Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-21 / 92. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. július 21. Az utolsó bíró Sárpilisen- Borzasztó dolog volt bírónak lenni, akkor voltak a beszolgáltatások -, mondja Sárpilis utolsó bírója, az 1910-ben született Ács Mihály, aki 1947-től 51-ig töltötte be ezt a tisztséget a kisközségben. Volt tisztességes foglalkozása Ács Mihálynak, borbély volt, nem akart bíró lenni, a körülmények mégis úgy hozták. Huncut a bíró - szeme- A Balogh Mihály, aki 1919-ben vöröskatona volt, amikor hazajöttem a fogságból, hívatott. Muszáj volt mennem, ő volt itt helyben mind a három pártnak, a kommunista, a kisgazda, szociáldemokratának a vezetője. Látod, mondta, még mindig kulák a biró, sváb a jegyző, de holnaptól én leszek a falu bírója, te meg a jegyzője. Én csak nevettem, és mondtam neki, hogy fog kinézni ez a falu Balogh bátyám, ha mi leszünk a vezetői, maga a három elemijével én meg az öttel! Hát olyan dühbe gurult erre a Balogh, hogy ember olyat még nem látott. Hadonászott a csonka kezével, kiabált, úgyhogy otthagytam. Azért ennyivel nem úszta meg a dolgot Ács Mihály, mert hiába nem ment el a bíróválasztásra, később csak megkeresték. Az öreg Balogh akkor már nem jött szóba jelöltként, mert „sok disznóságot csinált a kitelepítések alatt, hol egy varrógép ragadt hozzá, hol más", úgyhogy Ács Mihályt kereste meg a küldöttség, vállalná-e a funkciót. Igaz, öt elemije van csak, de bennfentes volt már negyvenöt előtt is a községházán, jobbkeze volt a Jákob jegyzőnek, értett a papírmunkákhoz.- A Kiss Dani bácsi, aki szintén kommunista volt, de nem olyan mint ez a Balogh, hanem okos ember, az rábeszélt Bíró lettem, de nem tudtam mit vállalok - halljuk a magyarázatot. Akkor volt az a sok piszkosság, a beszolgáltatások, a kuláklisták. Jöttek az emberekért, hogy elvigyék őket, becsukják, mert parlagon hagyták a földeket. Ez igaz is volt, de azt senki nem nézte, hogy azért nem szántottak, mert a lovakat már előbb elvitték, úgyhogy nem volt mivel. Azért van amire szívesen emlékezik az utolsó bíró és az a falu villamosítása. Habár annak sem örült először mindenki, mert nagy szegénység volt, féltek az emberek adósságba verni magukat. Ezért aztán nem adtak szállást a villanyszerelőknek, Ács Mihálynak meg megüzenték, fölakasztják az apja udvarán álló fára, ha az ő utcájukba be meri vezettetni az áramot. Aztán mikor a szomszéd soron felgyulladtak a lámpák, náluk meg továbbra is a petrol kormolt, megint üzentek a bírónak, kerül amibe kerül a villany, hozasd be ide is!- Elmentem a Körösi főmérnökhöz, könyörögtem, gyüjjön el, beszéljen a munkásokkal, ne menjenek el, csinálják meg az Arany János meg a Nyéki utcát is - emlékezik Ács Mihály. - Szerencsére ráállt, jó ember volt. Nem került sokba az embereknek az áram bevezetése, az állam hozzájárult a falu villamosításához. Ötvenegyben jöttek az újabb helyhatósági választások, de már szovjet mintára, nem bírót, jegyzőt, hanem tanácselnököt, titkárt választottak.- Akartak tanácselnöknek, de visszautasítottam, mondtam, nincs nekem ahhoz iskolám. így aztán a leköszönt bíró folytatta a hajvágást, a borotválást. Pedig az ötvenes években ez nem volt valami kifizetődő tevékenység, három forintot fizettek egy nyiratkozásért, 60 fillért egy borotvá- lásért. Volt, aki még ezt sem tudta kifizetni, hitelbe beretváltatott egész évben, csak cséplés után rendezte a számlát.- El kellett menjek a szakmám mellett a téeszbe dolgozni, nappal úgyse jött senki borotváltatni - mondja Ács Mihály, aki egész addig folytatta mesterségét, míg üzletét harmadosztályból át nem sorolták elsőbe.- Csinos ez az üzlet, mondták, többet kell kérni. Adtak egy új árlistát, hogy azután számoljak. Nem tudom, hogyan gondolták, hiszen a régit sem tudták megfizetni az emberek. Becsuktam. F. KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY „Süket” Laci félelmei Egy megrabolt ószeres Vásárra jártam, filléres ügyekben...” tam a piacon, a kereskedők adtak hitelt, mert látták, agilis ember vagyok. Hát így kezdtem. Búcsúra, vásárra jártam filléres ügyekben. Cukorkával, olcsó áruval. Egy fővárosi kereskedő, aki nyolc nyelven beszélt az látott bennem fantáziát alkalmazott és tanítgatott. Közben kuncsaft érkezik, Süket Laci egy invitáló mozdulatfal beljebb tessékeli az „üzletbe”, ami nehéz ügy. Valami fantasztikus bábeli zűrzavar fogadja a belépőt. Vagy inkább beesőt mert minden mi elképzelhető, egymás hegyén-hátán, s persze láb alatt- Tessék nagyságos asszony válasszon! Mit akar? Az unokának kerámiát? Itt van, őzike, meg kisgyerek. Kétszáz... a másik ötven... Na jó, első vevő, legyen 150. Vigye! Ismerem magát egy udvarban laktunk.- Emlékszik, Laci? A ázujó gyerekek mamája vagyok. Válogatott bokszoló volt mindkét fiam. A Cikker udvar... ott laktunk együtt- Művelt nő... - mutat a távozó után az ószeres. A minden birodalma Újra arra a budapesti főnökére emlékszik, aki bevezette a régiségkereskedés rejtelmeibe. Ő pedig bevezet bennünket a minden birodalmába. A sarokban kolóniái üvegszekrény, három lábon dülöngélve, egy szakajtóban zsebórák tömkelegé, a láb alatt régi bicikliváz, Trabant-motor, gyertyatartó és a fal mellett egy szekérre való ócska ruha. Mindenütt enyhe dohszag. Bukdácsolunk befelé, a látnivaló frenetikus hatást vált ki az emberből, egyszerűen nem tudja egy helyen tartani az ember a szemét- Nehéz élet volt az enyém - mondja csak úgy maga elé Süket Laci - szezonban káposztát árulni, télen karácsonyfát.. Öreg, beteg ember vagyok, már nem tudok itt rendet csinálni. Nem voltam én kocsmás, verekedős... nem törekedtem én soha arra, hogy bárkit is becsapjak. Vettem és eladtam világ életemben. Engem sokan becsaptak. Lemondóan legyint s ismerve a járást tudva lábát hová tegye a sok kacat között, messzire elhagy. Már kétszobányi a távolság köztünk. Követem. A belső szobába vezet a titkok birodalmába. Az ajtó kifeszítve, de megnyugtat aztő vésette ki, másik zárnak...- Megint meg vagyok rabolva kérem. Elvittek tőlem 80 milliós értéket Nem tévedés, Stradivári- és Amati-hegedű- ket A rendőrséget tisztességgel említse meg az ügyben. Kinyomozták a tettest. Olyan faragott szobrot is elvittek, aminek óriási az értéke. Menjen föl a rendőrségre, ott megnézheti. A „zeneszobába” jutottunk. Hegedű és hegedű mindenütt. Több mint harminc hangszer, fatokban, szúette asztalon, öreg díványon. Faragott oroszlánfejes hangszerek, cselló a fal mellett, s egy bőgő is. Fekete, fénytelen nagybőgő.- Tőlem vittek mindent a kiállításra is, egy hónapra kérték azt nem adták vissza. A ...vasi múzeumba fekszik 330 darab római ezüstpénzem is, csak nem tudtam bebizonyítani az igazamat, hát nem is adták vissza... Ami szóvéget elharap, vagy nem értem, már soha nem lehet újra kérni. Hiába igyekszem papírra vetni újabb kérdésem az ügyben, már másról beszél. Önálló gondolatra építi önmaga bemutatását, s itt aztán illik nagyon figyelni.- Nyugdíj nincs. Fizettem hét évig az SZTK-ra de elutasítottak. Hetvenkilenc leszek decemberben. A lakásom hogy néz ki... azt kellene megnézni... Minden betörve, egy ép üveg nincsen. Megrabolnak ha mondom. Most is megraboltak. A vasrács eltépve. A rendőrség már át akarta adni a hegedűket, de nem veszem át. A bíróság asztalára tegyék le! Meg azt is, hogy a cigányok rabolnak... Ök is küzdjenek meg a létért, ne raboljanak meg öreg, beteg embereket. Tudja mitérnek azok a hegedűk?! Csak annyit adjanak nekem belőle, hogy egy erősebb kocsira jusson, hogy vásárba el tudjak menni időnként. Csak annyit adjanak... Szeretettel forgatja a hegedűket, mutatja melyik az amelyikre már ő szerkesztett új nyakat, mert padlásszemétből került elő, s mivel azt mondogatták a híres zeneszerszámra, hogy az ördög szerszáma (Paganinire céloztak volna?!) a helyi pap keresztet karcolt a húrtartó mellé. Az elűzi az ördögöt... Egy díványon a rabbi fiával Meséli, az ő otthona a nehéz időkben is menedék volt, akadt példa rá, hogy a nehéz háborús napokban húszán is találtak éjjeli szállásra, s bizony ő maga a rabbi fiával osztotta meg díványát több éjszakán át- A csendőr beterelte a háziúr feleségét, a nagyságos asszonyt is a sorba. Menetkészek voltak. Odaszaladtam, kezet csókoltam és kértem bocsássa meg ha valaha is valamivel megbántottam. Nehéz napok jártak a zsidókra. Régen volt. Bánt, hogy beteg vagyok. Dolgozni kell, mert élni akarok! De az a legfájóbb, hogy megraboltak. Óvatoskodom, próbálom rávenni arra, hogy szájról olvasva ismerje meg kérdéseimet Puhatolózom a gyengébbik nem iránti vonzalma iránt de ő csak leül a tonett székre és bemártja a kiflit a fejfölbe... Leírom...- Azt mondják Laci, hogy még ma is kedveli a nőket.. Fölnéz, látja nem tágítok Nagyot nevet Széttárja karját nagyot harap a tejfölös kifliből és válaszol.- Drága... Nagyon jóízűt nevet azon, hogy kicsúszott ez a száján, de máris témát vált.- Jöttek a tanácstól, ne pakoljak ide ki, mert közterület. Én ezt a „vaszak” házat az ügyvédektől vettem meg. Egy maszekkal rendbe hozattam, mert azok értik a munkát., és a saját járdarészemre fizessek közterületfoglalási engedélyért...?! Hja, az a faszobor az állami becsüs szerint is 150 ezret ér ott a rendőrségen. Az Amati Nicoló hegedű...? Hű az meg 600 ezer márka, a feketepiaci ára az NSZK-ban egymillió márka. Nem vicc, ha hiszi ha nem! Nem hitték el nekem hogy micsoda érték az. Nem hitték Egy zenész hozta nekem, állítólag Budapestről származik.. Nekem is van Paganini mesterhegedűm. Én még a Dőry báró úrnak is fizettem műkincsért mikor meg volt szorulva. Tisztességgel fizettem. Megint beinvitál az öreg mosógép, a rokka, a régi tálak, a káosz birodalmába. Megmutatja újra azt a hegedűt amit az előbb elfeledett. Az Amati Gonerrit... Meséli, hogy az 1700-as évek végén készülhettek. Mert ő ért hozzá, ha hiszem, ha nem. Csak rápillant és megmondja melyik az érték A földön szentképek támaszkodnak egymásnak, s egy üres falszakaszon, a sarokban ott lóg Éberling László iparigazolványa, amit 1955-ben töltöttek ki. Ép a keretes dokumenten az üveg is.- Mikor a naccságát vitték a gettóba, az szörnyű volt Látja mennyire az eszemben van most?! Mikor kezet csókoltam neki, könnybe lábadt a szeme. Bizony. Csodálatos egy asszony volt. Az volt. Kiül kedvenc székére, s mikor megérzi, hogy búcsúzni akarunk, nem engedi el a kezemet. Még mesélni akar. Ha már vihart kavartam a lelkében, az emlékek birodalmának szellemét kiszabadítottam belőle, most hallgassam végig. És Süket Laci mesél. Érdekesen, majdhogynem lenyűgözően. Mesél a lélek birodalmáról, az emberi gyarlóságról, Darwin fajelméletéről és annak bizonyítási tételeit teszi kérdőjelessé... elmondja a rabbi szó valódi jelentését, szól arról amit egy lengyel író Tibetről írt, Leonardo da Vinci művészetéről, a világ keletkezéséről és a bolygók szerepéről, a csillagképekről és a jóslásról. Végül csak utánam jön a kocsiig, bekönyököl a lehúzott ablakon, kéri, a rendőröket emeljem ki, mert ezek megérdemlik. Meg jó lenne az a gépírókisasszony, mert ő regényeket tudna diktálni... „Süket” Laci legenda. Élő legenda, aki úgy tartozik Bonyhádhoz, mint a városközponthoz a Szentháromság. SZABÓ SÁNDOR Fotó: RfTZEL ZOLTÁN Megint meg vagyok rabolva, kérem...” Kint ÜK egy szebb napokat látott s tán szalonokat is megjárt tonett széken, az üzlet előtt A kisváros éppen élni kezdte reggeli életét Az ószeres papírzacskóból majszokjatta reggelijét Kifli, tejföl, rizses hurka sorakozott a bádogpárkányon, a lehúzott redőny előtt A járdán álló Babetta benzingőzt eregetett, csöpögött a csapja.- Mit..?! Mi...?! MK akar? Imi rólam...?! Akkor hozasson gépírókisasz- szonyt meg nagy adag papírt és két hétig diktálom - nevetett Éberling László ószeres. A tolmács szerepére Warum Ignácné képkeretező és üveges vállalkozott Szomszédi jogon és kötelességen, hiszen „Süket” Laci - mindenki csak így ismeri Bonyhádon - becenevéhez méttón olyan süket, hogy nyugodtan ágyút lehetne sütögetni a füle mellett.- írja le a kérdéseit - mondja a szomszéd üzlet gazdasszonya, s kiürítette a fehér papírzacskót ami így a kommunikáció érdekében gyürődött tovább. . S én írtam. Süket Laci majszolta tovább a reggelijét és bólogatott írjak ha akarok, de akkor figyeljek. Gondolta, ez jó alkalom, így rögvest a sérelmekkel kezdte.- Tizennégy évet húztak rám. Hát Annyit pedig világ életemben tisztettem az embereket senkit soha nem bántottam... Ez az egész 51-ben volt, rám fogták, hogy nem adtam le a ruszkiknak egy pisztolyt aztán azért Márianosztrán pedig nem volt egyszerű az élet. Én mondom! Szavai nyomatékaként erősen gesztikulál, mutogat fájós, operált lábán felhúzza a nadrágot És elkeseredett.- Hja. 14 év volt a fene ette... Azt írtam az önéletrajzomba összesen, hogy: „... küzdelmes, verejtékes élet a létért..” Ezt írtam! Mingyárt rámfigyeltek, rehabilitáltak, de akkor már hiába, az a 14 év... Tuggya hogyan kezdtem én, szerkesztő úr? Légyverőt árulCsendélet
