Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-19 / 90. szám
2 NÉPÚJSÁG 1990. július 19. Hétfőn újabb ülést tart a parlament Nemzetiségi törvény készül (Folytatás az 1. oldalról.) A képviselői felvetésekre, a vitában elhangzottakra lsépy Tamás igazságügyi minisztériumi államtitkár válaszolt. A képviselők a módosító javaslatok többségét elutasították. Úgy döntöttek, hogy a vagyonügynökség képviselőjének negyedévente kell beszámolnia az ügynökség tevékenységéről az Országgyűlés bizottságainak, míg a kormány évente egyszer számol be ugyanerről. A szervezet igazgató tanácsának elnökét és tagjait a miniszterelnök nevezi ki. A vagyonügynökség hatásköre kiterjed a tanácsi irányítású vállalatok privatizálására is. A kormány javaslatát fogadták el a honatyák abban a kérdésben is, hogy ne lehessen a vagyonügynökség döntése ellen birói jogorvoslattal élni. Végül a képviselők az elfogadott módosító javaslatokkal együtt részleteiben és egészében elfogadták az Állami Vá- gyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről szóló törvénymódosító javaslatot. A képviselők ezek után folytatták a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságáról szóló törvényjavaslat előző nap megkezdett általános vitáját Az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság ugyan nem tett észrevételt a benyújtott módosító javaslatokkal kapcsolatban, ám időközben Gáspár Miklós (KDNP) újabb módosító indítványt nyújtott be, így - mint arra az elnöklő Szabad György felhívta a figyelmet - a tervezet nem kerülhetett részletes vitára, s természetesen dönteni sem lehetett felette a szerdai ülésnapon. Még az általános vita előtt soron kívül szót kért Tölgyessy Péter (SZDSZ), s kérte a keddi vitában több módosító indítványt is beterjesztő Kulin Ferencet, hogy vonja visz- sza törvénymódosítási javaslatait. Azok ugyanis az SZDSZ-es képviselő szerint csorbítanák a sajtó szabadságát és sértenék a nemzeti médiumok pártatlanságát. Erre reagálva Kónya Imre, az MDF frakció- vezetője kijelentette: az MDF változatlanul elkötelezett a sajtószabadság elve mellett, s éppen ezért módosító indítványaikat nem vonják vissza. Ugyancsak az általános vita megkezdése előtt Orbán Viktor (Fidesz) arra hívta fel képviselőtársai figyelmét, hogy szoros ösz- szefüggés van a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságának felállítása és a nemzeti médiumok vezetőinek kinevezése között. Emlékeztetett arra, hogy e vezetők beiktatására előzetesen megjelölt július 15-i határidő már lejárt, s a jelenlegi parlamenti vita elhúzódása tovább növeli a "bizonytalanságot az érintett intézményekben. A törvényjavaslat általános vitájában főként a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságának összetételéről, működési rendjéről fejtették ki véleményüket a képviselők, de akadtak felszólalók - Csurka István (MDF) és Giczy György (KDNP) akik kétségbe vonták, hogy szükséges-e egyáltalán a bizottság létrehívása. Kósa Ferenc (MSZP) úgy ítélte, hogy amennyiben a beterjesztett törvényjavaslat szerint szerveződik meg a bizottság, úgy abban túlteng a szakmai képviselet, míg a társadalmi képviselet szinte teljesen elsikkad. Többen megkérdőjelezték azt is: milyen hatékonysággal bír, ha a bizottság utólag véleményez egy- egy rádiós, vagy televíziós műsort. Természetesen a vitában a szűkebben vett terület - azaz a létrehívandó Pártatlan Tájékoztatás Bizottsága - mellett a magyar sajtó helyzete is terítékre került, s a kormánypártok képviselői részéről ismételten megfogalmazódtak a nemegyszer éles bírálatok. Beke Kata (MDF) például úgy vélte, hogy a választások óta fanyar hangulat uralkodik a sajtóban, s az újságírók szinte „ellendrukkerei” a kormánynak. A képviselő ezt azért is rosszallotta, mert - mint a plé- num előtt kijelentette - a sajtónak ujjongania kellett volna a politikai átalakulás megtörténtekor. Csaknem valamennyi felszólaló kitért arra: miként biztosítható, hogy a bizottság direkt módon ne avatkozzék be a nemzeti médiumok működésébe, az egyes szerkesztőségi műhelyek munkájába. A polgári demokráciák példáját idézve Bossányi Katalin (MSZP) rámutatott: a nyugat-európai országok sajtógyakorlatában a kormány nem befolyásolásra törekszik, hanem arra, hogy minél több információval lássa el a tömegtájékoztató eszközöket. Majd - a hatalom és sajtó viszonyát érzékeltetendő - Churchill szavait idézte, miszerint: „a demokrácia szempontjából még mindig jobb, ha a politikusok félnek a sajtótól, mint ha a sajtó fél a politikusoktól”. A Pártatlan Tájékoztatás Bizottságának mielőbbi felállítását sürgetve Molnár Péter (Fidesz) kompromisszumos megállapodásra kérte a tervezetet beterjesztő SZDSZ-frakciót, és a módosító javaslatokat tevő MDF képviselőket. Úgy vélte ugyanis: ha e kompromisszum létrejön, valamint Gáspár Miklós visszavonja újabb módosító indítványát, úúgy még ezen a napon dönthetnek a képviselők a bizottság létrehozásáról. Szabad György házelnök július 23-án, hétfőn 10 órára hívta össze az Országgyűlés rendkívüli ülésének következő ülésnapját, amelynek napirendjén az elnapolt előterjesztések megtárgyalásán kivül várhatóan a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitája szerepel. (Folytatás az 1. oldalról.) A titkárság közreműködik a jogszabály végrehajtását elősegítő kormányzati program kimunkálásában is, állandóan kapcsolatot tart a kisebbségek érdekképviseleti és más szervezeteivel. Az egyik legfontosabb közös feladatuk felmérni a hazánkban élő nemzetiségek létszámát. A legutóbbi népszámlálás adatai ugyanis nem nyújtanak ehhez megfelelő támpontot. A becslések szerint a legnépesebb etnikai népesség a cigányság: számuk 500-800 ezer. A németek feltehetően 200 ezren, a szlovákok 110 ezren, a horvátok, szerbek, szlovének együttvéve szintén ugyan- ennyien, míg a románok 20-25 ezren vannak. A Magyarországon élő lengyelek, bolgárok, görögök, örmények száma ennél kisebb. A titkárság a nemzetiségek és szervezeteik segítségét kéri ahhoz, hogy pontos információkat szerezhessenek népességük nagyságáról és igényeiről. Az állam csak ezeket ismerve teremtheti meg a nemzetiségi oktatás, művelődés feltételeit. A nemzetiségek fennmaradása függ attól, hogy gyermekeik elsajátíthatják e anyanyelvűket vagy sem. Ezért a kormány a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is igyekszik lehetővé tenni újabb nemzetiségi óvodák, iskolák létesítését, az eddigieknél jóval több nemzetiségi pedagógus képzését Az alkotmány gondoskodik a nemzetiségek parlamenti képviseletéről. A közeljövőÚjabb gépeltéritési kísérletet hiúsított meg szerdán egy utasszállító gép személyzete a Szovjetunióban. ATU-134-es gép - fedélzetén 75 utassal - Ogyesszából a Fekete-tenger menti üdülőhelyre, a grúziai Szuhumiba tartott. Alig egy órával a felszállás után egy utas jelent meg a pilótafülkében, s követelte, hogy a gép változtasson útirányán, és repüljön Törökországba. A fiatal férfi azt állította, hogy ha követelése teljesítését megtagadják, felrobbantja a repülőgépet. A személyzet összeköttetésbe lépett a ben megválasztják a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosát, az úgynevezett ombudsmant, amely jogkörét a kisebbségek egy-egy képviselőjéből álló testülettel gyakorolja majd. A nemzetiségeknek lehetőségük lesz arra, hogy mind az Országgyűlésben, mind a helyhatóságokban részt vehessenek a rájuk vonatkozó döntésekben, sőt saját önkormányzatokat alakíthatnak. A kisebbségek jogait részleteiben is szabályozza az elfogadásra ajánlott törvényjavaslat. Az ezzel kapcsolatos esetleges sérelmeket, visszásságokat az országgyűlési biztos kivizsgálja vagy kivizsgáltatja, s ezek orvoslása érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményez. Az ombudsman intézménye a demokratikus államrendszerekben eredményesen funkcionál - hangsúlyozta Pálos Miklós. Szólt arról is, hogy a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárság rendszeresen elemzi a kisebbségek helyzetét, jogainak érvényesülését Összehangolja és ellenőrzi a kormányprogram nemzetiségekkel kapcsolatos előírásainak végrehajtását és ha szükséges, intézkedéseket javasol. Együttműködik a kisebbségek anyaországainak kormányszerveivel, társadalmi szervezeteivel, tudományos és kulturális intézményeivel. Kapcsolatot tart a kisebbségek jogainak védelmével foglalkozó nemzetközi szervezetekkel és intézményekkel is. földi irányítás munkatársaival, akik arról tájékoztatták a pilótákat, hogy a beszállás előtti ellenőrzést, gondosan végezték, s szerintük a gépre nem kerülhetett robbanóanyag. A TU-134-es személyzete ezt követően - vállalva a kockázatot - ártalmatlanná tette a légikalózt, akinél szerencsére valóban nem volt semmiféle veszélyes anyag. Az utasszállító gép baj nélkül leszállt Szuhumiban, a rendőrség pedig őrizetbe vette a 23 éves ogyesszai Vitalij Latát, aki ellen megindították a büntetőeljárást. Visszatérés a „vészbejáraton” Újabb műszaki hiba a Miren A szovjet űrhajósok kedden késő este befejeződött űrsétája alatt újabb műszaki hiba történt a Mir űrállomáson. Anatolij Szo- lovjov és Alekszandr Balangyin nem tudta légmentesen lezárni az egyik zsiliprendszert - jelentette szerdán a szovjet hírügynökség. A kozmonauták a Kvant-2 modul dokkoló zsiliprendszerén keresztül léptek ki az űrbe, de visszatérésükkor már nem zárt légmentesen a külső ajtó. Emiatt a tudományos megfigyelésekre, műszerek kihelyezésére szolgáló kamra zsilipén keresztül tértek vissza az űrállomásra. Biztonságosan elreteszelték a külső ajtót és itt már levehették az űrruhát is. A fennakadások miatt így az űrséta csaknem hét órán keresztül tartott. Elképzelhető, hogy újabb űrsétára lesz szükség, egyrészt a Szojuz TM-9 hőszigetelési sérülésének esetleges újabb vizsgálata céljából, másrészt a zsiliprendszer hibájának feltárására. A rosszul záródó ajtó egyelőre nem jelent különösebb veszélyt, mert az űrállomás légmentesen zárható és adott esetben többszörösen is el lehet szigetelni az érintett szakaszt. Az is lehet, hogy a későbbiekben űrobjektumot csatolhatnak ide, hogy az űrhajósok kényelmesen, már az űrállomáson belül lássanak neki a hiba kijavításának. Szolovjov és Balangyin az űrsétán feltérképezte a Szojuz hő- szigetelésének sérüléseit és fogókkal rögzítette a két sérült hőszigetelő elemet, hogy azok ne zavarják a kinyíló ejtőernyőket. A két űrhajós az eredeti terveknek megfelelően, augusztus 9-én tér vissza a Földre. A váltás, a Mir űrállomás sorrendben hetedik legénysége, augusztus elsején startol Bajkonurból. (MTI) A költségvetés vitájához Az IMF-szindróma Antall József hazaérkezett brüsszeli villámlátogatásáról (Folytatás az 1. oldalról.) Ez, mint a NATO illetékesei elmondták, újfajta státust jelent a NATO és más országok kapcsolataiban. A NATO-tagálla- mok külön állandó képviselőket neveznek ki a szövetséghez, nagyköveti rangban, más országokkal a NATO nem létesített ilyen intézményesített kapcsolatot. Budapesten a NATO nem állít fel külön irodát, ilyet nem tart fenn másutt sem, mivel a tagállamok nagykövetei révén képviselteti magát külföldön. A találkozó után a NATO előcsarnokában Antall József és Manfred Wörner rövid nyilatkozatot tett a nemzetközi sajtó képviselői előtt. Antall József bejelentette, hogy novemberre magyarországi látogatásra hívta meg a NATO főtitkárát, s Manfred Wörner elmondta, hogy nagy várakozással tekint budapesti útja elé. Innen a magyar kormányfő egyenest a brüsszeli repülőtérre hajtatott. Miután a Wörnerrel tervezett megbeszélés a tervezett háromnegyed óránál 15 perccel tovább tartott, a program valamelyest csúszott. A MALÉV menetrendszerű gépe, a miniszterelnökkel és kíséretével a fedélzetén némi késéssel, 11 óra 40 perckor emelkedett a magasba, Budapest felé, ahova kora délután megérkezett. Antall József közvetlenül a hazaérkezése után a Ferihegyi repülőtéren rövid nyilatkozatban értékelte brüsszeli tárgyalásait. Reményét fejezte ki, hogy ezek a tárgyalások hozzájárulnak a Magyarországon és Európában végbemenő történelmi fordulat megalapozásához. A kormány szándéka - mondta hogy széles körű nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítésével, külföldi pénzügyi támogatás biztosításával teremtse meg a magyar megújhodás feltételeit. Ennek lényeges eleme a Közös Piac és Magyar- ország kapcsolatainak fejlődése. E téren fontos eredmény: hamarosan megkezdődnek az érdemi tárgyalások Magyar- ország társult státusának a kialakításáról. Szeptemberben már megtartja első ülését az a bizottság, amelynek feladata, hogy kidolgozza a társulás feltételeit. Magyarországnak minden esélye megvan arra, hogy 1992. január 1 -jén életbe lépjen a kétoldalú társulási megállapodás. A miniszterelnöki villámlátogatásnak elsősorban az volt a célja - hangsúlyozta végül Antall József -, hogy új kaput nyisson, új kapcsolatok alapjainak lerakásához járuljon hozzá. A szakminiszterek, a tárcák felelős vezetőinek a feladata, hogy a részleteket pontosítsák. Sajátos, tudathasadásos állapotba került a minap az új kormány, s annak pénzügyminisztere, amikor az elődje által végrehajtott tavalyi költségvetés lezárásához kérte a honatyák áldását. Tulajdonképpen teljesen idegen dolgok álltak egymással szemben, hiszen a kabinet egészen, a parlament pedig mintegy húsz ember kivételével kicserélődött. Most döbbenhetett rá mindenki, mit is jelentenek valójában a megváltozott körülmények. Furcsán hatott, hogy a régi kormányt vállvetve bíráló egykori ellenzék tagjainak egyik része most a költségvetés elfogadásáért korteskedett, mig a másik fele otthonosan mozgott már megszokott bíráló szerepkörében. Míg - Rabár Ferenc kifejezésével élve - a koalíciós kormánypártiak a postás szerepét játszva megszavazták a törvényt, az SZDSZ nem támogatta, de nem is ellenezte a kormány javaslatát. Miközben a kormánypárti képviselők továbbra is fújták immár hagyományossá vált szólamaikat, s mindent elődjükre kentek. Ez esetben talán megértőbbek is lehettünk ezzel a viselkedésmóddal szemben, hiszen az előző évi zárszámadásért kétségkívül csak a Németh-kormány a felelős. Már nem lehet ugyanezt mondani az idei költségvetéssel kapcsolatban. Az említett tudathasadásos állapot ebben az esetben csak félig igaz, (jiszen az ez évi előirányzatokat és sarokszámokat még a Németh-kormány állapította meg, de az ország kormányzásában már az új kabinet vállalt nagyobb szerepet. Még jól emlékezünk arra, hogy milyen sok támadás érte a régi vezetést a sorozatos áremelésekért, a forint ismétlődő leértékeléséért, s az évi 50 dolláros valutaellátás bevezetéséért. A költségvetés fekete doboza Az új kormányzattól a választási eufóriában túlságosan is sokat váró emberek most egy kissé csalódtak, hiszen néhány napja ez a világmegváltásra hivatott kabinet - a gazdasági környezetet alaposan ismerők számára korántsem meglepő módon - is rákényszerült a húsbavágó intézkedésekre. Vajon ez a kormány is olyan rossz lesz, mint a régi? - kérdezhetnék sokan. Hiába a rendszer- és a kormányváltás, a nagy Ígéretek, ők is ugyanolyan hideg racionalitással döntik egyre reménytelenebb helyzetbe a lakosságot? Valószínűleg nem erről van szó. Inkább úgy tűnik - s ez már korábban is így volt -, hogy a kormány nem azért nem váltja be korábbi ígéreteit, mert nincs meg benne a hajlandóság. Az történt, hogy bepillantást nyerhettek a költségvetés „fekete dobozába" és egyszerűen rájöttek, hogy ők sem tehetnek sok mindent másként. Ha egy dolgot ketten ugyanúgy rosszul végeznek, akkor két eset lehetséges. Vagy mind a két fél képességei egyformán rosszak, vagy pedig egyszerűen nem tudnak mást tenni. Jelenleg ez utóbbi történik. Hiába a függetlenség egyre magasztosabb eszménye, ha teherként nehezedik a gazdaságra a fizetésképtelenség fenyegető réme. Amíg a magyar gazdaság képtelen annyi pénzt kitermelni, hogy egy időben tudja finanszírozni a hazai termelést, és egyúttal eleget tenni az adósságszolgálatnak is, addig külföldi hitelekre van szükség. A Valutaalap szigorú feltételei A külföldiek azonban minden ellenkező híresztelés ellenére korántsem felebaráti együttérzésből és önzetlenül adják a kölcsönöket. Biztosítékokat kérnek, különben nem nyitják ki dollárokkal teli pénztárcájukat. S mivel hazánk jelenlegi helyzetében a rendszerváltás egyelőre csak kevés garanciát és ezáltal készpénzt jelent, valami másra van szükség. Magyarországot egyszer már megérintette a fizetésképtelenség szörnyű érzése. Akkor hazánk sürgősen csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz. Ez a lépés egyúttal megnyitotta a külföldi kormányok és bankok hitelcsapjait is. Az IMF szigorú kölcsönfelvételi feltételeinek ismeretében ugyanis mindenki számára bőségesen elegendő garancia, ha valamely országot az IMF hitelképesnek minősít. Ehhez a kedvező besoroláshoz azonban nem könnyű hozzájutni, azt megtartani. A Valutaalap megköveteli, hogy az országok is tegyenek valamit a cél érdekében. Ezért szakemberei túl szigorúnak tartott, ám hasznos tanácsokat adnak és kötelezettségeket kérnek az adott államok kormányaitól. A jelenleg érvényes megállapodás szerint Magyarországnak évi 10 milliárd forintos költségvetési deficitnél és 400 millió dolláros fizetési mérleghiánynál nem szabad rosszabbat elérnie. Amennyiben ezt nem sikerül teljesíteni, az IMF felfüggeszti a hitelek folyósítását s az ismert dominóelv szerint a többiek is ajtót mutatnak Magyarországnak. Ezért kardinális kérdés tehát a költség- vetés, amely jelenleg évi 27 milliárd forintos hiányt valószínűsít. Ennek a szorításában tették már évről évre intézkedéseiket az egyes kormányzatok, és ez kényszeríti a mostani kabinetet is a nadrágszíjhúzás politikájára. CSABAI KÁROLY Volt hadifoglyok megyei gyűlése A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének Tolna Megyei Szervezete július 23-án, hétfőn tízórás kezdettel tartja megyei gyűlését Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központ színháztermében. Minden volt hadifoglyot, elhurcoltat várnak az összejövetelre, azokat is, akik még nem tagjai a szövetségnek. Szívesen látják a volt hadifoglyok hozzátartozóit és a szimpatizánsokat is. Nem akart üdülni Blöffölt a géprabló