Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-20 / 194. szám
I. évfolyam, 194. szám • TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP • ÁRA: 5,80 Ft 1990. november 20., KEDD Lezártnak tekintik a megosztottság és szembenállás korszakát Huszonkét állam közös nyilatkozata Többé nem tekinti ellenségnek egymást az a huszonkét állam, amely az utóbbi évtizedekben két katonai-politikai tömbbe, a NATO-ba és a Varsói Szerződésbe tömörülve állt szemben Európában. Erről írtak alá közös nyilatkozatot a huszokettek vezetői a helsinki folyamatban részt vevő országok párizsi csúcsértekezletének megnyitó ülése előtt, hétfő délelőtt az Elysée Palotában. A dokumentumot magyar részről Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter látta el kézjegyével. (Folytatás a 2. oldalon.) Az Országgyűlés hétfői munkanapja Nyerges Tibor törvénymódosítási indítványa Szabad György elnökletével hétfőn ismét összeült az Országgyűlés. A plenáris ülés kezdetén a házelnök bejelentette: Novák Rudolf képviselő, akit az SZDSZ Heves megyei listáján választottak meg - egyéb teendőire hivatkozva- írásban lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. A plénum ezután az újonnan benyújtott országgyűlési határozati javaslatok és törvényjavaslatok sorsáról döntött. A beterjesztők szinte mindegyik indítvány sürgős tárgyalását kérték - s a Tisztelt Ház valamennyi ilyen kérésnek helyt adott. így - a kormány előterjesztésében- sürgősséggel tűzik napirendre a magánszemélyek jövedelemadójáról, az általános forgalmi adóról, illetőleg a vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvények módosító javaslatait. Ugyancsak sürgősséggel tárgyalják a Magyar Köztársaság és Ausztrália közötti kettős adóztatás elkerülését célzó, valamint a beruházások kölcsönös védelmét szolgáló egyezmények aláírásáról szóló országgyűlési határozatot, továbbá a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvény módosítását. Szintén sürgősséggel felvették a napirendre a kulturális bizottság önálló indítványát a sport anyagi alapjainak megteremtésére. Nyeres Tibor (MDF) képviselőnek a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítására vonatkozó indítványával is gyorsított menetben foglalkozik majd a Tisztelt Ház. Végezetül döntöttek arról is, napirendre tűzik Pap János fideszes képviselőnek a dél-alföldi települések ivóvizének minősítéséről és az egészséges ivóvízellátási program módosításáról szóló indítványát. A tárgysorozat megállapítása után a plénum viszonylag gyorsan túljutott az illetékekről szóló törvényjavaslat és a bíróságokról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvények módosítását szolgáló törvényjavaslat általános vitáján. A két törvényjavaslat részletes vitájára a későbbiekben, a módosító indítványok bizottsági tárgyalása után tér vissza a plénum. A tegnapi ülésszakon megalkották az árak megállapításáról szóló törvényt, 199 igen szavazattal 1 ellenében és 87 tartózkodással. A törvényben rögzítették, hogy az árak legfőbb szabályozója a piac és a gazdasági verseny. Az árakra vonatkozó közvetlen kormányzati beavatkozás csak ott indokolt, ahol a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben foglaltak nem elégségesek a káros versenykorlátozás és a gazdasági erőfölénynyel való visszaélés megakadályozására. Akarsz egy laktanyát? Kinek van ennyi pénze? (Írásunk a 2. oldalon.) Húszéves a medinai vízmű (TUDÓSÍTÓNKTÓL)- Már húsz éve, hogy van vizünk? - kérdeznek vissza természetes csodálkozással szomszédaim, amikor szóba kerül a téma. Pedig Medina nem panaszkodhatott, ritka kivétellel jó italú vizet adtak a kutak. Valamikor nagyon régen a falu több pontján voltak közkutak, s ide mindenki járhatott, akinek nem tellett saját kútra. A határban pedig három bővizű gulyakút, gémeskút is volt. A negyvenes évek legvégén aztán kapott a falu egy artézi kutat a kertek alatt pedig méltóságteljesen folydogált a Sió. Igaz, vizét ivásra nem használták, de annál nagyobb boldogsággal voltak a gyerekek, ha megjött a fürdési idény. (Folytatás a 3. oldalon.) Magyar-német-osztrák kft. Látszerész szaküzlet Tamásiban Mi nehezíti a vállalkozókat? Még csak néhány hete, október 24-e óta szolgálja ki a helyieket és a városkörnyék lakosságát Tamásiban az a látszerész szaküzlet, ami egyre népszerűbbé, egyre ismertebbé válik. Precíz munkájával, a szolgáltatás gyorsaságával, választékával. Az Euro-optik magyar-német-osztrák r látszerész kft-ben, mert arról van szó, a hazai felet két fiatalember - Gutermuth Gábor gyönki és Potó Tamás dombóvári szakember - képviseli, míg német részről a bajorországi látszerésziskola docense, kontaktlencse specialista, látszerész- mester, osztrák részről pedig egy vállalkozással foglalkozó szakember vesz részt a munkában. (Folytatás a 3. oldalon.) Itt van Európa Óragyártás a BHG-ben csoport betanulni az újabb munkafázisokat. Jelenleg 40-50 fajta kvarcórát - többségében utazóknak szánt, tokba rejtett órákat - készítenek, a teljes gyártási vertikum átvétele után pedig mintegy 200-féle órát - köztük mechanikus szerkezetűeket is - állítanak majd elő. Most 5-600 darab készül naponta, ezt 1000- 1200-ra szeretnék felfuttatni. Ma már a gyáregység területén több helyen, szétszórtan szerelik az órákat, jövőre viszont egyetlen csarnokba költöznek a vegyes vállalat megalakulása után. Az Európa óragyár elégedett a minőséggel, a náluk tanuló BHG-s dolgozók általában egy hét gyakorlás után már teljesítik a mennyiségi elvárásokat is.- áa „Kesztyűs kézzel” kell bánni a finom szerkezetekkel Fotó: - gk Lapunk hasábjain már foglalkoztunk azzal a fejlődőben levő kapcsolattal, együttműködéssel, amely a németországi Európa óragyár és a BHG Szekszárdi Gyáregysége között alakult ki. Eleinte csak a fémlemezből sajtolt, műbőrrel bevont óratokokat gyártották itt, később azonban egyre több munkafázis került meghonosításra a BHG-nál. Ma még bérmunka jelleggel folyik az óragyártás Szekszárdon, de a német partner szeretné, ha már a jövő év elejétől vegyes vállalati formában folyhatna tovább a termelés. Szabó Zoltán művezető néhány adattal is szolgált. Ma mintegy 35 dolgozónak ad munkát az óragyártás, ez a létszám később 60-70 főre bővül. Most is éppen kint tartózkodik Németországban egy A csomagolás sem mellékes szempont, a díszdobozok is nyugatról érkeznek Őszikék , >" ' ? . " ' ' • ' '--V'*--.'''V'-:'" ÄsW5'" ■ ? i-Kr ,-