Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-09 / 06. szám

2 NÉPÚJSÁG 1990. április 9. Tolnai körkép a választásokról (Folytatás az 1. oldalról.) Dunaföldvár/2-es számú szavazó­kör. Itt Jákli Mihály a szavazatszám­láló bizottság elnöke. - Negyed tize­negyig 77-en jöttek el a szavazásra jogosult 392 főből. De ez egy jó sza­vazókör, itt az első fordulóban is 70 százalék fölött volt az arány. Az idő­sebbek inkább ebéd után jönnek majd - mondja az elnök. * Özvegy László Gyuláné 68 éves nyugdíjas:- Adja a Jó isten, hogy a nagy ígé­reteket megvalósítsák, hogy egy ki­csikét jobb legyen mindenkinek és a nyugalom is visszatérjen. Énnekem már mindegy, én nem sokat remélek az élettől... De van 12 unokám. Nekik legyen jobb, szebb életük! * Szekszárdon arról érdeklődtünk a rendőrségtől, hogy az előzetes letar­tóztatásban levők hogyan szavaz­hatnak. Dr. Soczó László városi rendőrkapitány elmondta, hogy je­lenleg három fő van vizsgálati fog­ságban, számukra a lehetőséget ter­mészetesen biztosították - volna. Ők Sorbanállás a dunaföldvári 2-es számú szavazókörben Özvegy László Gyuláné: „Melyiket vá­lasszam?” hárman ugyanis írásban nyilatkoztak arról, hogy nem kívánnak élni ezen állampolgári jogukkal. Lapunkat az is érdekelte, hogy miért döntöttek így, ám nem mutattak hajlandóságot arra sem, hogy nyilatkozzanak erről. * Sokan vannak a vásárban, a temp­lomban vagy éppen otthon főznek - tudtuk meg Bogyiszlón, amikor fel­kerestük az egyes számú választó­helyiséget. - Eddig, azaz háromne­gyed tizenegyig úgy száznegyvenen szavaztak - hallottuk a bizottság tag­jaitól, s ez az arány a közepes ered­ményhez sorolható. Éppen itt tartot­tunk, amikor egy fejkendős, sok­szoknyás néni mutatta be személyi igazolványát, s kapta kézhez a sza­vazólapot.- Elárulná, hogy kit választott? - ál­lítottuk meg a nénit az ajtó előtt.- El én. A haspártot. Az a legjobb - nevetett a néni, aki megmondta a ne­vét is. - Pajtás Istvánnénak hívnak. * Bátaszéken hagyománynak szá­mit, hogy a Baromfifeldolgozó Válla­latnál szavazófülkéket, urnákat he­lyeznek el így választások idején. Az első fordulóban - márciusban - még a tanács gondoskodott arról, hogy a választásokban aktívan részt vevő bizottságok tagjai virslit, üdítőt kapja­nak egész napos munkájuk során. A második fordulóban - április 8-án - már csak üdítőre tellett. A Baromfifel­dolgozó Vállalat vezetői úgy döntöt­tek, hogy reggelire rántott tojással, ebédre sült csirkével kínálják a tele­pükön lévő bizottság hét tagját. Ebben a választókörzetben sok idős ember él. Csöndben, békésen járulnak az urnákhoz. Nagyon sokan voltak, akik közvetlen a virágvasár­napi mise előtt vagy után adták le voksaikat. Ez volt a legmozgalma­sabb időpont. Bátaszéken 5392, a - ma még - hozzá tartozó településeken: Pörbö- lyön 496, Alsónyéken 653, Várdom­bon 840 választópolgár él. A márciu­si választáskor 66,3 százalékuk sza­vazott, a mostani arány nem éri el az ötven százalékot. ií Lapzártakor értesültünk róla, hogy a 4. számú, Dombóvár székhe­lyű kerületben Horváth Lajos, az Szekszárdon, a felsővárosi, huszonnyol- cas számú szavazóhelyiségben délután fél egyre már bőven összejött a szüksé­ges mennyiségű szavazólap, tehát ad­dig a választók több mint huszonöt szá­zaléka járult az urnák elé. MDF jelöltje 38,84 százalékkal lett országgyűlési képviselő. A választásról tudósított, illet­ve a fotókat készítette: Árki Atti­la, Decsi Kiss János, Gottvald Károly, Szeri Árpád és Ritzel Zoltán. A szavazóurnánál Pajtás Istvánná A mözsi cigánysoron A mözsi cigányok - legalábbis jelentős részük - semmit sem bízott a véletlenre. A helyi cigányszövetség, s annak elnöke, Boros Mihály szervezésében jórészt egy­szerre mentek szavazni. S hogy kire adták a voksukat? Az sem titok, hiszen nyíltan kijelentették: a Magyar Demokrata Fórumra.- Ennek a pártnak van számunkra is megfelelő programja - indokolja a döntést Boros Mihály.- Ilyen emberekre van szükség, mint a Mihály is - int az elnök felé a helyszínen tar­tózkodó dr. Gémes Balázs, a Wosinsky Mór Múzeum munkatársa, akinek a cigány­ság iránti elkötelezettsége közismert. - Sok párt próbálta „csőbe húzni" ezeket az embereket, de az értelmesebbje elmagyarázta a többieknek: mit kaptak ők a negy­venötös földosztáskor? Semmit. Ezért csatlakoztak az MDF-hez, bíznak annak ci­gányprogramjában. Ott-tartózkodásunkkor a szavazásra jogosult mintegy kétszáz mözsi cigány közül már közel százan járultak az urnák elé. - Az ötvenszázalékos arány biztos meglesz, vagy még több is - jósolták a körénk sereglő emberek. Akik persze az alkalmat meg­ragadva rögvest sorolták is panaszaikat. - Szeretünk és akarunk is dolgozni, csak adjanak nekünk munkát. Meg támogatást. Hogy ne kelljen egy olyan embernek, aki egész életét ledolgozta, egy putriban lakni.- A cigányság az elmúlt negyven évben csak várt, hiába - mondja Boros Mihály. - Az elkövetkező években már nem akarunk várni. Eszmecsere a szavazás után. Boros Mihály fehér kalapban. Indulás a szavazóhelyiség felé Egy idős... ...és egy ifjú szavazó Mock a hármas csúcsról Aloios Mock osztrák alkancellár, külügyminiszter roppant jelentősnek tartja a ma kezdődő magyar-csehszlo- vák-lengyel csúcstalálkozót. Jelentősé­gét egyebek között abban látja, hogy - amint ezt az osztrák APA hírügynökség munkatársának kifejtette vasárnap - a hármas csúcs lehetőséget nyújt a ma- gyar-osztrák-olasz-jugoszláv együtt­működés kibővítésére. (Mock, valamint olasz és jugoszláv kollégája megfigyelő­ként részt vesz a pozsonyi magyar- csehszlovák-lengyel csúcstalálkozón.) Az osztrák diplomácia vezetője hang­súlyozta, hogy Ausztria számára egyként fontos az egyenjogú tagság az Európai Közösségekben és a szoros együttmű­ködés a Duna menti szomszéd orszá­gokkal. - Egymást kiegészítő külpolitikai törekvésekről van szó - mondta. Az osztrák külügyminiszter támogatá­sáról biztosította a Humán Tudományok (bécsi) Intézetének azt a tervét, hogy megalapítja a „Dunai Tanulmányok Egyetemét”. (Egy amerikai alapítvány is támogatást ígért az intézmény létrehozá­sához.) Mock szerint a magyar-oszt- rák-csehszlovák határháromszögben lenne célszerű létrehozni ezt az egyete­met. Pápai felhívás a fiatalokhoz II. János Pál pápa felhívta vasárnap a vatikáni Szent Péter bazilika előtt pontifi­káit virágvasárnapi szentmisén a világ fiataljait, hogy minél nagyobb számban gyűljenek egybe 1991 augusztusában a délnyugat-lengyelországi Czestochowá- ban, az ottani zarándokhelyen, a hatodik egyházi világifjúsági nap megünneplésé­re. A Szentatya közölte, hogy maga is jelen lesz az ünnepségen. Ezzel hivatalo­san megerősítette, hogy jövőre újra ellá­togat szülőhazájába, Lengyelországba. A mostani vatikáni virágvasárnapi szentmise és körmenet a nagyhét egyhá­zi ünnepségsorozatának nyitánya volt. Az idén erre a vasárnapra tűzték (<i egy­ben az egyházi Ifjúsági Világnapot is. Mintegy húszezer, különböző nemzetisé­gű fiatal vett részt a Szent Péter bazilika előtt lezajlott szentmisén. (A római katoli­kus egyház 1986 óta rendezi meg a ma­ga világifjúsági napját. A Szentatya jövőre negyedszer látogat Lengyelországba azóta, hogy 1978-ban a római katolikus egyház feje lett. Czes­tochowa, ahová a világ ifjúságát találko­zóra hívja, nevezetes zarándokhely. Ott őrzik a „Fekete Madonna,, ikont. Ezt a ké­pet a lengyel nép a nemzeti összetarto­zás érzésének tárgyiasult kifejeződése­ként értékelte az ország több évbszáza- dos feldaraboltsága idején. A szentkép­nek századokon át számos hívő csoda­tevő erőt tulajdonított és talán még ma is tulajdonít. Széchenyi-szobrot avattak Becsben Gróf Széchenyi István halálának 130. évfordulóján, vasárnap, Bécs Döbling városnegyedében felavatták a nagy ma­gyar reformpolitikus mellszobrát. A szo­bor és különleges kőtalapzata az egyko­ri Görgen idegszanatórium előtti téren kapott helyet. Ez az intézet szolgált Szé­chenyinek menedékül az osztrák ön­kényuralom elöl élete utolsó, csaknem ti­zenkét éves időszakában, amikor még több jelentős politikai tanulmányt is alko­tott. A vasárnap délután rendezett szobor avatásra Magyarországról Bécsbe érke­zett a Kör több mint kétszáz tagja. Az ün­nepségen ott voltak továbbá az ausztriai magyarság, a bécsi magyar intézmé­nyek, az Osztrák-Magyar Egyesület kép­viselői és az osztrák főváros több hivata­los személyisége. Környei Attila, a Szé­chenyi Kör titkára mondott megnyitót. El­hangzott a magyar himnusz, majd Gross- mann Ferenc, a magyar nagykövetség tanácsosa, a Collegium Hungaricum igazgatója emlékezett meg a Bécsben született és ott elhunyt „Legnagyobb ma­gyar” életéről, döblingi éveiről és tartal­mas, mindmáig iránymutató munkássá­gáról. Az avatóbeszéd után Nagy János bé­csi magyar nagykövet felolvasta a Szé- chenyi-emlékmű alapítóokmányának szövegét, és jelképesen átadta az alko­tást Fritz Hoffmann-nak, a bécsi tartomá­nyi parlament elnökének és személyé­ben az osztrák főváros lakosságának: A szoboravatás a Szózat eléneklésével zá­rult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom