Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-28 / 98. szám

1990. július 28. TOLNATÁJ - 5 Fadd Egy község szellemi élete Kívülről mutatós... Főépület egy mellékutcában... Félő, hogy a fenti cím nem a legsikere­sebb. Különbet azonban nem találtam, noha ez többet ígér, mint amit az írás majd nyújtani tud. Gyanítom ugyanis, hogy a saját faluja szellemi életét még az se egykönnyen térképezi fel, aki évtize­dek óta ott él. Ezzel nem dicsekedhetek. Faddal való „diplomáciai’’ kapcsolataim mindössze 21 évesek. Egyik kollégám közfelháborodást kiváltott írását „helyre tenni” 1969 áprilisában együtt mentünk ki László Ibolyával és épp a szárba szök­kenése legszebb pillanatait élő „Műve­lődjünk, szórakozzunk” klub legközepé- be cseppentünk. A félelmetes dinamiká­jú dr. Csehák Judit és az egykönnyen nem feledhető Krassay Gyula voltak a motorjai, így számomra bűnsegédi bűn­részesei annak, hogy több, mint két évti­zed során legalább negyven írásom szü­letett meg Faddról. Nem hiszem, hogy tá­madó hangvételű egy is lett volna közöt­tük, ugyanis az újságírónak nem kákán csomót keresés a dolga, itt pedig nem volt mit támadni. Ami elmúlt... Az előbb említett klub később felvette Váci Mihály nevét. Örök rejtély számom­ra, hogy a művelődési ház miért nem. Hi­szen az érdemdús Béri Balogh Ádám, a mai névadó, életútjának közművelődési vonatkozásai elhanyagolhatók. Amiről egyébként már a megyei múzeum név­cseréje idején is szó esett... Őry Károly igazgató jóvoltából itt van előttem dr. Ul­mer Jenőné kitűnő tanulmánya 1981- ből, mely a klub felnöttnevelési munkájá­ról szól. Melléklete 119 nevet tartalmaz, a klub volt vendégeiét. Nem hiszem, hogy akadna az ország­ban művelődési ház, mely ne lenne büsz­ke hasonlóra. Csak néhány név: Váci Mihály, Baranyi Ferenc, Abody Béla, néhai dr. Ormos Imre, a nagy kert­művész professzor; Rockenbauer Pál, Antal Imre, Benedek István, Vujicsics Ti­hamér, Mikes Lilla, Pécsi Ildikó, Ladányi Mihály, Mészöly Katalin, Czakó Gábor, Végh Antal, Bessenyei Ferenc, Csurka István, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Mátyás Mária, Palcsó Sándor, Tolnay Klári, Házy Erzsébet, Nagy Attila, Juhász Jácint. Szép a régi dicsőség, de azért két dol­gon ma is érdemes elgondolkodni. Azon, hogy a klub (és az ennél sokszorosan többoldalú tevékenységet végző ház) csak egy szűkebb kör igényeit szolgálta- e ki, avagy hatással volt-e a falu egészé­nek szellemi életére? Azon legalább eny- nyire, hogy mindezt miből sikerült megol­dani, hiszen Kossuth- és József Attila-dl­jasok, világhírű operaénekesek nem ép­pen olcsójánosok. Az első kérdésre fel­tétlenül igenlő a válasz, bár a hatás útjai kifürkészhetetlenek. Itt sosem volt szak­mánkénti megkülönböztetés (noha az „úri kaszinó” vádja természetesen el­hangzott), az jött el, aki érdeklődött, kí­váncsi volt. 1979. április 4-én, a tízéves fennállás alkalmával, egész oldalt írhattam lapelő­dünkben az itteni ünnepi klubestről. Te­hát önmagamat és Bánffy György szín­művészt idézem, akinek akkori szavait így adtam vissza: Ne az elmaradás, hanem a lemara­dás szót használjuk, ami talán jobban ér­zékelteti azt, ami a művelődés terén az országban sokfelé - sajnos - még van. Itt már régóta nincs.” Bár igaza lenne a színművésznek nap­jainkban is... A kezdet kezdetén ugyanis óriási or­szágos feltűnést keltett a helyi termelő- szövetkezet nem minden vakmerőség nélküli akkori elnökének, néhai Hornok Istvánnak, az a „húzása”, hogy a szociá­lis-kulturális keretből több százezer fo­rintot adott át a művelődési ház rendel­kezésére. Húsz évvel ezelőtt 660 ezer forint lényegesen több volt, mint a mai 1 millió 550 ezer forint. Ami van... Némi újságírói tapasztalat után az em­ber már jól tudja, hogy panaszokat, kifo­gásokat, egymásra szórt vádakat termé­szetesen meg kell hallgatni és tudomásul venni, de azért nem árt a helyszínen tájé­kozódni a tényekről. Összegezzük úgy, hogy a falu szellemi élete, a korábbi aranykorhoz viszonyítva, süllyedőben van. Mivel az egyes emberek, családok könyvtára nagyságáról, olvasási igényé­ről, színházba járási hajlandóságáról nem lehet tudomásom, így az előbbit mó­dosítsuk a falu „szellemi közéletére”. Ezt szinte minden megkérdezett egy­behangzóan panaszolja, lemondó kézle­gyintéssel és csak szerencsés esetek­ben azzal a kiegészítéssel, hogy az illetők feje felett is eljártak az évek, már se ide­jük, se erejük azt tenni mint húsz eszten­deje. A legfiatalabbak még igen, de a munkabíró korban lévők pedig nem ér­nek rá ilyesmivel törődni, mert pénzt kell keresni. Számokkal is szolgálhatok. Például a helyi moziban (melynek felújítását tán 15 éve magam is ünnepeltem az akkori megyei lapban) öt év alatt 31 százalékkal csökkent a látogatószám, ezen belül pe­dig az ifjúsági előadásoké majdnem 50 százalékkal. A mozi veszteséges. A ráfor­dítható állami támogatás 1980-ban kere­ken 238 ezer forint, tavaly 164 ezer forint volt, az idei év első felében pedig nem ér­te el a 18 ezret sem. Képünk mutatja nem éppen csábító külsejét. A belseje - melyet bárki, bármikor, bármilyen célra bérbe vehet - sem­mivel se különb. A másik, talán a leghangsúlyosabb épület is csak a szemnek szép. A műve­lődési házra gondolok, melynek kupola- csarnokában annyi felejthetetlen estet töltöttem. A pompás állományú (több mint 20 ezer kötet), kiemelkedő technikai felszereltségű, lelkes és közmegbecsü­lésnek örvendő könyvtárosok kezében lévő könyvtár nemcsak akkora, mint egy nagyobbacska garzonlakás valamelyik panelházban, hanem sajnos nem is pa­nel építésű. Életveszélyes, bármikor a benne dolgozók, tartózkodók fejére dől­het. Azt nálam hozzáértőbbeknek kellene megítélniük, hogy egy több mint 4 és fél­ezer lelkes faluban sok-e a tavaly beirat­kozott 697 olvasó, akik közül mindössze 192 volt 20 évesnél idősebb. Egyébként 11 olvasó az év folyamán átlagosan 8 alkalommal kereste fel a könyvtárat. Mindezen felül azonban az iskolának is van 5500 kötetes könyvtára. A 80 peda­gógus - akár akarja, akár sem - a falu el­jövendő szellemi életének alakítója és a mainak is befolyásolója. Többségük akarja. 90 gyerek jár színházi előadásokra Szekszárdra, sőt Soponyai Mihályné ta­nárnő érdeklődésére játszi könnyedség­gel lehetett 77 látogatót szervezni a Macskák előadására is. Járművet a termelőszövetkezettől kér­tek és ez ideig mindig kaptak. Ez még be­lefér a közös gazdaság költségvetésébe, a korábbi százezreket azonban már nem tudja közművelődési célra biztosítani. Változtak, sőt változnak a viszonyok, ami azonban nemcsak ilyen összefüggésben érzékelhető... Helyi sajtó A faddi termelőszövetkezet lapját egy­kori szeretett főszerkesztőnk, Petrits Fe­renc szerkesztette. Nem volt világszínvo­nalú. Ma létezik a Faddi Hírek, melynek II. évfolyama 2-3. számát és az „mdFADD”, melynek próbaszámát forgatom. Ezek se világszínvonalúak, bár a Eaddi Hírek ösz- szehasonlíthatatlanul jobb. Nagyon sok közérdekű információt tartalmaz, köztük olyan példás helytörténeti értékű ma­gángyüjtést is, mint Szalontai József nyu­galmazott általános iskolai tanáré, aki a község II. világháborús veszteséglistáját állította össze. (93 honvéd, 3 polgári sze­mély, 47 elhurcolt.) Egészében a helyi sajtó maga is érde­kes forrásmunkája lesz eljövendő korok politikatörténeti kutatóinak. Néha pon­gyola, olykor gyermekded, de érzelmek­től soha nem mentes stílusban tanúsko­dik mindarról, ami a kívülállónak vihar egy pohár vízben, de a helyinek termé­szetesen sosem az. Amikor ezeket a so­rokat írom, a helyi tanács legitimitását semmi körülmények közt sem lehet két­ségbevonni. Vezetőit, képviselőit csupán azért utál­ni, mert a régi rendben is betöltötték funkciójukat, olyan felfogás, mely orszá­gos szintre átvíve nemzeti katasztrófát okozna. A keresztbe-kasba vagdalkozás, a fenntartó és kétségtelenül felügyeleti ha­tóság tusája a jól felkészült, de sok eset­ben a jót rossz módszerekkel akaró mű­velődési házi igazgatóval, egymás ide­geinek kölcsönös rongálására kétségte­lenül alkalmas. A szellemi életet előbbre vivő haszna azonban nincs. Épp oly ke­véssé, mint fegyelmiknek, elő-vagy utó- vizsgálatoknak. Ilyen célra, vagyis a szellemi életére, sokkal hasznosabb lenne ugyanilyen ki­vitelben és papíron részletes műsoris­mertetéseket közkinccsé tenni, ne adj Is­ten közvéleménykutatni, legfőképpen pedig nagyon kiterjedt emberi kapcsola­tokat teremteni. Az itt is bőven idézett múlt természetesen nem nosztalgiázásra való. „Csak példa legyen most”, mellyel az akkori tanáccsal épp eleget torzsalkodó, mégis faluszerte tekintélynek örvendő barátom, Krassay Gyula bőségesen szolgált. Itt és most azonban nem róla van szó, hanem arról, hogy egy helyzeten változ­tatni csak sokak összefogásával lehet. A változtatásra Fadd szellemi élete rá­szorul, az összefogás a jelek szerint még arrébb van... ORDAS IVÁN Fényképezte: K. M. Foglalkoztatási helyzet megyénkben Növekvő munkanélküliség Nem a kívánt célt szolgálta az újrakezdési kölcsön Sok szó esik manapság a munka- nélküliségről, bár messze vagyunk még a Nyugat-Európában megszokott 4-10 százalékos aránytól. Az azonban nem kétséges, hogy rohamosan nö­vekszik, és az igazi „fellendülés” még csak ezután következik Magyarorszá­gon. A probléma kezelésére termé­szetesen készülni kell, többek között létrehozni a megfelelő apparátust, amely a feladattal, a kormányzat fog­lalkoztatáspolitikájának érvényesíté­sével megbirkózik. A Tolna Megyei Foglalkoztatási Hivatal az elsők között alakult meg június elsején az ország­ban, amelynek igazgatója dr. Brebán Valéria, a megyei tanács volt munka­ügyi osztályának vezetője lett Tőle ér­deklődtünk a megyei foglalkoztatási helyzetről:- Hogyan épül fel ez a hivatal, hová fordulhatnak most az állást keresők?- A megyei tanácson van a központ, a volt járási székhelyeken körzetköz­pontok működnek, az egyéb városok­ban, nagyobb községekben pedig körzeti kirendeltségek várják az ügyfe­leket Az összesen 36 fős létszám két­harmada kint a körzetekben dolgozik.- Lássuk, hogy mit mutatnak a szá­mok!- Munkaközvetítő irodáink forgalma egyre nő, egyre több álláskereső je­lentkezik és egyre kevesebb az állás- ajánlat. Az elhelyezkedési lehetőségek Szekszárd és Tamási körzetében a legrosszabbak, míg Pakson viszony­lag jó a helyzet. Nemrég még több volt az összes felkínált munkahely, mint az állást keresők száma, mára viszont megfordult az arány, a megyei átlag 0,4 vagyis 100 munkát keresőre 40 ál­lásajánlat jut. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a kereslet és a kínálat nem talál­kozik, hiába van például sok szakkép­zetlen női ügyfelünk, ha a munkáltatók nem ilyeneket keresnek, hanem ácso­kat, vagy szakácsokat. Összesen 1710 regisztrált állást kereső van me­gyénkben, közülük júniusban 1077 fő számára fizettünk munkanélküli-se­gélyt mintegy 5,5 millió forint értékben. A segély átlagos összege nem sokkal 5 ezer forint felett van.- Mi a helyzet a most leállított újra­kezdési kölcsönnel? Hányán vették igénybe Tolna megyében?- Összesen 2843 olyan igazolást adtunk ki, hogy a kérelmező jogosulta kölcsön felvételére. A pénzt folyósító bankoktól 1872 felvételről kaptunk visz- szajelzést, csaknem 700 millió forint értékben, ennek alapján fizetjük a ka­mattámogatást. Ez sajnos az első fél­évi, összesen 94 milliós kifizetéseink­ből igen jelentős részt, 41 milliót vitt el. Ez az újrakezdési kölcsön tulajdon­képpen inkább vállalkozásélénkítési mint foglalkoztatáspolitikai célokat szolgált a gyakorlatban. Ez persze még nem lenne baj, csak sajnos, en­nek köszönhetően kimerült a foglal­koztatási alap és nem jut pénz ennél fontosabb célokra, például a munka­helyteremtő beruházások támogatá­sára. Ráadásul vannak sejtéseink ar­ról, hogy nem mindenki vállalkozásra fordította a felvett kölcsönt Senkitől sem tagadhattuk meg azonban az iga­zolás kiadását a jogszabály értelmé­ben, amely megszorító kritériumot szinte nem is tartalmazott, nem beszél­ve az ellenőrzési lehetőségről. A nyu­gati országokban valóságos rendőr­séget alkalmaznak annak ellenőrzé­sére, hogy az ellátásban részesülők valóban jogosultak-e arra.- Azt hiszem, hogy a foglalkoztatás­politikában is a legjobb megoldás a megelőzés. Mit tehetnek ennek érde­kében?- Alapjában véve két eszköz alkal­mas erre, a már említett munkahelyte­remtő beruházások támogatása és az átképzések. Sajnos, egyik sem műkö­dik megfelelően. Az előbbi rengeteg pénzt igényelne, ami nincs, jórészt az újrakezdési kölcsönök kamattámoga­tása miatt. Az átképzés pedig azért dö­cög, mert egyrészt a vállalatok - talán saját jövőjük bizonytalansága miatt - nem jelzik felénk átképzési igényeiket, az előzetes minisztériumi engedélyez­tetés is rendkívül bonyolult és időigé­nyes, ráadásul ez év elejétől már csak a munkanélkülieket lehet átképzés­ben részesíteni a foglalkoztatási alap terhére. Abban reménykedünk, hogy elfogadják a dunaföldvári szovjet lak­tanyára benyújtott igényünket, ahol át­képző bázist hozhatnánk létre. Világ­banki finanszírozásban ugyanis nyolc ilyen központ létesül az országban és talán ez lehetne az egyik.- Végül még annyit: mit vár az önkor­mányzatok megalakulásától?- A vezetőket lehet, hogy lecserélik, a munkatársaim jövője miatt viszont nem aggódom. A növekvő munkanél­küliség kezelésére ennél jóval na­gyobb apparátusra lesz szükség a jö­vőben, a nyugati példák is ezt igazol­ják. A foglalkoztatáspolitika minden­képpen államigazgatási feladat ma­rad, nem függhet a helyi önkormány­zattól, ám nagyon szoros kapcsolatra lesz szükség. Remélhetőleg hosszabb távon kialakul majd valamilyen jól mű­ködő érdekegyeztető fórum, ahol az állami, az önkormányzati, a munkálta­tói és a munkavállalói érdekek ütköz- tethetők és megfelelő kompromisszu­mok jönnek létre a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében is.-áa-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom