Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)

1990-11-01 / 178. szám

2 NÉPÚJSÁG 1990. november 1. Király Béla átlépett az SZDSZ-be Hiányzik a tőke, rosszak a feltételek Király Béla független országgyűlési képviselő, a Nemzetőrség volt parancs­noka hétfőn kérte a Szabad Demokraták Szövetségét, hogy tagként hozzájuk csatlakozhasson. A legnagyobb ellenzé­ki párt kérését elfogadta, s a hétfő esti frakcióülésükön már Király Béla részt is vett. Az átlépés okairól, körülményeiről Király Béla a következő nyilatkozatot ad­ta az MTI munkatársának: „Elvi és szellemi kapcsolataim az SZDSZ és a Fidesz vezetőivel, valamint számos tagjával messze megelőzte e szervezetek párttá alakulását. Ezek a köl­csönös baráti és elvbaráti kapcsolatok öregbedtek hazatérésem után. A Fidesz azzal is megtisztelt, hogy tiszteletbeli tag­jává választott, ezt a viszonyt komolyan tovább kívánom ápolni. Már az országos választások előtt arról győződtem meg, hogy nemzetünk meg­újulásának előfeltétele az összes prog­resszív erő összefogása nagykoalíciós kormány formájában. Erre felhívtam An­tall József figyelmét az országos válasz­tások előtt, s az azt követő napon is. An­tall József miniszterelnök becsületére válik, hogy mindkét alkalommal határo­zottan és őszintén közölte velem; a nagy- koalícióra nem hajlandó. A kormány megalakulása után a leg­több esetben a kormányjavaslatára sza­vaztam, mert a szilárd vezetést az előre­lépés feltételének tekintettem. Egyidejű­leg azt reméltem, hogy a kormány - a nagykoalíció hiányában - legalább kon­zultálni fog az ellenzékkel, és a társadal­mi szervezetekkel. Hétről hétre több jelét tapasztaltam azonban annak, hogy a kormány elutasítja a társadalmi vitát. Pél­dául a Honvédelmi Bizottságot, amely­ben dolgozom, a Honvédelmi Miniszté­rium több ilyen ajánlatom ellenére sem vonja bele az úgynevezett „új honvédelmi doktrína” és az új honvédelmi törvény ki­dolgozásába. Ennek az ellenzékkel és a társadalom­mal való békés konzultációnak a teljes elutasítása robbantotta ki a múlt hét végi országos válságot. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a kormány még a koalí­ciós pártok országgyűlési frakcióival sem tanácskozott a „sokkterápia” beve­zetése előtt. Ami még ennél is megrendi- több volt számomra az az, hogy a kor­mány a polgári „engedetlenségi mozga­lom” elfojtására, erőszak alkalmazására is készült. Ha minden a régiben marad, az ország válságról válságra vergődik majd ahe­lyett, hogy egyenesen haladna a felemel­kedés útján. Nem nézhetjük karba tett kézzel a válságpolitika folytatását. Tömö­rülni kell azoknak, akik a békés előreha­ladás érdekében az összes magyar érté­keknek, az újjáépítésre való mozgósítá­sát és egyesítését akarják. A Szabad De­mokraták Szövetsége - véleményem szerint - a Fidesszel összefogva magvát képezheti azoknak az erőknek, amelyek kimozdíthatják nemzetünket a mai politi­kai, gazdasági és bizalmi válságból. Ezért kértem a Szabad Demokraták Szövetsé­gét, hogy tagként hozzájuk csatlakoz­hassak. Amikor a független képviselők cso­portjából kilépek, őszinte barátsággal is­merem el, hogy a csoportban az ország érdekeit szem előtt tartó, felelős, józan, korrekt és igazi eszmecsere folyt, amely nagyban elősegítette azt, hogy 33 évi tá­voliét után beilleszkedhessek a magyar politikai életbe” - fejezte be nyilatkozatát Király Béla. , (MTI) (Folytatás az 1. oldalról.) Sajnos ma sincs vállalkozásbarát köz- gazdasági feltételrendszer, óriási gond a tőkehiány és az információáramlás sem megfelelő a vállalkozók és a segítésükre létrejött szervezetek között. Az eddigi ta­pasztalatok szerint az OMFB innovációs menedzsmenthálózatának szolgáltatá­saira jelentős az igény az egész ország­ban. Sajnos a feltételek további romlásá­ra lehet számítani, de az OMFB a jövőben is minden támogatást megad a hálózat szervezeteinek, hogy segítsék az innová­ciót és a vállalkozásokat. A továbbiakban a hálózathoz tartozó cégek szakemberei Antall József keddi parlamenti beszédé­ben kétéves politikai fegyverszünetre szólí­totta fel a pártokat - jelentette kedden a Reuter. A brit hírügynökség szerint a kor­mányfő beszéde azt jelzi, hogy az arrogan­ciával és alkalmatlansággal vádolt kor­mánykoalíció békülékenyebb hangot kí­ván megütni. A Reuter szerint az ellenzéki pártok óva­tos helyesléssel fogadták Antall József ja­vaslatát. A jelentés az SZDSZ képviselői közül idézi Hack Pétert, aki úgy értelmezte a beszédet, hogy a kormány konszenzus kialakítására törekszik az ellenzékkel. A fi- deszes Hegedűs István szavaiból a Reuter azt emeli ki, hogy a kormányfő „konstruktív hangot ütött meg az MDF-re jellemző túlzott magabiztossághoz képest", bár a Fidesz mondták el eddigi saját tapasztalataikat és vitatták meg a hálózat működésével kapcsolatban a napi munkájuk során fel­merült problémákat. Fontos vendége volt még a vitafórumnak szerdán Tibor Ág­nes, a szintén vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó, nemrégiben alakult Seed Alapítvány ügyvezető igazgatója, aki hangsúlyozta a közös munka, együttmű­ködés fontosságát a többi hasonló szer­vezettel, például a Magyar Vállalkozás- fejlesztési Alapítvánnyal, vagy a kor­mányszervként működő Országos Kis­vállalkozásfejlesztő Irodával. A vitafórum csütörtökön folytatódik. ennek ellenére nem kíván két évre biankó­csekket kiállítani. A brit hírszolgálati iroda végezetül me­gállapítja, hogy a politikai belharcok sok választó haragját váltotta ki, szerintük vala­mennyi politikai párt elhanyagolja az or­szág súlyos gazdasági terheit, ami a taxis­blokád egyik fontos kiváltó oka volt. A TASZSZ hírügynökség Antall József beszédéből azt emelte ki, hogy a taxis­sztrájk tanulsággal szolgált minden párt, a kormány, a parlament és az érdekképvise­leti szervek számára, amelyeknek sikerült tárgyalóasztal mellett megoldást találni a válságos helyzetre. A kormányfő ígéretet tett arra, hogy a nyilvánosság elé tárják az ország valós helyzetét, még akkor is, ha ez a kormány bukásához vezet. Miniszteri jutalmak: nem pluszpénzből A vezető kormánytisztviselőknek kifizetett jutalmak finanszí­rozása nem igényelt költségvetési átcsoportosítást - adott tájé­koztatást szerdán az MTI kérésére Szilvásy György, a Miniszter- elnöki Hivatal helyettes államtitkára. Mint ismeretes, október 23-a alkalmából a helyettes államtit­károk, az államtitkárok, valamint a miniszterek kéthavi bruttó fi­zetésüknek megfelelő összeget kaptak jutalomként. A kifizeté­sekről a miniszterelnök döntött, ő maga azonban nem vett fel pénzt. Szilvásy György emlékeztetett: a miniszterek bére két éve nem emelkedett, s így az ahhoz kötődő vezetői illetmények sem változtak. A jutalmak bruttó összege 21 millió forintot tett ki, ám ennek csak negyed részét fizették ki. A többi nyugdíjjárulék, társa­dalombiztosítási járulék, adóelőleg formájában azonnal vissza­áramlott a költségvetésbe. A helyettes államtitkárok például 52 ezer forintos bruttó fizetésük alapján 104 ezer forint bruttó jutal­mat kaptak, ám a borítékukban csak mintegy 40 ezer forint volt. Az Antall-beszéd hírügynökségi visszhangjai Juhász József a TAEV új igazgatója Ütemterv szerinti a szovjet csapatkivonás (Folytatás az 1. oldalról.) A sajtótájékoztatón cáfolták azt a saj­tóértesülést, miszerint a kiürített objektu­mok egy részét magyar társadalmi, illetve politikai szervezeteknek adnák át. Az MTI kérdésére válaszolva ugyancsak cáfol­ták azokat a híreket, amelyek szerint a szovjet katonák fegyvereket adnak el a magyar lakosságnak. A sajtótájékoztatón fényképekkel is il­lusztrálták, hogy számos, magyar terüle­ten lévő szovjet katonai síremléket meg­rongáltak. Veszprémben például 100 sír­hely közül 77-et ismeretlen személyek leromboltak, s hasonló vandál pusztítás történt számos más településen is. A déli hadseregcsoport képviselői sajnálkozá­sukat fejezték ki, hogy a magyar hatósá­gok nem lépnek fel a rongálókkal szem­ben. A Reuter tudósítójának kérdésére válaszolva elhangzott: Göncz Árpád uk­rajnai látogatása után már nincs politikai Kinevezés Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter november 1 -jei ha­tállyal Biszterszky Elemér gépészmérnök tanárt, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi docensét a fel­sőoktatási, a közgyűjteményi és az egy­házügyi területet felügyelő államtitkár­helyettessé kinevezte. (MTI) Helyesbítés A lapzártához közeli időpont és a múlt hét végi rendkívüli helyzet miatt két rész­letben tudósítottunk a Bonyhádi Városi Képviselő-testület alakuló üléséről. Részben az előbbi okok következtében sajnos hiba csúszott a tudósításba, amit ezúttal korrigálunk. Tehát az alakuló ülés 2. napirendi pontként foglalkozott a polgármester munkabérének megállapításával, és azt követően választotta meg a város pol­gármesterét. így a bér megállapításánál még nem volt ismert a polgármester személye. Megyei küldöttnek a követ­kező személyeket választották meg: dr. Hegedűs Évát, Ábrahám Gézát és Gás­pár Imrét. Az érintettektől és olvasóinktól elné­zést kérünk. akadálya annak, hogy magyar zarándo­kok ellátogassanak a Don-kanyarba. A szovjet déli hadseregcsoport pa­rancsnokságán szerdán tartott sajtótájé­koztatót követően Keleti György ezredes, a HM szóvivője az alábbiakat közölte az MTI-vel: A sajtótájékoztatót követően jutott tu­domásunkra, hogy a Szovjetunió Külgaz­dasági Kapcsolatok Minisztériumának il­letékes főosztálya értesítette a magyar felet arról, hogy az olajpiaci kereskedel­mi feltételek megváltozása miatt a déli hadseregcsoportnál Magyarországon rendelkezésére álló üzemanyagot a pa­rancsnokság forintért nem értékesítheti. A benzinért és a dízel üzemanyagért a fi­zetés szabadon konvertálható valutában történhet. Ugyanakkor közölték azt is, hogy az üzemanyagkészlet értékesítése csak a tartályokkal együtt lehetséges, amelyeket forintért adnak el. (MTI) így látta az MDF (Folytatás az 1. oldalról.) Immár az újságírók kérdéseire vála­szolva Lezsák Sándor kifejtette: a minisz­terelnöknek kell döntenie afelől, hogy a hét végén történteknek lesznek e szemé­lyi következményei a kormányon belül. Magánvéleményét megfogalmazva azonban hozzáfűzte: legkésőbb a jövő év elején változtatni kell a kormányzati ap­parátus személyi összetételén, s nem el­sősorban a miniszteri, hanem az alsóbb szintű posztokon. Ugyanakkor leszögez­te, hogy a jelenlegi koalíciófelállást hatal­mas erőnek tartja a parlamentben, ezért nem is indokolt azt bármiképpen átalakí­tani. A sajtótájékoztatón szóba került az is: vajon miért képviseli azt az álláspontot a párt parlamenti frakciója, hogy az ön- kormányzati testületekbe bejuttatott MDF-es képviselők lehetőleg ne vállalja­nak vezető posztokat, így például alpol­gármesteri tisztet. Lezsák Sándor - hangsúlyozva, hogy a frakció állásfogla­lása nem kötelező érvényű - kifejtette: azt szeretnék, hogy az MDF-es képvise­lők a megszerzett mandátumok arányá­ban vállaljanak politikai felelősséget a helyi önkormányzati testületekben. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról.)- Ki a TÁÉV új igazgatója? - ezt kér­deztük a fiatal szakembertől, Juhász Jó­zseftől.- Harmincnégy éves vagyok, okleveles gépészmérnök, szekszárdi lakos, nős, két gyermek apja, tíz év óta a TÁÉV dol­gozója. Korábban voltam művezető, épí­tésvezető, főüzemvezető és termelési igazgatóhelyettes.- Ez a múlt azt bizonyítja, hogy tudta mit vesz át.- Valóban így van. Elöljáróban annyit: amikor minden az állami vállalatok ellen szólt, akik itt maradtunk, azoknak igazán szeretni kell ezt a vállalatot. De hogy a kérdésére válaszoljak, elmondom, a TÁÉV háromnegyed éves gazdasági munkája nyereséges, s ezt szeretnénk tovább is megtartani. Vagyoncsökkenés nélkül értük el, hogy fizető- és hitelképe­sek legyünk. Kérdezhetné, milyen a munkaellátottság. Elmondom. Az idei év­re teljesen lekötött minden kapacitás, jö­vőre pedig a vállalat kapacitásának 70 százaléka. Ez - pestiesen szólva - nem semmi. A munkánk nagyobb részt más megyékben, illetve más városokban van, így Pécsett, Baján, Budapesten. Tolná­ban csak Dombóváron van lakásépítés.- Hallhatnánk valamit a vállalatvezetői programjáról?- Igen. Az előzőek ismeretében készí­tettem el. Május 2-ától a három igazgató- helyettes irányította a vállalatot és ennek az együttműködésnek az elvi folytatása lesz az ezután következő munka. Nagy vonalakban a következőket tudnám ki­emelni. Nagyon fontos és közvetlen meg­valósítandó feladat a vállalat nyereséges működésének fenntartása, hitelképes­ségének és jó hírnevének megőrzése. Rövid távon átszervezést és racionáló változtatásokat kell végrehajtani a ver­senyképesség érdekében. Úgy gondo­lom, a továbbbiakban is nagy súlyt kell helyezni a vállalkozásra, minden megcé­lozható feladat elnyerésére annak érde­kében, hogy a vállalat a lehető legna­gyobb mértékben kihasználhassa em­beri és technikai kapacitásait. Rövid távú és egyben perspektivikus feladat a gaz­dasági társasággá történő átalakítás és a privatizáció megvalósítása. Ezeknek a bonyolult feladatoknak a megoldását össze kívánom kötni a vállalatnál a foglal­koztatottság lehetőségekhez képest leg­nagyobb mértékű megőrzésével és a dolgozók részére versenyképes nagysá­gú keresetek biztosításával.- Mindehhez kívánunk sok sikert, erőt, egészséget. (- él -) 0 KISKERESKEDŐK — ^ VISZONTELADÓK FIGYELEM! A TRIÁLTOYS RT. délnyugat-magyarországi vevőinek jobb, gyorsabb kiszolgálása érdekében 1990. november 1 - jén Pécsett, a Bázis házgyár területén. Megközelítése könnyű, azábra segít Önnek a tájékozódás­ban. A raktárüzletben nyújtott szolgáltatásaink:- ingyenes parkolóhelyek,- Ön választhat ki minden árut, amit meg kíván vásárolni,- az árut a helyszínen készpénzben kifizetheti és azonnal magával viheti,- gyors gépi számlázás,- nagykereskedelmi árainkból minden árura 4% enged­ményt adunk, amit a számlából azonnal levonunk, kész- pénzfizetés, illetve garanciamegváltás címén. A TRIÁLTOYS RT-NÉL VÁLOGATHAT A LEGGAZDAGABB JÁTÉKVÁLASZTÉKBÓL, A LEGKEDVEZŐBB ÁRAKON. Játékot kis és nagy tételben gyorsan, olcsón, akár hetente a TRIÁLTOYS RT. C + C (cash and carry) típusú viszont­eladói raktárüzletéből. Jól választ, ha a TRIÁLTOYS RT. raktárüzletét választja. VÁRJA ÖNT SZERETETTEL ÉS A LEGNAGYSZERŰBB JÁTÉKKÍNÁLATTAL VISZONTELADÓI RAKTÁRÜZLETÜNK TISZTELETTEL: TRIÁLTOYS RT. „n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom