Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)

1990-05-11 / 31. szám

1990. május 11. NÉPÚJSÁG 3 Mindenki erről beszél Szűkülő piac - tanácstalan vállalatok Valami elkezdődött a magyar gazdaságban - erre utalnak a Gazdaságkutató In­tézet közelmúltban végzett vizsgálatai. Ám, hogy ezek a változások mindig a meg­felelő irányúak és sebességűek lennének, azt sajnos nem lehet állítani. Mindenképpen „eredmény”, ha negatív módon is hat, hogy sok évtizednyi piaci védettség után ma úgy érzik a vállalatok, hogy termelésük bővítésének mindinkább a piac szűkülése az akadálya. Eredmény ez a változás, hiszen azt jelzi, hogy végre beleütköznek a termelők a piaci korlátokba, mind gyakrabban tapasztalják, hogy korszerűbb, olcsóbb termékkel lehet csak labdába rúgni. Ám a szűkülő kereslet másik oka a többi vállalat, a potenciális vevők elszegénye­dése, no meg a lakosság elszegényedése. Ez a hatás pedig néma termelés korsze­rűsítésére ösztönöz, hanem egyleteié futó spirálba kényszerítheti a hazai vállalato­kat, ezt hívják úgy, hogy tartós gazdasági visszaesés, recesszió. Ráadásul a KSH most közzétett adatai szerint sok vállalatunk bár tapasztalja, hogy termékei iránt mind kisebb a kereslet, nem akarja elhinni a rossz hírt, s tovább termel raktárra, bízva a csodában. Márpedig a csodák kora elmúlt, várhatóan to­vább csökken a belföldi kereslet, és nem látszik megalapozottnak az a pár hete köz­zétett információ sem, hogy a nyugati exportunk jelentősen nőne az idén. A volt szocialista országokba pedig köztudomásúlag drasztikusan csökken a kiszállítás. Az egész gazdaságban mintegy 10-15 százalékkal, ám egyes ágazatokban - a gépipari, könnyűipari és élelmiszeripari vállalatoknál - ez 25-35 százalékot is elér­het. A rubelexport csökkenésére az érintett vállalatok fele a konvertibilis kivitel növe­lésével, csaknem ugyanilyen arányban a belföldi értékesítés fokozásával kíván rea­gálni. Az érintett vállalatok alig egynegyede tervezi a kapacitások leépítését. Márpe­dig valószínűleg ez utóbbi aránynak sokkal nagyobbnak kellene lenni, ha a hazai vállalatok szembe mernének nézni azzal a ténnyel, hogy a Szovjetunióban eladha­tatlan termékeik zöme idehaza sem, Nyugaton pedig még kevésbé lesz kelendő. Átmenetileg persze elképzelhető egy-egy jó üzlet, de a szovjet piacról kiszoruló gyárak nem kerülhetik meg a nyugati színvonalhoz közelítő termékekre való átál­lást. Csakhogy a vállalatok jövőképe a Gazdaságkutató Intézet szerint meglehetősen homályos. A megkérdezett hazai vállalatok 60 százaléka készített a kilencvenes évekre részletes fejlesztési koncepciót, ám ezek nagyobb része a saját megítélésük szerint sem alkalmazható a gyorsan változó helyzetben. Azaz az idei év elején a megkérdezett vállalatok alig egynegyede volt olyan fejlesztési terv birtokában, amely az elkövetkező évek vállalati döntéseit megalapozhatja. A jelek szerint tehát még mindig igen sok hazai gazdálkodó szervezet reményke­dik, ha nem is a csodában, de mindenképpen kívülről jövő segítségben. Ez persze meg is érkezhet külföldi tőke vagy vásárló személyében. Csakhogy a lerobbant, elavult vállalatok piaci értéke a valóságosnál is csekélyebb, s az is hiú remény, hogy egy esetleges új tulajdonos nem a kíméletlen rendcsinálással fogja kezdeni. P. É. Szakértői tárgyalások Washingtonban Könnyítések a technológiaimportban Kitűnő politikai légkörben folytak, és )t jelentős haladást hoztak a szerdán befe­jeződött washingtoni amerikai-magyar i tárgyalások a nyugati csúcstechnológia magyarországi kivitelének megkönnyíté­séről. Az MTI-nek a küldöttségek körei­ből kapott értesülése szerint a szakértői megbeszéléseket a kölcsönös bizalom ! jellemezte és amerikai részről jelezték: amennyiben beválik az egyetértésben kialakuló ellenőrzési rendszer, Magyar- ország idővel akár bizonyos nyugati or­szágokéhoz hasonló elbánásban is ré­szesülhet a COCOM, a stratégiai export­ot ellenőrző testület részéről. Magyarország emlékezetesen Kelet- Európában elsőnek, tavaly októberben ajánlotta fel: kész biztosítani az ellenőr­zést, hogy hozzájuthasson a gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlen korszerű technológiához, termékekhez. Vihar egy vödör víz körül (Folytatás az 1. oldalról.) A perpatvar, a marakodás lélekrontó. Megöli a hétköznapok örömeit. * A léckerítésbe kapaszkodik. Most jött meg a városból. Éppen ebédelt, amikor a kutya mondta neki az idegent...- Ha nem lennénk haragban akkor megint vennék tőlük pálinkát úgy tíz litert. Az orvos mondta, Wichmann bácsi egy keveset kell inni! En berúgva...?! Na hajjal Becsapom őket, higgye meg nekem, be­csapom. Közelebb int, huncutul csillog a szeme. Kalapot igazit és mesél: - Tuggya milyen jókat röhigcsélek? Ezek azt hiszik, hogy beléesek a kútba...egy rossebet. Röhö­gök én rajtuk, hisz azt hiszik beittam, pe­dig dehogy...- Wichmann bácsi, miért nem kötteti be a vizet, hisz itt megy a kerítése mellett a fővezeték? A gyerekek segítenének, az unoka vizszerelő...- Minek?- Hogy könnyebb legyen.- Bírom én, nincs is messze.- De amazok nem akarják!- Bánom én...?!- Miért nem maradt a gyerekeivel, Wichmann bácsi?- Nem érdekes...haggyuk ezt. Már húsz éve itt a víz, akkor azt mondtam, mi­nek? Azt hittem már meghalok, addig meg mi a fenének?- Látja még ma is él, még jól is néz ki...- A...- A Darabosék megvennék a csövet is!- Nekem nem. Harag van. Azt mond­ták, zárjam a kiskaput, merthogy az anyósa itt volt Németországból és idejárt. Én zárjam be? Zárják be ők! Harag lett. Azér nem adnak vizet. Meg az akácrönk miatt. Az nyomja a bögyüket. Határozat és végzés még sosem szakí­tott félbe marakodást. * Szépen rendben tartott porta a Dara­boséké.- Nagyon nehezen hordja a vizet a Wichmann Henrik. Kínlódással emeli ki a vödröt... és ha egyszer megcsúszik... Jött már ittasan is. Följelentett. Attól féltem, beesik, hát lezártam. 85 óta nincs velünk jó viszonyban. Még azt mondják, hogy belelöktem. A tanács megbüntetett 500 forinttal és tízezerrel fenyeget. Hatalmas összege van a posta takarékban és szo­ciális segélyen él, van két kőműves fia. Egy szál cső! Csak annyi kellene. Van ott egy nyomós kút is tőlünk pár méterre. Az persze rossz. Kevés a nyugdijam, én nem tudok bírságot fizetni belőle.- Ki kellene kötni azt a láncot! Ez a tör­vény.- Én nem érzem magam hibásnak. Fé­lek, mondom, hogy beesik egyszer és rámfogják. Miért nem lehet itt tenni vala­mit?!- Darabos úr, önnek bírósághoz kell fordulnia.- Én nem csináltam semmi rosszat. Jót akarok csak.- De tudja a törvények... *- Hiába a tanácsiak jóakarata, a tör­vény diktál, s ha vérző szívvel is, de ki kell szabni a bírságokat... S ki is szabják! * Itt minden jogszerű, itt mindenkinek igaza van. A kút közkút, egész Majos tud­ja. Wichmann Henrik innen viszi a vizet évtizedek óta. Ez is tiszta ügy. Igaz, a víz nem tiszta, de a kisöreg szerint. - „Ha ed­dig jó volt, most már jó lesz a hátralévő időre”. Különben is ö már kilencven múlt. Az egyik fél, hogy beesnek a háza előtti kútba, a másik a jogaira hivatkozva vizet akar továbbra is. Csak onnan! Máshon­nan? Azt nem. A Bonyhádi Városi Tanács igazgatási osztálya kivizsgálta az ügyet. Igyekezett béklteni, majd büntetett. Tör­vényesen. Kérte a feleket, érvelt... Semmi. Egyi­kük a vizét akarja, másikuk az igazát. Da­rabosék mégsem akarnak bírósághoz fordulni. Pedig igazuk csak úgy lehet S ha nekik igazuk lesz, Wichmann bácsi nem hordhatja a közkútról a vizet. Wich­mann Henrik nem esett a kútba, s ha nem kötik ki a lakaton lógó láncot, nem is fog... Akkor viszont jön a tízezres büntetés Darabosék címére. * Itt minden jogszerű. * Végül csak megszületik a konszenzus, mert Darabos Ferenc leveszi a lakatot a kútról, ha kap egy írást, amiben Wich­mann bácsi kijelenti, ha véletlenül be­leesne a kútba, az Darabosékat nem ter­heli. Azt mondja Wichmann bácsi unokája, ahhoz, hogy itt a való igazság kiderülhes­sen kevés két hasábnyi hely az újságban. Mert az egész hercehurca apró kis ügy­re, egy keskeny rönk akácfára lett „felag­gatva”, amit Darabos Ferenc nem kapott meg. Miért nem lett bevezetve a papához a víz? - kérdez vissza az ifjabb Wichmann Henrik? Hosszú história, nehéz is a vá­lasz rá.- A papa cselédként kezdte, küszkö­dött, robotolt. Mindig parancsoltak neki. A bányában is így járt...aztán „ilyen víz­ügyekben” már nem hallgatott se rám, se az unokájára. Még a lányára sem. Mert tudja ha egy sváb konok... Van pénze a takarékban, persze hogy van, azért ku- porgatott, űzte-hajtotta a napokat. Ma is dolgozik.- Hát hogyne, munka nélkül én nem él­hetek - érvel a kisöreg. Igaz, biztos ami biztos alapon megkér­dezte a közvetlen szomszédot, kaphat-e a csapjáról vizet. A válasz igen volt. * Fülemüle perpatvar? Az. Sok van ilyen széles e hazánkban? Bizonyára. Egész­ségtelen a közkút vize? Bizonyosan az. Wichmann bácsi jogosan hordhatja on­nan a vizet? Feltétlenül... Majd a jogállamiság... - mondhatná bárki. Igen ám csakhogy a jogállamiság­ban nem lesz mód fellebbezésre, ott rög­tön a Közigazgatási Bírósághoz kell for­dulni, mely eldönti azt, hogy a hatóság jogszerűen járt-e el. * Majd ha mi magunk között békét tu­dunk teremteni, majd ha a lelkűnkből ki­űzetik a harag... Könnyebb lesz. Szabó S. Fotó: Ritzel Z. Húsz éve onnan hordom a vizet Modulforma ­munkanélküliek átképzésére j nyom az egykoron Balaton-vidéken élt Seuso családnál szakad meg. A remek­művű ezüstedények legközelebb másfél évezreddel később bukkantak fel - Lord í Northampton birtokában. Megszerzésük módjáról ez idáig csak annyit lehet tudni, hogy a brit főúr megbízottja Svájcban vá­sárolta meg az ott elhelyezett műtárgya­kat egy régiségkereskedőtől, két részlet­ben. Először 1980-ban ajánlották fel el­adásra a készlet tíz darabját. Az ügylet létrejöttéről csak abból lehet következ­tetni, hogy 1982-ben már Lord Nort­hampton ajánlotta fel szerzeményét el­adásra a kaliforniai Getty múzeumnak. A multimilliárdos amerikai olajmágnás i alapítványa azonban nem vásárolta meg a leletet, feltehetőleg kétes tulajdonjogi eredete miatt. Úgy tudjuk, hogy Lord Northampton 1987-ben vásárolta meg az árverésre most felkínált ezüstkészlet további négy darabját, állítólag 8 millió dollárért. To­vábbra sem ismeretes az ügyletet közve­títő svájci régiségkereskedő kiléte, még kevésbé a műkincs eredeti áruba bocsá­tójának személye. A mindeddig ismeretlen ezüstcsodák svájci felbukkanásának jogosultságát csupán egy libanoni kiviteli engedély igazolja. „A Sotheby az árverések történetének egyik legnagyobb rizikóját vállalta magá­ra a ’Sevso-kincsek’ áruba bocsátásá­val” - állapította meg a Pelso-parti ezüst­készlet nyilvános bemutatásának más­napján a londoni The Times. A Sotheby szigorú etikai normáival tett „ritka kivételről" az árverező üzletház szóvivője így nyilatkozott: „libanoni lelő- helyét megerősítő bizonyíték hiányában a Sotheby svájci, brit és amerikai ügyvédi irodákat kért fel arra, hogy a legszigo­rúbb vizsgálatnak vessék alá a tulajdon- jogi tanúsítványok és a kiviteli engedély hitelességét”. A római birodalom mai utódállamai­nak, illetve állampolgárainak, tehát, az őszre kitűzött aukcióig van idejük arra, hogy bejelentsék tulajdoni, lelőheiyi, vagy megtalálói jogigényüket a „Sevso- kincsekre”, amely egykoron - ezüstszul- fiddal bemart saját tanúsítványuk szerint - csaknem bizonyosan a Balaton-vidé­ken díszítették első gazdájuk palotáját. * Az országos lapokban közölt cikkek fölkeltették Szekszárd város egyik pol­gárának figyelmét, aki apró gyermekko­rától kezdve minden szabadidejét az em­beriség történelmének, kiemelten az ókor tanulmányozásának szentelte. Mi­után munkaköre egyáltalán, mégcsak érintőlegesen sem kapcsolódik sem a történelmi, sem a művészeti tudomá­nyokhoz, módjában állt, hogy nem spe- cializáltan csak egy témával foglalkoz­zék. Elmondása szerint az elmúlt 30 év­ben megvásárolt, elolvasott minden olyan témájú könyvet, kiadványt, amely segítette a múlt emlékeinek megismeré­sében. Ez az autodidakta módon szerzett ismeretanyag inspirálta arra, hogy feb­ruár 12-e óta éjt nappallá téve megfejtse a kincskollekció legszebb darabjának, az ezüsttálnak a titkát. Tette ezt mérgé­ben és azért, mert a Seuso név és a Bala­ton azonosításán kívül a hivatalos szer­vek semmit nem neveztek meg, holott jól felismerhetők azok a motívumok, ame­lyek a germán-kelta mondavilágban, a verses és próza Eddában olvasható. A nagyító alatt olyan motivációk váltak láthatóvá, amelyhez kitűnő megfigyelő és felismerő készség, páratlanul jó szem kellett, s így tűnt elő mindaz, amit azon a bizonyos tálon ez ideig senkinek sem sikerült felismerni. A páratlanul szenzációs hír hallatán többek között megkérdeztük: van-e bár­milyen kapcsolódása az ismert leletnek, többek között a Balaton mellett Polgárdi- ban fellelt, és a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő sokat vitatott, de ma­gyarázat nélkül maradt ezüst háromláb­hoz.- Igen, az ezüst háromlábat, amely tu­lajdonképpen üsttartó, különböző misz­tériumokban szertartási edénytartóként használták és emberfejű üstöt tartott. En­nek a három lábnak a fotóját - amely a Népszava április 28-i számában jelent meg - valószínűleg tárgyismeret hiányá­ban fordítva közölték. így kerülhettek fö­lüké az eredetileg kör alakú sinen guruló kerekei:- Igen, ez az ön által bemutatott tárgy­fotón világosan felismerhető -, sajnos azonban technikai okokból nem közöl­hető. Fölvette-e már a kapcsolatot az ókorban jártas és szakképzett tudósok­kal, muzeológusokkal?- A kezdeti lépéseket közvetve már megtettem és várom a jelentkezésüket. Ennek a munkának feltételnül tovább kell folytatódnia, mert a tál ábráinak a meg­fejtésével a téma nem zárult le. A további munkákban én is részt akarok venni, mert rövid időn belül fantasztikus ered­ményeket tudnánk kimutatni. Az idő sür­get. A kincseket ősszel bocsátják árve­résre, s ha addig, vagy jóval előbb nem tudunk kellő bizonyítékokat feltárni, ki­mutatni arról, hogy a tárgyak hazánk te­rületéről kerültek külföldre, hazánk ez a kicsi és szegény ország ismét elveszít egy olyan értéket -, sőt az eddig becsült­nél lehet, hogy többet is -, amely csakis egyedül és kizárólag Magyarországot il­leti meg.- Megkérdezhetem, hogy ezeknek a kincseknek van-e közük Tolna megyé­hez?- Valószínűsíthető, de a szakemberek­kel való érdemleges kapcsolatfelvétel előtt erről nem nyilatkozom. A hölgy, aki egyelőre nem kívánja fel­fedni kilétét, szerkesztőségünk rendel­kezésére bocsátotta szenzációsnak ígérkező dolgozatát, amelyet lapunk kö­vetkező számától kezdve „Az ezüsttál tit­ka. Elkésett tanúk” címmel folytatások­ban közlünk. A szerző a közlés jogát fenntartja. A későbbiekben folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a Pannóniából származó ezüstkincsek sorsáról. D. VARGA MÁRTA A munkanélküliek segítséget várnak ahhoz, hogy hasznosítható'szakképesí­téshez jussanak. Az Állami Bér- és Mun­kaügyi Hivatalban az átképzéssel foglal­kozó szakemberek ezért a felnőttoktatás szerkezetének teljes átalakítását tartják célszerűnek. A mai forma nem felel meg a munka nélkül maradók igényeinek. Az ÁBMH - a szaktárcákkal együtt - azon dolgozik, hogy a felnőttképzést alakítsák a munka- nélküliek lehetőségeinek megfelelően. Ez lényegében annyit jelent, hogy a több­éves képzési idő - a gyakorlati óraszám növelésével - lényegesen lerövidül. Az úgynevezett modulformával figyelembe vennék, hogy az állás nélkül maradók képzettsége korántsem egységes. Az esztergályos szakképesítések megszer­zése például több szakaszban történne; az elsőben csak betanított szintet érne el a jelentkező, és a továbbiakban jutna hozzá az országosan is érvényes szak­mai végzettséghez ebben a modulrend­szerű képzésben. Akinél a meglévő fog­lalkozás, illetve a felkészültség lehetővé teszi, nyomban a második, harmadik szintnél kezdhetné az „iskolát”. Ez a forma számos ipari szakmánál használ­ható. Rövidített, ám teljes értékű elméleti és gyakorlati oktatási tematikát dolgoz­tak ki például a szociális gondozói, ápo­lónői képzettség megszerzésére. A banki számítástechnikai felkészítésre szintén gyorsított tanfolyamot akarnak szervezni. Az elméleti és gyakorlati képzés meg­szervezésére a megyei tanácsok mun­kaügyi szervezetei, a munkaügyi szolgál­tató irodák írnak ki pályázatokat az okta­tási intézményeknek, vállalatoknak. A koordinációt javíthatná, ha a már épülő miskolci és pécsi átképző központokon kívül az ország valamennyi területén ren­delkezésre állna egy-egy átképző intéz­mény; kilenc ilyen központra lenne szük­ség. Az év elejétől új lehetőségek állnak rendelkezésre az átképzésben részt ve­vők támogatására. Azok, akik munkanél­küli segélyben részesülnek, választásuk szerint a segély 110 százalékát, vagy az elsajátítandó szakma országos átlagbé­rének 75-90 százalékát kaphatják meg, amennyiben jelentkeznek az átképzésre. Megilleti ez a segítség azokat a pályakez­dő fiatalokat is, akik még nem tudtak el­helyezkedni. Leendő munkakörük mun­kabérének 75-90 százalékát kaphatják meg a képzés ideje alatt. Kiegészíthető az időkiesés miatti át­lagkereset-csökkenés azoknál, akik munka mellett vesznek részt az átkép­zésben. Ez akkor lehetséges, ha az adott vállalatot bizonyos időn belül felszámol­ják, vagy ott jelentős létszámleépítésre kerül sor. Megadható a kedvezmény akkor is, ha a munkahelyen a további foglalkoztatás alapvető feltétele valamilyen új képesítés megszerzése. Az átképzésben résztvevők támogatá­sára, illetve a felmerülő költségek megté­rítésére erre az évre 300-400 millió forin­tot tervezett a Foglalkoztatási Alapból az ÁBMH. így mintegy 20 ezer arra rászoru­ló embernek adhatnak segítséget.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom