Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-06 / 289. szám
2 NÉPÚJSÁG 1989. december 7. FIZETÉSI MERLEG Most már valóban igazat mondunk? Egyetlen ember sem volt az országban, aki tudta volna, hogy hányadán is állunk? Tartok attól, hogy a szerkesztő nem lelkesedik túlzottan e jegyzetért, mondván: „Ugyan kérem, lerágott téma”. Személyes mentségül csak annyit, hogy napokig - mit napokig? Vagy másfél-két hétig - hüledez- tem a kormányelnök parlamenti bejelentésén, miszerint külföldi adósságunk nem annyi, amennyit eddig bevallottak, hanem annál - bruttó értékben - vagy 2,5 milliárd dollárral több. No persze - mondhatná bárki -, 2,5 milliárd ide vagy oda, azaz - hogy 18 milliárd- e, illetve 20,5 milliárd-e, már nem oszt és nem szoroz. Ez a különbség, ez a plusz - egy végletesen teljesítőképtelen gazdaság esetén - már mindegy, vagy majdnem mindegy. Csakhogy: e plusz 2,5 milliárd dollárhoz kötődő - és rendre fizetendő - kamatteher már nem mindegy, mert az elvi- selhetőség határán túli terhekkel nyomasztja az egész országot. (És ne feledjük: a legfrissebb statisztikai adatok szerint például az ipari termelés 7 százalékkal csökkent, a kormányzat által remélt szolid növekmény helyett.) Nyomasztó teher A most bevallott plusz 2,5 milliárd tehát szörnyűségesen nyomasztó teher, de emellett aggódó nyugtalanságomnak egyéb okai is vannak. Azt nem firtatnám különösebben, hogy miért volt oly sokáig szigorúan őrzött államtitok a mindannyiunkat érintő államadósság. Végtére is: primitív politikusok évtizedeken keresztül úgy döntöttek, hogy az általuk társadalmi nyugalomnak vélt országbéli állapotok ilyesfajta titkolódzással, elhallgatásokkal - hadd mondjam ki kereken jó szándékú, ám nagyon ártalmas hazudozásokkal - is fenntarthatok, stabilizálhatok. Azt sem firtatnám - kérdőjeles mondataimat nyomatékosan hangsúlyozva -, hogy vajon hova lettek a kiknek és milyen döntései nyomán a kölcsönkért mjlliárdok? Tudom, tudjuk, állítólag föléltük, megettük, elfogasztottuk, életszínvonal-növekedésre és az amúgy is meg nem érdemelt feneketlen jólétünk még jobbá tételére fordítottuk. A másik személyes élmény: ugyancsak voltam bátor megkérdezni az MSZMP gazdasági ügyekben illetékes titkárát, hogy ugyan miért kell nekünk - az osztrák szállodaépítési programba „bevarrva” - egy luxus kivitelű, voltaképpen célszerűen legfeljebb csak ritkán használható Kongresszusi Palota, akkor mindössze annyi volt aciniku- san lakonikus válasz, hogy „most kell az ilyesmit fölépíteni, mert most van ehhez pénz...” Rogyadozó alapon Hát így valahogy... Hirtelen támadt pénzköltési ötletek neveztettek el hosszú távú fejlesztési koncepciókként, s rogyadozó alapokon nyugvó életszínvonal-ideológiákkal próbálták egykor volt politikai vezetőink - a vészhelyzet közeledtével - a lakossági hedonizmusra hárítani mindazt, ami ebben az országban hitelfelvétel és eladósodás-ügyben történt. S valami hihetetlen szakszerűséggel és dilettantizmussal hittek abban - és rendre hirdetve a megalapozatlan hiedelmeiket -, hogy semmi baj, hogy nincs válság, hogy a gazdaság életképes, teljesítőképes, s előttünk a rövid távú kibontakozás esélye és lehetősége. Hiszem, mert hinnem kell, hogy nem az adósságállomány nagyságát illetően hazudtak az ország népének, hanem a kibontakozás, a stabilizáció és a lehetséges gyors fejlődést illetően. Hiszem, mert ugyancsak hinnem kell, hogy valójában nem volt ember ebben az országban, még a legfelsőbb vezető körökben sem, aki naprakészen tudta volna, hogy voltaképpen hogyan is állunk a nettó és a bruttó adósságállománnyal és az utóbbihoz kapcsolódó adósságszolgálattal. Hiszem - mert változatlanul hinnem kell! -, hogy aki csak közelítően is sejtette a valós tényeket, a lehető legjobb szándékkal óvott minden ez ügyben illetékes államigazgatási és politikai vezetőt, mondván, hogy az egyre drámaibb helyzet tisztességesen őszinte bevallásával nem szabad országszerte pánikot kelteni. Ismétlem: az akkoriak jó szándékában jottányit sem kételkednék. Ami viszont nagyon is elkeserítő: ez a - merem remélni, hogy - jó szándék végső soron elképesztő politikai és kormányzati dilettantizmusra vezethető vissza. Miféle apparátusunk volt? Miféle államigazgatási rendszer és miféle államigazgatási apparátus az, amelyben és akiknek hosszú hónapok kellenek ahhoz, hogy legalább hozzávetőlegesen tisztán lássanak az államadósság ügyében és annak valamennyi pénzügyi következtetését illetően. Miféle rend(etlenség) van abban a bankban, ahol képtelenek naprakészen könyvelni és követni, hogy voltaképpen hogyan is állunk; kinek, mikor, mennyivel, hogyan, milyen feltételekkel tartozunk? Hogy fordulhat elő ez a pénzügyi káosz egy olyan országban, ahol az átlaghoz képest valamicskével is nagyobb vállalati nyereségnövekmény esetén pénzügyi revizorok tucatjai szállják meg a szóban forgó vállalatot, többnyire és rendre kiderítve az állítólagos szabálytalanságok végtelen sorát, s adott esetben nem túl kemény, de azért határozottan érvényesítendő büntetéseket foganatosítva. Miféle szervezet volt a Központi Népi - hangsúlyozom, NÉPI - Ellenőrzési Bizottság, amelynek főhivatású és alkalmilag szerződtetett szakemberei másodpercnyi figyelmet sem fordítottak, ha egyáltalán fordítottak volna, az ilyesfajta, s nagyon fajsúlyos ügyekre. És legfőképpen: miféle - politikailag agyonelkötelezett - szakapparátus volt az, amelynek tagjai szükségképpen a megfelelően megbízható ismeretek birtokában voltak, s ennek ellenére rendre félrevezették mindazokat, akiket a letűnőben lévő rendszer hierarchiája döntési pozíciókhoz juttatott? Csak azért e kérdéssorozat, mert bár néhány bekezdéssel korábban többször is ismételtem, hogy hiszem ezt, hiszem azt, hiszem amazt - jó szándékú feltételezéssel. De nem hihettem - és semmiképpen sem hihetem! - azt, hogy egyetlen ember sem volt az ország vezetőgárdájában, aki tudta volna valójában hányadán is állunk? S ha volt ilyen ember, vajon mi érdeke fűződött az állandó hazudozáshoz? Semmi? S ha a kérdéseimre minden illetékes ok- kal-joggal adhat valóban hiteltérdemlően nemleges választ, akkor vagyok igazán megrémülve: Úristen! Kik, s milyen információk birtokában, milyen munkafegyelemmel, milyen fegyelmezettséggel és legfőképpen mennyire lelkiismeretesen dolgoztak, vezettek és döntöttek ebben az országban? S ha ez az aggódóan kételkedő kérdés netán jogos, akkor vajon most hirtelen,' bízhatok-e a jelenlegi kormányelnök hirtelenjében föltámadt őszinteségében? VÉRTES CSABA A szakma varázsa Ma utoljára ünnepeljük tk * -mber 7-én, a Vörös Újság megjelenésének évfordulóján a magyar sajtó napját. Jövőre már március 15-én lesz az ünnepünk, azon az évfordulón, amikor a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését követelték a márciusi ifjak. A nyíltság, a nyitottság időszakában, akkor, amikor a demokratikus berendezkedés egyik történelmi elternatívája a magyarságnak, különösen nagy jelentőséggel bír a sajtó, amely két roppant hatékony nemzeti médiával a rádióval és a televízióval kényszerül versenyre kelni. Ma lapot választani nehéz, hisz van miből. Igazán változatos a kínálat az újságos standokon, ahol minden réteg, minden érdeklődő megtalálhatja a maga lapját. A feladatunk nem kevés, hisz ország-világ gondjaiban eligazodni, az eligazodást segíteni nem könnyű dolog manapság. Eddig elrejtett, lávaként kitörő vélemények, indulatok kerülnek felszínre, csapnak össze, s a sajtó feladata, hogy fóruma, közvetítője legyen a társadalom haladását segítő vitáknak, eszmecseréknek. Mai közéletünk vitatkozó, élénk sajtót kíván, s ettől igazán érdekes ma az újságírás mesterségét művelni, ettől igazán varázslatos ma ez a szakma. Vizsgáznunk kell újra és újra, nap mint nap. Hisz csak a higgadt, alaposan átgondolt és mérlegelt vélemény talál befogadásra a józan ítélőképességű állampolgárok körében. Ez az alapelvünk, s az hogy lelkiismeretesen, sokoldalúan, gyorsan és pontosan tájékoztassuk lapunk valameny- nyi, régi és új kedves olvasóját. A Magyar Szocialista Párt elnökségének ülése (Folytatás az 1. oldalról.) ségét. Ugyanakkor az elnökség tisztában van azzal, hogy az MSZMP jelenlegi állapotában meglehetősen heterogén, elmosódott politikai kontúrokkal rendelkező szervezet, így tagjainak sorában vannak olyanok is, akikre nem illik ez a sommás elvi állásfoglalás. Az MSZMP tevékenységének komplexebb megítélése csak a szervezet közelgő kongresszusa után lehetséges. Erre egyébként - mint az MTI kérdésére elmondták - az MSZP nem kapott meghívást. Az elnökség ülésén terítékre került a pártvagyon egy szelete, az MSZP kezében lévő kiadók sorsának rendezése. Az elnökség úgy határozott, hogy a Hírlapkiadó Vállalat továbbra is a párt vállalataként működik. Emellett továbbra is a pártvagyon részei maradnak a megyei lapkiadók. A kiadókhoz tartozó egyes szerkesztőségek azonban a jövőben nagyobb mozgásteret kapnak. A felállítandó gazdasági kabinet egyedi döntései alapján különféle gazdasági társasági formákat alakíthatnak ki a párt kezében maradó kiadókkal. Az MSZP szorgalmazza, hogy ennek során a szerkesztőségek alkalmazottai, újságírói kapjanak vagyoni részesedést a kialakuló gazdasági társaságokban. A sajtó helyzetét áttekintve az elnökség döntött arról is, hogy alapítványt hoz létre a baloldali, szocialista sajtó működésének fennmaradása érdekében. Az alapítvány célja, hogy támogassa baloldali szellemiségű sajtóorgánumok tevékenységét, akár azok gazdasági eredményeitől függetlenül is. A sajtóalapítvány pénzeinek felhasználását a tervek szerint egy neves szakemberekből álló kuratórium felügyelné. Közéleti hírek A Völgységi Ifjúsági Szervezetek Szövetsége az alábbiak közlésére kérte szerkesztőségünket: „Üdvözöljük a FIDESZ napokban alakult bonyhádi csoportját. Mint ifjúsági szervezet az ifjúsági szervezetet köszöntjük abban a reményben, hogy a Völgységben élő tizen- és huszonéves fiatalok érdekében szóló együttes hangunkat a felelősen gondolkodó felnőttek is megértik, meghallják néha. Fiatal, életerős közösségekre a társadalomnak szüksége van!” * December 4-én megalakult a Magyar Demokrata Fórum sióagárdi szervezete. Összejöveteleiket minden hétfőn, 18.30-kor tartják a volt tűzoltószertárban. Hat kérdés Fábry Bélához (Folytatás az 1. oldalról.) önálló szellemi műhelyként működniük, az alkotói szabadság megőrzésével, megtartásával, s a baloldali orientációjukat továbbra is meg kell tartani. Ami a gazdasági kérdéseket illeti, meggyőződésem, hogy biztosítani kell az anyagi önállóságot, s azt, hogy a nyereséget, amit a megyei lapok hoznak, a szerkesztőség munkakörülményeinek a javítására használják föl. Számunkra a közvetlen befizetésnél lényegesen fontosabb, hogy ezek a lapok a baloldali orientációjukat megőrizzék.- Mit gondol: a megyei lapokkal kapcsolatban nagy vita zajlott az elnökségi ülésen?- Nem az első körben tárgyalunk a megyei lapokról, ez mára második kör. A két tárgyalási szakasz között konzultáltunk a főszerkesztőkkel, a gazdasági szakemberekkel a lapok ügyéről, ilyen értelemben nagy vita nem várható. Az elnökség a korábbi viták idején eléggé egyhangúlag foglalt állást a tekintetben, hogy a baloldali néplap jelleg, formátum és tartalom az önállósággal, és a politikai értelemben vett függő viszonnyal együtt - ami nem kézi vezérlést jelent - megmaradjon. A függetlenség politikailag nem értelmezhető kategória, hisz a legegyszerűbb hírrel is, amit az újság közöl, döntési helyzetbe kerül, választ, és a választás mindig értékrend szerint, akarva-akaratlanul politikai szempontból is történik. Én a baloldali elkötelezettséget tartom fontosnak, azaz a dolgozó emberek, a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, kisemberek véleményét, nézeteit kell közvetítenie a megyei lapoknak.- Az MSZP lemond a megyei lapokról, vagy sem?- Nem mond le abban az értelemben, hogy a szerkesztőségen a megyei lapon keresztül a közvélemény tájékoztatását meg kívánja tartani. Abban az értelemben viszont lemond az MSZP a lapokról; hogy a korábbi szoros gyeplőt egyszer és mindenkorra el kívánja felejteni. Erre vonatkozóan az elnökségnek már született határozata: az MSZP szakít azzal a sajtóirányítással, ami á korábbi időszakokat jellemezte. Önmagában nem is értelmezhető önállóan a szocialista párt, és a megyei sajtó viszonya, hisz átalakuló sajtóstruktúrában kell a teljes egészet vizsgálni. Miközben politikai ellenfeleink azt követelik, hogy mondjunk le a lapjainkról, ők maguk létrehozzák a megyei, illetőleg regionális sajtójukat, s így kiépül az ellenzéknek a sajtó profilja. Azt természetesnek veszik, hogy a saját lapjaikban a mi írásaink, illetve a minket támogató írások ne jelenjenek meg, ugyanakkor tőlünk azt követelik, hogy nekik is adjunk oldalakat, sőt szűnjön meg a lapoknak a baloldali beállítottsága. Ezt a két dolgot tehát együtt kell vizsgálni.- ígérték, hogy külön-külön megkeresik minden egyes megye kiadóvállalatát, és szerkesztőségét, hisz ahány megye, any- nyiféle probléma. Ez nem történt meg. Miért?- Minden egyes lapnál az alapítás körülményei, az időközben történt átalakulás konkrét vizsgálat tárgyát képezték. A személyes konzultációkról nincs tudomásom. A vizsgálódás viszont a jogi helyzet tisztázását volt hivatva szolgálni.- Véleménye szerint mikor lesz tiszta, és megnyugtató helyzet a megyei lapok körül?- Valószínű, a választások utáni időszakban. Akkor, amikor a ma még zűrzavaros és kusza erőviszonyok tiszta képet mutatnak majd. Ma ugyanis minden ellenzéki párt a népakarat egyedi letéteményesének állítja be magát, és nem derül ki, hogy vajon a tényleges támogatottsága mennyi. E tekintetben a népszavazás sem ad kellő eligazítást számunkra, de számukra sem. Valószínű, hogy a választásokat követően, amikor a politikai térkép kitisztultabb lesz, látjuk majd a helyzetet azokkal a pártokkal együtt, amelyek az ország irányításában jelentős szerepet játszanak. Ekkor lehet majd tárgyalni arról, hogy a tömegkommunikációs struktúra, s ezen belül a megyei lap is milyen helyet és szerepet foglaljon el. Jelenleg egy átmeneti helyzetre kell felkészülni. Az ellenzék a megyei lapokat nemzeti médiáknak kívánja beállítani, holott a jogi, történeti vizsgálódás egyértelműén kimutatják, hogy a megyei lapok jelentős részét a szociáldemokrata, a kommunista párt, vagy pártkoalíciók alapították.- Tehát elképzelhetetlen, hogy a megyei lap a nemzeti médiák része legyen?- A nemzeti médiának különböző értelmezései vannak. Meggyőződésem, hogy az egész magyar sajtó, a rádió, a televízió a nemzeti médiák fogalomkörébe beletartozik. Ez azonban túl általános megközelítés, mert ha külön-külön megnézzük, hogy egy-egy lap kié, kiderül, hogy ezek a nemzeti kultúra részei ugyan, de egyben egy párt tulajdonai, párt, vagy gazdasági csoport által befolyásolt lapok. A megyei lapokat én nem tartom a nemzeti média részének, nem nemzeti intézmény, hanem annak az olvasóközönségnek a „tulajdona”, akik megveszik az újságot. Fontos tehát, hogy tiszta legyen az a jogi helyzet, amely az adott újságpt körülveszi, meghatározza, s a legfontosabb, hogy az olvasóik igényeit kielégítse.-a -a Vélemények, viták - közügyben Meggyőződésem, hogy e témával való behatóbb foglalkozás a tisztptf olvasók' túlnyomó többségét érinti, ezért érdekli is. Ezen állításomat két dologra alapozom. Egyik: ha igaz, hogy a felnőtt foglalkoztatott emberek 90%-a szervezett dolgozó (mármint szakszervezeti szervezettség szempontjából), akkor így vagy úgy, de naponta kell vagy kellene érzékelnie a szakszervezeti demokráciát elsősorban úgy, hogy az általa választott tisztségviselő figyeli munkáját, anyagi, szociális, egészségügyi helyzetét, munkahelyi körülményeit, családi gondjait (merthogy erre választotta). A másik tényező, melyre alapozom a tisztelt olvasók érdeklődését a demokrácia és ezen belül a szakszervezeti demokrácia iránt az, hogy a demokráciáról manapság túl sokat, harsányan és nagyon sok változatban, nagyon sok szervezet, „intézmény” és személy foglalkozik. Csakhogy alkalmanként a demokrácia klasszikus értelmezéséről elfeledkezve teszik. Az zavarokat okoz az emberek fejében, mert az az alapvető eleme a klasszikus demokráciának, hogy „mindenki választhat és mindenki választható” úgy folytatódik, hogy minden választott elszámoltatható a választással reábízott feladatok elvégzéséről vagy éppen a reábizott személyi, tárgyi, anyagi eszközök cél és jog szerinti alkalmazásáról. Majd úgy folytatódik, hogy „minden választott visszahívható, ha az elszámolást választói nem fogadják el és ezzel elveszti bizalmukat”. Ez utóbbi két fogalomkörre az elmúlt négy évtized politikája igen rossz hatással volt. Ugyanis az elszámolás irányával a demokrácia is alaposan sérült, ugyanis az elszámoltatása és ezzel együtt szolgálata a tisztségviselőknek „felfelé” irányul és nem „lefelé”, választóik felé. Ezért a leghatározottabb és jogosabb követelmény ma a tisztségviselőktől, hogy „lefelé” szolgáljanak és „fölfelé” követeljenek. Tehát ezen elemét a demokráciának újra a talpára kell állítani. Az elszámolás irányának zaVarai okozták a bajt a másik fogalommái, a nem megfelelő tisztségviselők visszahívásával is. Éppen azért, mert ahogy az elszámolás minősítéséről így a következményéről sem azok döntöttek, akiket az igazi értelemben vett demokrácia feljogosított; a választók. (Csak közbevetem: akik még pénzüket is adják a szavazatuk mellé.) Az embereknek a demokrácia iránti vágya igazolódik abban a társadalmi folyamatban, amelyben (most már a politika és jog által is biztosított) létrejött és jön számtalan szerveződés. Ezzel a folyamattal azonban úgy gondolom, hogy a demokrácia iránti vágyunk kiélését féloldalassá teszi az igazi értelemben vett demokráciánkat. Hogy miért? Mert a létrejött és szerveződő új szervezeteink csak részben „újak", a többsége azokból tevődik ki, akik joggal reménytelennek látják, hogy a korábbi szervezeti kereteket (állami, párt, szakszerezet, ifjúsági, népfront, stb.) meg tudják tisztítani azoktól a személyektől (aparatcsikoktól, csinovnyi- koktól) velük együtt attól a szemlélettől, amely azon kereteken belül a demokráciát elnyomták, sántává nyomorították, féloldalassá tették (mert annak irányát megfordították). Tehát az új szerveződésekben résztvevők (kivéve a köpönyegforgatókat) a régi kereteket lebontva (széttörve) hozzák létre az újat remélve, hogy annak belső bajai nem újulnak ki. A demokrácia megújulásának vagy éppen megújulni nem akarásának jegyei ugyanis igazak a szakszervezeti demokráciára is. Erre azt hiszem számtalan példa adódott a közelmúltban lezajlott szakszerezeti különböző szintű választásokon. Egy, a Medosz-hoz tartozó vállalati szakszervezeti bizottság (kis jóindulattal emlékeztetőnek nevezett) dokumentumából jutott a tagság tudomására, hogy titkáruk a szervezet legmagasabb fórumának, a kongresszusnak a küldötte. Mindenki, akinek ez tudomására jutott azt kérdezte, ki választotta küldötté? Mert ő nem. Valóban ki választhatta meg a tagság véleménye nélkül? Sejtem, hogy a negyven év megrögzött, megcsontosodott, felülről irányított automatizmusok egyik éppen erre létrehozott fórumán. Csakhogy az automatizmusok kora a demokrácia gyakorlásában nagyon remélem lehanyatlóban van. A kérdőjel valóban nagy. Ma már minden hazánkban létező párt, társaság, egylet, klub, stb. valóban alulról felfelé építi demokratizmusát, minden tagját megkérdez ki legyen választott vezetője és milyen program megvalósítását várja tőle? Miért pont a tömegében legnagyobb a szakszervezet nem így csináltatja)? Mert nézzük csak, szintén a Ivfe- dosz-hoz tartozó vállalati szakszervezeti bizottsági tagok, titkár- és elnökválasztáKongresszus elé, a szakszervezeti demokráciáról
