Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
1990. január 27. TOLNATÁJ - 5 Közeledünk a faluhoz, amelybe igyekszünk. Arról beszélgettünk pár napja, hogy a január 1-től önálló, elöregedett község számlálhatatlan gondja-bajáról nagy monografikus igényű, szociálpolitikai szakembert is magával sodró „mély riportot” írunk. Aztán az időszűke, ez a szándékgyilkolásban véreskezű, legkegyetlenebb diktátor falhoz állított bennünket. Megadtuk magunkat, beugrottunk a kocsiba és nekirobogtunk a felszínnek. Mint annyiszor. Nem gondoltuk, hogy ennek a falunak a felszíne is mély. * Itt minden szimbólum. Még az arrafelé mutató útjelző tábla is. Olyan szegény ez a falu, hogy abból is csak olyan jutott neki, amiről lekopott a festék, s kitűnik a leFölmagasodva pergett réteg alól. hogy fénykorában Ka- kasd fele mutatta az utat. Arra szokták mondani, ha valamiben hiányt szenvednek s azt kevésbé jóval, kisebb értékkel pótolják, hogy ha nincs ló, jó a szamár is. Hát ilyen szimbolikus értékű szamarat - igazit - nem is egyet láttunk, kordét, kocsit húzót. Lovat, azt nem. Fölfutottunk a Daciával a dombtetőre panorámikus faluképet fényképezni. De Gyulaj, ez a függetlenségében költség- vetésileg milliós hiánnyal induló falu, mintha csak szégyenné a szegénységet, párafátyolba burkolózott, nem fedte föl arcát. * Cser Ildikó írta meg riportjában Gyulaj függetlenségi törekvését. Mi már a kész tényre érkeztünk ide. Szekszárd felől egyenesen Gyulajba igyekezve tökéletes végcélnak tűnt ez a falu, hiszen eddig vezet a járható út, tovább nincs semmi, csak az erdő. Pedig tizenöt kilométer választja el Tamásitól. Közel a város, de elérhetetlen a gyulajiak számára. Illetve csak kerülővel érhető el. Arrafelé haladtunkban, a falu határában vizfúró torony látványa fogadott. Ősz óta dolgoznak - tudtuk meg egy fiatal lánytól, aki idős nagymamáját segítette lekecmeregni a háztól az útig vezető lejtőn. A torony mellett gyökeret eresztett lakókocsi, körülötte senki, csak a szél ló- bálta a száradni kiakasztott pulóvereket. Később tudtuk meg: nem új kutat fúrnak, hanem a régit. Mert hogy még a kút is keveset adott, azt mélyítik vagy harminc méterrel, egy-két héten belül elkészülnek. * Január elsejétől Müller Márton a tanácselnök a független Gyulajban. Társadalmi munkában. Egyébként nyugdíjas, a téesz főkönyvelője volt. Melyek a legsürgősebben megoldásra váró gondok? - szegeztük neki a kérdést.- Itt most minden sürgős. Ezt kell mondanom, habár én magam a szétválást elleneztem, mert attól tartottam, hogy kevés lesz a pénzünk. Nagyon sok a faluban az öreg, a nyugdíjas, elég sok a cigány lakos és kevés az adófizető. Tegnapelőtt voltam fönn a megyei tanácsnál, előzetes tanácskozásokat folytattunk a tervvel kapcsolatban, azzal jöttem vissza, hogy több mint egy millió forint hiányunk mutatkozik, nem tudunk beruházni, fejleszteni. Megismételjük a kérdést, még akkor is, ha ez az anyagi háttér. Hogy mi volna a legsürgősebb. A válasz megrendítő.- Legsürgősebben egy új ravatalozóra volna szükség. Ugyanis a most használt épület nagyon régi. Még akkorról való, amikor minden faluban kint lakott a temetőben épült házban a sírásó... Tömésfal. És nagyon öreg. Drágább fölújitani, mint újat építeni. A temetkezési vállalat már nem hajlandó kijönni hozzánktemet- ni, mert nincsenek meg a munkájuk elvégzéséhez szükséges emberi feltételek. Nem tudnak megmelegedni, kezet mosni, nem tudnak esős időben a csúszós, agyagos emelkedőn autóval kijutni a temetőbe. A lakosság viszont hozzászokott az igényesebb szertartáshoz. Ha meghal valaki, ilyen körülmények között valamelyik cigánynak kell könyörögni, hogy ássa meg a sírt. Hogy valahogy tudjuk megadni a kegyeletet a halottnak. Tavaly a kurdi tanács megrendelt egy hűtőt a ravatalozóba. De nem lett meg. Nyáron a halottat Dombóvárra kell szállítani, onnan vissza, ez plusz költséget jelent a családnak, viszontagságokat. Van egy limlomos tanácsi épület, ha lebontjuk, annak az anyagából építhetnénk meg az új ravatalozót. Igen. Az elöregedett, túlnyomóan idősek lakta településen legelőször temetni kell. * A házak arca is emberi itt, épp úgy tükrözi a szegénységet, a szenvedést, akár az öreg embereké. Homlokzatuk repedésekkel ráncolódik, mint az emberi homlok, mikor a vagyontalan homo sapiens a gondokon töpreng. A falu ütőerei közül kettő: a Rákóczi és a Széchenyi utca kövezésre, aszfaltozásra vár. Pedig a döb- röközi tsz sokat segített eddig is, két éve egy utcát úgy kövezett le Gyulaj, hogy a döbröközi tsz hordta a követ társadalmi munkában. Talán mert jobban bírták, mintagyulaji öregek. Vagy jobban akarták, mint aki egy követ sem hajlandó fölemelni, odébb tenni a jövőért. Az elnök, most, az önálló élet indulásakor azt ígérte: mindenben segítenek. A cigánykollégium ablakában egy asz- szony könyököl: a takarítónő. Ö a seprű, a felmosórongy fegyverzetében harcol a cigánytanulók jobb jövőjéért. * Van persze derű is a borúban: nem csak az, hogy Ükös Gyula és Varga Vendel épp bort fejtenek, egy pillantás erejéig bekukkintunk a hordósort féltve óvó pincébe, vagy hogy Varga Ferenc és ve- je, Kocsi? Sándor csacsikordén viszik épp hazafele a már lefejtett bort, hanem az is, hogy kiderül: a művelődési házat tavaly újították föl, de gyönyörűen helyreállították a 225 éves műemléktemplomot is, amely a 85-ös földrengéskor Legelőször temetni kell megrepedezett, akkor életveszélyesnek nyilvánították. Ma teljes szépségében áll előttünk, az újracsináltatott tetővel, megerősített toronnyal büszkélkedve. Döbröközről hetente kétszer jár át a pap. No meg akkor is jön, ha temetni kell... Csak egy hosszabb lépés ide Pári. A táj ugyanolyan szép. Párit most készülnek bekapcsolni a turistaforgalomba, lüktető, civilizált életet él, ha nem is prosperál kimondottan. Nyugatnémet rendszámú kocsikban látogatnak haza az elszármazottak, ünnepelnek, Tamásihoz tartozik. Gyulajból vannak, akik oda nősültek, oda mentek férjhez, családi kötelékek szövik át a két helységet - de olyan helyzet alakult ki a kettő között földrajzilag, mint a két Németország között. Csakhogy itt nem fal, hanem erdő választja szét őket. Az erdőn át vezet az út, amely létezik, de gyulaji páriák számára járhatatlan. Fölvetett téma, régi téma. Az erdőszéli sorompót viszont most is őrzik. Az őr nem barátságtalan. Bennünket átengedne. De volt olyan gyulaji lakos, akit az erdő túlsó szélét lezáró sorompótól fordítottak Merre a jövő? vissza, hadd tegyen hatalmas kerülőt, ha el akar jutni az ország vérkeringésébe bekapcsolt világhoz. Az örház mellett - szavamra, határátkelőhelyre emlékeztet, amit látok - nemcsak sorompó, hanem láncos kutya is. Igaz, csöppet sem félelmetes, gazdája azért hozta ki ide, a világ végére, mert a szegény kiskutya gombostűt nyelt. Le akarja lövetni... A potenciális áldozat jókedvűen csóválja a farkát, alig várja, hogy magukat átkelésre szánt idegen jövevények megmentsék szörnyű sorsától. Életén kívül szegény csak a láncát veszítheti. * A malmot a tsz nem használja. Harminc asszony dolgozik a döbröközi tsz varróüzemében. Ez az egyetlen munkalehetőség. Persze a téeszen kívül, aminek van sertéstelepe, géptelepe, szarvasmarhatelepe. A régi tehenészet: raktár. De van takarékszövetkezet. Probléma a telefon. Összesen 8-10 készülék van Gyulajon. Ha reggel nyolckor hívnak interurbán egy számot, délután jön be. Működik a mozi, a presszó. Jó a könyvtár. Ennyi jut a fiataloknak, akiknek nagy része cigány. Hogy mi lenne valójában a legsürgősebb? Ugyanaz a válasz. Temetni. Temetni a múltat. Temetni a halmozottan hátrányos helyzetet. Kinyílni a világ fele. Utat keresni. Utat bizony. Ami vezet valahova. Anélkül, hogy aki élni akar, annak világgá kellene mennie innen. Nem a kérdést, a fejtik DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Problémalebontás Temetni - de hogy?
