Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)
1990-08-15 / 113. szám
4 NÉPÚJSÁG 1990. augusztus 15. írás közben • (Szürrealista erkélyek) Moszkva környékén is utazgattunk, amennyire lehetőségeink engedték, nem is minden tanulság nélkül. Jártunk például Arhan- gelszkojéban, a Juszupov-palotában, melynek utolsó gazdája, Felkisz volt, a hírhedt Raszputyin egyik gyilkosa. A kastély a XVIII. század végén épült, s valamit megsejtet a hajdani orosz arisztokrácia gazdag életéből, melynek néhány egyáltalán nem ellenszenves tagjával Tolsztoj regényeiben találkozunk. A család szenvedélyes gyűjtő volt, a képtárban két Tiepolo is ékeskedik, megannyi remekmű között. Elmentünk egy faluba is, amit ma Leninszkije Gorkinak hívnak, s arról nevezetes, hogy a beteg Lenin itt töltötte utolsó hónapjait. Kastélynak mondják az emeletes épületet, de inkább tisztes vidéki udvarház, s nem is emlékeztet a Ju- szupovok palotájára. Ha jól emlékszem, Moszkva utolsó polgármesterének volt a nyaralója, ide vitték a beteg Lenint, s kedvéért telefont szereltek fel, falra illeszthető tölcséres készüléket, amilyent akkoriban használtak, igy bármikor felhívhatta a központi bizottságot. A berendezés állítólag eredeti, vagyis az, amit a polgármester úr használt; bizony jellegtelen, inkább jómódú lócsiszár, mint egy moszkvai polgármester Ízlésére vall. Gondosan megnéztünk mindent, a bútorokat, a nevezetes telefont, még az a ladikot is, ami a ház mögött foly- dogáló patak partján állt, úgy mondták, Lenin szívesen csónakázott. Nem éreztünk meghatottságot, egyszerűen helyszín volt, emlék a múltból, mint Arhan- gelszkoje, bár távolról sem olyan ünnepélyes. Ezzel indultunk visza, s nem is gondoltunk arra, hogy ez a kirándulás még tartogat meglepetést. Volt időnk, Moszkva valamelyik külvárosában hát megálltunk kicsit szétnézni. Nagy tér, körben új házak, valószlnútle- nül egyformák, hét- vagy nyolcemeletesek. Mindegyik lakáshoz erkély is tartozik, szűk ketrec, pontosan akkora, hogy két ember kiléphet rá. Ez is valami a panelrengetegben. Türelmesen néztüka vigasztalan házsort, melynek képzeletszegény tervezője nem tudott kitalálni semmit, hogy egy kis reményt vigyen ebbe a fárasztó egyhangúságba. A szélső ház legfelső emelete azonban váratlan meglepetéssel szolgált. Az erkélyek közötti üres teret újabb erkélyrácsok töltötték ki, szorosan a falba mélyesztve, ajtó, ablak nem nyílt mögöttük, Igy nem lehetett kilépni, nem is lett volna hova, mert csak a fal volt, benne a festett vasrácsok, céltalanul és feleslegesen. Arra nem gondolhatott senki, hogy az építész meg akarta törni a felület egyhangúságát, ahhoz egyébként sem kellett volna erkélyrácsokat használnia, ami szürrelaista ötletnek is szegényes volt, s drága is. Inkább a megoldás oka volt szürrealista. Az épülethez nyilván kiutaltak bizonyos számú erkélyrácsot, azonban valaki rosszul számolt s többet küldtek, mint amennyire szükség volt. Amikor az utolsó erkéllyel is elkészültek, csodálkozva látták, hogy néhány rács megmaradt. Gyorsan átnézték a szállítási jegyzékeket, de mindent rendben találtak. A házon is pontosan annyi erkélyajtó volt, ahány erkély, s mindegyik előtt ott volt a rács. A hibát most már meg sem lehetett találni, ilyen nagyszabású építkezésnél áttekinthetetlenek a részletek. A felesleges erkélyrácsok viszont ott sorakoztak, valamit kellett velük kezdeni, mert ha haza is viszik őket, mit kezdenek velük? S ekkor jutott eszébe egy ismeretlen elmének, hogy a felesleges rácsokat is beépítik, végtére ezért küldték őket. Néhányan valószínűleg aggályoskodtak, mert túlteljesítik ugyan a tervet, de ezekre az álerkélyekre nem lehet kilépni, mert nincs ajtajuk, s ha lenne is, nincs erkély, csak felszerelt rácsok vannak. Az akadékoskodókat leszavazták, munkához láttak, s most ott vannak az erkély nélküli erkélyek, sorban, egy sem hiányzik. Töprengve álltunk a téren s néztük a vakbuzóság emlékművét. Többen gúnyosan vihorásztak, idegenvezetőnk zavartan mentegetőzött, mintha része lett volna a zavaros kalandban. Vigasztaltuk, még mindig jobb, mintha olyan erkélyeket csináltak volna, amelyeknek csak ajtajuk van.- Igen - szólalt meg váratlanul egy úr, józan dialektikával. - Az első pillanatban talán valóban bizarr látvány, de ha jól meggondoljuk, mély értelme van, filozó- fiailag is értékelhető - s itt felemelte hangját - sót humanisztikus megfontolásokra is gondolhatunk. Minden szem őt figyelte, valósággal ittuk szavait.- Csak meggondolatlanság - folytatta - olcsó haszonelvűség találhat ebben kivetnivalót. Mert embertársaim, mennyi tragédiának veszi elejét egy olyan erkély, amelyre nem lehet kilépni, sőt a valóságban nincs is. Egy ilyen erkély rácsai közül nem eshet ki a kisgyerek, nem kell róla lesöpörni a havat, az elkeseredett férj, akit megcsalt a felsége, hirtelen felindulásában nem léphet át rajta, hogy a térre vesse magát, ezzel felesleges munkát adva rendőröknek, mentőknek, arról nem is szólva, hogy tette pesszimisztikus képzeteket kelthet. Még sokáig beszélt, átszellemültem Mi pedig csak néztük az erkély nélküli erkélyeket s bólogattunk, mert nem tehettünk mást. CSÄNYI LÁSZLÓ Átfutotta a Népszabadságot, a tévéhíradóban is meghallgatta a híreket, majd amikor szólították, némi gondterhelt szomorúsággal elindult a színpadra. A szeptember 15-i Illés-koncertet leszámítva talán utoljára. Bródy János visszavonulni készül. Idén már biztosan nem lép fel, de az is lehet, hogy a bátaszéki zenés nyár közönsége a kiváló zeneszerző, szövegíró legutolsó, búcsúmüsorát látta.- Néha már unom saját magamat, és talán a hallgatóság is igy van ezzel - mondta Bródy pár perccel az előadás előtt. A kérdésre, hogy Hang nélkül című, legújabb, lírai hangvételű lemezéről válogatta-e az előadás számait, így válaszolt:- Azok a dalok többnyire olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyeket el lehet énekelni egyvalakinek, illetve hallgatni is inkább egyedül jó őket. Ha koncerten hangzanak el érzelmeket, saját, egyéni emlékeket szólaltatnak meg az embereknek, s így elszigetelik egymástól a közönség tagjait. Az előadás tehát a mélyértelmű, bőséges politikai hitvallást is hordozó, úgymond „hétköznapi” dalokból állt, olyan dolgokról hallhattunk kedvesen, ironikusan kommentált produkciókat, melyek ha apróságnak tűnnek is, meghatározzák mindennapjainkat, mostani és jövőbeli életünket. De azért tapsolhattunk a „Találd meg önmagad”-nak, a „Hull az eső”-nek és az „Átmeneti állapot”-nak is. Bródy János bátaszéki koncertjéről semmiképpen se mondható, hogy aznap este „Nem történt semmi sem”-cserBródy János búcsúzik? Szemenszedett igazság Tanács, magyaroknak „Andreotti, a 24 órás látogatása során nemcsak politizált a magyar fővárosban. Sétált a Duna-parton, kezet szorított, autogramot osztott, és azt tanácsolta a múlt rezsim szobrait döntögető vezetőknek, hogy ne dobjanak szemétbe semmit, mert Olaszországban még Mussolini gatyáját is árverésre bocsátották.” A La Repubblica cikkéből * Népszerűség „Margaret Thatcher, ugyanúgy mint Gorbacsov, rendkívül népszerű. De természetesen csak külföldön.” Az Economist véleménye * Hasonlítanak „A külpolitikai helyzetelemzés leginkább az igazságügyi orvosszakértők munkamódszeréhez hasonlít: össze kell vetni a gyanúsítottakat, az áldozatokat meg a helyszínt, és máris összeáll a bűntény.” A Newyorker publicistája * Helyzetjelentés „Meglehet, nevetségesnek tűnik, amit mondok, de az egyetlen biztos dolog a Szovjetunióban - maga a bizonytalanság.” Sz. Kuznyecov szövege * Betonszöveg „A kommunista országokban nem a vas és az acél volt a legfontosabb, hanem a cement. Hogy csak két példát említsek: a berlini fal és a sokezer albán bun- kár ” David Binder, amerikai újságfró Az 1991-es Mozart-év Ausztria történelmileg bizonyára legismertebb személyisége Wolfgang Amadeus Mozart. Halálának 200. évfordulója emlékére, ami az 1991 -es évre esik (pontosan XII. 5-re) Ausztria egy egész éves grandiózus jubileumi programot szentelt ennek a zseniális zeneszerzőnek, aki 30 évnél rövidebb alkotói időszaka alatt megfoghatatlanul nagy és világszerte közkedvelt munkát hagyott hátra. Magától értetődően az 1991. július 26. és augusztus 31. között Salzburgi Ünnepi Játékok és az V. 10-től VI. 18-ig tartó Bécsi Ünnepi Hetek Mozart-operafesztiváljukkal aligha felülmúlható csúcspontokat képeznek. Hiszen itt Mozart újra meg újra magával ragadó nagy operáit, „A varázsfuvolát”, a „Don Giovannit”, a „Cosi fan tuttét”, a „Szöktetés a szerájbólt” és a „Figaro házasságát” többször is bemutatják. Az 1991-es húsvéti ünnepi játékoknál már csak a „Figaro” esetében vannak esélyeik. Mozart „Le Nozze di Figaro”-ja kedvelőinek gyorsan kell döntenie, mivel csak az 1991 -es salzburgi húsvéti ünnepi játékok 2. előadására március 27-én van már szabad jegy a bérletesek jegykontingensén kívül. A megrendeléseket a salzburgi húsvéti ünnepi játékok jegyirodájának (Kartenbüro der Osterfestspiele Salzburg), A-5010 Salzburg, Festspielhaus címre kell küldeni. Telefon: ország hívószáma 662/80 45- 361, telefax: 84-01-24. Mozart zenei bemutatásának kiegészítéseként azonban rengeteg olyan más rendezvény is van, amely Mozartot, művét és korát közelebb hozza hozzánk. Ezek mindenekelőtt a nagy kiállítások Salzburgban és Bécsben és egy látványos keretprogram: Az 1991 -es salzburgi tartományi kiállítás a klessheimi kastélyban „Mozart-képek és - hangok” (Mozart- Bilder und Klänge) címmel (1991. III. 23-tól XI. 3-ig), amely megkísérli bemutatni Mozart útját 1756-os salzburgi születésétől kezdve 1791 -es bécsi haláláig. A Bécsi Művészházban „Varázslatos hangok - Mozart Bécsben” (Zaubertöne-Mo- zartin Wien) 1990. XI. 29-től 1991. IX. 15-ig. Itt szigorú kronológiai rendben Mozart életét és tevékenységének társadalmi környezetét dokumentálják. Olyan ünnepségek, mint az „Ünnep Amadeus számára” (Ein Gest für Amadeus” és az „Ünnep Hellbrunnban” (Fest in Hellbrunn), a „Salzburgi Bábszínház" (Salzburger Marionettentheater) öt Mozart-operával, és sok egyéb kimeríthetetlen gazdagságú alkalmat nyújt arra, hogy a mester zsenijéhez és elbűvölő művészetéhez közel kerüljünk. Az ifjúságot felhívják, hogy vegyen részt az „Ifjúság Mozartért” (Jugend für Mozart” zenei versenyen (rendezője a Salzburger Musikschulwerk). Hihetetlen számú filmet készítettek Mozart személyiségéről és Mozart operáiról, csupán a „Cosi fan tutte”-ról 40-et. Most Bécs az 1991-es Mozart-évben a megfilmesítések legjobbjait ingyenesen be fogja mutatni a bécsi tanácsház előtti nagy téren 1991 júliusában és augusztusában egy hatalmas eidophorfalon azokon az estéken, amikor szép idő van, szabad belépéssel. A Mozart-év azonban legyen meghívás arra is, hogy Ausztriában utazást tegyünk „Mozart nyomában”, keressük fel salzburgi szülőházát, valamint későbbi lakásait Salzburgban és Bécsben, a műemlékeket és a többi helyet, ahol dolgozott. Mozart életútja Ausztriában azonban nem korlátozódott kizárólag Salzburgra és Bécsre. Mozart többek között Badenban is komponált, Bécstől délre. Utazott a Dunán, és a világ legnagyobb utasszállító hajója, amely folyón közlekedik, a „Mozart” 1991- ben sokkal inkább fog csábítani, mint valaha, hogy lefoglaljunk egy dunai utat Mozart nyomában ebben az úszó 5 csillagos szállodában. Természetesen az utazások között néhány túraprogramban Mozart zenéjével élőben is találkozhatunk. Felvilágosítás DDSG-nél Bécsben, A-1020 Wien, Handelskai 265, tel.: (222) 217-10. Mozart Franciaországba, Olaszországba, Angliába, Csehszlovákiába és Németországba is utazott, és ilyenkor a Salzburgból, ill. Bécsből ezekbe az országokba vezető hajdan szokásos útvonalakon a postakocsit használta és ezeken (messzemenően megfelelnek a mai közúti összeköttetéseknek) követhetjük nyomait. Eközben napjaink Mozart-utazója megismerkedik a modern, szeretetre méltó vendéglátó országgal, Ausztriával. Közelebbi felvilágosítás a Mozart-városok és -helyek jubileumi évének programjával kapcsolatban: Stadverkehrsbüro Salzburg, A-5020 Salzburg, Auerspergstrasse 7, tel.: (662) 75-51. Wiener Fremdenverkehrsverband, A-1095 Wien, Kinderspitalsgasse 5, tel.: (222) 43-16-08. A Salzburgi Ünnepi Játékok részletes programja az előadások dátumával csak december közepén áll majd rendelkezésre, és a médiumok a Salzburgi Ünnepi Játékok sajtóirodájánál, egyéni érdeklődők pedig a jegyirodánál kérhetik. Megrendeléseket a jegyekre csak 1991. január közepétől fogadnak el. A sajtóiroda és a jegyiroda a Fests- pielhausban van, Salzburger Festspiele, A-5010 Salzburg, Hofstallgasse 1, tel.: (662) 80-45, fax.: (662) 80-45-401. A Bécsi Ünnepi Hetek előzetes programja 1990 decemberében fog megjelenni (jegyrendelő nyomtatványok mellékelve vannak hozzá) és a Bécsi Ünnepi Hetek irodájánál (Büro der Wiener Festwochen) A-1060 Wien, Lehargasse 11 rendelhető meg. Tel.: (222) 586-16-76, fax: (222) 586-16-76-49. RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 8.45: Levelekre röviden. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 10.30: Balaton-rá- dió. 11.10: Népdalkörök és citerazenekarok. 11.35: A 22-es csapdája. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Ötágú sip. 14.35: Fúvósátiratok. 15.05: Metronóm. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Magatartásformák. 17.05: A véges végtelen. 17.30: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt hol nem volt... 19.40: Népdalok. 19.50: Gong. 20.05: Európa-stúdió. 20.35: Szőnyi Erzsébet népdalfeldolgozásaiból. 21.05: Zalán Tibor: Jelenetek egy szalmatanár életéből. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fiatalok stúdiója. 23.05: Liszt művei gépzongorán. 23.27: Lemezmúzeum. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Mellényzseb - slágerekkel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Kőlyőkrá- dió. 8.40: Kataposta. 9.00-13.45: Nyári zene-szó. Benne: 9.00: Hírek. Időjárás. 9.35: Nyáron más? 10.30: Hajszálgyökerek. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.25: Ahumor pódiumán. 11.50: írók és ételek. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Floridából jöttem. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Fiataloknak! 16.00: Idősebbek hullámhosszán. 17.00-21.00: Rá- dióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Távolból. 18.00: Kataposta-klub. 18.25: Kis-Gordiusz. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Daráló. 19.33: A Rock gyermekei. 20.20: Gordiusz. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03 :-Kőzkivánatra! 22.19: Rádiószínház. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ravi Shankar Budapesten. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Iphigenia Aulisban. 10.05: Magyar írás. 10.50: Bartók kamarazenéjéből. 11.40: A Cambridges King’s College énekkara Gibbons-kórusokat énekel. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Hallgassuk újra! 13.41: Éneklő Ifjúság. 13.50: Zeneiskolások muzsikálnak. 13.59: Ella István orgonahangversenye. 15.29: Elisabeth Schwarzkopf operafelvételeiből. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Brahms: B-dúr zongoraverseny. 16.52: A portugál muzsika évszázadai. 17.42: Azsidónő. 18.30: V materinskom jazy- ku. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Torontói Nemzetközi Kórusfesztivál. 20.29: Balettzene operákból. 21.14: A London Baroque játszik. 22.23: Kovács Béla klarinétozik, Szűcs Lórántzon- gorázik. 23.05: Egy könyv margójára. 24.00: Hirek. Időjárás. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15-4.20: Popzene, dzsessz, könnyűzene, romantikus muzsika, nóták. 1.03 The Messing Jewel 50/25. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig DéFDunántúlon. (6.15: Déldunántúli krónika - Útinform - Tegnap történt. 6.50: Top-lista. 7.15: Dél-dunántúli krónika - Körzeti időjárás - Lapszemle a múltból - Sport 7.55: A nap eseményei.) Szerkesztő: Felső Pál. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Németnemzeti- ségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 15.00 Petőfi, 16.00-17.00-18.00 regionális, 16.30 német és szerbhorvát nyelvű.) 18.30:Szerbhorvátnemzetiségimúsor. 19.00:Magyar nyelvű hirek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. 9.10-10.05: Szünidei matiné. 9.10: Hatmillió másodperc. 9.40: Iroda a Piccadillyn. 10.05: Linda. 10.55: Stúdió '90.11.55: Képújság. 17.15: Műsorismertetés. 17.25: Déli videoújság. 17.35: Správy. 17.40: Sorstársak. 18.00: Ahét műtárgya. 18.05: Kórháza város szélén. Csehszlovák filmsorozat 19.00: Músorajánlat 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Fanyar kanyar. 20.50: Gyé- mántdijasok fesztiválja. 21.15: A Panoráma különkiadása. 22.15: Mobil Nagydij. 23.25: Híradó 3. TV2 Sugár Ágnessel és Déri Jánossal 17.00: Képújság. 17.15: TV2.17.45: BUMM!!! Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.51: TV2.19.00: Zenés nyári esték. Bizet: Dzsamile. A vígopera tévéváltozata 19.59: TV2.20.09: Párizs mérték után. 21.00: Híradó 2.21.20: TV2.21.30: Országok, emberek, életek. Anyám szerelmei.Lengyel film. Kb. 23.05: Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 11.05: Nyári program. 12.35: Zágrábi kabaré. 13.15: Erzsébet udvara. 14.35: Indiai jegyzetek. 15.05: Benje, Zax és a Kis herceg. 15.35: Műsorismertetés. 15.40: Hírek. 15.50: Ráadás program. 16.30: Magyar híradó. 18.00: Hírek. 18.10:Tévénap- tár. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Hirek külföldi turistáknak. 18.45: Útleírás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tévénaplól. 20.00: Filmest 22.45:Tévénapló II. 23.05: Hirekkűlfölditurístáknak. 23.10: Ritz. 1.20: Hírek. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.00: Nemzetközi hírek. 9.15: Egyveleg. 17.30: Nyár. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Egyveleg. 22.15: Üzleti hét. 22.45: A Der Spiegel magazinja. 23.15: Egyveleg. 0.15: Nemzetközi hírek. 0.30: Egyveleg. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. MUSIC TV 18.30: Az MTV legnagyobb slágerei. 19.30: A moziban. 20.00: Ray Cokes. 20.30: MTV-klub. 21.00: Amerikai top 20. 23.00: Riport. 23.15: Mai ken Wexo. 24.00: Az MTV leg nagyobb slágerei. 1.00: Maiken Wexo. 2.00: Éjszakai videók. EUROSPORT 6.30: Nemzetközi pénzügyi világ. 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Eurobic. 10.00: Eurosport-hírek. 11.00: Motorkerékpár- vb. 12.00: Könnyűatlétika. 13.00: Forma-1 vb. 14.00: Vízilabda. 16.00: Tenisz. 19.00: Eurosport-hírek. 20.00: Könnyűatlétika. 22.30: Ökölvívás. 23.30: Nemzetközi sport. 0.30: Eurosport-hi- rek. 1.30: Műsorzárás. RTL PLUS 6.05: Már megint te! 6.30: Halló, Európa - jó reggelt Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Gazdag és szép. 10.35: Telebutik. 11.00: Örült idők. 11.50: Játssz velünk! 12.00: Fonó nyeremény. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Gazdag és szép. 13.25: Kalifornia klán. 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: Örült idők. 15.48: Nettó. 16.00: Knight és Daye. 16.30: A mélák. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Ketten egy ötlettel. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: CHIP'S. 20.00: A férfi, aki önmagát kísértette. 21.45: Tévétükör - magazin. 22.15: A tanító házhoz megy. 23.35: A hatóság. 1.10: NewYork védőangyala. 1.55: Aerobic. SAT1 6.00: Jó reggelta SAT1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Car- son és Carson. 9.50: Teletipp / Horoszkóp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Szabadlábon Velencében. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Alf. 14.30: Teletipp - egészség / Horoszkóp. 14.40: Carson és Carson. 15.30: Megbabonázva. 15.55: Teleüzlet. 16.05: Örült Vadnyugat. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp - a kert. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: A majmok bolygója. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Mike Hammer. 21.00: Senki, a legnagyobb. 23.00: Chariy. 0.45: Mike Hammer. 1.35: Előrejelzés. A részletes RTV-müsor minden héten a pénteki RTV-EXTRA című műsormellékletünkben található.