Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-02 / 232. szám

1989. október 2. ÜÉPÜJSÁG 3 A szombati aláírásgyűjtési akció kere­tében MDF-aktivisták röplapokat oszto­gattak Szekszárdon, amelyen a megszó­lítás „Kedves Barátunk!”, az aláírás pedig „Magyar Demokrata Fórum” volt. Tartal­ma nem szokatlan annak, aki valameny- nyire is figyelemmel kíséri napjaink politi­kai történéseit. Elvégre nem először érte­sül arról ellenzéki megfogalmazásban, hogy széthullik a négy évtizedes kommu­nista parancsuralom, méghozzá törvény­szerűen, mert tehetségtelen, önző és hozzá nem értő emberek akartak pártju­kon keresztül nemzetünktől idegen gaz­dasági, politikai és társadalmi rendszert ránk erőszakolni. Gyakran elhangzik az is, hogy súlyos gazdasági helyzetben van, eladósodott az ország. Ez tény. A röplap szerint a szegény országnak van egy gazdag pártja és nem kevésbé gaz­dag munkásőrsége, a párttagok tekinté­lyes része most is felveszi a maga 20-30-40-50 ezer forintos fizetését vagy nyugdiját, és a 100 ezres vagy miliós nagyságrendű prémiumát. Most és itt nem vitatkozunk a sommás megál­lapításokkal, még azt a kérdést sem feszegetjük, hogy a 700 ezres MSZMP- tagságon belül mekkora az a „tekinté­lyes” rész, amely havi 50 ezer forintot, vagy milliós prémiumokat visz haza. A röplap utolsó mondatát viszont úgy gondoljuk, még időlegesen sem lehet szó nélkül hagyni. így hangzik: „Ebben a helyzetben nem szabad hallgatni, ki kell lépni a csendes többségből; aki ma nem meri nyíltan vállalni meggyőződését, az hűtlenül cserbenhagyja nemzetét, aki a bukott hatalom mellett politizál, az pe­dig elárulja hazáját." Mint e számunk egyik tudósításából értesülhet róla az olvasó, Csengey Dé­nes, a Magyar Demokrata Fórum orszá­gos elnökségének tagja részt vett a ta­mási fórumon, nyilvános ülésen. A prog­ram kezdete előtt kértük meg, mondja el véleményét a röplapról, elsősorban az utolsó bekezdéséről. jelenti, hogy nem tudnék elképzelni bíró­sági eljárást, utána pedig törvényes bíró­sági ítéletet senki ellen, aki itt ma politizál, különösen fundamentalista kommunista színekben, de hát ez az eljárás még nem történt meg.- Ön szerint szükségszernek ilyen bí­rósági eljárások?- Ez nem dönthető el logikai alapon, mert a logika kétféle lehet. Az egyik sze­rint mindenáron el kellene kerülni a bosz- szúállást, a viszontbosszút és egy rossz történelmi körből ki kellene mozdulni. Azonban ehhez hozzá lehetne fűzni azt, hogy a bírói Ítélet nem bosszú és nem mi­nősül annak sehol a világon, ha függet­len, pártatlan bíróságok a törvények be­tartásával hozzák. Van egy másik logika is, mely szerint bűnök nem maradhatnak megtorlatlanul, történelmi bűnök nem mehetnek fele­désbe. Nem is mennek. Ezt a logikát is lehet védeni, ugyanúgy mint azt, hogy nem lenne most helyes se­beket felszaggatni, inkább vessük tekin­tetünket a jövőre. Logikával nem lehet dönteni eközött a két megközelítés kö­zött. A magyar nép fogja eldönteni, hogy melyiket választja.- Flelyesnek tartaná, ha korábbi csele­kedeteket később meghozott törvények alapján ítélnének meg?- Vannak olyan törvények, például az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, amelyek nemzetek fölöttiek, meg sokkal ősibb törvények is. Például a tízparan­csolatban az áll, hogy ne ölj! Igaza van, nem lenne helyes, ha például egy kerüle­ti bíróság hozhatna ítéletet ilyen ügyek­ben, hiszen ez sokkal nagyobb horderejű dolog. Az sem kizárt, hogy a történelem leve­szi ezt a témát a napirendről. De mi nem vagyunk a történelem.- Köszönöm, hogy válaszolt a kérdé­seimre. GYURICZA MIHÁLY Mire büszkék? lott-e a közművelődés. Valószínűleg nem, hiszen a könyvtár változatlanul a helyén maradt. Fényképezte: Ótós Réka NAKON A naki Dózsa Termelőszövetkezet hosszú évek óta a megye legjobbjai közé tartozik. A falu szép, jómódú és ad is magára. Ottjártunk idején épp a kisebb szé- kesegyháznyi római katolikus temp­lom tatarozása folyt. A korábbi - jo­gos - sérelmek ejtette csorbák egyi­két, egyelőre csak részben sikerült kiköszörülni. A mire büszkék kér­désre Florváth Sándor, a szakcsi kö­zös tanács vb. titkára a következőket mondotta:- Minden bizonnyal a visszakörzetesítésre! Ez a ciffra kifejezés azt jelenti, hogy az l-lll osztályú általános is­kolások ismét a saját falujukban tanulnak. Új iskolát természetesen nem sikerült építeni, hanem a művelődési házat vették igénybe erre a célra. Arra vonatko­zóan nem kaptunk felvilágosítást, hogy ezzel párhuzamosan hanyat­hez semmi köze nincs. Az épitésrendé- szet más dolog, és csak azért nem kíván­juk itt meghatározni, hogy maradjon le­hetősége Rácz Zoltánnak, hogy saját maga nézzen utána. Annyi a szerző javára írandó, hogy mind ez ideig nem került kapcsolatba az építésrendészettel. Nagy súllyal szerepel a cikkben a me­gyei tanácsnál működő két bizottság, melyek tevékenységét derekasan lemi- nősíti a szerző. Ő már csak tudja, mert mindkét bizottsággal volt konfliktusa a saját munkája során. E körülmény talán magyarázza az indulatot, de nem indo­kolhatja a közölt valótlanságokat. A Településrendészeti és Építészeti Al­bizottság (TEAB) például - minden ellen­kező állítás dacára - ingyenes akár a ter­vezőnek, akár a megbízó tanácsoknak. Az Építéstervező Szakértői Bizotság (ÉSZB) valóban a szakértői díjért is dol­gozik, az ebben részt vevő 17 személy­nek (zömük nem tanácsi) valóban van ebből jövedelme. Hogy ez mennyi, azt az adóhivatal nagyon pontosan tudja, no meg a tanácsnál is van róla kimutatás. Ezért kijelentjük, hogy amit a cikk kö­zölt, otromba hazugság hangulatkeltési célból. E bizottságok szakvéleménye a ható­ságok számára ajánlás, - ezt Rácz Zoltán is így tudja. Ezért tartja fontosnak bemutatni az ál­tala vélt mechanizmust, amely „terrori­zálja” a helyi tanácsokat a szakvélemé­nyek betartására. A mechanizmus ered­ményességét illetően ellenkező tapasz­talatunk van, de lehet, hogy ez az elfo­gultságunk következménye. Azt azonban már nem tudjuk minek nevezni, hogy egy tragikus hirtelenség­gel elhunyt hatósági dolgozó halálát a megyei-helyi hatóság konfliktusából eredezteti. Ilyen kinyilatkoztatás enyhén szólva megalapozatlan, no meg ízléste­len. A Pécsi Tervező Vállalat is alaposan megkapja a magáét. Úgy is, hogy a válla­lat két dolgozója tagja a már említett TEAB-nak, úgy is, hogy a Magyar Építő­művészek Szövetségében tisztségvise­lők a vállalat vezető munkatársai. Nem csoda, hogy „korlátlan úr” a PÉCSITERV a Tolna megyei piacon. Mindez termé­szetesen az „építésrendészeti diktatúra” közreműködésével. Nyilvánvaló, hogy PÉCSITERV-es munkát nem marasztal­hat el a bizottság. Nevek említése nélküli utalások is egyértelműen meghatározzák a cikk által támadott személyeket, - sem megnevez­ni, - sem védelmezni nem áll szándé­kunkban építészi, emberi kvalitásaikat, de a cikkben írottakra a legenyhébb kife­jezés az, hogy ízléstelen. Nem állja meg a helyét, hogy a megyé­ben a Pécsiterv korlátlan úr, a bizottság nekik sem tett minőségi engedményt és ezután sincs ilyen szándéka. A cikk szerzője megkísérli felvázolni az építési osztály feladatait, és ezt összeveti a jelenlegi szervezet működésével, ha­táskörével, még jó szakembereket is talál a megyei tanácson, - viszont van két „lé- nyegretörő” kifogása: hosszú az osztály elnevezése és a munkatársakat nem hív­ják tanácsosnak, meg főtanácsosnak... Fogalmak és tények..., - a cikk szerző­jének - úgy látszik gyenge pontjai: így eshetett meg, hogy a györkönyi pincefalu esetében is eltúlozza saját szerepét; mérnöki kamarát is szeretne, hogy ott az egyik alapvető cél éppen a szakma be­csületének helyreállítása lehet és ehhez alapvető etikai szabályokat kell betartani, arról vagy elfeledkezik, vagy úgy gondol­ja, hogy az írásában követett módszerrel egy szakmai szervezetre is a saját érték­rendjét tudja ráültetni? Minden civilizált társadalom kellő súlyt fektet a környezetének, - ezen belül az épített környezetének alakítására, - eh­hez szabályokat alkot, azokat betartatja és ehhez a feltételeket megteremti. Prak­tikusan olyan megyei tanácsot látnánk jónak, amelynek a feladatai és e felada­tok megoldásához biztosított eszközei összhangban lennének, - erről kell!, - érdemes párbeszédet folytatni, de a fo­galmakat a helyükön kell használni, a té­nyeket pedig ferdítés nélkül kell hivatko­zási alapként kezelni! - ebben nem tehe­tünk engedményt; ugyanakkor mindenki számára fontos a saját tehetségének, korlátainak jó becslése is, amely oltalmat biztosít a téves Ítéletek ellen. PATKÓ SÁNDOR oki. építészmérnök megyei főépítész Sokszemközt a T. Házzal (Folytatás az 1. oldalról) így természetes, hogy a várakozás is ennek megfelelő, hiszen nem kevesebb­re készülünk, mint arra, hogy alaptörvé­nyünkből töröljük mindenekelőtt azt a cikkelyt, ami az MSZMP egyeduralmát, ezzel a pártállam létének alapját alkotta; hogy szinkronba hozzuk hazánk törvé­nyeit a demokratizálás első lépéseként nemzetközi kötelezettségeinkkel, a hel­sinki egyezményekkel, az egyetemes emberi jogok érvényesítéséért vállalt kö­telezettségeinkkel. Sarkalatos törvények születésének voltunk, vagyunk tehát ré­szesei és megértheti az olvasó, hogy az az újságíró, aki státusa szerint már él­hetné a nyugalom napjait, egyre-másra visszautasítja a pályánkívüliség kényel­mét. Izgatottan ült az elmúlt napokban a képernyő előtt és örült, hogy a napi politi­kában olyan sokszor vitatott legitimitású T. Ház milyen gyorsuló iramban távolodik egykor volt önmagától és fárad az utána idekövetkezők működési kereteinek ki­munkálásán. „Válámi ván, de nem az iga­zi!” - mondotta volt Rajkin, akinek térfe­lünkön még életében szállóigévé vált ez a fanyarkodó, de igaz megállapítása. És igaza lenne ma is, de hozzá kellene már tennie (tennünk), hogy a kívánatos „Válá- mi”-nek alakulnak az igazi keretei, csak el ne puskázzuk a folytatást. Visszabeszélők Ne tekintsék az újságíró magánügyé­nek, ha elmondja, hogy Toldi Miklós ama óhaját, hogy „... ó, ha én is köztetek lehetnék aranyos vitézek, gyönyörű le­venték...” többször is elsuttogta arra em­lékezve, hány az ügyrend szürkéjébe bújtatott országgyűlésen volt jelen tudó­sítóként és szenvedett kudarcot, mert míg bíztatták, hogy „érdekesen, színe­sen” tudósítson, kitörésre nem volt mód. Emlékezem, hogy a sajtó munkásainak kijelölt két páholyban szorongva, fél lá­bon állva hányszor ábrándoztunk egy­más között arról, hogy vajha egyszer nem fogadnának valamit el a képviselők! Ki­zárt dolog volt. Ha pedig mégis előfordult ilyesmi, teszem azt, ha egy képviselő nem fogadta el interpellációjára a vá­laszt, úgy járt, mint megyénk egyik fiata­lon elhunyt képviselője, Szászi Gábor, majd tíz évvel ezelőtt. Társai ugyan nem hagyták magára - ők ge fogadták el a mi­niszteri választ -, de nem sokkal a parla­ment ülése után megjelent a miniszté- riumság nem kis riadalmat keltve az isko­lában, ahol Szászi Gábor igazgatóhe­lyettes volt. Akkor egy ilyen előre nem jel­zett megjelenéstől átmenetileg szorítani kezdtek az egyébként kényelmes ruha­darabok, mert az ilyesmi gyakran azonos volt a retorzió ígéretével. No, de ez akkor volt. Most azoknak, akik az őszi ülésszak első hányadában lelkiismeretükre hall­gatva megvolt a bátorságuk észrevéte­leik, javaslataik elmondására, az inter­pellációkra elhangzó miniszteri, államtit­kári válaszok visszautasítására, nem kell a „visszabeszélők”-ként tartaniuk hívat­lan vendégektől. Nyugodtan alhat Bozsó Jánosné és mindazok, akikkel egyetértve a T. Ház a most debütált szavazógépen nem az „igen”, hanem a „nem” gombját nyomták le. Kimaradtunk Azt különben könnyebben tudja a nyu­galmazott belpolitikai újságíró elviselni, hogy nem hívják meg a parlament soros üléseire. Az a falat azonban már a torkán akadt, hogy ez, az őszi volt az első, amikor a vidék újságírói - a szakma szá­mára is magyarázat nélkül hagyott ez a húzás! - nem kaptak meghívást az Or­szággyűlésre. A fejekbe okkal üt szöget a miért, ki, milyen szándéktól vezérelve döntött úgy, hogy az ország házában a vidéki Magyarország sajtóképviselete persona non gráta. Van véleménye? De még mennyire! A távolmaradást akárki találta ki, ostobaságot követett el, mert érvényesülni engedte a megyei sajtó bir­toklása körül zajló hellyel-közzel már de­mokrácia ellenes vita résztvevői közül azokat, akik hovatovább azt szeretnék megvalósítani, hogy a Magyarország ha­tárai záruljanak le Nagy-Budapest hatá­rainál. Akkor ugyanis fölöslegessé válhatnak a megyei néplapok, melyek közül mind kevesebbet érhet olyan gáncs, hogy nem tükrözi hiven a politikai újjászületés törté­néseit, törekvéseit. S ha már ez kiszaladt a toliam alól, hadd jegyezzem meg, hogy a televízió semmi esetre sem hagyhatja abba or­szággyűlési tudósításait, mert az infor­máció kormányzati elem. Ellenszere a visszarendeződésnek is, mert a diktatúrák legfőbb támasza min­denkor és mindenhol a tudatlanság, a dezinformáltság. Ami nem tetszett Kérdezhetné mindezek után akárki, hogy „mondja, László Ibolya, maga lesz az, akinek vénségére majd minden tet­szik és mindennel meg lesz elégedve?” Nem, nem és nem! Hiszen hosszú újság­írói pályafutásom során sem volt ez a jel­lemzőm. Volt olyasmi is, ami nem tetszett az őszi ülésszak első három napján. Itt van mindjárt a toleranciának az a hiánya, amivel a T. Ház nem jelentéktelen hányada üdvözölte az ellenzék képvise­lőinek megjelenését, fogadta nyombani aktivitását. Igaz, hogy a türelmetlenség, a vissza­utasítás szándéka-vágya, ott vibrált már a korábbi ülések légkörében is, ami­kor megszólaltak először a re­formkommunisták, majd a független kép­viselők. De nem lelkesedtem az ülésterem lát­ványáért akkor sem, amikor átlag ötven­hatvan képviselő üresen tátongó helye árulta el, hogy a sarkalatos fontosságú napirendek tárgyalásán úgy vannak je­len, hogy nincsenek jelen. Az pedig egyenesen kiborított, hogy nem dönt a parlament a társadalombiz­tosítási törvényről az idén, helyette (ne tekintsék kérem ezt a tárgyban könnyen dühbe hozható újságíró önkényének) nagyjából egymilliárdos kihatású tűzol­tást alkalmaz a kormány, amennyiben úgy dönt az Országgyűlés, hogy decem­berben egyszeri 2000 forintot kapnak azok, akiknek nyugdíja nem haladja meg a 6-7 ezer forintot. Ezt miniszterelnökünk, Németh Miklós jelentette be. Aki ő utána beszélt erről a kétségkívül jól jövő megsegítésről, már 6 ezer forintos felső határt emlegetett. Az önérzetem berzenkedik és gyaní­tom, hogy nem vagyok ebben egyedül, s talán abban sem, amit gondolok. Célszerűbb lenne a kisnyugdíjak hatá­rát ötezer forintban meghatározni, mond­juk a társadalombiztosítás minap publi­kált eredményeire építve. Megjegyzem, azt se lenne fölösleges tanulmányozni, hogy a tőkés világ sze­gény Lázárjaként ismert Olaszország mi módon tud nagyon kényesen ügyelni ar­ra, hogy az őket se kerülő infláció ne kezdje ki nyugdíjasainak létbiztonságát, és a nyugdíjak lépést tartsanak az árak ott is fölfelé tartó mozgásával?! Hát ennyit a T. Házról, aminek további ténykedését nagyon ajánlom mindazok figyelmébe, akiket érdekel, hogy a sor­sunkat meghatározó új értünk hogyan születik. LÁSZLÓ IBOLYA- Két dologról kell szólnom: tartalom­ról és stílusról. Amit ez a röplap mond, az­zal nem lehet vitatkozni. Igaz, hogy törté­nelmi időket élünk, igaz, hogy széthullik egy működésképtelennek bizonyult pa­rancsuralmi rendszer, mert nem tudott felelni azokra a történelmi kihívásokra, amelyek érték, igaz, hogy kétségbeej- tően súlyos helyzetben vagyunk, igaz, hogy eladósodtunk, szegény az ország, igaz az, hogy ahhoz képest gazdag a párt és gazdag a munkásőrség. Igaz, hogy ebben a helyzetben nem lehet hallgatni. És itt teszem az első stilisztikai meg­jegyzést. Én még a retorika kedvéért sem bocsátkoznék semminek a megtiltásába, különösen nem egyfélelem sugallta hall­gatás megtiltásába. Igaz az is, hogy aki ma nem meri nyíltan vállalni a meggyőződését, az cser­benhagyja a nemzetet és saját magát. És még az is igaz, hogy aki a bukott hatalom, amellett a hatalomgyakorlási szisztéma és gazdasági modell mellett politizál, amely már tönkretette az országot és amely Ázsia legmélyére taszíthatná a kö­vetkező években, de talán már hónapok­ban is, az nemzete és hazája ellen cse­lekszik. És ezzel be is fejezem a tartalom elemzését.- És a stílus?- Ami az emelkedettséget és pátoszt il­leti, azt megértem és indokoltnak is tar­tom. Én mégis megálltam volt a röplap fogalmazója helyében, nem mondtam volna ki azt, hogy „elárulja a hazáját, aki a bukott hatalom mellett politizál”. Árt ugyan a hazának és a nemzetnek a bu­kott hatalom, következésképpen az is, aki mellette politizál. De mi radikális, gyökeres és zökkenőmentes, alkotmá­nyos átmenetet akarunk, és ehhez kell a stílust is megválasztanunk. Nem lehet a stílusunk az ökölrázás, a fenyegetés, a megbélyegzés. El kell kerülnünk azt, hogy bárki bárkit lehazaárulózzon. Ezt a szót érvényes bírósági ítélet nélkül nem célszerű használni. Ez azonban nem azt Csengey Dénes: Nem lehet stílusunk az ökölrázás, a fenyegetés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom