Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-14 / 112. szám

2 KÉPÚJSÁG 1990. augusztus 14. Székesfehérvár és környéke: kritikus körzet? Foglalkoztatási kilátások, támogatási igény Székesfehérvár és környékének foglal­koztatási szempontból - kritikus körzetté nyilvánítását kérte a Munkaügyi Miniszté­riumtól a Fejér Megyei Tanács ideiglenes el­nöke. A dunántúli nagyvárosban és annak mintegy 50 községére kiterjedő munkaerö- vonzáskörzetében ugyanisatartósan munka nélkül levők száma már meghaladja az ezret, nem tud elhelyezkedni az idén végzett, to­vábbtanulni nem szándékozó 14-18 évesek 36-37 százaléka. Egy év alatt várhatóan 3 ezer munkahely megszüntetésére kénysze­rülnek a dunántúli nagyváros kis- és nagy- vállalatai. A már meglévő várhatóan csak sú­lyosbodó gondok miatt Székesfehérvár és környéke szinte második Ózddá válhat ha nem kap megfelelő segítséget A Videoton vállalatcsoportnál az idén vár­hatóan 2 ezer dolgozótól válnak meg, de cé­genként száznál több ember munkahelye szűnik meg a SZIM székesfehérvári gyárá­ban, a Könnyűfémműnél, a Fejér Megyei Víz­műveknél, az Alba Regia Építő Vállalatnál és az Álba Volánnál is. A várt 3 ezerből július kö­zepéig 2400 munkahely megszűnését illetve rövid időn belüli megszüntetését jelentették már be a Székesfehérvári Munkaügyi Szol­gáltató Irodának. A legnagyobb gondot a térségben a 16 ezer dolgozót foglalkoztató Videoton vállalat- csoport kritikus helyzete okozza. A hadiipari termelés csökkenése, illetve várható végle­ges megszűnése, a rubelelszámolású pia­cok szűkülése és egyéb okok miatt a nagy­(Folytatás az 1. oldalról.) ott nem sokat láttak, legfeljebb néhány keresgélő férfit. De vajon mi után kutat­tak?- A hír, sajnos, igaz - erősítette meg sokak gyanúját Városi Béla, a Korzó igazgatója. - Pontban 15.37 órakor csör­gött a telefon, s egy hang bejelentette, hogy bombát helyeztek el az áruházban. A kamaszfiús hang ellenére természete­sen komolyan vettük a fenyegetést, a rendkívül fegyelmezett vásárlókat meg­kértük a távozásra, s rögtön értesítettük a rendőrséget és a tűzoltóságot. Pillana­tokon belül meg is érkeztek a szakembe­rek, akik viszont a szorgos keresés elle­vállalat 1995-ig 4-6 ezer munkahelyet szün­tet meg. A leépítés főként a bejáró dolgozó­kat, valamint a szakképesítés nélkülieket érinti. Munkát adni, illetve minél kevesebb dolgozójától megválni átképzéssel, a koren­gedményes nyugdíjazás folytatásával, a vál­lalatcsoporton belüli vállalkozások megte­remtésének segítésével, valamint úgyneve­zett szociális foglalkoztatás bővítésével igyekszik a Videoton. Mindezt azonban saját anyagi forrásaiból nem tudja megoldani, a Foglalkoztatási Alapból 150 millió forint tá­mogatásra lenne szüksége. A másik súlyos probléma Fejérben a pá­lyakezdők szinte kilátástalan helyzete. Az idén végzett, tovább nem tanuló fiatalok közül megyei szinten 3 ezernek, Székesfehérvárott pedig 1500-nak nem ajánlanak munkalehe­tőséget a foglalkoztatók. A gondok feltárásá­ra a megyében már létrehozták a területi ér­dekegyeztető fórumot, de annak tevékenysé­ge anyagi lehetőségek nélkül is csak formális lehet A megye éppen ezért 400 millió forint támogatást igényelne a foglalkoztatási alap­ból. Ebből az összegből fordítanának 150 mil­lió forintot a Videoton foglalkoztatási gondjai­nak enyhítésére, a többit pedig új munkahe­lyek létesítésére, a vállalkozások segítésére, valamint a korengedményes nyugdíjazások költségátvállalására költenék. Szükség len­ne Fejér megyében egy regionális átképzési központ kialakítására is. Erre a 400 millió fo­rintból már nem futná. nére sem találtak semmit. Reméljük, hogy mindez csak egy rossz tréfa. A kényszerszünet egyébként azt jelenti, hogy körülbelül kétszáz-kétszázötven- ezer forintnyi a forgalomkiesésünk, s ma már ki sem nyitunk. Soczó László, városi rendőrkapitány az eredménytelen keresés után az aláb­biakat közölte: - Az állomány háromszor is a legalaposabban átkutatta a területet, de semmit sem találtunk. Hozzátenném, hogy hamarosan, két héten belül kikép­zett robbanóanyag-kutató kutyánk lesz, szakképzett kutyavezetővel, s ez alapve­tően megkönnyíti majd helyzetünket.- szá - kpm ­Az Alkotmánybíróság még nem kapott újabb beadványt Az Alkotmánybíróság még nem kapott újabb beadványt a legutóbbi népszavazás ügyében - adtak információt a testület titkár­ságán hétfőn délelőtt az MTI érdeklődésére. Mint ismeretes, az elmúlt héten öt parla­menten kívüli párt - állítólagos szabálytalan­ságok miatt - a köztársasági elnökválasztás módjáról döntő népszavazás kivizsgálását kérte. A jogi szakértők azonban rámutattak: pártok nem kérhetik a referendum felülvizsgá­latát, ehhez legalább ötszáz állampolgár aláí­rása szükséges. Az öt párt kezdeményezését így elutasították. E pártok taglétszáma egyéb­ként lényegesen meghaladja az ötszázat. Amennyiben újabb beadványt kapnának - immár ötszáz aláírással természetesen elő­készítenék a testület döntését - mondták az Alkotmánybíróság titkárságán. A népszava­zás kiírásáról törvény rendelkezett, ezért a magas jogi fórum határozata valószínűleg a testület teljes ülésen, a tíz alkotmánybíró rész­vételével születik majd meg. Erre csak néhány hét elteltével kerülhetne sor - hacsak az Al­kotmánybíróság elnöke nem rendel el soron kívüli tárgyalást. Valuta­(bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben: 1990. augusztus 14-től 21-ig Pénznem vételi eladási árt. 100 egys. Ft-ban angol font 11 439,73 12147,35 ausztrál dollár 4856,63 5157,05 belga frank 186,91 198,47 dán korona 1008,09 1070,45 finn márka 1630,25 1731,09 francia frank 1145,71 1216,57 görög drachma a/b 39,02 41,44 holland forint 3412,92 3624,02 ír font 10317,77 10955,99 japán yen (1000) 403,70 428,68 kanadai dollár 5283,48 5610,30 norvég korona 992,24 1053,62 NSZK márka 3846,17 4084,07 olasz lira (1000) 52,43 55,67 osztrák schilling 546,72 580,54 portugál escudo 43,56 46,26 spanyol peseta 62,64 66,52 svájci frank 4580,91 4864,27 svéd korona 1045,67 1110,35 USA dollár 6059,63 6434,45 ECU (közös piac) 7983,70 8477,54 a) bankközi és vállalati elszámolások­nál alkalmazhaté i árfolyam: görög drachma 40,19 40,27 Bombariadó a Korzóban Háromszor is átkutatták a területet Sertéspestis Kanyarójárvány Csehszlnvákiában Kanyarójárvány tört ki Csehszlovákiá­ban. Eddig mintegy 2400 esetet regisztrál­tak, de a betegek száma óráról órára nő. A betegség elsősorban azokat a fiatalo­kat sújtja, akik 1972 és 1976 között kap­tak védőoltást. A hatóságok kapcsolatba léptek az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), mivel az országban jelenleg nem tudják biztosítani kellő mennyiségű oltóanyag gyártását. A csehszlovák oktatásügyi mi­nisztérium 1990 második és 1991 első felére nagyszabású oltókampányt szer­vezett. Mint a sajtó már hírt adott róla, sertés­vész ütötte fel a fejét Békés megyében. Az esetről dr. Simor Ferenc, a Földműve­lésügyi Minisztérium állategészségügyi főosztályának vezetője az MTI munkatár­sának elmondotta: a betegséget a bé­késcsabai Szabadság Tsz 10 ezres ser­tésállományában fedezték fel. Szerencsére még nem mindegyik állat kapta meg a veszedelmes betegséget. A helybeli gazdálkodók és az állat­egészségügyi szakemberek által foga­natosított intézkedések szakszerűsége, az eddigiek szerint megfelelő volt. Főhatóságuk is időben megtette az ilyen esetben szükséges intézkedéseket - hangsúlyozta dr. Simor Ferenc. A ser­téspestis tovaterjedésének megállításá­hoz megfelelő mennyiségű oltóanyag áll az állategészségügyi szervezetek ren­delkezésére. Mivel azonban feltételezhe­tő, hogy a kórokozó külföldről ellenőri­zetlenül behozott hústól származik, nagy gondot okoz, hogy az úgynevezett zöld­határon átjutó turisták ellenőrzése rend­kívül nehéz. Az FM illetékesei egyébként együttmű­ködnek a járványveszély elhárításában a belügyi szervekkel, a Népjóléti Miniszté­riummal, valamint a Köjállal. A fenyegetett uralkodó: Fahd szaúd-arábiai király (Folytatás az 1. oldalról.) Fahd ibn Abdul-Aziz Rijádban született 1923-ban, nem sokkal az előtt, hogy ap­ja, Abdul-Aziz ibn Szaúd megalakította a királyságot. 1959-től oktatási miniszter, 1962-től belügyminiszter, majd emellett 1967-től második miniszterelnök-helyet­tes volt. 1959 és 1975 között egymás után irányította a Legfelsőbb Olajterme­lési Tanácsot, az Egyetemi és Ifjúságügyi Tanácsot, majd a Zarándoklati Főbiztos­ságot. 1975-től, idősebb bátyja, Fejszál király meggyilkolásától ő volt a trónörö­kös és a monarchia „erős embere”, s 1982 júniusában követte a trónon másik bátyját, Khaled királyt. Fahd 1979-ben részt vett a tuniszi arab csúcsértekezleten, s kénytelen volt a tá­volból nyomon követni országa történe­tének egyik legsúlyosabb válságát, ami­kor egy ötszáz fős fegyveres kommandó megszállta a mekkai Nagymecsetet. Ugyanebben az évben tört ki az iraki-irá­ni háború, amely szintén fontos szerepet játszott a majdani uralkodó politikájának alakításában. Nagyrészt Fahd kezdemé­nyezésére alakult meg 1981 májusában az Öböl-menti Együttműködési Tanács, amely Szaúd-Arábiát, Kuvaitot, az Egye­sült Arab Emirátusokat, Katart, Bahreint és Ománt egyesíti. A szervezet egyes tagjai ugyan próbáltak kiegyensúlyozott politikát folytatni a harcoló felekkel kap­csolatban, a hat monarchia azonban, mint közösség, politikailag és pénzügyi­leg is Irakot támogatta. A több mint 30 milliárd dollárra becsült anyagi segítség nagy részét Rijád biztosította. Fahd uralkodása alatt Szaúd-Arábia az Iszlám szent helyeinek, Mekkának és Medinának védelmét tartja legfőbb céljá­nak, annál is inkább, mivel ezt az 1979 óta a síita főpapság által vezetett Irán mind erősebben vitatja. A király 1986- ban megkapta a „két szent mecset szol­gája” hivatalos címet - ez a Kába-követ, a szentek szentjét őrző mekkai mecsetet és a Mohamed próféta maradványait rej­tő medinai mecsetet jelenti. Az Iránból érkezett zarándokok és a szaúdi biztonsági erők közötti 1987. jú­liusi véres összecsapások, majd Szaúd- Arábia teheráni nagykövetségének lero- hanása tovább rontotta a muzulmán világ vezetőjének szerepére törekvő két or­szág kapcsolatait. A végső szakítás 1988 márciusában következett be, miután Ri­jád Teheránt tette felelőssé több, a király­ság területén elkövetett merényletért. Azóta Irán a hagyományos zarándoklatot is bojkottálja. Világi téren Fahd király legjelentősebb tette a hadsereg, ezen belül is a légierők modernizálása. 1988-ban 132 harci repü­lőgépet vásárolt Nagy-Britanniától - a több mint 25 milliárd dolláros tranzakciót „az év­század fegyverüzletének” nevezték. Diplo­máciai téren az uralkodó trónra lépése óta az óvatosság és a konszenzuskeresés útját járja minden, az arab világot érintő kérdés­ben. A palesztinok és az afgán mudzsahe- dek ügynek támogatója, s fontos közvetítő szerephez jutott olyan regionális kérdések­ben, mint a libanoni válság, vagy az iraki— szíriai viszály. Tengelic lesz a szívbetegek Mekkája? (Folytatás az 1. oldalról.) Viszont a másik két megye sem vállalta idén a részarányos támogatást.- Milyen más lehetőségek merültek fel az oktatási központ hasznosítását ille­tően?- Szó esett egy számítástechnikai ok­tatóbázisról, de ez sem töltené ki a ren­delkezésre álló kereteket. A világkiállítás megrendezése esetén elképzelhető a központ üzleti alapon való működtetése is, természetesen ez esetben is szüksé­ges előteremteni az anyagi hátteret. Az idegenforgalmi érdeklődés mindeneset­re nem igazolta az előzetes várakozáso­kat. Összegezve: a szív- és érbetegek re­habilitációs központjává történő átalakí­tás számunkra megfelelő elképzelés, ám a konkrét döntésre és a megvalósításra véleményem szerint csak az új önkor­mányzatnak lesz lehetősége. A Tolna Megyei Tanács augusztus 17- én, pénteken délelőtt 9 órakor Szekszár- don, a régi megyeháza nagytermében tartja nyilvános ülését, ahol - a kiegészítő állami támogatási tartalék felhasználásá­ra tett javaslat, a tanácstagok utazási iga­zolványainak költségtérítése, a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány Kuratóriumának elnöke és tagjainak megbízatása mellett - a tengelici oktatá­si- és továbbképzési központ hasznosí­tásának kérdése is napirenden szerepel.- szá ­Újabb világbanki hitel Magyarországnak (Folytatás az 1. oldalról.) zási Bank 100 millió dolláros kölcsönt nyújt hazánknak, szintén a telefonhálózat fejlesztésére. (Mindkét kölcsön esetében a lejárat 15 év, s ötéves türelmi idő után kell törleszteni a hiteleket.) Az Európai Beruházási Bank képviselőivel a terve­zett kölcsönről szeptemberben kezdőd­nek tárgyalások. A magyar kormány a közelmúltban döntött arról, hogy felgyorsítja a telefon- hálózat fejlesztését. A következő három év során a tervek szerint a jelenlegi 1 mil­lió vonalas hálózat 520 ezer új vonallal bővül. Ennek költsége 83-84 milliárd fo­rint, amelyet csak részben fedeznek ha­zai forrásokból. A külföldi kölcsönök arra szolgálnak, hogy beszerezzék a fejlesz­téshez szükséges korszerű importbe­rendezéseket. * Az év első hét hónapjában 603 millió dollár volt a nem rubelelszámolású kül­kereskedelem aktívuma - közölték az MTI érdeklődésére legfrissebb adatokat a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában. Ez jelentős növeke­dés az elmúlt évhez képest, amikor július végéig mindössze 112,7 millió dollár volt az aktívum. Az idei export az elmúlt hónap végéig - az előkalkulált szállítási kölfségekkel - 3 milliárd 409 millió dollár volt, ami 15,6 százalékos növekedést jelent az év ha­sonló időszakához képest. Figyelemre méltó, hogy ugyanakkor, az importlibera­lizáció ellenére 1,1 százalékkal csökkent a behozatal, értéke összesen 2,806 mil­liárd dollár. A rubel-külkereskedelemben hét hó­nap alatt 145 millió rubel passzívum ke­letkezett, azaz ellentétben az elmúlt évi helyzettel, amikor 374 milliós aktívumot mutatott július végén a mérleg - az idén nem nyújt kamatmentes áruhitelt a ma­gyar gazdaság. Az viszont már kevésbé örvendetes, hogy a rubelexport hét hó­nap alatt 29,7 százalékkal csökkent, s összértéke így 2 mifliárd 976 millió'rubel. Az import 19,1 százalékkal kevesebb, összesen 3 milliárd 121 millió rubel. Humanista világkongresszus (Folytatás az 1. oldalról.) az európai régió - egyelőre - nem hivata­los központja. Ezért hamarosan megnyitják állandó képviseletüket Budapesten. Miután a testület az emberiesség esz­méjén keresztül igyekszik a humanizmus történelmi folyamatosságát garantálni, ezért is ragaszkodnak ahhoz, hogy tisz­teletadással is emlékezzenek a különbö­ző korok kimagaslóan példaadó szemé­lyiségeire. Mostani kongresszusokon Mátyás király, s az odaadás egyik jelké­pének ismert Albert Schweitzer emléke előtt hajtanak fejet. A jelenkor iránt sem érzéketlenek a szervezők: Mihail Gorba- csovot az évszázad humanistájaként tisztelik, ezért meghívót postáztak az el­nök-főtitkárnak. A kongresszus további napirendjén egyebek között szerepel a Humanizmus a szegénység ellen címet viselő előadás. A téma szakértője, a magyar származású egyesült államokbeli Bognár Béla egye­temi tanár, aki szeretné a Magyarorszá­gon is létrehozni a szegényeket erkölcsi­leg támogató, párizsi székhelyű Negye­dik Világ Mozgalmát. Párth írek SZDSZ Tisztelgő látogatás Barcza Imre országgyűlési képviselő és Stocker Antal, az SZDSZ zombai csoportjá­nak ügyvivője tisztelgő látogatást tettek dr. Demse Péter esperesnél Zombán, a múlt hét végén. A látogatás során aktuális politikai kérdésekről és az önkormányzati választásokról is szó volt. Társadalmi bizottsági ülés Ma 19 órakor Zombán, a Kossuth u. 38. sz. alatt az SZDSZ és az MDF helyi szerveze­tei valamint a kisgazdák és kereszténydemokraták képviselői társadalmi bizottsági ülést tartanak. Téma: az önkormányzati választások és az esetleges közös jelöltek állí­tása. Várnak mindenkit a falut érintő gondokkal, ötletekkel, problémákkal. Találkozás a választókkal Augusztus 15-én 18 órakor Nagymányokon, a művelődési házban Barcza Imre or­szággyűlési képviselő várja választóit. Beszámol az Országgyűlésben végzett munkáról, az önkormányzati választásokkal kapcsolatos tudnivalókról. Kéri, tiszteljék meg érdeklődésükkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom