Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
2 rtÉPÜJSÁG 1990. március 30. Recsk - német földön Ut a „zöldülő’’ Európa felé (Folytatás az 1. oldalról.) A sztálinizmus áldozatainak Kölnben bejegyzett egyesülete olyan adatokattett közzé, amelyek szerint 1945 és 1950 között 11 NKVD-tábor működött német földön. E táborokba összesen mintegy 200000 embert internáltak. Az intézkedés alapját a Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945/38. számú határozata képezte. Ez törvényesítette olyan személyek internálását, akik a mindenkori megszálló hatalom - Nyugaton az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Keleten a Szovjetunió - szempontjából „kockázati tényezőt” jelentettek, illetve, akik akadályozni próbálták Németország demokratikus szellemű újjáépítését. Internálótáborok tehát a nyugati megszállási övezetben is voltak. Ám a sztálini terror féktelensége, az embertelen bánásmód csöppet sem lényegtelen különbséget mutat Kelet- és Nyugat-Németország között. Míg az amerikai, brit és francia táborok lakóit a bezártságon kívül különösebb hátrány nem érte, addig az NKVD táboraiban az internáltaknak csaknem a fele - 90 ezer ember - elpusztult. A Fünfeichenben a tábor múltjának alaposan utánajáró történész, Dieter Krüger sokat mondóan állapította meg: a sztálini táborok terrorja semmivel sem maradt el a fasiszta koncentrációs táborokétól. „Gyakorlati szempontból” az NKVD egyszerűen átvette és internálótáborként „hasznosította” a nácik rettegett megsemmisítő táborait - például a Buchenwald és a Sachsenhausen közelében levő táborokat. Az internáltak között akadtak rovott múltú, náci érzelmű személyek, de mellettük szép számmal kerültek be a táborokba szociáldemokrata és kommunista meggyőződésűek is. Nagyobb részük azonban - állítja például a liberális Der Morgen című újság - polgári elem volt, elsősorban a CDU és az LDP tagjai és szimpatizánsai közül. Az NKVD seprűje nagy ívben söpört. Akkoriban a legkisebb gyanú is elegendő ok volt az internálásra - megtette ezt egy meggondolatlanul kiejtett szó, egy betiltott könyv vagy jelvény birtoklása. Egy antifasiszta ellenállót, aki pár hónappal korábban élve érte meg a fel- szabadulást a neuengammei koncentrációs táborban, azért internálták Fünfeic- henbe, mert tiltakozni mert házának rekvi- rálása ellen. Soha többé nem tért haza... Hozzá hasonlóan tízezrek pusztultak el az NKVD táboraiban. A halálozási okok igen változatosak: egyesek az embertelen életés munkakörülményeket nem bírták elviselni, mások legyengült szervezetével a borzasztó higiéniai állapotok következtében föllépő betegségek végeztek. „Az emberek hullottak, mint a legyek” - mondta a rostocki Ostsee-Zeitungnak nyilatkozva Horst Köbbert, az ismert énekes, aki 1946 és 1948 között maga is táborlakó volt Fünfeichenben. Számára az internálótábor egyáltalán nem a fasizmussal való leszámolást jelenti, hanem a legtisztább sztálini terrort. Számtalan táborlakót pedig egyszzerűen kivégeztek. „Láttuk, amint libasorban kihajtották őket az őrök a táborból. Az erdő szélén föl kellett sorakozniuk, azután már csak a géppisztoly-sorozatokat hallottuk” - mesélte az NDK televíziójában egy idős asszony. Az utolsó tábort 1950 márciusában számolták fel - öt hónappal azután, hogy NDK lett a szovjet megszállási övezetből. Az életben maradt foglyok egy része - szigorúan rájuk parancsolt hallgatási kötelezettség mellett - hazatérhetett, sokakra azonban újabb megpróbáltatás várt. Egy részüket az NKVD átadta a német hatóságoknak, amelyek bíróság elé állították és indokolatlanul súlyos börtönbüntetéssel sújtották őket. Ismét másokat a Szovjetunióba induló szerelvényekbe vagonírozták be - ők soha nem tértek vissza hazájukba. A belpolitikai változások nyomán átrendeződött erőviszonyok jól nyomon követhetők az internálótáborok kapcsán megnyilvánuló sajtóhangokban. Míg a polgári pártok (LDP, CDU) lapjai a Gulag-rendszer importjával vádolják a - néhai - pártállamot és állampártot, nyíltan kimondva, hogy Sztálin a potsdami egyezmény szellemét megsértve „táborokon alapuló diktatúrát hozott létre Németország keleti felében” - addig a baloldali újságok (Neues Deutschland, Berliner Zeitung, Die Tageszeitung) nem győzik hangsúlyozni: az áldozatok között szép számmal akadnak kommunista és szociáldemokrata személyek. Egyúttal tiltakoznak az ellen, hogy bárki is egy kalap alá vegye a nácik megsemmisítő gépezetét az NKVD-táborokkal, s ártatlannak próbálja feltüntetni az oda jogosan internált SS-tagokat, náci tisztviselőket és Ges- tapo-besúgókat. „Ha szó nélkül hagyuk ezeket a próbálkozásokat, akkor hamarosan megérhetjük, hogy az NDK-ban is hangoztatják majd egyesek: Auschwitz nem is létezett” - írta csütörtökön a Tageszeitung. Dorogman László (Berlin) (Folytatás az 1. oldalról.) Nyilvánvaló, ha például az NSZK - vagy 1992-ben már Németország - szigorúbb környezetvédelmi követelményeket támaszt, a többiek könnyen vádolhatják azzal, hogy többé vagy kevésbé álcázott módon korlátozza a közösségen belüli kereskedelmet. Ellenkező esetben, ha mondjuk Portugália gyengébb környezetvédelmi követelményeket támaszt saját iparával szemben, akkor azt vethetik a szemére, hogy kedvező versenyhelyzetbe hozza saját termékeit az egységes piacon. Általában is, vajon a rendszerint kevésbé fejlett országok alacsonyabb normái csökkenteni fogják konkurenciahátrányukat? Amikor például Dánia 1981 -ben bevezette, hogy a sört és az üdítőitalokat csal visszaváltható és kötelező betétdíjért árult üvegekben lehet forgalomba hozni az országban, a külföldi sörgyártók morgolódni kezdtek, mondván, hogy ez felemészti a viszonylag kis piacon elérhető profitjukat. A közösség nemzetközi bíróság elé vitte az ügyet mondván, hogy Koppenhága ezzel a lépésével aránytalanul magas környezetvédelmi mércét állított az oda exportálók útjába. A bíróság azonban elutasította a keresetet s ezzel tulajdonképpen a környezetvédelemnek adott elsőbbséget a kereskedelem bizonyos nem vám jellegű korlátozását is eltűrve. A környezetvédelmi előírások szigorát a Zöldek befolyását tekintve a közös piaci országok három rétege különböztethető meg: az első szinten az NSZK, Hol(Folytatás az 1. oldalról.) Bohuslav 1966-ban hagyta el szülővárosát, Brnót, úgymond, politikai okok miatt, és az Egyesült Államokban telepedett le. Jelenleg Miami Beachben él, sikeresen asz- szimilálódott az amerikai társadalomba, amit bizonyít az is, hogy az előkelő Racquet tenisz klub tagja. A szobor iránt nem a pénzszerzés, hanem a jóakarat keltette fel érdeklődését, és persze a dolog pikantériája. Aszobor árából - Sztálin segedelmével - ugyanis Zábreh városának kórháza gyarapodhatna olcsó, használt orvosi felszerelésekkel, műszerekkel. Bohuslav hatalmas politikai értéknek tartja - legalábbis mondja - a szobrot, amely szerinte remelandia és Dánia áll, ahol magasak a a követelmények, a harmadikon Görögország, Spanyolország, Portugália és Írország és bizonyos tekintetben Olaszország, és valahol közöttük helyezkedik el Nagy-Britannia, Franciaország és Belgium. A nyugatnémetek és a hollandok például azon az állásponton vannak, hogy az ipari hulladéknak az elhelyezéséről és ártalmatlanításáról ott kell gondoskodni, ahol keletkezik, akár úgy, hogy maga az ipar környezetvédelmi beruházásokkal csökkenti keletkezésének mértékét, akár úgy, hogy állami pénzekből épült telepeken tárolják'és semmisítsék meg. Ezek az országok azt vallják, hogy hulladék sem árunak sem szolgáltatásnak nem tekinthető, következésképpen a határok lebontása nem is vonatkozhat rá. Nyilvánvaló, hogy nehezen elfogadtat- hatóak ugyanolyan levegőszennyezési normák a népes és túliparosodott Ruhr- vidéken, mint például Közép-Spanyolor- szágban vagy Írország nyugati felén. Túlságosan egyszerű megoldás lenne, ha a közösség arra a végkövetkeztetésre jutna, hogy amennyiben valamely ország a szomszédoknál szigorúbb környezet- védelmi előírásokat vezet be és ezzel tisztább levegőt és vizeket biztosít magának, akkor ennek árát az alacsonyabb versenyképességgel is fizesse meg. Ezzel viszont éppen azok az országok értenek a legkevésbé egyet, amelyek a legtöbbet tesznek a környezetvédelemért. Ugyanakkor a viszonylag kevésbé fejlett országoknak, mint Görögország, vagy kül szimbolizálja az utóbbi csaknem négy évtized csehszlovákiai történelmét. A szobrot 1952-ben emelték Sztálin tiszteletére, 1968-ban azonban a prágai tavasz leparancsolta talapzatáról, s egy raktárba „szabadságolta”. Négy évvel később, az internacionalista támogatással hatalomra segítettek visszaállították a bajszos grúzt piedesztáljára. A tavaly novemberi események után Zábreh lakosai megint csak úgy érezték: jól meglennének Sztálin nélkül is, de most már némi pragmatizmussal - és hogy biztosabban megszabaduljanak öt tonnájától - eladásra kínálták. Jött Bohuslav, fényképeket csináltatott a szoborról, a bajuszával Portugália, nagyobb beruházásokat kellene eszközölniük, hogy ugyanolyan tiszta legyen a levegőjük, a vizük, mint például Hollandiában, és saját erejükből ezt nem engedhetik meg maguknak. Vajon a nyugatnémet adófizetők pénzéből ki lehet-e egészíteni a görög erőművek és kohók korszerűsítésének költségeit? Ma még aligha, de a jövő útja nem lehet más. Mert, ahogy a környezetszennyeződés hatása nem áll meg az államhatároknál, éppúgy a védekezés sem szűkíthető le egy-egy országra. Ugyanúgy ahogy egy cégnek önmagában túlságosan megnövelik a költségeit a leve- gő-és a víztisztító létesítmények, vagy a hulladéktárolók és ezeket is igyekeznek többen együtt felépíteni, a jövő útja csak az lehet, ha az országokra is átterjed az összefogás. A környezetvédelmi problémák közös kezelésére annál is nagyobb szükség van, mivel 1992 után számítások szerint 35-50 százalékkal nő majd az országok közötti közúti teherfuvarozás, a vámoktól megszabadított autóárak nyomán még több lesz a személygépkocsi, fellendül a turizmus és egyes országokban, ahol most az energiára nagyobb adók rakodnak a kiegyelítődés következtében nőhet a felhasználás. Ez mind növelheti a környezet veszélyeztetettségét. Ha az 1992-es határidőre a brüsszeli bizottságban sikerül nemcsak a homogén piac, hanem a homogén környezet- védelem mechanizmusát is kialakítani, az alighanem mintaként szolgálhat más régiók számára is. még a hót is délcegen megtartó Sztálinról, s ezekkel házalni kezdett az Egyesült Államokban. Bohuslav még nem tudja pontosan, mihez kezd a szoborral: múzeumokba szeretné kiállíttatni, ám bevallja, hogy egyelőre nem nagyon kapkodnak érte. A csehszlovák emigráns azt is tervezi, hogy Amerikába viszi a Sztálin-szobor alkotóját mesélne kicsit a művészet és a politika megbonthatatlan szocialista barátságáról, ami a legtöbb amerikai művész számára valószínűleg új szemszögből láttatná a világot Bohuslav azonban bevallja, hogy a lelke legmélyén mi mozgattatja vele Sztálin szobrát: - Forogna a sírjában, ha tudná, hogy csehszlovák polgárokon segíthet. Sztálin kővé dermedne? Sütő András betegágyánál (Folytatás az 1. oldalról.) Volt idő, nem is olyan régen, amikor ennek az ágynak a helye napról-napra változott. Először a marosvásárhelyi klinikán állt, miután az „ismeretlen” bunkósbotot irányító gyűlölet meggyalázta és majdnem elpusztította a mai magyar irodalom egyik jelesét majd hamarosan a bukaresti Katonai Kórház műtőjében és kórtermében kapott helyet. Végül a budapesti Honvéd Kórházba került dr. Farkas József orvos vezérőrnagy felügyelete alá. És közben az események úgy peregtek, alig bírtuk őket utolérni. Ám megálltak a jól őrzött kórházi különszoba kettős ajtajánál, amely előtt fehér köpenyes őr posztot ráadásul az épület körül is szabályos őrség. Az írónak most gyógyulnia kell, s azért, hogy gyógyulhasson, felejtenie. Sütő András azonban nem tud felejteni. Tiszta szerencse, hogy nem szabad huzamos ideig ágyban feküdnie - a tüdőgyulladás veszélye miatt -, s ezért a pár négyzetméteren le s fel járkálva, karosszékében, ágya szélén elüldögélve, felesége, olykor lánya és fia társaságában az élet, a mindennapok legelemibb funkcióiban igyekszik föllelni a visszatérés esélyeit. Az emlékezés visszahozza szellemi frissességét, de fölviszi például a lázát, veszélyezteti lelki egyensúlyát. Gyógykezelés az NSZK-ban? Ülök vele szemközt egy, széken, ő a fotelból méreget, felesége révén kávéval kínáltat Én sem faggatnám kényes kérdésekről, ő is feszeng, mert tudja, mit nem szabad kérdeznie. Mégsem állhatja meg:- Mi újság odahaza? Kissé elszontyolodik, amikor megtudja, hogy szinte egyszerre érkeztünk Budapestre, azzal a különbséggel, hogy én a magam jószántából jöttem, őt pedig hozták.- Azért jó, hogy jöttél - mondja tovább -, mert legalább ti is megtudtok valamit odaát a mi öt órán át tartó ostromállapotunkról. Nagyon fontos, hogy odahaza megtudjátok: én nem futottam el! De lehetséges, hogy nyugatnémet orvosi beavatkozásra is szükség lesz...- Ha ragaszkodsz hozzá, foglald össze röviden... Míg mesél, igyekszem nem nézni összevert, kíntól és gyötrődéstől olykor eltorzuló arcát, a tekintet viszont akaratlanul is odatéved, lopva végzi az elvadult erőszak leltárát Meg sem kísérelték fékezni a tömeget- Hétfőn volt, március 19-én, amikor a marosvásárhelyi RMDSZ székházában rekedtünk s a padlásra menekültünk. Ott elbariká- doztuk magunkat, hátha megmenekülünk. Két magas rangú tiszt Judea ezredes (Maros megye azóta leváltott potentátja, Cs. G.) és Scrieciu tábornok határozott fölszólítására ráálltunk arra, hogy katonai teherautóval biztonságban elszállítsanak. Amennyiben ezt nem tennénk meg, mondották, ők nem felelnek azért hogy talán perceken belül a tömeg ránkgyújtja a padlásfeljárót. Tehettünk-e egyebet? Szót fogadtunk. Viszont ahogy mi kiléptünk, a tisztek eltűntek a szemünk elől. Azt viszont láttam, hogy a védelmünkre kiszemelt katonák még csak meg sem kísérelték akadályozni azt a tömeget, mely emberi mivoltából kivetkőzve, őrjöngve, késekkel és botokkal fölszerelten ránk vetette magát a teherautón, amelynek szerinterrfmár előre fel volt hasítva két oldalt a ponyvaboritása, hogy könnyebben lehessen hozzánk férkőzni. Az ott elkezdődött tettlegességről már nincsenek egész pontos emlékeim, mert az első hatalmas ütés után, amely a szememet érte, már szinte érzéketlenné vált a testem a rúgások, egyéb ütések alatt... Azt hiszem, a barátaim fölém borultak, védelmeztek, s így ők is megkapták a maguk adagját... Érdekes lenne fölkutatni, mi lett abból a listából, amit akkor állítottunk össze, amikor a padlástéren ránk szállt az est sötétje, hadd maradjon nyoma, kik és hányán voltunk ott. Ha netán bent égnénk, legyen nyoma a mi ottlétünknek. Azt már nem tudom, hogyan képzelte, hová rejti el a listát, hogy ne égjen el velünk együtt, bizonyára kidobta volna valamerre, az ablakon mondjuk, de hát ha akkor ez volt az elgondolás... Különben Judea ezredes, aki személyesen, szinte könyörögve mondta nekem, jöjjön Sütő úr, menjünk ki innen, mert én vigyázok magára, és rászólt az ordibáló félrészeg vagy egészen részeg, avagy egyáltalán nem részeg, csak a gyűlölettől dühöngő ho- dákiakra és a többiekre, hogy „dragii mei”, „baietii mei”, tehát „kedveskéim, fiacskáim”... Na, hát az ő fiacskái, miközben vonultunk végig a termeken, a két sornyi rendőr között, hol a rendőrök között alul rúgtak bennünket sipcsonton, hol pedig a rendőrök feje fölött öklöztek belénk. Az én zsebemben közben volt egy olyan szöveg, amit aznap délután akartam fölolvastatni a helyi rádióban, felszólítani a marosvásárhelyi lakosságot, főleg a munkásságot, hogy ne vegye föl ezt a kesztyűt, hagyja kifulladni az ötezer fős tömeg őrjöngő támadását, mert embervér, emberhalál árán védhetjük csak meg az igazunkat. Azt is elmondtam volna, hogy ez a tömeg, amely így tüntet, nem lehet azonos Marosvásárhely román lakosságával, csak egy kis, fanatizált, leitatott vagy tényleg gyűlölködő részét képezi, és hagyjuk, hogy lecsillapodjanak... Jóformán be se fejezhettem szavaimat, mert ezt a beszédemet azért elmondtam a mintegy 200 főnyi magyar szervező előtt, hogy a székház elől vigyék szét az üzenetet a gyárakba, de akkor már ránk rohantak a tüntetők... Ott, a székházban vetettem aztán papírra a gondolatokat, de nem volt mikor elmondanom. Amint lehet, hazamegyek Sütő Éva, a feleség eközben szemrehányóan néz rám: férje be- lehevült a történetbe, láthatóan megint újraéli az eseményeket. Csöndesen az orrom alá dörgöli, hogy erről nem volt szó; igaza van, elnézését kérem.- Ezt azért jó, ha tudják az otthoniak - szabadkozik, némileg kifulladva Sütő András.- Igen, de most próbálj meg egy kicsit pihenni...- De azt fontos azért elmondani, hogy én nem elmenekültem Marosvásárhelyről, hanem ez volt az egyetlen választási lehetőség. Lényegében én akkor már nem rendelkeztem magammal... Valaki képes rá, s még elterjesztheti, s ráadásul a hímek bedőlhet egy-két magyar ember is, miszerint amíg ők otthon szenvednek, addig lám, egyesek külföldön várják a dolgok alakulását. Természetesen, ahogy az egészségi állapotom engedi, azonnal hazamegyek s ott folytatjuk, ahol abbahagytuk..- Kész, egyelőre befejeztük addig is gyógyulást Sütő András! A te épülésed megkönnyíti a mi talpra állásunkat is... Úgy hagyom ott betegágyát hogy kétségeim vannak: nem okoz- tam-e váratlan szövődményeket interjúmmal az író állapotában? És enyhén szégyellem azt, hogy bár barátként léptem be hozzá, végül mégis újságírónak kellett lennem... (MTl-Press) CSEKE GÁBOR Az indokolatlan félelmek ellen Tévésorozat a sugárzásokról Tizenkét rész vasárnap délelőttönként (Folytatás az 1. oldalról.) részt e hét vasárnapján láthatják a nézők. A sajtótájékoztatón részt vettek a sorozat alkotói, köztük Kelemen Endre felelős szerkesztő, Füzesi Éva rendező és Rósa Géza szakértő, a paksi atomerőmű tájékoztatási osztályának vezetője. A vetítés előtti tájékoztatóban elmondták, hogy a paksi atomerőmű kezdeményezésére készül ez a sorozat, azzal a céllal, hogy közérthető, egyszerű magyarázatot adjon lehetőség szerint a nézők minél szélesebb rétegeinek a különböző sugárzásokról. Az ismerethiány, a félretájékoztatás miatt ugyanis hamis szóbeszédek, indokolatlan félelmek élnek a lakosság körében ezzel kapcsolatban. Sokan félnek például az atomerőművektől, míg más sugárveszélyes helyeken gyakran nem ügyelnek kellőképpen a sugárvédelemre. A tévésorozat persze nem kizárólag az atomenergetikával kapcsolatos sugárzásokkal foglalkozik, hanem általában a sugárzásokkal, megfelelő, logikus tematikai felépítésben. így például szó lesz a fény- és hősugárzásokról, vagy a rádiósugárzásokról, amelyek testünkön is szüntelenül áthatolnak, anélkül, hogy ezt éreznénk és bármilyen egyéb hatása lenne. A témakörbe tartozik természetesen a röntgensugárzás is, amely az orvosi diagnosztika szempontjából rendkívül hasznos, de már a nagy energiájú, ionizáló sugárzások közé tartozik, ezért veszélyeket is rejt magában. A sorozat későbbi epizódjaiban szó esik majd ezeken kívül az energiatermelő atomreaktorokkal kapcsolatos sugárzásokról, hiteles információkat korrekt tájékoztatást kapnak a nézők a csernobili balesetről és annak következményeiről, a radioaktív hulladék elhelyezésének problémáiról, az energiatermelés távlatairól, a sugárzások mérési lehetőségeiről, az egészségügyi hatásokról. Az egyes epizódokban neves hazai és külföldi tudósok mondják majd el véleményüket e kérdésekről. A sorozat alkotói és a megjelent újságírók egyetértettek abban, hogy e témában az oktatás messze lemaradt a valóságtól, az iskolákban nem kapnak erről megfelelő tájékoztatást a diákok. Éppen ezért már régen időszerű lett volna egy ilyen film elkészítése, a korrekt ismeretterjesztést viszont sohasem késő elkezdeni. A televízió oktató funkciója erősen háttérbe szorult az elmúlt években, a jövőben azonban feltétlenül erősíteni kell ezt a szerepéi „A sugárzásokról” című tévésorozat sugárzása is ezt célozza. Érdemes lesz figyelemmel kísérni, különösen itt Tolna megyében, az atomerőmű közelében. - áa Közéleti hír Tisztelt Választópolgárok! Köszönjük a Magyar Demokrata Fórumra leadott szavazataikat, mellyel hozzájárultak megyei és országos győzelmünkhöz! Kérjük ismét jöjjenek el április 8-án vasárnap és támogassák a Magyar Demokrata Fórum képviselőjelöltjeit! A Magyar Demokrata Fórum győzelme nem egyéni vagy pártérdek, hanem a nemzeti kibontakozás egyik feltétele. Mi nem mások ellen, a nemzetért vagyunk! Dr. Ternák Gábor 1. sz. vk., Figler János 2. sz. vk., Ohnmacht György 3. sz. vk., Horváth Lajos 4. sz. vk., Dr. Dávid Ibolya 5. sz. vk. a Magyar Demokrata Fórum képviselőjelöltjei.
