Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)
1990-10-27 / 174. szám
6 - TOLNATAJ 1990. október 27. Pécsi Kiss János: A zágoni útról „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János) Van egy kis pénzeszközöd? Ferenc nem számolta, hogy hányszor teszi meg az utat, amit maga választott. Szinte havonta járt Dombóvárról Erdélybe. Küldetését teljesítette. Amint a szállodai szobába lépett, egy üzenet várta. Papírlap hevert az ágyon: „Zágonban várlak, legkésőbb tízkor ott legyél! Kányádi” Lefürdött. Egy óra múlva telefonon értesítették, hogy reggel fél hétkor jön érte egy igazgató, aki Zágonba viszi Sepsi- szentgyörgyről. Mielőtt elaludt volna, Mikes Kelemenre gondolt és idézett néhány évszámot, amit megtanult a XVIII. század egyik legnagyobb magyar prózaírójáról. Az, hogy 1690-ben született Kelemen, nyomban eszébe jutott, hiszen sokan készültek idén a háromszázadik születési évfordulóra. Lexikális adatok gyűltek elő: Zágon- ról, á főnemesi családról, a kolozsvári jezsuita gimnáziumról, II. Rákóczi fejedelem apródjáról, hűséges kísérőjéről, Lengyelország, Franciaország, Törökország egy-egy képzeletbeli állomáshelyéről. És a rodostói száműzetés végül. Kelemen alakja ismertté a Törökországi levelek című korrajzaival lett... Reggel pontosan indultak Ferencék, de az útirányban bizonytalanok voltak. Térképük nem volt és éppen egy útelágazáshoz értek. Ferenc szólalt meg először:- Álljatok már meg. Ott jön egy jóember, megkérdem tőle. A kocsi fékezett. Ferenc kiszólt az ablakon:- Ádjon az Isten jó napot! Merre menjünk Zágonba? Az öreg, akit megszólított, kényelmesen hozzájuk lépett, behajolt, szemügyre vette valamennyiüket, aztán:- Hogy mondjam maguknak merre van Zágón? Tudják mit? Menjenek a nép után, az tudja merre van Zágon!... Elindultak valóban a nép után. Akkor figyeltek fel, hogy a személyautókban oldalt ültek az emberek, mert mindegyik tele volt. Teherautók zsúfoltan szépen felöltözött nőkkel, férfiakkal. Lovas kocsik trappoltak, döcögtek. Fiatalok kerékpáron mentek Zágon felé. Beértek a faluba. Vásári zaj, tömeg. A főtér irányából felhangzott a Rákóczi-induló. A hegyek visszhangoztak mindent. A főtéren román rendőrök hihetetlen udvariassággal irányították a forgalmat. Ferenc azt hitte, álmodik. Gyönyörködött a rengeteg emberben. Mindenhonnan érkeztek. Székről, Körösfőről, Remetéről. Lányok kosarakból kínálták az előző éjszaka készült kürtöskalácsot. Magyar könyveket, lemezeket árultak, a rezesbanda csak játszott, játszott. Tíz órakor lehetett bemenni a temp- lomba.'Senki nem tolongott, pedig tudták, hogy oda csak kevesen jutnak. Ferenc a külföldi vendégekkel együtt ment. Ismerős arcokat fedezett föl: Jókai Annát, Czine Mihályt, Löríncze Lajost... A templom megtelt. Minden felekezet papja szólhatott. Mikesről beszéltek, a hűségről, a hazáról, a szabadságról, az anyanyelvről, a kultúráról, az életről, a jövőről. Pihenésként néha kórusok szólaltak meg, gyermek-, férfihangokon. A papok után, művészek, költők mondtak verseket. Az atmoszféra- elmondhatatlan. Egy ősz, szakállas szinész egy pillanatra beleroppant az előadásába... a vers utolsó sorait a tömeg vele együtt mondta. A színész összerogyott, a püspök odalépett hozzá, a székéhez segítette és az ünnepség ment tovább. Hangszórók segítségével mindent lehetett hallani a faluban is abból, ami a templomban történt. Amikor onnan kivonultak, két népviseletbe öltözött székely fiú egy magasba emelt Mikes-képpel ment elöl. A Mikes-háznál a külföldi vendégek közül elsőként a Hollandiából érkezett küldöttség képviselője szólt meg- hatódottan. Finnországból egy törékeny nő mondott hat-nyolc mondatot, amitől az emberek lehajtották a fejüket... Hosz- szú ideig nem mozdultak... Értelmes, szép szavak hitették az emberekkel, hogy milyen jó békében élni. Ferenc egyetlen mondatot erősített föl magában, a hallottakból, ezt hozta haza: „Az úton végig kell menni, legyen az a damaszkuszi, a rodostói, vagy a zágoni út.” Szerencsére a cimben föltett kérdés még csupán elméleti lehetőség, így nem hangzott el, de ha türelmesen várunk, megérhetjük még ezt a „nyelvi csodát”. Lehet, hogy az anyagi romlással függ öszsze az a nyelvi divat, amely a maga szerencsétlenségével ott dísztelenkedik a legkülönbözőbb esetekben? Lehet, ám ez nem ok arra, hogy szó nélkül hagyjuk. Valaha meg sem fordult az emberek fejében, hogy bonyolultabban mondjanak valamit. Égész egyszerűen megkérdezték: Van pénzed? Erre a válasz rendesen az volt: Nincs egy vasam (fityin- gem) sem. Manapság a pénzeszközök iránt érdeklődnek - legalábbis a hivatalos nyelvben. A vállalat mentegetőzik, hogy „nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű pénzeszköz”. Amint ezt meghallom, rögtön találgatni kezdem, vajon mi lehet az igazság? Talán éppen most nincs a bankszámlájukon pénz, mert adósaik nem fizettek. Esetleg ott van, de még nem hozták ki. Azonban az is lehet, hogy ők adósodtak el, vagy megrendült irántuk a bizalom, s nincs, aki hitelezne nekik. Ha szó szerint értem azt, ami elhang- Figyelj már arany testvér! Én így szárazon nem győzöm szóval. Fizess nekem valamit! Politizálni és meccset nézni csak akkor tudok rendesen, ha pohár van előttem. Jó lesz a sör is, rumot már ittam. Kettőt kérjél testvér, mert az első csak úgy leszalad, az Izét sem érzem, majd a másodikat azt aprózva, beosztva iszom, hogy sokáig tartson.- Na, egészségedre! Látod ez is egy hülyeség, hogy sörrel nem illik koccintani. Látom én a tévében, hogy például a németek rendesen koccintanak. Meg jártam én nyugaton, voltunk az asszonynyal Bécsben az öreg Trabanttal. Én ott bizony a saját szememmel láttam, hogy az osztrák sógorok is rendesen koccintanak. Ez egészen biztos, mert ott ültem velük egy asztalnál, amíg a feleségem elment minden flancos helyre, mit tudom én, Búrgba meg valami Sőnburgba. Tudod haver, akkor még nem voltam munkanélküli-segélyen, úgy nézett ki, egészen jól megy a cégnek. Na jó, hát tudom én, hogy nem segély, vagy mi az anyám kínja, de hát mindenki így mondja. Még a munkaközvetítőben is. Aztán mégis úgy alakultak a dolgok, hogy lapátra kerültem, hát most ráérek és nagyon figyelem mindig a politikát... Nézem az országgyűlést és, hát nem is tudod milyen sztorikról maradsz le! Képzeld! Eltűnt egy táska, benne a hazott, akkor minden a legnagyobb rendben: pénzük van, csupán pénzeszközük nincs, s ez utóbbi így fizetőeszközt jelent, papírpénzt meg csengő fémeket. Aligha hiszem azonban, hogy ez lenne a helyzet, mert bízom benne, vennék maguknak a fáradságot ahhoz, hogy elballagjanak a bankba. A valóságban arról lehet szó: dehogyis van pénzük; ezt azonba nem előkelő mondani, helyette inkább ködösítenek, félrevezetnek. Ha így hallja a jámbor honpolgár „nincs pénzeszközünk”, tudatában összemosódik a pénz és a fizetőeszköz fogalma, s már nem is érzi olyan vészesnek a helyzetet. Ha sokakban ez a folyamat nem is így megy végbe, mindig akad néhány, aki félreérti. Tovább is lehet, lehetett díszíteni ezt a terjengős és félrevezető kifejezést. Azt hallottam a Kossuth Rádióban, hogy tárgyalnak az „átmeneti pénzeszközök nyújtásáról”. Hohó, ilyet mi is csináltunk, igaz, az nem volt átemeneti: egy húszfillérest tettünk a vasúti sínre, s miután a vonat elment, megvolt a nyújtott pénzeszköz. A hiba ggupán ott csúszott be, hogy ezzel már nem lehetett fizetni, mert már vi fizetés. Honatya meg kéri, hogy adja vissza aki elvitte. Testvér! Hát mi, illetve ők megszavazták a fizetésüket. Tudod mennyi? Tudod. Na, lehet hogy nem is a pénz miatt csinálták, hanem volt a táskában valami más is. Mondjuk a szerepe, mert ugye tudod kiről van szó? Na, akkor jó. Lehet, hogy csak be akartak tartani neki. Aztán meg itt volt a balhé az írószövetségben is. Most mondd meg! Minek kell ilyeneket csinálni? egy országban élünk, hát akkor tényleg minek? Értem én, hogy most az már nem úgy van, hogy együtt építjük a szocializmust, de mégiscsak együtt kellene a szarból kimásznunk! Nekem az nyolc, hogy milyen nemzetiség meg vallás. Ha itt él, akkor ennek az országnak dolgozik, jia van neki hol dolgozni. Itt vagyok én! Azt hiszed jókedvemből ittam ki a második üveg sört? Egy fenét! Keresek én munkát, de nekem szakmám van apám. Én szakmunkás vagyok! Szak-mun-kás! Ha egyszer beírják a munkakönyvembe, hogy esemká, akkor az életben nem lesz belőlem újra szakmunkás. Az asszony a tyúk eszével meg ezt akarja! Testvér! Kérjél már még két üveg sört. Nem mondanám, de látom a tied'is elfogyott. Próbáltam ám én a külföldi munkavállalást is, de azt mondták, kell a nyelvtuelvesztette az álumínium a fizetőeszköz funkcióját. Sejtésem szerint a fenti .kifejezést mégsem Hyen értelemben óhajtották használni. Valami ilyesfélét jelenthet: átmeneti hitel felvétele, nyújtása. Az bizonyára kevésbé fontos, hogy ezt a hitelt nem fizetőeszközben adják, vagyis kézből kézbe a papírpénzt, hanem „csak” átutalnak egy összeget a bankszámlára, esetleg áruhitelt adnak, a lényeg, hogy hitel legyen. Lehetőleg mindén fölösleges nyelvi cifraság és ködösítés nélkül. Éz a szó ugyanis csupán részben jelenti a pénzt, árut, elsődlegesen ’az a tény, hogy elhisznek valamit, vagy valakinek, valaminek hisznek’ a szó jelentése. Milyen szerencse, hogy Széchenyi István művének címéül a Hitelt választotta, részben ebben az értelemben, részberva másikban, ahelyett: átmeneti pénzeszköz. Pedig a történelmi tényekből - Spira György nyomán - tudhatjuk, hogy a Hitel írójának hitelviszonyai nem a legrózsá- sabban alakultak, s dehogyis hiányzott neki a pénzeszköz, megelégedett volna a hitellel is... dás. Tisztára bunkónak néznek! Régebben, amikor még új volt a Trabant, bejártuk mi az asszonnyal meg a gyerekkel fél Európát. Bulgáriában kétszer is voltunk. Tudod ott van a hajós konyak olyan mokány kis üvegben. Az nagyon jó. Tudtam ám ott mondani, hogy nazdrávje. Látod, még mindig tudom. Akkor még köszönni is tudtam, de azt már elfelejtettem. Voltunk a cseheknél is. Ott elég sokszor. Még arra is emlékszem, hogy a melegítőt úgy kell kérni a boltban, hogy tyepláki, mert ha magyarul szólaltál meg, akkor nem adtak. Lehet, hogy most adnak, de akkor még nem. Ott is tudtam mondani, hogy egészségedre, c$ak most éppen nem jut eszembe, de emlékszem valami betegségre hasonlít. Azért felejtettem el, mert az asszony megkevert. Ha túl sok sört ittam, akkor mindig azt a betegséget mondta nekem; - Na, mára elég volt... - aztán mondta röhögve azt a betegséget - csak most még az sem jut eszembe. Egyszer meg arra is rábeszélt, hogy ne csak tyeplákiért menjünk, hanem nézzük meg a Tátrát is. Ez valamikor kora tavasz- szal volt. Itt nálunk. Ott meg csak hó.meg hó. Lejöttünk a szánkópályán, Hallanod kellett volna hogyan üvöltöttem, hogy pozor, pozor! Aztán kapott a nejem egy jutalomutat nőnapra, Moszkvába. Hülye vagyok én? Dehogy engedem el egyedül! Még ha szőke lenne meg bögyös, de pechje van, mert barna és elöl elég lapos. Amúgy marhára jól néz ki még mindig, akkortájt meg pláne. Hát ugye, ez a fazon ott unikum. Tényleg, haver! Igyunk egy unicumot is, valahogy rossz lett most a gyomrom. Drescher J. Attila: Ellendal Elkopott ideghúrokón eljátszod azt a dalt, mely belőlem már,,kihalt Hiába: néni hat néín rokon pengeted ócska húrokon med belőlem már kihalt mert belőlem már kihalt Bilincs A zár kattanása a fém hűs érintése Ebből nem menekülsz v Az ajtó becsukódik két kar köréd fonódik Aztán megrészegülsz Sárándi József: , A hóhérok segédeinek Ami az életben fontos, nem jár győzelemmel. Milyen „szerencse” hogy nemcsak a dac éltet (a mártírok erénye) A Bizonyosság az írástudók bosszúálló csalfa angyala azt sugallja: holtunkkal éljük túl kegyes pribékjeinket (Leányvár, 1983.) Dr. Töttős Gábor Domokos Eszter: Szonett Ha már öreg leszek, s este, gyertyáim égvén sodrom-bontogatom a múltunk fonalát, te jutsz eszembe mindig, valami örökérvény juttat eszembe téged - s azt: mi van „odaát”? Ha már öreg leszel, s etse, lámpáid égvén te sodrod-bontogatod a múltak fonalát, vajon érvényes lesz-e még az ’’örökérvény” - vagy helyemet betölti odaát a család? Milyen lesz a tavasz, a tél, nyár, a szüret? Elmentem - hát kicsit meghaltam nélküled. De én jöttem el, s bennem élsz tovább. Ha meghalok is, újjászületek. Nem tudsz róla, és ott leszek veled - Hisz lelkemben béreltél örökre szobát. Kutak Ilona: Fizess nekem
