Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)

1990-05-12 / 32. szám

1990. május 12.

TOLNATÁJ - 3

Kalocsa

A belső udvart magas falak őrzik, a kőkockákon új napfény hasal, elécsap- va szabad sugarát minden fekete cipős lábnak, amely pontosan kiszámított lépésekkel rója köreit. Most a fogdások sétálnak. Fejükön fehér kendő, körönként oldják és csomózzák álluk alatt a bogot Szürke ruhájuk akár a zsá- voly.

Kalocsa az egyetlen börtön Magyarországon, ahol kizárólag női fogva tartottak élnek. Mondják, a legnagyobb büntetés számukra az, hogy egymást kell elviselniük. Nemrégiben hétszáznál is többen dolgoztak, ettek, aludtak, álmodtak itt, most 400-an, ha vannak. Az idő elmossa a bűnt a kényszerű bezártság nem enged meg egymás iránti vádaskodást. Talán a cigányok, akik nem bocsátják meg a gyermekgyilkosságot, s amennyire elítélik az ilyet elkövetőt, olyan természetesnek tartják, hogy a házasságtörö férjet-feleséget agyonszúrják, megölik.

A börtönben nem lehet meggazdagodni. A fizetés a varrodában nem sok, s abból a kevésből is fizetni kell a napi tartást, s sokaknak a bűncselekményekből származó letiltást. Mire spóroljanak? Aki ügyes, a „spájzpénzböl” is megél, ha pedig kikerül, más világ lesz. A fogva tartottak többsége fatalista módon gondol a szabad életre, reményeiket apránként veszik el. A „hosszú” idősök már azt is elfelejtik, hol s mennyiért lehet vásárolni tejet, kenyeret, az otthon hagyott gyereket sem ismernék meg már, hiszen gyakran éppen a legszűkebb család az, amelyik elsőként hátat fordít

A beszélők lélektana furcsa: bár mód van két-, sőt ennél többórás beszélőre, az asszonyok többsége mégsem bánná, ha mindössze tíz percig tartana. A kinti világ nem felejt - a falakon túlról érkezett ember újra és újra a bűnt boncolgatja, azt akarja megérteni.

Ügyészek, bírók, s ügyvédek csatáznak - kell-e börtön, legyen halálos ítélet? Állampolgárok törnek lándzsát pro és kontra. Akinek nem verték agyon még rokonát, nem erőszakolták meg a lányát, fiát, nem rabolták ki, s nem alázták meg - lojálisabb. Akik már átéltek ilyesmit, vért kívánnak, a „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!”

A börtön pedig olyan, amilyen. Kívülről benézegetni lehet, de sok értelme nincs. Belülről kifelé sandítani, amíg az idő el nem halad lassú kerekén, szintén hiábavaló. Talán azt a pontot kellene megérezni, fölmérni, hogy hol világosodik meg a bűnös emberben maga a bűn, s az érte kapott ítélet, s meddig tudja ezt a két dolgot értelmével együtt tartani, egyensúlyban.

BELLÉR ÁGNES Fényképezte: GOTTVALD KÁROLY