Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-25 / 121. szám

6 - TOLNATÁJ 1990. augusztus 25. Írás közben (Szép lány az ismeretlen városban.) Az ismeretlen város­ban, melynek nevét sem érdemes megjegyezni, természete­sen megnéztük a műemlékeket, bár gyorsan végeztünk ve­lük; az útikönyvek nem is említik őket. A főtéren, parlagi mivoltában is szép Neptun-kút áll, 1574-es évszámmal s vele szemben Szentháromság-szobor a XVIII. századból. A város­háza neogót hivalkodását csak tudomásul vettük, nem is ér­demel többet. Ez hát az ismeretlen város, melynek nevét sem voltunk haj­landók megjegyezni. De ahogy a főtéren ődöngtünk, más járt eszünkben. íme, egy város, mondtuk elnézően, melyet az útikönyvek nem említenek, az utas pedig, ha elhagyta, nevére sem emlékszik, mert a véletlen vetette ide, a közleke­dés szeszélye, s mégis tizenkétezer lakosának ez a város a vi­lág közepe, ismeri minden kövét, múltjának minden mozza­natát, ami természetesen itt is háborút jelent, dögvészt, em­berek pusztulását, de ugyanakkor mélységes hitet is, ami erősebb dögvésznél és háborúnál, s az ifjú szerelmesek, ha esténként megállnak a Neptun-kútnál, az örömtelen múlt em­lékművénél, arra gondolnak, hogy jó itt élni. A szálloda éttermének falán fényképeken viszontláttuk a jelentéktelen városházát és a Neptun-kutat, ami mégis csak meglepő volt, hisz mindkettő a szomszédban állt, kartávol­ságnyira. Az étteremben egy szép lányt pillantottunk meg, a rene­szánsz idején ilyenek ültek modellt a Mária-képekhez. Jelen­téktelen fiatalember mellett ült, aki talán a városi tanács igyekvő tisztviselője volt. Olcsó sört iszogatott, a lány előtt piros színű likőr, a lovagi gavalléria örök jelképeként, mint minden kisvárosban. Mit is remélhet egy szép lány az isme­retlen városban, ahol a tanács igyekvő tisztviselője feltétlenül jó partinak számít? Másnap elutaztunk, magunkkal vittük a Neptun-kút és a Szentháromság-szobor emlékét, s az egyetlen, amit magunk után hagytunk, a részvét volt, a szép lány sorsa iránti részvét, aki törékeny élete boldogságát egy jelentéktelen férfiú kezé­be tette le. Nevünket természetesen beírtuk a szálloda vendégköny: vébe, ahol ma is megtalálható, de tudtuk, hogy ez illékony maradandóság, aminek nem kell jelentőséget tulajdonítani. Emlékünket inkább a részvétre bíztuk, a megfogalmazhatat- lan és meghitt együttérzésre, ami egyedül illik a szép lányhoz az idegen városban. (Hét hold a szeptemberi égen.) Az éjszakai hajóút csendjén végigcsorgott a holdfény, s bár könnyen találtunk volna rá ha­sonlatot nem volt rá szükségünk; vannak pillanatok, amikor min­den önmagában él, beéri létezése tudatával, s a látvány is az idő része. Csak annyi történt, hogy néha szél fodrozta a vizet végig­futott a telehold sárga sugarán, s el is tűnt a végtelenben. Amikor visszapillantottunk, láttuk a kikötő lámpafüzérének tűnő fényeit, de már régen a hold volt a társunk, a sejtelmes szeptemberi hold, melyről így szól a népi rigmus: A la luna settembrina Sette lune ehe se inclina, ami magyar versben körülbelül így hangzik: Szeptemberi teleholdkor X a hold előtt hét hold bókol. t A magyarázat szerint a hét hajladozó hold azt jplenti, hogy hét hónapig olyan lesz az időjárás, mint telehold idején, amit nem volt időm ellenőrizni, különösebben nem'is érdekelt, mert hasonló népi bölcsességek nálunk is versbe kívánkoz­tak, amelyek aztán vagy beváltak vagy nem. Az éjszaka holdfényből szőtt csendjét figyeltem, a mennyei színjátékot az Adria felett, a hét hódoló holdat, amint kilép a képzelet égi játékából, hogy térdet, fejet hajtson úrnője előtt, s aztán elmerüljön a mindent feltételező sötétben. S újra kez­dődik minden, a hét hold ismét végigvonul a színen, a szep­temberi telehold örömteli szolgálatában. Ennek az éjszakának csupán ennyi a története, de talán akkor éljük át a legrejtelmesebb kalandot, amikor a szeptem­beri telehold alatt visz hajónk, mellettünk csak a kedves nő áll, miközben megborzongat a vizen végigfutó szél, melynek neszéből egyformán ki lehet hallani a szerelem vagy a közelí­tő tél szavát, mert az érzések vibrálásában minden egybefo­lyik, pedig közben csak arról beszélünk, hogy az égi rejtel­mek hét úrnőjük előtt hódoló holdat is tartogattak nekünk ezen az éjszakán. CSÁNYI LÁSZLÓ Mimi fekete-fehérben (MTI Fotó) Frank Frigyes élete nem gazdag külső eseményekben, csupa belső történés jellemezte. Egy igaz festő születésének centenáriuma Frank Frigyes életműve Budapesten született 1890-ben. A Képzőművészeti Főiskolán alapos kép­zésben részesült Balló Ede ésZemplényi Tivadar tanítványaként. Az akadémikus rajztudás felvértezte arra, hogy minden sejtelmes festői álmát megbízható értékrenddel véglegesítse művekké. Állandóan képezte magát, először Münchenben, utána a húszas években francia és itáliai nagy múzeumok szám­talan remekművein nevelkedett. Azonban soha nem feledkezett meg saját forrásairól, a visegrádi dombolda­lakról, a visegrádi házakról. 1913-ban rendezte meg első önálló kiállítását Budapesten, a Nemzeti Sza­lonban, melyet több pesti tárlat, székes- fehérvári, hódmezővásárhelyi, nagy- kanizsai bemutatkozása követett. 1926­ban Párizsba is megérkeztek képei, Munkácsy-dljas, kiváló művész lett, s a brüsszeli világkiállítás bronzérmese. Za­laegerszegen nyílt meg emlékmúzeu­ma. Amikor festői erényének nevezzük in­dulatos ecsetkezelését, képzeletének vad lobogását, azonnal hozzátesszük; kolorizmusa telítve van érzékeny finom­sággal, korszerű európai ízléssel, ma­gyar lendülettel. Az olykor embertelenné váló históriában is csak a lényegre, a fes­tészet lelket boldogító távlataira figyelt, így őrizte önnön emberségét, humánu­mát. Ez is oka annak, tehetségén és hal­latlan szorgalmán kívül, hogy művészete állandó értékké vált. LOSONCI MIKLÓS Acsádi Rozália: délután volt darazsas sárga délután volt augusztus talán már nem tudom a túlsó parti dombokon minden színárnyalatba beleivódott a fény élettel telten állt az erdő zöldbemerülten türelmes-könnyedén bölcsen és búsan érlelő nyárba édesedve s a napfénytől megsebezve ott álltam vérző mosollyal - árvája a nyárnak - és vártam hogy megtalálnak akikért vérem csorgatom darazsas sárga délután volt augusztus talán már nem tudom Scultéty Erzsébet illusztrációja Kutak Ilona Stoppal gyorsabb- Halló! Apu, te vagy?- Zoli?! Honnét beszélsz, tudod te hány óra van?! - ébredtem fel egészen, miután első álmomból átcsöppentem a valóságba, és tudatosult bennem, hogy alig nagykorú fiam nem a szobájá­ból beszélget hozzám. - Te még nem értél haza? - tettem fel a teljesen elméleti kérdést. - Apa, figyelj, Siófokon vagyunk, tu­dod volt ez a vihar, meg minden, majd elmesélem, csak azért hívtalak benneteket, hogy ne aggódjatok, meg Gábor szüleinek is szóljatok, hogy ők se nagyon aggódjanak, mert jól vagyunk, majd valamikor reggel felé hazaérünk, és... A telefon süket csendje biztos jele volt annak, hogy a srác anyagi lehetőségei végérvényesen kimerültek. Az ifjú felnőtt zabái. Nem táplálkozik, nem étkezik, szó szerint zabái. Nedves ruhái egy kupacba a fürdőkádba hajítva, orra hámlik, a haja csatakos, étvágyából ítélve azonban teljesen egészséges. Miközben két kézzel tömi magába az előző napi ebédet, vacsorát és az időpont szerint aktuális reggelit, megkí­sérli 'elmesélni a történteket, kevés híján megfullad, hát elha­lasztja a mesét, az evés halaszthatatlan. Jóllakottan kinyújtózik és a világ legtermészetesebb mozdu­latával gyújt rá. Összenézünk mi ketten boldog szülők; tudtuk, persze hogy tudtuk, de eddig legalább előttünk nem szívta. Végre beszélni is tud, és a létező legjobb megoldást választja az indításhoz: - Ugye marha rendes voltam, hogy az utolsó har­minc forintomat telefonra költöttem? - nem akartam, hogy feles­legesen izguljatok, mert tudtam, hogy már szombat estére vár­tok haza. - Hmm. Kicsit tényleg késett, hétfő reggel van...- Megtaláltátok a cetlimet csütörtökön? Azért indultunk el már akkor délután, hogy időben érjünk Fenyvesre, mert Kati péntek délre várt, de nem busszal mentünk, ahogy megbeszéltük, ha­nem stoppal, mert úgy olcsóbb, és gyorsabb. Elgyalogoltunk Tamásiig, akkor már esteledett, meg egy kicsit fáradtak is vol­tunk, ezért az erdőben felpumpáltuk a gumicsónakot abban aludtunk egy kicsit, de előtte megettük a kaja felét. Hajnalban, úgy nyolc óra körül ébredtünk fel, és megreggeliz­tünk. Megettünk mindent, hogy kevesebb legyen a csomagunk. Elég sokáig gyalogoltunk, aztán Iregszemcse előtt felvettek bennünket, és egészen Siófokig kocsival mentünk. A vonat! Hát azt olcsón megúsztuk! Azzal mentünk Fonyódig, csak az volt a baj, hogy ötpercenként megállt, mert személy volt. Hogy meny­nyibe került? Hát a jegy árát úgy konkrétan nem tudom meg­mondani, mert én azt hittem a Gábor vette meg a jegyet, ő meg azt gondolta, hogy én vettem, de már Lellénél voltunk, mi­kor rájöttünk, hogy nincs jegyünk. Azonnal mély álomba zuhan­tunk, és különben sem jött a kalauz, de az is lehet, hogy jött csak rendes volt, mert nem ébresztett fel bennünket, mivel mi tényleg elaludtunk. Fonyódról nem volt azonnal csatlakozásunk, várni meg nem akartunk, inkább újra felpumpáltuk a csónakot és evezni kezd­tünk Fenyves felé. Eleinte nagyon jól ment, csak az a baj, hogy ez a gumicsónak egy otromba állat, és nagyon lassan megy, pe­dig eveztünk szakadtig. Bélatelepig, ott szakadtunk meg végleg, és Gábornak már nagyon fájt a feje, hányingere is volt, szóval napszúrást kapott. - Hogy honnan tudom? A strandon az első­segélyhelyről hívtam hozzá egy fehérköpenyes hapit, lehet hogy orvos volt, de azért nagyon rendesen viselkedett, mert in­gyen adott mindenféle gyógyszert. Ez elég sok időt elvett, mert Gábor aludt is majd egy órát, én meg ott téptem magam, hogy Kati már biztosan őrült pipa, azt hi­szi átdobtam és nem megyek. Na, végre aztán valamennyire észhez tért a Gábor, és men­tünk tovább gyalog, stopolni meg már nem lehetett, mert muszáj volt miatta az árnyékos oldalon menni) közben hülyére röhög­tem magam rajta, mert úgy nézett ki szerencsétlen, fején a vizes törülközővel, mint egy szakadt kalifa az Ezeregyéjszaká­ból. Délután négy körül azért így is Fenyvesre értünk, Katit is meg­találtuk, és képzeljétek; - a süket csaj lemondta a szállásunkat, mert az hitte már nem is megyünk. Elég gyorsan kibékültem ve­le, mert ez a szállásdolog nem volt olyan túl nagy baj, így több pénzünk maradt és nagyon rendesen megvacsoráztunk egy ét­teremben, bár kicsit többe került, mint ahogy gondoltuk. Azért maradt pénzünk, szombaton reggelire tudtunk venni két kiflit meg kakaót, ebédre is ugyanezt, vacsorára már csak ka­kaót, kenyeret Kati hozott az építőtáborból. Az alvás nem volt gond, először bebújtunk a lefordított csónak alá, de olyan meleg volt, hogy visszafordítottuk, úgy aludtunk benne, de nem sokat, mert Gábornak még mindig fájt egy kicsit a feje, engem meg a szúnyogok nem hagytak békén, de elég gyorsan reggel lett, mert este sokáig voltunk a diszkóban. - Hát persze hogy volt rá pénzünk! Azért ettünk olyan keveset, hogy maradjon. Csak a diszkó is eléggé sokba került. Reggel kicsit idegesek voltunk, hogy már indulni kell haza, de meggyőztük egymást - vagytok ti annyira normálisak, hogy megértitek ha harmincfokos hőségben maradunk még egy na­pig! így hát szombatonn kipihentük magunkat, Kati rengeteg ke­nyeret tudott hozni a táborból, meg egy kólás üvegben teát. Az­tán leadtuk az üveget és vettünk öt szelet parizert, mert már na­gyon kívántuk a húst. Nekem három szelet jutott, mert Gábor még étvágytalan volt. Este elüldögéltünk a diszkó kerítésénél, hallgattuk a zenét, de korán elmentünk, mert Kati becsületszóra megígérte a táborve­zetőnek, hogy többször nem késik és tízre visszaér. Rendes volt a csaj, mert reggelire is szerzett teát, de sajnos műanyag üveg­ben. Reggel vettünk hozzá egy kiflit, és találtam a hátizsákban még pár szem almát is. Tudjátok mi időben akartunk hazaindulni, de akkor jött a vihar, bazi nagy hullámok voltak és fürödtünk még egy kicsit, sajnos későn zavartak ki bennünket a vízi zsernyákok, így lekéstük az első vonatot, később meg a vihar miatt már nem indult. Gyalog mentünk vissza Fonyódra, időben odaértünk, csak a vonatok onnét is nagy késéssel indultak, naná hogy lekéstük Siófokon a buszt! Eléggé ideges lettem, hogy muszáj tovább gyalogolni, mert amíg én telefonáltam, addig a maradék pénzünkön, ami a busz­ra volt félretéve, Gábor kaját vett. Örült éhes volt, mert az esőtől teljesen rendbe jött a napszúrása. Akkor már minden ruhánk vi­zes volt és nagyon fáztunk, de reggelre elég jól megszáradtunk egy lépcsőházban alvás közben. Oltári jó buli volt az egész, és eléggé időben hazaértünk. Hát nem?- Ja! Nektek kettőtöknek elég szokott lenni nyaralás közben három napra kétezer forint?

Next

/
Oldalképek
Tartalom