Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-06 / 157. szám

III. évfolyam, 27. szám 1990. október 6. A többi - néma csend Nem túl barátságos és igen hűvös'a szoba, amelyben beszélgetünk. Az alaphelyzet: olyasvalakivel állok szemben, akinek a szün­telen készenlét és az igazság kizárólagos szolgálata az életmódja. Dr. Papp Géza igaz­ságügyi orvosszakértő. Mi bírta rá, hogy ezt válassza? Első szeánsz- Ez egy nagyon komoly kérdés, amire, azt hiszem, sok szépet kellene válaszolnom. Csakhogy az nem lenne igaz. Idegsebésznek készültem, de ötödéven, amikor elkezdtem hallgatni dr. Földes Vilmos professzor urat, egyre jobban kezdett érdekelni ez az ága a medicinának.- Mi mindennel foglalkozik az igazságügyi orvosszakértő?- Persze a halottakra gondol. Ez csak kis töredéke az egésznek. Minden olyan esettel foglalkoznunk kell, amelyben a hatóság or­vosszakértői véleményt igényelhet. Az igaz­ságot kell megközelítenünk. Kívülállóként. Nem felülállóként. Szakvéleményt kell mon­danunk.- Mekkora a terhelés? Mennyire zsúfoltak a napjai?- Ez változó.- Vegyünk egy szörnyű napot. **- Akkor bármelyiket vehetjük. Fiktív napok nincsenek. Csak valódiak. Egy átlagos nap valahogy így néz ki: reggel fél nyolckor kez­dünk el dolgozni. A bűnügyes orvos munká­jához hozzátartozik, hogy megtudjam, mi tör­tént előző nap a megyében, vannak-e halot­tak. Ha kell, kimegyünk. A temető halottashá­zában csendben boncolunk. Dél körül visz- szaérkezünk. Délután a szobámban diktá­lom az összegyűlt szakvéleményeket. Emel­lett a megyei rendőr-főkapitányság forrónyo- mos szolgálatában hetes-kéthetes váltásban készenléti ügyeletben vagyok, így bármikor kihívhatnak. Ha megszólal a személyi hívó - kis készülék, akár egy pizsamafelső zsebé­ben is elfér -, azonnal mennem kell.- Mennyire személyes ez a munka?- Nem biztos, hogy munkának érzem.- Ön nem gyógyító orvos. És a páciens is más.- Bizonyos fokig őszintébb a kapcsolatom a „paciensekkel”, mint a gyógyító orvosnak. A halott őszintébb, mint az élők. Azt, hogy kiket kell boncolni, jogszabály írja elő, amit három minisztérium rendelt el. Ez szabja meg, hogy mi az, ami rendkívüli halálnak minősül, kit kell ha­tósági boncolásnak alávetni. Ide tartoznak a balesetek, öngyilkosságok, tisztázatlan halál­esetek, azonosítatlan tetemek, vagy azok az esetek, amikor orvosi mulasztás alapos gyanú­ja áll fenn. Bírói boncolást bűncselekmény ala­pos gyanúja esetén rendelnek el. Elhiheti, hogy nem jószántamból keresem az ilyen helyszíne­ket De a társadalomnak ezt a vonatkozását meg kell ismerni. Ez nem munka. Az, hogy hiva­tás, közhely. Életformának tartom. Szerencsés ember vagyok, mert azt csinálom, ami a, „hob­bim” is. Nem állítom, hogy nem fárasztó. De ha valaki ezt becsülettel, alaposan akarja véghez­vinni, nem lép ki belőle.- Család?- A feleségem körzeti gyermekorvos. A fiam tizenegy, a lányom egyéves.- Mennyi ideje jut rájuk?- Most kevés. Építkezem. Az esték jutnak a gyerekeknek.- Mikor olvas?- Éjszaka. Napközben csak az újságokat.- Mi a kikapcsolódása?- Az építkezés. Abból, amit csinálok, igazán fizikai munkavégzéssel lehet kikapcsolódni. Méghozzá olyannal, amire nagyon oda kell fi­gyelni. Második szeánsz Egy hét múlva, ugyanott. Még hűvösebb van. Megbeszéljük, hogy egy napot „ledolgo­zok”, mint „rendőr” - hogy közvetlen, tapasz­talati anyagra is szert tehessek. Fotókat né­zünk. Érdekes eseteket említ ezek kapcsán. Olyan ez, mintha megmutatná a „fényképal­bumát”. A helyzetben van valami egészen kü­lönös, bizarr intimitás. Persze a Pitaval esetei régiek, már megoldottak, befejezett sorsok kibomlott titkaiba pillanthatok bele. Dr. Papp Géza munkahelyi szobájának sarkában áll egyik „barátja”, a makettbaba, ruhátlan és merev személytelenségben. A másik „barát” egy gyönyörűen preparált koponya, amit le­vesz a polcról. Ezeken szemléltethető az ag­resszivitás anatómiája. Forgatjuk a koponyát, magyaráz, majd a koponyatetőt a világosság felé tartja. Agyunk szilárd csomagolása he­lyenként papírvékony, átlátszó. A koponya­tető, akár egy dinnyehéj, nem vastagabb. Úgy törik, mint a tojás... r- A halottai zavarják?- Nem. Az zavar, ha nem sikerül valamit megállapítanom, és ezért hosszabb ideig kell dolgoznom. Azt szokták mondani, hogy szá­munkra a halott a „munka tárgya”. Ez ember­telenül hangzik. Számunkra a halott egy kér­déshalmazt jelent, amire válaszolnunk kell. Ez az a helyzet, amikor nem azt nézi az em­ber, hogy kit boncol, hanem, hogy milyen kérdésre kell válaszolni. Ha például a medi­nai gyermekgyilkosságról van szó, termé­szetesen sajnálja az ember a babát, de ha ar­ra keresi a választ, hogy fejlett, életképes volt- e, nincs idő sajnálkozni. A halottak a leg­őszintébb emberek. Ők nem hazudnak. Csak én tévedhetek, ők nem vezetnek félre. Ha nem helytálló a megállapításom, abban én vagyok a hibás.- Lehet ezt rutinból csinálni?- Ez nem rutinmunka. A világ legegysze­rűbb példájával tudom érzékeltetni: az, hogy hogyan fogom meg az ollót, a csipeszt, a szí­vet, az rutin. Vagy rutin, ha eltörik az orrcsont, megállapítani a gyógytartamot. De vélemé­nyezni, állást foglalni nem rutinmunka. Van­nak rutinfeladatok, de ezek technikai jelle­gűek. Nekünk a rutinon túl kell átlátnunk, ösz- szesitenünk a dolgokat. Évek múlnak azon, hogy mit állapítunk meg. Kollégájának, Or­das Ivánnak igaza volt, amikor leírta: az or­vosszakértővel nem lehet vitatkozni. Csak akkor adhatok ki véleményt a kezemből, ha biztos vagyok az igazában. És csak akkor változhat a véleményem, ha új, általam addig nem ismert adatokra derül fény. A hamis szakvélemény adása, ha az szándékos, bűn- cselekménynek minősül. A gondatlanságból elkövetett hamis szakvéleményadás vétség. Ez az igazsággal szembeni teljes elkötele­zettséget jelenti. Felmerül bennem a kérdés: ebben a bor­zolt helyzetben, amikor szokássá vált még azért is felelőssé tenni embereket, mert az el­múlt negyven évben éltek, amikor csoportos hibáztatás folyik, amikor van ismerősöm, aki olvasatlanságát azzal indokolja, hogy az el­múlt rendszer „nem hagyta” őt olvasni, ami­kor olyan emberek szegényedtek el, akik a légynek sem vétettek, s előbb szégyenkez­nek szegénységükön, majd ki tudja, milyen megoldásokra vetemednek, amikor nő a bű­nözési arányszám, amikor azt hallom a rádió­ban, hogy a négy hónapos terhes hajléktalan nő nem tudja, hol fogja megszülni a gyerme­két, vajon mennyire vagyunk tudatában a személyi felelősségnek? Megkérdezem.- Nem csak ennek nincsenek sokan tuda­tában, hanem a kimondott szó erkölcsi és anyagi felelősségtartalmának sem - állapítja meg dr. Papp Géza. - Még nem szoktuk meg... Én ehhez viszonyítva nagyon könnyű helyzetben vagyok. Főnökömmel, dr. Szomo- lai Zoltánnal együtt mindenért, amit teszünk, egyéni felelősséget kell vállalnunk. Itt van például ez a még befejezetlen boncjegyző­könyv, amit mindkettőnknek alá kell írnunk. És a legtöbb boncjegyzőkönyv a bíróság elé kerül, ott is vállalni kell. Nekem az a szokatlan, ha mások nem vállalják a felelősséget. Színes grafikonokat látok az asztalon. Az öngyilkosok szociológiájával fogalalkoznak dr. Pisztora Ferenc megyei elmegyógyász főorvos felkérésére. Öt év befejezett öngyil­kosságait dolgozzák fel.- A magyaroszági öngyilkossági statisztika szerint a „legfertőzöttebb” terület Bács-Kis- kun és Békés megye. Az elmaradottság, ma­gányosság tanyavilága. Tolna megye sze­rencsére nem szerepel az élvonalban, de ön- gyilkosság azért itt is van. Például 1984-ben 116 befejezett öngyilkosságot tartunk szá­mon. Nem mélyedünk el a témában. Nem lehet mindenben elmélyedni, amihez igazságügyi orvosszakértő munkája szükséges. Legaláb­bis egy újságíró erre nem elég. Az olvasónak sem lenne meg hozzá a teherbírása. Aki ri­porterként a maga valóságában kívánja meg­ragadni ezt a jelenséget, annak a gyakorlat­ban kellene látnia, tapasztalnia a kulcshely­zeteket. Mérlegeljük, hogy el tudnám-e visel­ni. Megegyezünk abban, hogy el Aztán nem jön össze. Rengeteg a halálos közlekedési baleset. Katasztrofális volt a hét­vége. Talán mert sok a gyors nyugati kocsi, a vezetők pedig nincsenek erre felkészülve. Most nincs rám idejük. Lelkem mélyén valami megkönnyebbülés féle mocorog, de azért úgy érzem magam, mintha valaki nem jött vol­na el a randevúra: Valóság. Harmadik szeánsz- Szokott nézni horrort? Nevet. Csillog a szemüvege. A máskor hi­hetetlen szellemi koncentrációra valló, átha­tó, komoly tekintet megváltozik.- Nagyon szeretem a horrort. Kimondottam élvezem.- Azért, mert naivnak találja?- Hát igen. Egy-egy nehéz nap után azt szoktuk mondani, hogy horrorrendezők tér­den állva könyöröghetnének nálunk, hogy adjunk ötleteket. Egyébként vannak nagyon színvonalas, komoly horrorfilmek is.- Hitchcockra gondol?- Például rá. Ő mondta valahol, hogy az emberek a legegyszerűbb dolgoktól jobban félnek, mint a szörnyektől. Például ajtónyikor­gástól, ha megfelelően van időzítve, vagy ma­daraktól... A közönséges horroron jókat szoktam nevetni. Horror. Erőszak. Agresszivitás. Gyilkolás. Mint mindennapi közeg...- Valahogy képtelen vagyok másképp fel­fogni az emberölést, mint pszichopátiának - kockáztatom meg. - Vagy ez a kényelme­sebb megoldás?- Nem minden gyilkos pszichopata - vála­szolja, miközben elgondolkodva simogatja a szakállát. Egy nyolcvanéves, mozogni is már alig tudó házaspárt nevelt fiuk vert agyon az ágyukban. Szánalomból. Nem volt elmebe­teg. Félpercnyi csend következik. Fel kell fog­nom, hogy az emberi lélekben az emberte­lenség mélységeit nem csak a háborodott el­me örvénylése töltheti ki.- Van a halottaknak szociológiájuk?- Van. De az a miénk. Az élőké. A legmorbi- dabb esetről, amivel életemben találkoztam,- ez a fénykép tanúskodik. Mutatja. A képen átlátszó reklámszatyorban újszü­lött csecsemő holtteste. A zacskón felirat: Húsvéti ajándékskála. Újabb csend. Hogy feloldjuk, szóba hozza: érdekes lenne viktimológiával foglalkozni, a lélektan és kriminológia (a bűnözés okait ku­tató tudomány) határmezsgyéjén vizsgálódó diszciplínával, többet tudni az áldozat szere­péről, esetleges predesztinációjáról. Arról, hogy milyen mértékben vagyunk valameny- nyien lehetséges áldozatok... Megint csak vágni lehet a csendet. Megtöröm.- Hogy áll a vallással?- Ha a kérdést úgy érti, hogy kötelezően a magaménak érzem-e a tízparancsolat erköl­csi kódját, vallásos ember vagyok. Ha mást ért ezen, nem.- És a politika?- Mint a legtöbben, én is csak magánem­berként politizálok. Nem voltam, nem vagyok, és várhatóan nem is leszek semmilyen párt­nak tagja. Legalábbis így gondolom. Ez majd­nem biztos. Ilyen korban az embernek köte­lessége politizálni, de nem keretek között. Egyébként szerencsésnek tartom magunkat, hogy ilyen hihetetlenül tömény történelmi korszakot élünk át. Az utóbbi időben renge­teg változás ment végbe a világban. Ehhez képest a világháború egyértelmű, egyszerű dolog volt... Járja a megyét, a tolnai tájat, betört orr­csontok, nyolc napon belül vagy azon túl gyógyuló sérülések, a közlekedés, öngyil­kosság, bűnözés áldozatai nyomában, és töpreng. Közben házat épít, ami részévé lesz a tájnak. Epilógus Nehéz szabadulni az élmény rabságából. Aludni lehetetlen. Forgatom a Hamletet. Sha- kespeare-nek a fantáziájában élő alakok mondtak el mindent önmagukról. Az őszinte­ségük az övé. Shakespeare az, akin keresz­tül megismerjük az embert. Ennek az orvos­nak nap mint nap azt a küszöböt kell átlépnie a megismerésig, amit az erkölcsi igaza tu­datában gyilkoló és meggyilkolt Hamlet utol­só szavai jeleznek: „A többi, néma csend.” DOMOKOS ESZTER Fotó: ÓTOS RÉKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom