Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-03 / 180. szám
• TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP I. évfolyam, 180. szám ÁRA: 5,80 Ft 1990. november 3., SZOMBAT Hetente két kormányülés Lakás célú hitelek - A koncessziós törvény tervezete - A diákönkormányzatok követelései - Költségvetés A kormány csütörtöki ülésén számba vette azokat a törvénytervezeteket, amelyeket az ország, főként a gazdaság működőképessége érdekében még ebben az évben meg kellene alkotnia a parlamentnek. A kormányülésről tartott pénteki tájékoztatón László Balázs szóvivő ezzel kapcsolatosan elmondta: a jövő évi állami költségvetés mellett a kabinet sürgetőnek véli az adótörvények, valamint a befektetési törvény módosítását, illetve a földtulajdon rendezéséről szóló, és a koncessziós törvény mielőbbi megtárgyalását. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a törvénykezés felgyorsítása érdekében a jövőben hetente kétszer ülésezik a Minisztertanács, s a kormányfőt helyettesítő Horváth Balázs belügyminiszter Szabad György házelnöktől is azt kérte, hogy az év hátralévő részében növeljék az Országgyűlés plenáris üléseinek számát. (Folytatás a 2. oldalon.) Moldovai véres összecsapás - hat halott Eldördültek pénteken az első lövések Moldova keleti részén, a Dnyeszter menti Dubosszari város közelében. A TASZSZ szovjet hírügynökség péntek esti jelentése szerint hatan meghaltak és legkevesebben harmincán megsérültek a Ribnyicából érkezett mondován önkéntesek, a moldovai rendőri erők, illetőleg a Dnyeszter egyik hídját eltorlaszoló mintegy hétszáz fős helybéli tömeg közötti összetűzésben. Az eseményekről Mircea Druk moldovai miniszterelnök számolt be péntek este a parlamentben. A hírek szerint Dubosszariban este fél nyolckor még tartott a lövöldözés. Polgármesterek Polgármesterek „Változzon a városháza” Interjú Kocsis Imre Antallal „A kompromisszumok híve vagyok” Gondolatcsere dr. Deák Gáborral (3. oldal) Elmarad a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének budapesti látogatása Szlovák részről mély sajnálkozással közölték, hogy Frantisek Miklos- ko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és Vladimir Meciar, a Szlovák Köztársaság kormányának elnöke magyarországi látogatására a bonyolulttá vált szlovákiai belpolitikai helyzet miatt nem kerül sor. A szlovák fél a látogatás váratlan elhalasztásáért a magyar kormánytól elnézést kért. A bejelentést magyar részről megértéssel fogadtuk. A Magyar Köztársaság abban érdekelt, hogy közvetlen szomszédságában az európai normáknak megfelelő, a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok iránt elkötelezett politika váljék meghatározóvá. Magyarország szomszédainak ehhez kész minden támogatást megadni. Arra számítunk, hogy a helyzet rendeződésével a látogatásra kölcsönösen elfogadható időpontban rövidesen sor kerül. A Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, e terv szerint, pénteken délután érkezett volna Budapestre. * Az MTI - jól tájékozott pozsonyi politikai körökből - úgy értesült, hogy kizárólag szlovák belpolitikai okok miatt hiúsult meg Vladimir Meciar szlovák kormányfő és Frantisek Miklosko parlamenti elnök péntekre tervezett magyarországi látogatása. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű mozgalom (VPN-hez) tartozó Meciar mintegy két héttel ezelőtt „inkompetensnek” minősítette és lemondásra szólította fel koalíciós kormányának kereszténydemokrata belügyminiszterét, Anton Andrást. Később hozzátette: ha a miniszter november elsejéig nem mond le, akkor ő, mármint Meciar, távozik tisztéből. A kereszténydemokraták kiálltak András mellett, így a miniszterelnök által megszabott határidő eredmény nélkül járt le csütörtökön. Az MTI tudósítójának nem hivatalos forrásból származó értesülése szerint Meciar csütörtökön igyekezett kenyértörésre vinni a dolgot. A helyzet pattanásig feszült, és a kormánypártok vezetői lázas tanácskozásokba kezdtek. E megbeszélésekről egyelőre semmi nem szivárgott ki. A Tolnatájból Család vagy sziget? (1. oldal.) A bonyhádi tájfajta sikere az 1890. évi bécsi kiállításon (2. oldal.) Halottak napja után (3. oldal.) Hazakereső (4. oldal.) Zomba „összeáll” (5. oldal.) Az új politikai helyzetről és az önkormányzatról SZDSZ sajtótájékoztató A múlt hét viharos eseményei óta Magyarország nem ugyanaz az ország, amelyik volt: senki nem hiheti többé, hogy az áremelés nem válthat ki tiltakozó megmozdulásokat. A helyzet változatlanul súlyos, mivel elkerülhetetlenek lesznek az újabb megszorító intézkedések. Ezért most az kell legyen a legfőbb politikai cél, hogy a hasonló válságok megelőzése érdekében a felmerülő konfliktusokat tárgyalásokkal rendezzék - jelentette ki Kis János, az SZDSZ elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, ismertetve a szabad demokratáknak az új politikai helyzetet értékelő nyilatkozatát. Az újságírókat egyúttal Magyar Bálint ügyvivő tájékoztatta önkormányzatok alakulásának első tapasztalatairól is. Kis János a nyilatkozatot idézve kiemelte: a kormánynak le kell vonnia a történtekből a személyi és politikai tanulságokat. A miniszterelnök ezzel összefüggő nyilatkozatait ígéretesnek értékelte, de úgy vélte, azok egyelőre általánosságokban mozognak. (Folytatás a 2. oldalon.) Három hónap megszállás után Három teljes hónapja tart immár Kuvait széles körű nemzetközi konszenzussal elutasított iraki megszállása, mégsem körvonalazódott mindmáig az Öböl menti válság végkifejlete. így nincs arra egyértelmű válasz, vajon diplomáciai, vagy katonai eszközök bevetésével fog véget érni a születőiéiben levő új világrend első nagyszabású nemzetközi krízise. Az elmúlt hetek története az e kérdésre adható váltakozó válaszok története is. (Folytatás a 2. oldalon.) Halálos baleset a hatoson Tegnap hajnalban 5.50-kor a hatos főúton, Dunaszentgyörgy határában Horváth László Tengelic, Dózsa Gy. u. 1. szám alatti lakos személygépkocsijával nekiütközött az úttesten vele azonos forgalmi sávban álló és kivilágított, Zsíros Lajos Debrecen, Ildikó út 6. szám alatti lakos által vezetett pótkocsis teherautónak. A baleset következtében Horváth László kórházba szállítás közben életét vesztette, mig utasa Horváthné Szegedi Elvira Tengelic, Dózsa Gy. u. 1. szám alatti lakos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az anyagi kár értéke 100 ezer forint. * Ugyancsak tegnap a 6-os számú főútvonalon, Dunaföldvár határában Erdélyi Gyula Dunaújváros, Erdősor 35. szám alatti lakos személygépkocsival szabálytalan előzés közben ösz- szeütkőzött a vele szemben közlekedő, Szergej Rasztegajev szovjet állam- , polgár által vezetett tehergépkocsival. A baleset következtében Erdélyi Gyula a helyszínen, Erdélyi János mezöfalvai lakos a kórházba szállítást követően életét vesztette. Raffael Klára duna- földvári, Erdélyi Gusztáv dunaföldvári, Erdélyi János mezőfalvi lakosok 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. Húsz ország asztaliteniszezői Szekszárdon Látványos megnyitó a nyolcadik főiskolai világbajnokságon Aki egyszer arra vállalkozik majd, hogy megírja Tolna megye sporttörténetét, az minden bizonnyal új fejezetet nyit az 1990. november 2-8. közötti eseményeknek. Szó se róla, piros betűs ünnepként vonul be a krónikába, hogy a különböző sportágak számos, rangos nemzetközi viadala után világbajnokság házigazdája is lehetett a tolnai megyeszékhely. így aztán a Vili. asztalitenisz főiskolai világbajnokság péntek esti megnyitója - majd a csapat- és egyéni versenyek egyhetes küzdelmei: történelmi pillanatot is jelentenek. Ha valaha, akkor most igazán zászlódiszbe öltözött a szekszárdi sportcsarnok. Húsz nemzet lobogóját lengette a szél a bejáratnál, ennyi csapat vonult fel a fényárban úszó csarnok küzdőterén a megnyitón is. Elsőként a távoli Japán sportolóit, majd Lengyel- ország csapatát fogadta nagy taps a nézőtérről. Aztán jöttek a többiek: Anglia, Dél-Korea, Franciaország, Németország, Szovjetunió, Svájc, Egyiptom, Tajvan, Kanada, Törökország, Belgium, Spanyolország, Bulgária, Vietnam, Ausztria, Jugszolávia, Románia, s a felvonulók sorát a közönség felerősödő vastapsa közepette Magyarország együttese zárta. Románia táblája mögött sajnálatos módon nem vonultak sportolók. Mint megtudtuk: Budapestről útban Szekszárd felé a 6-os fő közlekedési úton egy súlyos karambol útjukat állta, így lekésték a megnyitót, de jönnek. (Folytatás az 5. oldalon.) VKi tudja, hányadszor arattak osztatlan sikert a szekszárdi gimnazisták látványos szalaggyakorlatukkal