Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-27 / 174. szám

1990. október 27. TOLNATAJ - 5 Gabriella, a farmernő No mi van kicsi Acatina? Jól vagy? - kérdezi az óriási koktélcsigától Gabriella, mire a csiga kidugja a szarvait. Az asz- szonyt, aki a tenyerén tartja és meleg hangon becézi az óriás csigát, négy év­vel ezelőtt még a világból is ki lehetett vol­na kergetni az efféle csúszó-mászóval. Csirkét addig csak tányéron látott, most meg tyúkfarmja van, birkákat ellet, és vi­szi a malacot eladni a vásárba. Juhász Gabriella testnevelő tanár és a férje, Adorján László tengerésztiszt ma kastélytulajdonos, továbbá farmer, akik­nek a gerjeni Istvánmajori birtokuk min­tatelep, oktatóbázis, valamint idegenfor­galmi centrum lesz nemsokára. De kezdjük a történetet az elején. Adorján László a Műszaki Egyetem hajó­zási főiskolai karán végzett, s fedélzet­mesterként tíz esztendeig dolgozott a MAHART-nál. Bejárta az európai, észak­afrikai, szovjetunióbeli kikötőket, navi­gált, irányította a legénységet, felügyelt a rakományra. Egy-egy útra elvitte a fele­ségét is, aztán mindenki végezte a maga dolgát. Gabi Budapesten, Hűvösvölgyből járt a XVI. kerületbe tanítani, Lacit pedig hol egyik, hol másik hajó kapitánya kérte, hogy dolgozzék mellette. így folydogált az életük, mígnem gondoltak egyet, ma­szekok lesznek mindketten. Gabi egy ru­házati kft. munkáit koordinálta, Laci pedig kiváltotta a teherfuvarozó kisipart. A hűvösvölgyi ikerházat önálló családi házra szerették volna cserélni, és Gabi testvére is, aki magyar szakos tanárnő, menekülni akart a panellakásból. Bújták az újságokat, bújták a hirdetési oldalakat, így bukkantak 1986 elején a Magyar Nemzetben a hirdetésre, ahol olvasták, hogy a gerjeni Rákóczi téesz Istvánma- jorban, hatalmas őspark közepén el­adásra kínál egy 16 szobás kastélyt. Kellemes vasárnap délutáni családi ki­rándulásra indult a két nővér, meglátták a kastélyt és - beleszerettek. Pedig az ős­parkból csak néhány örökzöld maradt, gaz burjánzott mindenütt, korhadtak az ablakkeretek, mállott a vakolat, rozsda marta a diszrácsokat, az ételliftben fecs­kék tanyáztak, a télikertnek csupán a nyoma látszott. A versenytárgyaláson hatan voltak, s egyedül ők tudták kifizetni a kikiáltási árat, a 3,6 millió forintot úgy, ha eladják a pesti ikerházat, a panella­kást, s a két nyaralót. Hatan költöztek Ist- vánmajorba, négy felnőtt és két gyerek. Elhatározták, hogy gazdálkodni fognak, ezért az első beruházásuk egy-egy pár gumicsizma volt, s kialakítottak sebtében két lakrészt. Az egyikbe fürdőszoba ke­rült, a másikban, ahol Gabrielláék laknak, még most is lavórban mosakszanak, és vájdlingban mosogatnak. A házaspár, aki négy esztendeje kez­dett állattartással foglalkozni, most bol­dog, vidám, kiegyensúlyozott, optimista és bizakodó.- Talán ha bármely mezőgazdasági ág a tanult szakmánk, nem vágunk bele ilyen merészen. Mi csak annyit tudtunk, hogy az állatoknak enni és inni kell adni - mondja a férj.- Honnan tanulták meg azt, hogyan kpll bánni az állatokkal? - kérdem, de már látom, hogy fölösleges volt, hisz a vá­lasz pofon egyszerűen hangzik: köny­vekből és szaklapokból, és megnéztek minden, az országban fellelhető jelentő­sebb tojótelepet, sértéshizlaldát. A magtár emeleti részébe tojótyúkokat telepítettek, az istállóban sertéseket tar­tanak, a birkanyáj pedig a Duna-tölté- sen legelészik.- Pillanatnyilag milyen állatok vannak a gazdasági épületekben?- Ezeregyszáz tojótyúk, 25 malac, 2 anyadisznó, hatvan ascaniai merinó bir­ka, és 2500-3000 csiga. A sertéstartás­sal le kell állnunk, mégpedig azért, mert itt a kastély körül a téesz hétvégi házak­hoz parcellázott, s hát a sertésnek ugye szaga van. Szeretnénk a gazdálkodást a csigákra építeni, hisz ez a fajta csak ná­lunk található Magyarországon. Évente hatszor-nyolcszor tojik, míg más fajta csupán kétszer. Az állatok mellett, amikor nagyon unatkozunk, paprikát kapálunk, a termés mellé még vettünk is, úgyhogy a kastély emeletén minden szobában pap­rika szárad. A fólia alatt aszparáguszt ter­melünk, a virágkereskedők viszik el tő­lünk. A kétmillió giliszta nekünk termeli a humuszt. Tervezzük, hogy ha a sertések kifogynak az istállóból, veszünk két há­taslovat - legyen min lovagolni a gyere­keknek.- Milyen buktatók, elviselhetetlen kö­rülmények keserítették el önöket?- Húsvétkor egyszer leégett a hidrofor, nem volt vizünk. Kétezer állatnak hurcol­tuk a faluból Aróval a vizet. A sógorom itt­hagyott bennünket, disszidált, a nővérem Gerjenben tanít, úgyhogy minden mun­ka, s az időközben fölvett kölcsönök fize­tése ránk maradt. Nekem is volt egy bal­esetem, elütöttem egy biciklis nénit, úgy­hogy tizenegy hónapra kivontak a forga­lomból. Tavaly nyáron lendültünk bele a munkába. Eladtuk a dízel Arót, most te­repjárónk van, ezzel intézzük az ügyein­ket. A major öt kilométerre van a falutól, de igen rendesek a téeszben: télen elko­torják a havat, s ha szólunk, hozzák a tápot is.- Mikor kezdtek egyenesbe jönni?- Tavaly nyáron, mikor már tudtuk, hogy melyik állatnál mit és hogyan kell csinálni. Nem kínlódva dolgozunk ma már, hanem megszereztük a rutint, s nagyon megszerettük az állatokat. Most már el nem tudjuk képzelni, hogy időre járjunk be a munkahelyünkre dolgozni, főleg Pesten, ahol minden sok: az ember, az autó, s a levegőben a szennyező- anyag. Pedig mi 16 órát dolgozunk na­ponta, de olyan hamar eltelik az idő, hogy észre sem vesszük.- - Milyen megélhetést biztosít a gazda­ság?- Meg lehet belőle élni. Mindig az egyik állat kitermelte a pénzt úgy, hogy a másik állománnyal továbblépjünk. Az újrakez­dési kölcsönből vettük a birkákat, a csi­gák helyét 250 ezer forintból alakítottuk ki, ezt a pénzt a disznók és a tyúRok hozták. És persze meg kell élni, és lassacs­kán rendbe tenni a kastélyt. De most még az építkezés a huszadrangú, mert a főis­pán, Mádi Kovács István eklektikus kas­télyát az eredeti állapotban szeretnénk helyreállítani - márpedig például az ab­lakkereteket csináltatni kell, ami nem négy-, hanem tizennégyezer forintba ke­rül darabonként.- Tehát maradnak, és továbbra is álla­tokkal foglalkoznak?- Igen, de ehhez rá kell jönnie a kormánynak is arra, hogy Magyarország- agrárország, s csak ez jelentheti a perspektívát. De egyelőre nincs földtör­vény, s emiatt rengetegen vacillálnak, hogy most mihez is fogjanak. Reméljük, hogy ez mihamar megszületik. Ekkor várható, hogy szaporodik a magángaz­daságok száma, viszont kellenek olyan bemutató gazdaságok, ahol nagyon ala­posan megnézhetik, melyik növénnyel, vagy állattal hogyan kell bánni. Ilyen oktatókabinetet szeretnénk a kastélyban létrehozni: hosszabb, rövidebb ideig itt­laknának azok a kezdő farmerek, akik például a csigatenyésztésre kíváncsiak. Ez tetszene nekünk a legjobban, főleg azért, mert tudjuk, hogy nekünk mennyit kellett kuncsorognunk azért, hogy megmutassanak egy-egy telepet. Sze­retnénk segíteni a kezdőknek, hogy megalapozottan tudjanak dönteni.- Holland farmokat látott most szep­temberben - a Földművelődésügyi Mi­nisztérium szervezésében indult ez a ma­gyar csoport külföldre.- A kistermelők lapjában írták ki a pá­lyázatot azoknak, akik mintagazdaságot szeretnének létrehozni és többek között én is megnyertem - mondja Gabriella. Hollandiát össze sem lehet hasonlítani Magyarországgal, hisz ott minden gépe­sített a farmereknél, mert a gép árát leír­hatják az adóból, a kézi munkaerő pedig rendkívül drága. Az alkalmazottat nemigen tudják megfizetni, a gépsort, amely úgy dolgo­zik, hogy hozzá nem nyúlnak a napi terméshez - igen. A hitelt 18-25 éves ütemidőre kapják, és nyolcszázalékos kamattal. El nem tudják képzelni, ho­gyan kúszhatott fel Magyarországon a kamat 35 százalékra... Meg is kérdezték: ilyen hitelt miért vesznek föl ezek a lüké magyarok? Mert nincs más választásuk - mondtuk nekik. Ebben szerintem olyan magánbank segítene, amely megpróbál­ná a Világbank hitelpályázatát elnyerni, s tíz százalék fölé nem menne a kamattal. De nem valószínű, hogy bármi mozdulna a mezőgazdaságban addig, amíg nincs földtörvényl amíg nincs normális hitelle­hetőség.- Hogyan hozták ezt a rendkívül ritka csigát Magyarországra?- Nem szabadna elmondani... Elmen­tünk Angliába, és nem dicsekedtünk el azzal, hogy mi van a csomagtartóban. Egyik ismerősünk a repülőgépen a zse­bében hozta a csigát. Miért, hisz a se­lyemhernyó gubóját annak idején séta­pálcába rejtve hozták Kínából az or­szágba.- Létezik érdekképviselete a magán- termelőknek?- Egyelőre nem, mert azzal a Somogy megyei kollégával, aki ezt szervezné, senki sem áll szóba a Földművelésügyi Minisztériumban. Nincs ott egyetlen em­ber sem, aki fogadná. De parasztbank is van is, meg nincs is, éppúgy, mint a parasztszövetség. Mindenki csak vár, vár, vár és vár, és sehol semmi. * A tengerésztiszt és a testnevelő tanár­nő.az okulásomra szakmai kiselőadást tart: Gabriella a juhok keresztezéséről, Laci pedig a csigatenyésztés rejtelmei­ről, arról, hogy milyen keresett a csigaka­viár, s hogy elképzelhető az is, hogy csigakonzervüzem létesül itt a kastély mellett. A kastélyra milliókat kell költeni még, addig is dolgoznak, s emellett nyel­vet tanulnak: angolt és németet. Nézzük a háló alatt a kisebb-nagyobb csigákat, a tojásfürtöket, a műszaki be­rendezéseket. A „csigaházban” meleg van és pára, ömlik rólunk a víz, odabenn a kastélyban a csodaszép, eredeti stílbútorokkal berendezett szobában pedig megvesz az Isten hidege... Most még fordított a rend Istvánma- jorban. A meghívást viszont köszönjük: elfogadjuk, s nemsokára ismét eljövünk. D. VARGA MÁRTA Fotó: BAKÓ JENŐ A kastély, ahol oktatókabinet lesz Zoli bácsi, az életművész Életművész. Rosszul cseng a fü­lünkben ez a szó. Hallatán olyan em­berre gondolunk, aki különösebb szellemi és fizikai befektetés nélkül könnyen arat babérokat Egyáltalán, könnyű életre törekszik. Ilyen értelem­ben tévedés és sértés lenne ezt a kife­jezést használni dr. Kovács Zoltán, 78 éves nyugdíjas jogászra. Csakhogy amikor azt halljuk: életmű kiállítás, legtöbbünk előtt műalkotások jelennek meg. Dr. Kovács Zoltán azon­ban nem művész, mégis életműve (vagy inkább rekvizítumai) kiállításon megtekinthetők szülővárosa, Bony- hád könyvtárában. Ha tehát nevezhet­jük nyolc évtizedes tevékenységének bizonyságait életműnek, akkor nem ' sértő az életművész titulus sem. Már­pedig abban az értelemben, hogy adottságait és lehetőségeit minden helyzetben és mindenhol a lehető leg­jobban igyekszik kihasználni. Ez any- nyira így van, hogy a múlt idő haszná­lata indokolatlan, hiszen ma is oly nyughatatlan, mint ifjú korában volt. Terveket sző a holnapra és a megvaló­sítással sem marad el. Beszélgetésünk napján érkezett ha­za a kórházból, ahol kisebb műtéten esett át Ez az ágyhoz kötöttség sem al­tatta el nyughatatlan szellemét, inkább kellő időt biztosított számára újabb, önként magára rótt kötelessége telje­sítéséhez. Egykori gimnáziumi diák­társával, az Amerikában élő atomfizi­kussal fog interjút készíteni. Nem áll tá­vol tőle a riportereskedés. Amikor megalakította a bonyhádi öregdiákok klubját összeállította a szülővárosából elszármazott ismert személyiségek névsorát, legtöbbjüket fel is kereste, és életük alakulásának történetét mag­nószalagra vette. Hatvan egyéni sorsot őriznek felvételei, amelyekből hajszál híján könyv készült. E kötet megjelené­sének - amelynek már kiadója és lek­tora is volt - megtorpedózása még ma is fájdalmas, az egyébként örökké bi­zakodó öregdiák számára. Lélekjelenléte, rátermettsége a leg­pokolibb körülmények között, a hábo­rú éveiben sem hagyta el. Nem titkolja, hogy minden eszközt megragadott a katonai szolgálat elkerülése érdeké­ben. Ha kellett vakbélgyulladást szi­mulált, még ha operáció is lett az ára. Az orosz fronton az első vonalban eltöltött 140 napos szenvedés után (amiről cikksorozatban emlékezett meg) ez apró megpróbáltatást jelen­tett. A hadifogságot így sem tudta elke­rülni, de ez már nem Keleten, hanem Nyugat-Európában történt. Az ameri­kaiak vendégszeretetét élvezte, 1946- ban térhetett vissza Bonyhádra. Ha a körülmények azt követelték, a fogoly­táborban vöröskeresztes karszalagot készített magának, ezzel járt-kelt, így könnyített helyzetén. A háború megpróbáltatásainak át­vészelésében az is segítette, hogy a sporttal már ifjú korában elkötelezte magát Diákként labdarúgócsapatot szervezett, pécsi joghallgatóként egyetemi birkózóbajnokságokon do­bogós helyezéseket szerzett. Hetven­négy éves koráig aktívan sportolt, sőt edzősködött A tenisz meghonosítása Tolna megyében az ő nevéhez fűződik. Korcsolyapályát készített Bonyhádon, ahol 50-100 gyereket tanított korcso­lyázni olyan módszerekkel, ahogy Bu­dapesten a műjégpályán elleste. Jogászi munkája mellett nemcsak a sortra szakított időt. Azokra az ellent­mondásokra, melyeket munkája so­rán tapasztalt nem várta másoktól a megoldást. így fűződik két törvény megalkotásának kezdeményezése az ő nevéhez. Az egykori rossz diák, akinek érett­ségijét és ezzel távozását a gimná­ziumból a tanári kar a tűzoltózenekar szerenádjával ünnepelte meg, igyeke­zett a fiatalok számára példát és példa­képet állítani. Ezért foglalkozott Bony- hád, a gimnáziuma történetével, ezért szervezett találkozókat kimagasló sze­mélyiségekkel, készített velük interjú­kat Életével egy újabb példaképet te­remtett: Kovács Zoltánnak hívják.- puskás - Fotó: Ótós A tengerésztiszt és a testnevelő tanárnő, a mintagazdaság alapítói „Szimuláltam vakbélgyulladást, meg is operáltak”

Next

/
Oldalképek
Tartalom