Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)
1990-08-01 / 101. szám
1990. augusztus 1. NÉPÚJSÁG 3 kínál, nem beszélve arról, hogy a Kö- nigstrassén több mint egy kilométer hosszban csak bevásárlóközpontot talál az idelátogató. Az operához tartozik a világhírű stuttgarti balett is, s hogy a végletekről is szóljunk, a Károly téren minden szombaton valódi bolhapiac kínál érdekességet. A város 1977-ben kertészeti kiállításnak adott otthont, s itt fogják megrendezni 1993-ban újra a nemzetközi kertészeti kiállítást is. Csupán érdekességként megemlíthető, hogy az egész NSZK területén Baden-Württemberg tartományban isszák a legtöbb bort, s ennek megfelelően a Neckar völgyében igen sokan foglalkoznak szőlővel. A város egyébként sok közlekedési problémával küzd, hiszen a Neckar völgyének szélessége csupán hat kilométer, ami a gondforrás alapja. A város valódi turistalátványosságokkal éppúgy tud szolgálni, mint ahogy összességében kimondottan jólétről árulkodik. SZABÓ S. Fotó: FELSZEGI F. Egy törvénytervezet nyomában Kényszerprivatizáció Csak a bizonytalanság biztos zatlanok. Hol van ez a vagyonügynökség, a helyi információk hiányában hogyan fogja megállapítani az üzletek tényleges értékét? Ez nem könnyű kérdés, hiszen a műszaki értéknél fontosabb egy kereskedő számára az üzleti érték. Mi lesz a leltározás után? Az eladásig zárva maradnak ezek az üzletek? Mi lesz a boltokban lévő készletek sorsa? Mi lesz a vállalati hitelekkel? Lehet, hogy a megmaradó üzleteinken marad az összes hitel? Sorolhatnám még a kérdéseket.- Hány üzletet érint ez a törvénytervezet itt a vállalatnál és milyen arányt képviselnek ezek a forgalomból?- Negyvenegy ilyen üzletünk van, a vállalat összes forgalmából azonban csak kis hányadot képviselnek. Éves szinten 2,5 milliárdos a forgalmunk, számításaink szerint 1,9 milliárd maradna e kis üzletek nélkül. A forgalom - és a nyereség - döntő hányadát ugyanis a nagyobb áruházak, ABC-k hozzák. A tervezet szerint az eladásra kerülő üzletek jelenlegi vezetői elővásárlási jogot élveznek. Gondolom, beszélgetett erről a témáról ilyen üzletvezetőkkel. Nekik mi a véleményük? Lelkesek?- Hát, azt nem mondhatnám. Inkább bizonytalanok, félnek a nagy kockázattól. Ök ugyanis pontosan tudják, hogy a jelenlegi jövedelmezőség mellett nem termelhető ki a felvett hitelek kamata. A megvásárlás ugyanis túlnyomó részt hitelekből történhet, hiszen kevés embernek vannak otthon szabadon befektethető milliói. A jelenlegi 10-12 százalékos árrést kénytelenek lesznek alaposan megemelni, hogy a felszínen maradjanak, a magasabb árakkal viszont nem biztos, hogy versenyképesek lesznek a nagyobb áruházakkal. Nyilván lesznek majd olyanok, akik nem birják a versenyt és tönkremennek. Biztos vagyok benne, hogy már az eladás körül is nehézségek lesznek, amit az is alátámaszt, hogy az utóbbi időben próbálkoztunk több üzlet bérbeadásával, de a kedvező feltételek ellenére nagyon nehezen ment, mindössze hat üzletünk van bérleti jogviszonyban.- Mi lesz a vállalatnál maradó nagyobb üzletek sorsa? Tavaly volt önöknek egy részvénytársasággá alakulási kísérletük, amely a pártok ellenállásában megbukott. Megpróbálják újra ezekkel az üzletekkel?- Most is az a véleményem, hogy meg kellett volna csinálni azt az rt-t, mert akkor a tulajdonjog 70 százaléka a helyi közösségé maradt volna, amivel aztán gazdálkodhatnának a leendő önkormányzatok. így viszont a privatizálás során befolyt pénzt elviszi a költségvetés. Próbálok nem gondolkodni a jövőn, most semmi értelme a tervezgetésnek, annyira bizonytalan minden. Szinte nem lehet semmiről döntést hozni, intézkedni, mert kiszámíthatatlan a holnap. A boltokba sem szívesen megyek, mert nem tudok mit mondani a dolgozóknak, nem tudok válaszolni a kérdéseikre. Úgy gondolom, ez a nagy bizonytalanság rossz az egész országnak, jó lenne, ha már véget érne.- áa (Folytatás az 1. oldalról.) A Tolna megyei helyzetre és a kereskedelemben dolgozó gyakorlati szakember ezzel kapcsolatos véleményére voltunk kíváncsiak, ezért kerestük meg Sólyom Zoltánt, a Tolna Megyei Népbolt Vállalat igazgatóját.- Gondolom, a privatizációval kapcsolatos kormányzati elképzeléseket figyelemmel kísérik, hiszen a saját sorsukról szó...- Már amennyire tudjuk. A minisztérium ugyanis nem tájékoztat bennünket az aktuális elképzeléseiről, a készülő tervezetekről és a véleményünkre sem kíváncsi ezzel kapcsolatban. Tehát mi is a tévéből, rádióból, újságokból értesülünk az újabb fejleményekről, mint bárki más.- A tervezetből azonban valószínűleg hamarosan törvény lesz, mert - mint azt Schagrin Tamás, a törvényelőkészítő bizottság vezetője egy tévés vitában elmondta - sürgősen meg kell kezdeni végre a privatizálást, még akkor is, ha ez átmeneti nehézségekkel, menetközben tisztázandó problémákkal jár. Mit tudnak végül is a törvénytervezet fő vonalairól?- Hát, tényleg csak a fő vonalakat ismerjük, és rengeteg a megválaszolatlan kérdésünk. A jelenlegi koncepció szerint -amely természetesen még változhat - a 10 főnél nem nagyobb létszámú üzleteket a törvény hatályba lépését követő 60 napon belül komplett leltárral át kell adnunk a vagyonügynökségnek. A technikai lebonyolítás feltételei azonban tisztáStuttgarti pillanatképek A kilencmillió lakosú Baden-Württemberg tartomány „fővárosa” Stuttgart, a maga 560 ezer lakosával a kilencedik legnagyobb NSZK-beli település. A stuttgarti egyetem leghíresebb tanulója Schiller volt, de az egyetemet a fiatal értelmiségiek szabad gondolkodásmódjára való hivatkozással bezáratták. E város szülötte Hegel is, s a ma is számos tudományos intézettel rendelkező Stuttgart múlt század elején alapított egyetemére jelenleg 21 ezren járnak. Messze a leghíresebb intézete a városnak a bátran világhírűnek nevezhető technikai főiskola. S ha már a hírességeknél tartunk, meg kell említeni Deimler úr nevét is, aki szintén a környék szülötte, és 1901 -ben alapította meg autógyárát, mely 1926-ban fuzionált és azóta is Deimler-Benz néven „járja” világhódító útját. A Deimler-Benz múzeum az autókedvelők szerint a világ nyolcadik csodája. A gyárból egyébként évente 600 ezer autó gördül ki a jól ismert Mercedes-emblémával. Stuttgart 3,5 kilométer hosszan elterülő kastélyparkja éppúgy csodálatra méltó, mint maga a kastély, melynek 365 szobája éppen az esztendő napjaira utal. A XIV. században épült vízibástya, Németország egyik legszebb tere - mely szabad fordításban az Új Kastélytér nevet viselhetné - mind megannyi látnivalót Utolérési törekvéseink és a kudarcok (I.) A történelmi lehetőség és kudarc százada: 1848-1948. „A történelem legfőbb tanúlsá- ga, hogy a népek és a kormányok soha semmit sem tanultak belőle!” Wilhelm F. Hegel A magyar gazdaság az 1848-1948 közötti évszázadban elszalasztottá nagy történelmi lehetőségét, amely a számára adódott, hogy bekerüljön a perifériáról a centrumba. Egyben elvesztette azt az esélyét is, hogy megkapaszkodjon és legalább tartani tudja eddigi pozícióit; azaz megkezdte sodródását a periféria szélei felé. Holott például Skandinávia ez alatt a 100 év alatt emelkedett be a perifériáról a centrumba. 1848-ban még ugyanazon a szinten álltak, ahol mi. A nagy lehetőség Anglia ipari forradalma, gazdasági világhatalommá válása óta a centrum - periféria ellentét, az utoléréskényszere, a lemaradott- ság érzésének nyomasztó súlya alapvető politika- és közgondolkodás-formáló tényezője volt az európai társadalmaknak. Az 1789- es francia forradalom, 1848, az 1861-es orosz reformok, az olasz és a német egyesítési törekvések mind ezzel a problémakörrel kapcsolatosak. Magyarországon 1848 társadalmi értelemben az 1867-es kiegyezés pedig politikai értelemben megnyitotta a lehetőséget a gyors kapitalizáció előtt; és az ország élni is tudott (bár nem tudatosan) ezzel a lehetőséggel. A beáramló külföldi tőke termékeny talajra talált és Kelet-Európá- ban páratlan ütemű kapitalizáció vette kezdetét Magyarországon. Érdekes helyzet alakult ki; az infrastruktúra fejlődése megelőzte a többi ágazat fejlődését; annyira, hogy sok tekintetben még ma is élvezzük ennek előnyeit. Az infrastruktúra egyes ágai megközelítették vagy elérték a nyugat-európai átlagot:- általában a nagyvárosi infrastruktúra,- az országos vasúthálózat,- bankrendszer, pénzügyi és hitelszféra,- közigazgatás. Az 1800-as évek elején Pest és Buda faluszerű, különálló települések. A mai Széna tér neve is mutatja, hogy ott valamikor szénapiac működött. A millenniumra Budapest már európai rangú világváros, a kontinens első földalattijával, széles sugárutakkal, elsők között kiépült mentőszolgálatával, általános közvilágítással, modern tőzsdepalotával, tömegesen épülő bérlakásokkal, színházakkal,' stb. Az országos vasúthálózat néhány évtized alatt fölzárkózik Nyu- gat-Európa legfejlettebb régióihoz, van olyan év, hogy 1000 km vasútvonal épül. A fejlődés és a fejlettség jeleként harapóznak el a nagy vasúti panamák, amelyeknek Baross Gábor erélyes kézzel és államosítással vet véget. Ugyanakkor a vidéki, falusi infra- stuktúra, valamint a közúti hálózat továbbra is „ázsiai” állapotok között vegetál. Sajátságos képet mutat az ipar is. Az 1870-es 1880-as években valóságos gründolási láz söpört végig az országon. A századfordulón az ipar hozzájárulása a nemzeti össztermékhez még alacsony fokú Nyugat-Európához képest, azonban ez az ipar erősen koncentrálódott Budapestre és egykét nagyvárosra; illetve gyakran az európai színvonalat megközelítő technikát és technológiát hordozott. A hazai malomipar például akkor magát a világszínvonalat jelentette; az éppen hogy csak születő villamosenergia-iparban a Ganz élenjáró volt, és olyan korszakalkotó magyar találmányok születtek, mint a transzformátor, vagy a porlasztó. A kudarc: 1920-1940. Az I. világháború megakasztotta, a Horthy-korszak pedig elsorvasztotta ezt a fejlődési folyamatot. Nézzük a tényeket, amelyek ugye „makacs dolgok”. A beruházások állománya 1920-1940 között összesen 3 százalékkal nő (nem évente, hanem összesen!), miközben a világátlag 60 százalék. Nincs érdemleges lakásépítkezés infrastrukturális beruházás. Egy 1960-as lakásfelmérés megállapította, hogy az ország lakásállományának több mint fele a századforduló előtt épült. Egyedül a falvak villamosítása terén születnek maradandó eredmények 1920-1940 között. Hanyatlásnak indultak az addig prosperáló iparágak, megszűnt a magyar személygépkocsi-gyártás, lecsúszott az egykor világszínvonalú malomipar; és kezdetét vette a magyar műszaki értelmiség tömeges kivándorlása. A fokozódó antiszemitizmus az 1930-as években igen érzékeny érvágást idézett elő a hazai tudományos-kulturális- szellemi életben. Egyébként is rendkívül lelassult a társadalmi mobilitás. A politikai szféra megmerevedett, az agrárszférában újra megszilárdultak a félfeudális viszonyok, és így elapadtak az eredeti ipari felhalmozás éltető nedvei. A Monarchia 1918-as széthullásával megszűnt a fejletlen gazdaság számára létfontosságú hatalmas piac, Közép-Európát állami és vámhatárok szabdalták darabokra, a feléledő és egymásnak feszülő béka-egér nacionalizmusok lehetetlenné tettek mindenfajta regionális integrációs törekvést. A Horthy-rezsim életet lehelt az I. világháború előtt már végnapjait élő földesúri-nemesi uralkodó osztályba, újra visszaemelte azt a hatalomba, és újra háttérbe szorította a polgári-tőkés osztályt. Megelevenedett egy neobarokk panoptikum, elég csak megnézni a korszak magyar kormányainak fotóit. A végeredmény ismert: Magyar- ország húsz év alatt visszacsúszott a perifériára anélkül, hogy a centrumot elérte volna. Mindezt tetézte a második világháborús katasztrófa, a Horthy-rendszer szó szerinti „végeredménye”. Utána új korszak következik, új kudarccal, de ez már teljesen új fejezet a magyar történelemben. (Folytatjuk) GAZDAG LÁSZLÓ
