Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-04 / 02. szám
• TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP • I. évfolyam, 2. szám Ára: 4,30 Ft 1990. április 4., SZERDA Egyetlen kontroll létezik: az olvasó Sajtótájékoztató a Springer új lapjairól Gazdasági függetlenség kell ahhoz, hogy egy lap pártoktól függetlenül tudjon működni - mondta Bayer József ügyvezető igazgató tegnap az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. sajtótájékoztatóján hazai és külföldi újságíróknak. Bejelentette, hogy a tegnapi nappal Baranyában, Hevesben, Nógrádban és Tolnában megjelentek az általuk alapított új megyei napilapok. A záporozó - köztük a várt információtól függetlenül már előre eldöntött véleményt tükröző - kérdések firtatták a „lapeladás” körülményeit. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy lapeladásról szó sincs, a kiadó ebben a négy megyében új lapot alapított, amelyek működési és előállítási költségeit az első számtól kezdve ők fedezik. Mindenütt a szerkesztőségek és a kiadó vállalatok dolgozói döntöttek úgy, hogy munkahelyet változtatnak, és e hét hétfőjétől az AS-B alkalmazottai kívánnak lenni, elfogadva a kiadó ajánlatát. Annak ellenére, hogy a sajtó jelen lévő képviselőit nem nagyon foglalkoztatta a döntést hozó újságírók és kiadói dolgozók indítéka, az igazgató szólt az ajánlatról is, amely úgy hangzott: pártoktól független, versenyképes, gazdaságos megyei napilap, önálló szerkesztőségi munka, ahol egyetlen kontroll létezik: az olvasó. Mindehhez biztosítja a feltételeket is, amely - természetesen a lap előállításában jelenleg érdekelt partnerekkel folytatott tárgyalások után - nagy beruházásokat jelent. Bayer József megjegyezte, hogy a lapok munkatársaihak régen hangoztatott elképzelései ezek, és fel sem vetődött például az azonnal több bér igénye. A szerkesztőségek és a kiadók dolgozóinak biztonságot nyújtunk - mondta az ügyvezető igazgató -, szakmai fejlődést és teljesítménytől, eredménytől függő anyagiakat. A csaknem kétórás sajtótájékoztatón visszatérő kérdés volt a „miről tárgyalt az AS-B a Szocialista Párttal”. Bayer József több- ~ször megerősítette, hogy az érintett szerkesztőségek szándékairól először az elmúlt hét péntekén tájékoztatta szóban Fab- riczky Andrást, a Szocialista Párt gazdasági hivatalának vezetőjét, majd hétfőn levélben is közölte a bekövetkezett változásokat, de a sajtótájékoztató kezdetéig erre nem érkezett válasz. Az Axel Spinger-Budapest Kft. ügyvezető igazgatója röviden ismertette a cég eddigi tevékenységét is, további terveiket, fejlesztési elképzeléseiket. Április 8-án is a Contrail közreműködésével összesítik a szavazatokat A választások második fordulójában, április 8-án is a Controll Elektronikai és Számítástechnikai Kisszövetkezet közreműködésével összesítik a szavazatokat. A Controll elnöke, Kelemen Géza az MTI munkatársának elmondta: a szövetkezet bízik abban, hogy ezúttal semmilyen előre nem látható hiba nem akadályozza a gyors munkát, s a rendszert kezelő mintegy kétezer informatikai szakember az első fordulónál gyorsabban továbbíthatja majd a pontos adatokat. Kelemen Géza fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az első fordulóban sem a Controll hibája következtében késtek az eredmények, igy a szövetkezet szakmai megbízhatósága nem szenvedett csorbát. A kollektíva óriási eredménynek tartja, hogy valamennyi párt - nemcsak a győztesek - elégedettek az összesítéssel. Az elnök emlékeztetett: szinte megoldhatatlan probléma elé állította a Confront, hogy márciusban a nagy munka befejező szakaszát megelőzően 10 teljes munkanap elveszett a politikai vita - az ÁNH és a BM közötti nézeteltérés - miatt. Ezért tiltakoztak is, mert úgy ítélték meg, hogy a megbízást lehetetlen teljesíteni, ám végül mégis vállalták, mivel szerintük ennyi idő alatt egyetlen más magyar szervezet sem tudta volna elvégezni a választási összesítést. A litvánok tiltakozó táviratokat küldenek Gorbacsovnak Vilnius: Litvánia lakosságának nagy része felháborodással fogadta Gorbacsov március 31 -i felhívását, amely elítélte Litvánia függetlenségi nyilatkozatát A litvánok sokasága ezert tiltakozó táviratot küld a szovjet államfőnek. A moszkvai vezetés nem zárkózik el a litván vezetőkkel folytatandó tárgyalások elől. Ezeket azonban csak a Szovjetunió alkotmányának alapján tartja elképzelhetőnek, minthogy Litvánia a Szovjetunió részét képezi. Ezt a szovjet elnök szóvivője jelentette ki kedden, ilyen minőségében első ízben tartott sajtóértekezletén. Arkagyij Masz- lennyikov hozzátette: maguk a tárgyalások nem annyira Moszkvától, mint inkább Vilniustól függenek, s a nagy kérdés az, vajon a litván vezetők hajlandók-e a józan ész és a realitások útjára lépni. (Folytatás a 2. oldalon.) Békés demonstráció az iraki nagykövetség előtt Mintegy ötven, Magyarországon élő kurd gyűlt egybe a budapesti iraki nagykövetség előtt kedd délelőtt, hogy tiltakozzék a kurd népet ért sérelmek miatt, s kifejezze óhaját: ismerjék el a kurdok önrendelkezési jogát, önálló nemzeti létét. Az Iraki Kurdisztáni Front, valamint az Európában Tanuló Kurdisztáni Diákok Egyesületének magyarországi szervezetei által kezdeményezett demonstráción egyúttal megemlékeztek a két évvel ezelőtti véres tragédiáról, amikor iraki csapatok vegyi fegyverek bevetésével támadták meg Halabdzsa iraki kurd várost. A kurdok körében fekete napként számon tartott mészárlásnak akkor csaknem 15 ezren estek áldozatul. A békés tüntetők kifejtették, hogy támogatják a Magyarországon végbemenő demokratikus változásokat, s szeretnék ha hazánk szolidáris lenne a kurd nép emberi és nemzeti jogokért folytatott harcával. Horgászok, vadászok egyezsége Hol szabad és hol tilos a pecásnak Gemencben? Csendélet Esőkabáttal, esernyővel, gumicsizmával, vízálló cipővel felszerelkezve topor- gunk a Keselyüsi gátőrház mellett vagy húszán. Az ismerősök csoportokba verődve beszélgetnek, néhányan a népnyelven -döglött Siónak nevezett vizet kémlelik, de megakad a tekintet a víz túloldalán dolgozó traktoron is, ami az elültetendő kanadai nyárnak készíti elő a „fészket”. Miközben Szegedi Lászlóval, a Mo- hosz Tolna Megyei IB-titkárával számba vesszük a jelenlévőket, új arcok tűnnek fel a sarat szétfröccsentő kocsikból kilépve. (Folytatás a 3. oldalon.) Perui választás - ostromállapot közepette Peruban a vasárnapi elnöki és parlamenti választás küszöbén ostromállapotot hirdettek ki az ország kétharmad részében, beleértve a fővárost is. A szükségintézkedést a Fényes Ösvény nevű terrorszervezet fegyveres választási bojkottja miatt rendelték el. Limát és a közeli Callao kikötőt katonaság vette ellenőrzése alá. Az említett térségben nyolcmillióan élnek. Katonai szóvivők közlése szerint ötezer katonát és húszezer rendőrt mozgósítottak az akcióra. A rendfenntartó erőkre többek között az a feladat hárul, hogy szavatolják a választások zavartalanságát és elejét vegyék annak, hogy a terroristák elriasszák a népet a szavazástól. Lima fölött helikopterek keringenek, az utcákon pedig géppisztolyos járőrök cirkálnak. Az üzleteket és a szállodákat is katonák őrzik. Valamennyi - összesen 3487 - képviselőjelöltre nyolc rendőr testőr vigyáz. Tojáshímek Népszokásaink közül egyik legismertebb - mely napjainkig megmaradt - a húsvéti tojás ajándékozása. Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi a tojás. A díszített tojás Európa keleti felén terjedt el. Hazánk nagy részén ismert. A legegyszerűbb az egyszínű pirosra, kékre festés. Ebből alakult ki néhány vidéken a karcolással cifrázott hímes tojás. Ehhez nem kellett különleges szerszám. A tojáshím elkészítésének legjobb értői az „íróasszonyok” voltak, akik ugyanolyan biztonsággal rajzoltak, mint ahogy szőttek, hímeztek. Leányok és férfiak, csak nagy ritkán foglalkoztak ilyesmivel. Megyénk egyik legismertebb néprajzi tájegységén, a Sárközben - Decsen - készültek a húsvéti hangulatot idéző felvételek. dkj Fotó: kpm Bárándi Mihályné otthonában fest tojást Csendélet künn... ... és benn