Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-04 / 25. szám
Csak azt írta, amivel egyetértett A kormányalakítási megbízatást követően Antall József a parlamenti ülés szünetében az MTI munkatársának adott különnyilatkozatában eddigi szakmai és politikai pályafutását összegezte. Mint mondotta, a most kapott megbízás egyet jelent azzal, hogy történészi működését egy időre fel kell függesztenie, s publikálni is kevesebbet fog, bár ez utóbbira már az elmúlt hónapokban sem jutott sok ideje. Szólt arról is, hogy politikai pályafutása nem csak most kezdődik, hiszen egész eddigi életében meghatározó jelentősége volt politikai érdeklődésének, s tudományos munkáját is át- meg átszőtte a politika. A hatvanas évek közepétől - a politikai konszolidáció időszakában - nyílt lehetősége a tudományos kutatómunkára, s szakterületként az orvostörténelmet választotta, elsősorban azért, mert ez a művelődéstörténeti diszciplína lehetőséget nyújtott politikatörténeti kutatások folytatására is, a teljes politikai függetlenség megőrzése mellett. „Ennek köszönhetően az a szerencse jutott osztályrészemül, hogy csak azt kellett megírnom, amivel egyet is értettem, soha egyetlen olyan sort nem írtam politikatörténeti tanulmányban, amelyet ne vállalhatnék büszkén ma is” - mondotta. Végül Antall József arról szólt, hogy miniszterelnöki megbízatása a polgári demokráciákban kialakult gyakorlatnak megfelelően magával vonja a pártfrakció-elnöki funkcióról való lemondását, már csak azért is, mert ez a feladatkör teljes embert kíván. Éppen ezért a Demokrata Fórum képviselőcsoportja a kormányalakítással egy időben új frakcióelnököt és elnökséget választ majd. Ugyanakkor továbbra is Antall József marad az MDF elnöke, aki egy személyben összeköti a pártot, a kormányt és a frakciót Május 9-én folytatódik a parlamenti munka Kedves meglepetés várta csütörtökön reggel az ülésteremben a honatyákat: a Fidesz képviselői egy-egy narancsot - a Fiatal Demokraták szimbólumát - helyeztek el képviselőtársaik asztalára. Ez az apró gesztus is minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy oldódott az előző napi ünnepélyes hangulat, s a padsorokban ülők közvetlenebb hangnemben váltottak szót egymással az elnöki csengő megszólalása előtt. Már túlhaladt a mutató a 9 órát jelző számon, amikor Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke megnyitotta az ülésnapot. Bejelentette, hogy napirend előtti felszólalásra jelentkezett Nagy Ferenc József képviselő, az FKgP elnöke. Nagy Ferenc emlékeztetett arra, hogy a Független Kisgazdapárt békési szervezete kezdeményezte az Országgyűlés előző megbízott elnökénél, Fodor Istvánnál Nagy Ferenc volt magyar miniszterelnök és több emigráns társa magyar állampolgárságának visszaállítását. A válaszból kitűnt: a vonatkozó törvény erre nem ad lehetőséget, mert a kérelmet az érintetteknek kell benyújtani. Nagy Ferenc és sorstársai azonban ezt nem tehetik meg, mert elhunytak, úgy, hogy szeretett hazájukat nem láthatták viszont, de magyarságukat, hovatartozásukat sosem tagadták meg. A képviselő javasolta: az új parlament most pótolja régi adósságát, és törvényben rehabilitálja a volt miniszterelnököt és társait. Indítványozta, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottsága foglalkozzon a javaslattal. Ezt a képviselők 343 igen, 2 nem szavazattal, 18 tartózkodás mellett elfogadták. Kisgazdák az ülésteremben Ezt követően Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke lépett az emelvényre. Bejelentette: a Minisztertanács lemondását kővetően - az alkotmány 33. paragrafusa (3) bekezdésének előírásai szerint eljárva - a kormányalakítási megbízás előkészítéseként tárgyalásokat folytatott a parlamenti pártok képviselőcsoportjainak vezetőivel, valamint a pártokhoz nem tartozó képviselők megbízottjával. Véleményük ismeretében - figyelemmel a demokratikus parlamenti hagyományokra - kormányalakítással bízta meg Antall Józsefet, a Magyar Demokrata Fórum elnökét, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjét. Egyúttal felkérte, hogy a szükséges tárgyalások után mihamarabb mutatkozzék be az Országgyűlés előtt kormányával és annak programjával. A kormányalakításra felkért Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke leszögezte: amikor elfogadta a megbízatást, kormányalakítási kísérletre vállalkozott. Kifejezte reményét: a magyar alkotmányosság új korszakában szokásjoggá, gyakorlattá válik, hogy a legnagyobb politikai párt vezetője vállalkozhat elő- (Folytatás a 2. oldalon.) Antall József alakíthat kormányt Chamorro szerint is „zsoldosok” a kontrák A nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium szerdán azzal vádolta a kontrákat, hogy jelenleg is követnek el emberrablásokat, fegyveres akciókat, s ezzel megsértik a hadsereggel márciusban megkötött tűzszüneti megállapodást A Violeta Chamorro elnökasszony vezette nemzetvédelmi minisztérium szerdai közleménye szerint a múlt hét végén a kontrák négy embert elhurcoltak és fegyveres rablásokat hajtottak végre: A hatalomváltás ellenére a közlemény „zsoldosoknak” minősítette az amerikai támogatást élvező kontrákat. A nicaraguai hadsereg és a fegyveres ellenzék április 19-én kötött tűzszüneti megállapodást, amelyben a kontrák ígéretet tettek arra, hogy június 10-ig leteszik a fegyvert. Az egyezmény végrehajtását azonban a kontrák több csoportja az új kormány hatalomra kerülése ellenére sem kezdte meg, arra hivatkozva, hogy Violeta Chamorro meghagyta a hadsereg főparancsnoki tisztében Humberto Ortega eddigi nemzetvédelmi minisztert Hétpárti levél a román államfőhöz Hét román ellenzéki párt, köztük a szociáldemokrata és a parasztpárt, levelet intézett Ion Iliescu ideiglenes államfőhöz, követelve, hogy péntekre hívja össze a parlament rendkívüli ülésszakát a kialakulóban lévő válság megoldására. A levél „a politikai helyzet folyamatos romlásával” indokolta a követelést, nevezetesen azzal, hogy az ellenzéki pártok szeretnék elkerülni a konfrontációt, ami „újabb véres eseményekhez vezethetne”. „A belpolitikai helyzet napról napra romlik” - írták a több városban zajló kormányellenes tüntetésekre utalva a levél szerzői. A kormányzat egyelőre nem reagált a felszólításra. Az ellenzéki szervezetek lépését mindenesetre a kormányon lévő Nemzeti Megmentési Fronthoz tartozó források úgy értékelik, hogy ezzel a pártok a Bukarest központjában és több vidéki városban zajló tüntetésekből próbálnak politikai tőkét kovácsolni maguknak. Craxi reformokat sürget Bettino Craxi olasz szocialista pártvezető a római La Repubblica igazgató fő- szerkesztőjének, Eugenio Scalfarinak adott interjújában csütörtökön a politikai intézmények reformját és a baloldali pártok egységét sürgette. Craxi ellentétet lát Olaszország megnövekedett gazdasági ereje, korszerűsödése és a még mindig régi módon működő intézményrendszer között. Ennek feloldását - fejtette ki - intézményi reformok biztosíthatják. Hangsúlyozta, hogy nem kizárólag elnöki rendszer bevezetésére gondol (a köztársasági elnök közvetlen választására, amit az OSZP egy ideje programjára tűzött), „A reformok értelme, hogy növeljék a végrehajtó hatalom döntési és cselekvési lehetőségét, s közben növeljék egyúttal a törvényhozás és a helyi önkormányzatok ellenőrzési jogköreit is” - jelentette ki. A baloldali erők egységére vonatkozó kérdésre Craxi Pietro Nenninek, az OSZP volt vezetőjének egy mondására utalt: „a folyó előbb-utóbb visszatér a forráshoz”. Hozzátette: nem olyan egyesülésre gondol, hogy a Kommunista Párt csatlakozik az OSZP-hez. „A forrást a szocialistaszociáldemokrata értékek jelentik, a szabadság és demokrácia értékei. Ezek talaján kell új, korszerű, erős, ugyanakkor .kellően tagolt, sok árnyalatot magában foglaló pártot létrehozni. Olyan pártot, amely alapvető befolyást gyakorolhat az olasz társadalom elhatározásaira, irányára” - mondta. Craxi szavai azt érzékeltették: bízik abban, hogy az OKP-ban elindult ^alakulási folyamat végén létrejöhet ez az egység. Az utóbbi hetekben újra több száz méteres kocsisorok álldogálnak a nagymá- nyoki brikettgyár előtt, szénre várva. A gyár szó szerint is éjjel-nappali üzemmódban termel, s a háromféle porszénből mint alapanyagból az ellátásuk zökkenőmentes. A dömpingszerű felvásárlási kedvet az indukálta, hogy elhangzott, hamarosan jelentős mértékben emelni fogják a szilárd energiahordozók árát... Úgy tűnik, erre most mégsem kerül sor, hiszen a régi kormány már nem tud intézkedni az új pedig éppen alakulófélben van. Ezzel együtt is a beígért 25 százalékos áremelés réme miatt már most igen sokan beszerzik téli tüzelőjüket, biztos ami biztos alapon. - Ahogy ez a felvásárlási láz csökken, bezárhatjuk a boltot fogalmazott igen tényszerűen Tokodi Tibor főmérnök. Az időarányos terv, ami 26 ezer tonna volt, jelentősen túlteljesült, hiszen áprilisban összesen 35 ezer tonna brikett hagyta el a gyár területét. Külön napokat jelöltek ki arra, hogy a háztartások, kisfogyasztók elszállíthassák kistételű tüzelőjüket, s aki áprilisban befizette a brikettet, az május 15-ig még elviheti azt. Egyébként a közúti szállítások aránya megduplázódott az elmúlt időszakban. A gyár leállása a javítás időtartamára bizonyos, csak annak pontos időpontja kérdéses. Erre minden valószínűség szerint május végétől kerül majd sor.- szs - Fotó: Ritzel Z. Töltés közben Kell a brikett A brikettgyár jelenleg éjjel-nappal termel Mai számunkban: