Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-28 / 98. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. július 28. Hogy vagyunk, hogy vagyunk? Szégyenkeznem nem kell Ahogy lopom a métereket Bogyiszlón, a szigeti bejárón, s felverem az eső után ácsingózó út porát, hamarosan egy szembejövő autó áll meg mellettem.- Csak állj be a tanyához, én is jövök mindjárt - szól ki a korallpiros Ladából Lénárt Benjámin tanácselnök, majd megtoldja -, pár percre beugrók a faluba. így is tesz, ezért marad időm arra, miután árnyékba állítottam az autót, hogy egy kicsit szétnézzek. A szőlőleveleken permetszemek árulkodnak, a sorok közt gaznak még híre sincs, a gyönyörű fürtök erősödnek a tőkéken. A nyitott ajtajú tanya előtt frissen kaszált fű illata leng, a szőlőlugas árnyékában, a hosszú, vendégmarasztaló asztalon túl a fűnylrógép pihen. Néhány méterrel távolabb a felnyitott tetejű vízaknában duruzsol a villany- motor, s erőfeszítésének „gyümölcsét”, az éltető vizet pumpálja az öntözőcsövekbe, amelyek a tanya mögött lévő paprikaültetvényre juttatják ki áldott terhüket. Bogyiszló aranya készül, érik itt... Miközben az elnökre várok, e viruló ültetvény láttán az fogalmazódik meg bennem, hogy nem véletlenül volt dühös Lénárt Béni, amikor látta, valaki azt keresi, mit, hogyan nem lehet megcsinálni. Igen, itt minden őt, a munkát, a szakértelmet igazolja. A várakozás rövid ideje alatt szinte jelképnek tűnik nekem a sziget: ott a talaj, a hazai föld az elnök lába alatt. Micsoda biztonságérzetet jelenthet ez! Elmélkedésemből a visszatérő autó hangja riaszt fel. Üdvözöljük egymást, majd leülünk az árnyat adó lugasba egy kis beszélgetésre. Tehetjük, mert az elő- reküldött telefon segítségével elértük, hogy a fizikai munkával teli szabadság napjait egy időre megszakítsuk diskurzusunkkal. Telik még a napból a lekaszált fű összegereblyézésére, a hagyma felszedésére és délután a hibrid kukorica címerezésére is.- Tudod, Béni - fordulok hozzá -, nem állhatom meg, hogy ne kérdéssel kezdjem. Mit jelent neked a sziget?- Mindent. Itt dolgozom 63 óta: amíg a téeszben voltam, itt volt a kertészet, 68- ban telepítettem először szőlőt, 200 négyszögölet - amit most látsz, azt három éve tettem le -, itt van a paprika egy része, 74-ben felépítettük ezt a kis tanyát... Mit mondjak? Rengeteget vagyunk itt. Ha a szakmai részt nézem, az is hozzáköt, ha bevételi oldalt, az is. Ugyanis intenzívebb kultúrát kell ültetni, ami nagyobb anyagi bevételt hoz.- Igen, itt jön elő a szakember, a kertésztechnikus.- Mezőgazdasági technikus vagyok, nem kertész. A téeszben fogatos voltam ’63. január 19-től március 31-ig, utána a kertészetben dolgoztam júliusig gyalogmunkásként, majd '66 március 31-ig brigádvezető voltam, azután pedig 76 december 31 -ig - ugyanott - ágazatvezető.- Ha nem tévedek, akkor 1977. január 1 -jével következett a tanács. Te lettél Bogyiszló 12. tanácselnöke.- Ez így igaz, s ha befejezem, akkor azt is mondhatom, hogy én voltam a község utolsó és egyben leghosszabb ideig -14 évig - funkcióban lévő tanácselnöke.- Te, Béni! Mikor ezt az érdeklődő beszélgetést kezdeményeztem, elhatároztam - igaz, találkozásaink során néha szóba hoztuk - most, ellentétben a konjunktúralovagokkal, mi ne hivatkozzunk a múltra, pontosabban a múltbeli sérelmekre. Beszéljünk helyette inkább másról. Mivel téged az első pillanattól fogva olyan embernek ismertelek meg, aki minden helyzetben az igazat mondja - megerősített ebben a hitben az egyik bogyiszlói tanácstag is a záró tanácsülésen -, most azt kérdezem tőled, mit jelent neked az igazság?- Nézd, én a kertészetben olyan közösségben dolgoztam - sokszor kétszázan voltunk együtt -, hogy ott nem lehetett az embereket elkábítani. A Pirgi Karcsitól megtanultam, hazudni nem szabad. Ismered a hazug ember és a sánta kutya hasonlatot te is... Hogy visszatérjek, vagy inkább áttérjek a tanácsi munkára, elmondom, a nacionálém miatt nem gondoltam, hogy tanácselnök leszek. Aztán amikor az lettem, nem nagyon érdekelt, atetszik-e vagy nem, ha a falugyűlésen elmondom az igazat. Nem is várták el a bogyiszlóiak, hogy mellébeszéljek. Amikor idekerültem, zilált állapotok uralkodtak: a vb-titkárt fegyelmivel küldték el, az elnök viszont ezt elkerülte azzal, hogy fölmondott. A korábbi tanácsi vezetésnek volt koncepciója, de megvalósítani nem tudták. Én meg akartam mutatni, a bogyiszlói tanácselnöknek nem kell mindig fegyelmivel elmenni... Magamnak nem szántan ilyen hosszú időt. A volt iskolaigazgatóval, aki egyben párttitkárként is működött, kapcsolatos vitáinkat te is tudod... Úgy gondolom, ha egy tanács- rendszernek vége van, nem kell szégyellnie az embernek azt, hogy tanácselnök volt. Annak ellenére, hogy mondják, kiszolgálta a rendszert. rÉn a rendszer adta lehetőségen belül szerettem volna Bogyiszlónak minél többet - közösen - létrehozni. Annál is inkább, mert erről a faluról sokáig azt tartották: világvége. A vezetőket is úgy tették ide, ez az utolsó állomás...- Szóval te prófétaszerepet vállaltál saját hazádban.- Nem! Soha nem akartam próféta lenni, arra viszont törekedtem, amilyen lehetőség kínálkozik a község fejlődéséhez, azt megragadjam. Ehhez jó partnerok voltak a tanácstagok, a póttanácstagok és a lakosság. Ha nem így van, akkor a község nem fejlődött volna annyit, ameny- nyit. Az emberekben nem csalódtam, ismerem őket, tudtam és tudom, kitől mit lehet elvárni...- Mindezt tanúsítja az utóbbi időszakban végzett 14 millió nagyságú társadalmi munka, az, hogy nincsenek zilált állapotok, elégedett a lakosság, rendben van az egészségügy, az oktatás, a közművelődés, vezetékes víz van, a crossbarrendszerrel bekapcsolódtatok a távhívásba, 10 kilométer hosszan szilárd útburkolatú utat építettetek, szolgálati lakások készültek, ’86 óta központi szemétszállítás van és még sorolhatnám. Hogyan sikerült ezt így elérni?- Az elején arról beszéltünk, az embereket őszintén kell tájékoztatni. Nos, az első ilyen az útépítés volt a Szekszárdi utcában. Egy kilométert terveztek meg, s erre adott volt 400 ezer forint. Miszlai Józsi bácsival, a volt téeszeinökkel 78- ban meggyőztük az ott lakókat, ha csak anyagot veszünk, társadalmi munkával megépülhet az út. Kikerült belőle. Abban az évben megyei pénzből még 300 métert tudtunk építeni. Ez az esemény példaértékű volt.- Sokáig pejoratív felhanggal emlegették Bogyiszlót, az utóbbi néhány évben viszont már az igazit sikerült megismerni a megyének. Szerinted milyen az igazi Bogyiszló?- Olyan, amilyennek te látod... Egy kívülálló jobban meg tudja ítélni... Zömében őszinte, tisztességesen dolgozó, vendégszerető. Ha valakit elfogad, arra hosszú távon is örömmel gondol, meg vissza is várja, akit viszont nem fogad el, annak nem a bogyiszlóiakban kell keresnie a hibát.- Én is ilyennek ismertem meg a községet.- Örülök neki.- Béni! Bennem most a fülemben jól csengő, s a szívemnek jóleső fogalmak törnek fel: hagyományőrzők, Bogyiszlói téka, hanglemez, Bogyiszlói képek...- Értelek. A tánccsoport 76-ban egy gyűjtés alkalmából alakult, s akkor született az elhatározás, jó volna együtt maradni. Egy évvel később a tolnai áfésszel és a helyi téesszel közösen megteremtettük a működés feltételeit. Később felkarolta a Mészöv és támogatta a Szekszárdi Húsipari Vállalat is. Az együttes is megragadott minden alkalmat, hogy a fenntartókkal jó kapcsolatban legyen. A Duna Menti Folklórfesztiválon 1978-ban szerepeltek először, külföldre, NSZK-ba, egy évvel később jutottak ki. Minden versenyen sikeresen vettek részt és ebben nem kis szerepe van a jó zenekarnak. A nagylemez - miután többször meghívták a zenekart a táncházba muzsikálni - Sebő Ferenc segítségével készült, később pedig, amikor a Népművelési Intézet bekapcsolódott a község kulturális életének fejlesztésébe, elkészült a Bogyiszlói téka, a kalendárium. Az akkori irattári, levéltári anyag előkereséséből alakult aztán ki a Bogyiszlói képek című könyv, ami idén janurában jelent meg. Mindez a tanácstestület fogékonyságát bizonyítja.- Egyetértünk, de ha már a testületről, meg a falutörténetről esett szó, mondjuk el, a Bogyiszlói képekben van egy dicséret...- Jegyzőkönyvi elismerés, mert a Tanácsköztársaság alatt a direktórium úgy végezte a munkáját, hogy ebből a községnek nem származott hátránya. Sztoriként elmondom, '56 előtt volt a falunak egy függetlenített párttitkára, akit úgy helyeztek ide, s akit a forradalom után a lakosság egyértelmű kérésére megválasztottak tanácselnöknek. Szabó Gyula - mert így hívták - 10 évig volt aztán tanácselnök.- Béni! Most, hogy második hete szabadságon vagy, aztán jó levegőn munkával, aktív pihenéssel, magyarul erőgyűjtéssel töltöd a napokat, azt kérdezem tőled, hogy vagy, hogy érzed magad?- Köszönöm jól.- Mi van ebben a szűkszavú válaszban?- Egyrészt az, hogy valóban jól érzem magam, másrészt vezetőként sincs szé- gyellnivalóm a községben, és magánemberként sincs. Hál’istennek, a család egészsége is rendben van, akkor pedig minek panaszkodjon az ember.- Az utolsó tanácsülésen többen, így Farkas Sándor is azt mondta rólad, helyed van az új önkormányzatban...- Jelen pillanatban önkormányzati törvény nincs, nem tudom, hogy alakul a választás. A tanácsi munkát nem szégyenlem, ezt ismét hangsúlyozom. Nézd, a tanácsok legitimitását sokan vitatják, de amikor választani lehetett, a község lakossága józanul mérlegelt. így nem választották meg a volt párttitkárt tanácstagnak, vagy nem fogadtak el egy másik jelöltet. Egyébként, aki a legitimitást vitatja, az rosszul emlékszik, vagy nem vett részt a választási előkészületben.- Az előzőek ismeretében kérdezem: kap-e dicséretet a leköszönő tanácstestület?- Ezt az új önkormányzattól kell megkérdezni. Anyagi gondok jelen pillanatban nincsenek, az új önkormányzat a mostani eredmények alapján nyugodtan léphet tovább, ha az anyagi lehetőségek is biztosítva lesznek.- Már csak egy kérdésem van hátra. Hogy is mondjam...- Kérdezz csak nyugodtan!- Jó, kérdezem. Indulsz-e a választásokon?- Nemcsak a tanácsrendszer ért véget, de az én életemben is lezárult egy korszak. Azt gondolom, szégyenkeznem nem kell itt, ezért természetesnek tartom, hogy minden módon megméretem magam. Nem azért, mert mindenáron polgár- mester akarok lenni, hanem - egyáltalán - a tisztánlátás miatt.- Béni, te rólam azt mondtad néhány hete, hogy félig már bogyiszlói vagyok. A megtiszteltetés után, illetve ennek jogán most én azt állítom, jól teszed, ha megméreted magad... ÉKES LÁSZLÓ Autóbontás - nagyban A szakemberek bizonyára megbocsátják, hogy a szekszárdi autóbontóról a laikusnak egy elefánttemető jut eszébe. A köz(tév)hit szerint ugyanis az elefántok, végórájuk közeledtével, mintha összebeszéltek volna, ugyanarra a helyre járnak meghalni. A Gemenc Volán Keselyü- si úti bontótelepén is az elmúlás látványa fogadja a látogatót. Évente 120-130 autóbuszt, 40-50 tehergépkocsit, több, mint 100 személy- gépkocsit szed itt darabokra tucatnyi szakember, akik teljesítménybérben végzik ezt a nem könnyű munkát. A még használható alkatrészeket, motorokat éppúgy értékesítik, mint a felújítottakat. Nem tudják kielégíteni az igényeket...-s. -n. Fényképezte: KpM Minden elmúlik egyszer... A busztemető: háztetötávolból Eladás
