé. Az Országos Rendőr-főkapitányság központi nyomozóosztálya, mely a több megyére kiterjedő felderítést végzi, ismét kéréssel fordul ezért - elsőként - Tolna megye lakosságához. Kérik mindazokat, akik az alábbi, pon­tosított személyleírás alapján konkrét személyt vagy személyeket tudnak meg­nevezni, illetve a bűncselekmény során használt fegyverekkel kapcsolatban van információjuk, jelentsék azt a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletén (telefonszáma: 74/11-199) vagy bármelyik rendőri szervnél. A korábban már közzétett hasonló fel­hívást azonban most némi jutalom kilá­tásba helyezésével is nyomatékosít- ják. Mint Jegnap az ORFK munkatársaitól megtudtuk, a Magyar Posta vezérigazga­tósága dolgozóik és az őket ért sérelmek elkövetőinek mielőbbi kézrekerítése ér­dekében 50 ezer forint jutalmat ajánlott fel annak az állampolgárnak, aki bejelen­tésével lényegesen meggyorsítja a nyo­mozást, hozzájárul az elkövetők körének behatárolásához. A nyomravezető személye - ha kéri - természetesen titokban marad, ezt mind a Posta, mind arrendőrség garantálja. Rendőr természetesen nem részesülhet a fenti összegből. Most pedig álljon itt az agyba-főbe vert, összeszurkált postai alkalmazottak által adott három személyleirás: e szerint mindhárom tettes 25-30 év körüli. Egyi­kük 180-185 cm magas, szőke, kisportolt testalkatú. Egy kés vagy tőr volt nála a rabláskor. Ruházata: középkék - valószínűleg - far­mernadrág, s hasonló színű póló. Álarca is kék, a kereskedelemben kapható si- sapka lehetett. Társa 170-175 cm magas, sovány, vál­las fiatalember volt. piszkos fehér torna­cipőt (közismertebb nevén dorkót) viselt és belebujós, fekete melegítőt (mackót). Fejét egy vastagabb anyagból készült álarc, vagy símaszk takarta, ő egy 12-es kaliberű, dupla, lapátcsövű sörétes va­dászfegyvert használt a támadáskor. A harmadik elkövető az előbbinél vala­mivel alacsonyabb, zömök testalkatú fér­fi. Róla csak annyit tudni, hogy sötét ru­hát viselt, s szintén egy kés vagy tőr volt nála, valamint egy pisztoly.- esi ­Folytatódott a kisvállalkozói vitafórum A walesi herceg megbízottja Tengelicen Mi hasznosítható az angol tapasztalatokból? Tegnap folytatódott a Tengelici Okta- ' tási Központban szerdán kezdődött kis­vállalkozói vitafórum. Elsőként Partos Já­nos, a Kispipa Kft. ügyvezető igazgatója számolt be a cég eddigi tevékenységé­ről, tanulságos eseteiről, problémájról. Véleménye szerint ebben az évbefí to­vább romlottak Magyarországon a vállal­kozás^ feltételek. Igen érdekes előadást tartott Szirmai Péter, a Vállalkozók Országos Szövetsé­gének társelnöke, aki egyébként a Köz­gazdaságtudományi Egyetem kisvállal­kozásokkal foglalkozó tanszékének ve­zetője. Mint mondta, negyven évig éltünk egy osztogatva fosztogató rendszerben és ebben a tekintetben még nem történt rendszerváltás, a jelenlegi kormány is ezen az úton jár. A monetáris politika fiskális szemlélete keményebb, mint valaha és a jövőre ter­vezett változások az adóterhek növeke­dését irányozzák elő. Több más, érdekes előadást követően Várhatóan már a jövő év januárjá­ban megkezdődnek hazánk és az Európai Közösség között azok a konkrét tárgyalások, amelyek végső célja a magyar társulási szerződés megkötése. A kormány folytatja az import liberalizálását, s további in­tézkedésekkel javítja a külföldi be­fektetés feltételeit. Az év végéig még érkezik rubelért vásárolt szovjet kő­olaj az országba - ezek voltak a leg­fontosabb megállapításai annak a beszélgetésnek, amelyet Martonyi , János, a Nemzetközi Gazdasági dél körül érkezett meg a vitafórum egyik legérdekesebb vendége, a walesi her­ceg megbízásából Magyarországon tar­tózkodó Liz Rhodes. Ez év májusában hazánkban tett látogatása során Charles herceg kezdeményezte a Magyar Vállal­kozási Iroda megalakítását, amelynek célja a privatizáció és a vállalkozásösz­tönzés angliai tapasztalatainak átadása, a magyar vállalkozók segítése informá­cióval és egyéb feltételek biztosításával. Ezen iroda vezetésével és a program elindításával Liz Rhodes kisasszonyt bíz­ták meg, aki Tengelicen részletesen is­mertette elképzeléseiket a jelen levő vál­lalkozókkal.- Mi tanácsokkal szeretnénk szolgálni, saját tapasztalatainkat átadni, de önök­nek, magyaroknak kell eldönteni, hogy mire van szükségük, mi az, ami ebből itt hasznosítható - mondta többek között Liz Rhodes. A vitafórum pénteken folytatódik.- áa ­Kapcsolatok Minisztériumának közi­gazgatási államtitkára folytatott csü­törtökön az újságírók egy csoportjá­val. Az importliberalizációval kapcso­latban az államtitkár elmondta: már a közeljövőben - a jövő év elejétől - a termékek több mint 90 százalékát le­het majd szabadon behozni az or­szágba. A fennmaradó hányad - ezekről az árukról külön lista készül - importját ugyancsak rugalmasan fogják kezelni. (Folytatás a 2. oldalon.) Sokkal több figyelmet kell fordítani a lakosság véleményére Interjú Kónya Imrével, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának vezetőjével Sokan úgy ítélik meg, hogy az elmúlt hét végi drámai események nyomán, az országban teljesen üj politikai helyzet jött létre. Erről kérdeztük Kónya Imrét, a Ma­gyar Demokrata Fórum parlamenti frak­ciójának vezetőjét.- Sok vonatkozásban valóban új szi­tuáció állt elő. Először azt mondom, ami a következmények jó oldala. Rengeteg olyan ember is megérezte, hogy mekko­ra a tét, aki a politikától távol áll. Egy ilyen krízishelyzetben, amikor felborul az or­szágban a rend, nem lehet közlekedni, megbénul minden, közvetlenül megélik az emberek, hogy milyen lehet az amikor összeroppan egy társadalom. Sokan rá­jöhettek arra, hogy csak a működő de­mokratikus berendezkedés biztosíthatja a válságból való kilábalást. Eddig is tud­tuk milyen óriási dolog az, hogy kialakult Magyarországon a parlamentáris de­mokrácia, vannak demokratikus intéz­ményeink, hasonlóak mint nyugaton. Ez a legfőbb biztositéka, hogy a gazdaság is előbb-utóbb olyan lehet, mint ott. Rádöb­benhettünk arra is, milyen nagy dolog az, hogy az átmenet békésen és rendben zajlott le. Most szembe találkoztunk viszont egy válságos, kritikus helyzettel, amikor a rend megbénult. Csupán néhány napig tartott, mégis sok mindent megérthettünk. Talán ez­után jobban fogjuk értékelni azt, amit elértünk. (Folytatás a 2. oldalon.) Parlamenti sajtótájékoztató A sajtó a végrehajtó? November elején a Parlamentben tar­totta szokásos csütörtöki sajtótájékozta­tóját a Népjóléti és Egészségügyi Minisz­térium. A sajtótájékoztató, melynek témá­ja a társadalombiztosítás volt, a résztve­vők - az országgyűlés Szociális-, Csa­ládvédelmi és Egészségügyi bizottsága, valamint a Társadalombiztosítási Főigaz­gatóság igazgatója és munkatársai - jó­voltából csaknem soron kívül bizottsági ülésnek tíjnt, habár szenzációként kellett volna robbannia a társadalombiztosítás által nyilvánosságra hozott listának, me­lyen azok a tartozásaikat ki nem egyenlí­tő állami vállalatok szerepeltek tartozá­suk összegével, akiket felszólítottak a törlesztésre, de „fülük botját sem mozdí­tották”. Dr. Botos József, az Országos Társa­dalombiztosítási Főigazgatóság igazga­tója megállapította, hogy a tartozások behajtásának törvényes lehetőségei rendkívül korlátozottak, aki azt állítja, hogy ezekkel élni lehetett volna, vagy nem tájékozott, vagy kampányfogásnak szánja kijelentését. De tartozhat-e valaki Nyugat-Európában a társadalombiztosí­tásnak? Habár nincs büntetőkamat, nemigen fordulhat elő, mivel 8 nap vára­kozás után, fölszólításra, ha újabb nyolc napon belül nem rendezi tartozását, az megduplázódik, ez folyamattá válik, melynek végén kivonul két úriember egy karpereccel és bírósági procedúra nél­kül bekísérik. Az óvadék magasabb, mint a tartozás. A másik lehetőség a sajtó nyil­vánossága. Ezt az utat kívánja bejárni az adósságokat behajtani nem tudó magyar társadalombiztosítás: mi újságíróka köz­vélemény elé tárjuk a tényt, és másnap minden hitelezője megrohanja az adóst, hogy törlessze tartozását. Jelenleg las­san 19 milliárdra rúg az a tartozás, amit túlnyomó többségükben működő állami vállalatok nem fizetnek ki. Természete­sen dr. Kiss Gyula, a parlamenti bizottság elöke és munkatársai ismertették a bi­zottság javaslatait. A késedelmi kamatok havi 2 százalékról 4 százalékra történő emelését és a társadalombiztosításnak a költségvetésben a munkabér utáni má­sodik helyre helyezését. Az újságírók megkérdezték: úgye a kormány is tartozik mintegy 40 milliárd- dal a társadalombiztosításnak? A válasz: normál üzleti feltétellel történt hitelezés­ről van szó, egyébként a hitelt a régi kor­mány vette fel és az új fogja visszafizet­ni. A mostani kormány választhat: ha nem fizeti vissza, összeomlik a társadalombiz­tosítás, egészségügy - és abba bukik bele, vagy visszafizeti a költségvetésből - és abba bukik bele. Dr. Kiss Gyula pontosított: nem 40, ha­nem 30 milliárdról van szó, és nem ők csinálták. Úgy tűnik, valami olyasmi tisztázódott a sajtótájékoztatón, melynek minden kité­rőjéről nem érdemes szót ejtenünk, hogy. a csődeljárás indításához nem szüksé­ges törvénymódosítás... ha azt a sajtó pattantja ki. Egyetlen kérdésre nem kaptunk vá­laszt: a sajtó feladata lenne, hogy ő le­gyen az „adós fizess” játékban a végre­hajtó? DOMOKOS ESZTER Tolna megye sporttörténetében első alkalommal kerül sor, hogy vi­lágbajnokságnak adunk otthont A 20 nemzet közel 200 versenyzőjét és csapatvezetőjét felvonultató Vili. főiskolai asztalitenisz-világbaj­nokság valamennyi résztvevőjét a sportág nemzetközi és magyar szövetségének vezetőit az egyhetes küzdelemsorozatot részvételük­kel megtisztelő vendégeket szeretettel köszöntjük városunkban. Baskír olaj jön? A csáberő: az infrastruktúra

Next

/
Oldalképek
Tartalom