Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-29 / 175. szám

1990. október 29. KÉPÚJSÁG 3 Hogyan hozzunk autót Olaszországból? (IV.) Második felvonás, ezúttal autóvásárlással Első, meglehetősen balul végződött utazásunkat követően alig telt el egy hét. Kálmán barátom ismét megkeresett, hogy menjek ki vele Olaszországba, mert nem szeretne nekivágni ilyen hosszú út­nak, viszont feltétlenül akar végre hozni egy kocsit. Bérelt egy trailed, így tehát az sem lehet akadály, ha a kereskedő nem adja oda rendszámmal a kiválasztott autót. Rövid mérlegelés után ráálltam, gondolván, hogy magam is további ta­pasztalatokat gyűjthetek és nekem is beüthet valami jó kis üzlet. Szerdán este indultunkéi, csütörtökön reggelre lent voltunk Olaszországban. Lassan haladtunk dél felé a Triest-Ve- lence-Ravennaütvonalon, időnként kité­rőket téve kisebb városokba, hogy még egyszer körülnézzünk a vásárlás előtt olyan helyeken, ahol eddig nem jártunk. Úgy terveztük, hogy visszatérünk a Ra­venna melletti Forliba, ahol az előző uta­zásunkkor a legkedvezőbb ajánlatot kaptuk, hacsak nem találunk út közben ennél jobbnak ígérkező vételt. Nos, rövi­den: nem találtunk. Késő délután volt, mire megérkeztünk Forliba, és megkerestük a Moretto-féle Renault-kereskedést. Még nyitva találtuk a telephelyet, ám Moretto úr, a tulajdonos már nem volt ott. Tudtuk, hogy csak ő beszél angolul, az alkalmazottak közül senki, igy velük nem tudtunk szót érteni. Mondták, jöjjünk vissza másnap reggel 9 körül. Másnap 9-kor Moretto úr még se­hol. Több egyforma Renault 9-es dfzel- autó volt ezen a telephelyen 3,8 millió lí­ráért, és csak 3 évesek, újszerű állapot­ban. Az alkalmazottaktól elkértük a kul­csokat, alaposan megnéztük kivül-belül a kocsikat, beindítottuk, meghallgattuk a motorokat, végül kiválasztottunk kettőt. Moretto úr még mindig sehol. Javasoltam Kálmánnak, hogy további várakozás he­lyett inkább menjünk át a szomszédos Lazardi-féle Fiat-kereskedésbe, ahová az elmúlt alkalommal nem jutottunk el. Lazardi úrnak elmondtuk - egy ango­lul kicsit beszélő fiatal adminisztrátor lány tolmácsolásában - hogy mi járatban vagyunk. Kiderült, hogy van itt egy olyan kocsi, amely minden tekintetben megfe­lelne Kálmán barátom kívánságainak. Ki­mentünk a placcra, megnéztük az autót: egy 4 éves, metallszürke, dízel Fiat Rega- ta volt, jó állapotban, igaz százezer kilo­métert futott már, de állítólag egy jó dízel­motornak az semmi. Az ára 3,5 millió líra volt. Ezek után feltettük Lazardi úrnak a sorsdöntő kérdést: el tudja-e intézni, hogy a kocsit kivihessük az országból, és ha igen, mennyi idő alatt. Azt mondta, rendben van, de csak rendszám nélkül adhatja oda és három nap múlva. Közöl­tük vele, hogy megvesszük az autót, amennyiben még ma elvihetjük. Erre el­ment telefonálni. Hosszas várakozás után előkerült, és bólintott, majd az irodá­jába vonultunk és elkeződött a papír­munka, további telefonálgatásokkal tar­kítva. Lazardi úr említette, hogy még soha nem csinált ilyet, ezért alaposan utána kell néznie, hogy milyen okmányok szük­ségesek a kivitelhez. Én eközben azon vívódtam, hogy meg­vegyem-e Moretto úrtól a Renault 9-esek egyikét. Úgy kalkuláltam, hogy ennek a típusnak kb. 8 ezer márka lehet a Schwacke-katalógus szerinti értéke, igy az 5100 márkás vételár felett még mint­egy 120-130 ezer forintnyi vámot-áfát kellene otthon fizetnem. Úgy döntöttem, csak akkor veszem meg, ha sikerül al­kudnom az árból. E döntés után átballagtam a szemközti Renault-kereskedőhöz és közöltem az időközben előkerült Moretto úrral, hogy vásárolnék egyet a Renault 9-esek közül, de csak 4500 márkám van. Erre lázas számításokba kezdett, ráncolta a homlo­kát, végül azt mondta: rendben van, de a vételáron egyéb költségeim is lesznek, hiszen az útra külön biztosítás szüksé­ges, az útvonalengedély is pénzbe kerül; és az adásvételi szerződés ügyvédi díja és illetéke is engem terhel. Ez összesen 200 márka lenne. Gyorsan megszámoltam, hogy mennyi pénz van nálam, kiderült, hogy csak 4680 márka, de Moretto úr legyintett és átvette a pénzt. Az üzlet megköttetett. Ak­kor még nem tudtam, hogy milyen meg­próbáltatások várnak rám e .döntés kö­vetkeztében. (Folytatjuk)- árki ­Szomszédvárak Forliban. Balra a Moretto-féle Renault-, jobbra a Lazardi-féle Fiat-kereskedés. Mindennapjaink A hamburger Néhány év óta nem lepődöm meg, ha rosszul öltözött férfiak, vagy nők turkálnak a házak előtti konténerekben, s a száraz ke­nyeret, hasznosíthatónak vélt anyagokat kigyűjtik a náluk lévő zsákba. Azon azonban megle­pődtem, amit egy októberi dél­utánon a Skála előtt láttam. So­vány, meglepően jól öltözött, 60 fölötti, szemüveges férfi keres­gélt a szemétgyűjtőben. Nem tö­rődött a tömeggel. Néhány lépésről figyeltem. Mindent jól megtapogatott, átvá­logatott, aztán egyszer csak egy szalvétából kikandikáló valamit vett ki, majd egy becsomagoltat. Az elsőt megnézte, aztán rezze­néstelen arccal visszadobta a szemétgyűjtőbe. Szertartásosan kicsomagolta a második szalvéta tartalmát: egy ■ hamburger volt benne, s csupán két kis harapásnyi hiányzott belőle. Nem nézett kö­rül, nem mosolygott, csak állt egy pillanatig, aztán belehara­pott, elindult és falta, egyre csak falta a hamburgert... A Skálából két tini lány lépett ki több ezer forintot érő „cuccban", két hatalmas adag fagylalttal. Nem vették észre a hamburge­res öreget... (ékes) Társadalmi megbízatású alpolgármester Bonyhádon Mint arról korábban hírt adtunk, pénteken este Bonyhádon is megvá­lasztotta a képviselő-testület a város két új vezetőjét. Lapzártakor azon­ban az alpolgármester személyéről Okos nem jut eszébe, de megpillantja, hogy autó közeledik lefelé a hegyről. Hoppá, ö beszökik a városba, akkor ne­kem sikerül kiszökni. És megkezdődik az úttalan utakon - a mezőn akció. „Zsákutca” a főút Azt már csak itthon merem megállapí­tani, hogy kalandorság volt ez az utazás. Fél éve, hogy szívműtéten estem át. Mi lett volna, ha...? Ott, akkor ez nem jutott eszembe. Itthon azt gondolták, hogy lesz annyi eszem: a betegségemre hivatko­zással végig a jó úton jövök haza. Valamikor lovas kocsik jártak a hegy­re, ahol most a tizenhárom éves Zsiguli kapaszkodik föl. Aztán úgy látszik, hogy a dolognak vége: Trabant zárja el az utat. Bent anya gyermekével, integetnek, hogy kerüljem ki őket. Kerülni, amikor alattunk ötven méter mélységet hagytak maguk után a téglavetők. Az ember ügyes és körültekintő, s máris mellettem ül a Trabant tulajdonosa. Benzinért megy Százhalombattára. Ez is csapda. És ha Százhalombattán is vannak kordonok? Fél óra múlva már a hatoson suhanok. Morfondírozásra nincs sok lehetőség, mert a dunaújvárosi bejárónál mint „öt­századik” fogoly találom magam. Nincs tovább. Leáll az ember. Föladja. Akkor a bal oldali földesúton személy­es teherkocsik húznak el. Zsákutcából az ember nem megy újabb zsákutcába. Vagyis Dunaújvárosba. Inkább várako­zik. A csodába reménykedik. Nincs más lehetősége, hiszen hallja a rádióban, a belügyminiszter arról beszél, hogy meg­tisztítják a fővárosi hidakat. Azóta erről a kijelentésről sok minden elhangzott már, de akkor és ott, nem lehetett mást érteni, csak azt, hogy erőszakot alkalmaznak a taxisok ellen. Fogolyként tiltakozik az ember lelke az ilyen és ehhez hasonjó ki- nyilvánítások ellen. Valószínű, hogy má­még nem döntöttek, ezért a szavazás eredményéről ezúttal tájékoztatjuk olvasóinkat. E szerint dr. Alföldi Ist­ván, a Pannónia Tsz jogtanácsosa lett az alpolgármester, aki társadalmi megbízatásként látja el tisztét. A me­gyei közgyűlésbe Bonyhád dr. He­gedűs Évát (MDF), dr. Ábrahám Gé­zát (Fidesz) és Szakács Zoltánt (füg­getlen) delegálta. sok is így lehetnek ezzel, mert nyugod­tan, düh nélkül várunk valamire. Várunk a szabad útra, de az akadályért egyáltalán nem az akadályt állítókat tesszük felelős­sé. Nincs mást tenni, mint a földutat vállal­ni. Tehetem ezt, mert szerencsére kezdő újságíró koromban barátommal a földes- utakon is bejártuk Tolna megyét, így ér­zem és tudom, hogy minden út település­re vezet, hogy képes leszek hazajutni. A kordont sikerül kikerülni. Örömre azonban semmi ok, mert másfél kilomé­terre arrébb újabb útakadály áll előttem. Egyre inkább erősödik a gyanúm, hogy nem szabad ragaszkodni a hatoshoz. Hi­szen ha átjutok Dunaújvárosnál, akkor még ott van Dunaföldvár és Paks. Újabb és újabb kordonok várnak. A leghelye­sebb átnavigálni magamat a 63-as szé­kesfehérvári útra. Robogás Székesfehérvár felé Már délutánba jár az idő. A rádió hír­adásai egyre inkább megzavarják az em­bert. Elbizonytalanodom. Kinek van igaza és kinek nem? A nyugodt erő meddig tud az maradni? Mennyire hibás abban a kormány, hogy nem léteznek az ország­ban érdekvédelmi szervezetek, s az ál­lampolgár - ezért is álltak tízezrével a taxisok mellé - kezébe veszi a dolgok alakítását! Az ember mérges. Önmagára is. Miért nem érzékelte, hogy a helyzet pattanásig feszült, hogy a taxisok nem viccelnek. A düh annak is szól, hogy bután nem a 63-as út felé indultam, hanem megint a torlasz kikerülését próbálom meg és újabb torlasz áll előttem. Ez elég ahhoz, hogy a kukoricaföldön átvágjak a legközelebbi földesútig. Hamarosan műúthoz, majd Perkátára érkezem. Az irány Székesfehérvár. Csö­börből vödörbe. A nagyvárosban - hír­adások szerint - a kordon áttörhetetlen. Nekem Sárbogárd felé kell haladnom. Vagyis az ellenkező irányba. A földúton. Csak hát tudom, hogy ezen a területen van a Büntetésvégrehajtó Intézetnek óriási gazdasága. Nem szeretném, ha bonyodalmak keletkeznének. Később beleütközök a figyelmeztető táblákba, de ekkor már robogok a földúton Sárbogárd felé. Persze egyáltalán nem ilyen egysze­rű a dolog. Egyszer csak elfogy alólam az út, tehenészeti telepre érkezem. Leg­alább hat kilométert utaztam potyára, öt- lik fel bennem, de az ott dolgozó tehené­szek megnyugtatnak, hogy a kastély mö­gött van egy út, ami elvezet Hantos fe­lé. Fél óra múlva megnyugtat a látvány: ki­csi falucskába érkezem, amit Hantosnak hívnak. A térkép szerint eljuthatok innét Mezőfalvára is, de már elegem van a mű- utakból, az autóbarikádokból. Unom az egészet. Egyszerűen belefáradtam, pe­dig még nem tudhatom, hogy mindez még vasárnap is tart, hogy a megoldás még sokáig várat magára. Maradok a földutaknál. Bánatomban előbányászom tudatomból a gyerekkori álmokat. Szerettem volna terepjáró tulaj­donos lenni, s azzal bejárni az országot, a világot. Nem törődve az úttalan utakkal: csak a gép bírja. A terepjáróm, a 13 éves Zsiguli bírja is. Jártunk most együtt lucer­naföldön, térdig érő kukoricaszárban, meg homokban. Hűséges társam a baj­ban kitart mellettem, elvisz Sárbogárdra, hogy onnét bő egy óra alatt eljussak Szekszárdra, ahol a taxisok éppen szü­neteltetik a demonstrációt. Még nem tu­dom azt, hogy megunták-e, vagy csak emberségből engedik ki és be a városba az embereket? A kényszerű benzinfogságom ezzel véget ért, hogy ezután tudatosuljon ben­nem: foglyok vagyunk mindannyian. Az elmaradottság, a tehetetlenség foglyai... barikádjaink semmit sem érnek. , HAZAFI JÓZSEF Nincs értékálló ötlete? Pénzét nálunk fektesse be! TOLNA MEGYEI BERUHÁZÁSI VÁLLALAT Lolncibcd MEGVÉTELRE KÍNÁL:- SZEKSZÁRDON, PAKSON családi ház építésére alkalmas telket, - a SZEKSZÁRDI MINTALAKÓTELEPEN 1 db szerkezetkész családi házat. Vevőszolgálat: Szekszárd, Wesselényi u. 16., telefon 74/16-140 Paks, Tolnai u. 21., telefon: 75/10-851. A Bólyi Áfész kereskedelmi kirendeltsége (Szekszárd, Rákóczi u. 42.) október 30-tól, naponta 8-16 óráig étkezési (8,- Ft/kg) és korlátozott mennyiségű CEFRE- (4,- Ft/kg) ALMA- (jonatán) VÁSÁRT TART. __________________Várjuk vásárlóinkat, amíg a készlet tart. ___________________(299) A KCIÓ! A Tolna Megyei Gabonaforgalmí és Malomipari Vállalat a megye területén működő takarmányboltjaiban október 29-től ÁRPAVÁSÁRLÁSI AKCIÓT TART 710 Ft/100 kg-os áron, a készletek kifogyásáig. Keresse a már ismert keveréktakarmányaink mellett az olcsóbb árfekvésű termékeinket is. Baromfiabrak 988 Ft/100 kg, sertésabrak 805 Ft/100 kg, kérődzőabrak 830 Ft/100 kg. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Tolna Megyei őabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 7100 Szekszárd, Mártírok tere 5-7. (284)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom