Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-04 / 208. szám
1989. szeptember 4. A világbanki hitellel átalakított maleinsavanhidrid üzem Százhalombattán Rekonstrukció a DKV-nál 4 kérdés ❖ 4 kérdés ❖ 4 kérdés A Kiosz menedzseri irodájáról A Kisiparosok Tolna megyei szervezete, a Kiosz, alkalmazkodva az új idők követelményeihez, nyitni kíván jelenlegi és jövőbeni tagsága, illetve minden kisvállalkozás felé - hallottuk -, részben ezért menedzseri iroda kialakítását határozták el. Ennek mibenlétéről kérdeztük Soponyai Jánost, a megyei szervezet munkatársát.- Mi indokolja a megyei szervezet keretén belül egy új mikroszervezet - úgy tudom, még nincs végleges neve, mondjuk addig menedzseri irodának - létrehozását?- A Kiosznak új alapszabálya van, ennek értelmében - alkalmazkodva az újabb követelményekhez - a jövőben elsősorban nem politikai és társadalmi érdekképviseletet kívánunk ellátni, bár nem teszünk le arról, hogy a korábbiakkal ellentétben politikai súlya is legyen szervezetünknek, amit például képviselők útján kívánunk érvényre juttatni. Ezentúl főként gazdasági érdekképviselet, segítségnyújtás, szolgáltatás lesz a célunk és a feladatunk, ennek értelmében hozunk létre a megyei szervezeten belül egy kéttagú kis apparátust, egy menedzseri irodát.- Milyen szolgáltatásokat kínálnak?- Iparjogi és közgazdasági tanácsadást, adóvizsgálatra való felkészítést, adótanácsadást, jogorvoslati eljárások előkészítését, felvilágosítást számla és költségvetés elkészítésére, árelemzést, rezsi órabér kialakítását és természetesen mindennapi információt, ami rendelkezésünkre áll, s amire tagjainknak, illetve ügyfeleinknek szükségük van. A későbbiekben tervezzük anyag-, eszköz- és kapacitásközvetítés beindítását is. Ehhez a munkához a kellő tárgyi feltételekkel - telex, telefon, fénymásoló - is rendelkezünk.- Kínálatuk csak a Kiosz-tagoknak szól, vagy netán ellenszolgáltatás fejében bárkit kiszolgálhatnak?- Az említett tanácsadásokat, szolgáltatásokat részben már eddig is nyújtottuk a tagjainknak, többé-kevésbé ingyen, a tagsági díjba beszámítva, hiszen nem volt tömeges a segítséget igénybe vevők száma. A jövőben - a körülményekre, például a vállalkozói jövedelem nagyságára és az ügy bonyolultságára való tekintettel - differenciáltan fizetniük kell partnereinknek a szolgáltatásokért. Tagjainknak az árból kedvezményt adunk, de várjuk a kívülállókat, az egyéni és társas vállalkozásokat egyaránt, a tevékenység jellegétől függetlenül.- Mikor kezdik a munkát?- Az iroda jelenleg még szervezés alatt áll, de bizonyos értelemben máris működik. Gyűjtjük azokat a pályázatokat - s ezért természetesen nem kérünk pénzt - amelyekkel magánvállalkozók a Bush amerikai elnök látogatása alkalmával fölajánlott 25 millió dollárból kívánnak részesülni. - ri Áremelés, vagy...? Vajon mi történt volna akkor, ha sikerrel jár egymillió dolgozó sztrájkja, és a kormány megtiltja a húskészítmények árának emelését? Papírforma szerint akkor a fogyasztói árszínvonal néhány tized (!) százalékkal alacsonyabb marad addig, amig a tilalom tart. Csökkent-e árat a sztrájk? De biztosan helyes ez a következtetés? Ha a kormány enged a tömegek nyomásának, akkor esetleg engednie kell a húsipar követelésének is. Márpedig a húsipar azzal állhatna elő, hogy ha a kormány nem engedi a lakossággal megfizettetni a termelés költségeit, akkor nyúljon a zsebébe ő maga: ellentételezze az elmaradt áremelést a költségvetés. S ha ezt a kormány és a költségvetés megteszi, akkor holnap ugyanilyen igénynyel léphet fel, amint azzal már próbálkozott is - a gabonatermelők tábora, majd az állattenyésztők, nem is szólva a szén- bányászatról, a kohászatról, a tartósan veszteséges üzemek százairól. Tekintsünk most el attól, hogy a költségvetés súlyosan deficites, tehát hiába nyúlna a zsebébe, és tételezzük fel, hogy mindez lehetséges: mindenkii megkaphatja a közös nagy kalapból azt, amire - kiadásai növekedésére hivatkozva - igényt tart. Ebben az esetben hamarosan eljutnánk oda, hogy az élelmiszerek, az iparcikkek ára hivatalosan, illetve elismerten nem emelkedne ugyan, de visz- szaállna az a kötött árrendszer, amelyhez évtizedeken át már volt szerencsénk, az áruhiánnyal egyetemben. Minden viszonylagosan olcsó volna, csak éppen nem lenne kapható. Jöhetnének ismét a szigorú árellenőrök, s büntethetnék az árdrágítókat, de azokat aligha tudnák nyakon csípni, akik a hiányhelyzetet kihasználva csúszópénz ellenében juttatnák az amúgy hiányzó termékeket azoknak, akik hajlandók azokért többet fizetni, tehát azoknak, akik ily módon elismerik a magasabb árakat. Vagyis az árak a kormány akarata és a termelőket támogató kiadásai ellenére is emelkednének, ami a korrupció terjedése és sok más káros hatás mellett azzal is járna, hogy a többletárbevétel a bolti eladók zsebébe, nem pedig a termelők kasszájába jutna. Márpedig ha a vállalatok nem remélhetnek több hasznot, de élveznék az állami támogatás biztonságát, akkor ismét teljes közömbösséget tanúsítanának a fogyasztókkal szemben. Óhatatlanul rontanák a minőséget, zsugorítanák a választékot. Hasonlóképp járnának el a szolgáltatók - miért ne követelhetné költségei megtérítését a kormánytól a Patyolat is? - és gyorsan eljuthatnánk oda, az érdekelt vállalatokhoz, a kényelmes igazgatókhoz, a központilag diktált árakhoz, bérekhez, gazdálkodási feltételekhez, a központi utasí- tásos vezetéshez szükséges hatalmas, a TOLNA "\ népújság 3 Vélemények, viták, álláspontok Adalékok a megyei gazdaságfejlesztési programhoz Intüifű Mátyás Isfomrmat, a megyei takács einökhetytt|||si|||; (Folytatás az 1. oldalról) A megyei tanács apparátusa is dolgozik a megyét érintő gazdasági, kulturális, egészségügyi, szociálpolitikai programon. Mátyás Istvánt, az általános elnök- helyettest arra kértük, hogy a már összegyűjtött gondolatokat tárja a közvélemény elé.- Az önök programja országos problémákat is jelez és megoldási javaslatokat is tartalmaz, a fő hangsúlyt mégis a helyben megoldható kérdésekre helyezi. Kérem, maradjunk a megyében - képletesen - a beszélgetés idején is, és vázlatosan ismertessük a tanácsi apparátus helyi elképzeléseit. Értelemszerű talán a gazdasággal kezdeni. Az általunk összeállított anyag több oldalas, ezért tényleg csak vázlatosan, gondolatok közlésére vállalkozhatunk. Nézzük az ipart! Az eddigieknél sokkal vonzóbb feltételeket kell teremtenünk a magánvállalkozások számára, a termelés növelése érdekében. Támogatjuk továbbá a gyáregységek önállóságát, a külkereskedelmi jog valóban széles körű gyakorlását, a működő tőke - esetleg megfelelő pénzintézetek közreműködésével történő - bevonását mindenekelőtt a szolgáltatásoknak, a gépalkatrészgyártásnak, a könnyűipar egyes területeinek, de mindenképpen a magas szellemi munka tartalmú ágazatoknak a fejlesztése érdekében. Ösztönözzük a helyi tanácsokat saját vállalkozási alap létrehozására, amiből támogathatnak vállalkozásokat, kisebb ipari parkok létrehozását, és részesei is lehetnek ezeknek.- A megye kedvező mezőgazdasági adottságait, az agrárágazat viszonylag nagy súlyát figyelembe véve készült az említett, újságban is megjelent megyei gazdaságfejlesztési program. Önök mit tartottak legfontosabbnak e területen?- Mivel a mezőgazdaság hosszabb ideje kedvezőtlen közgazdasági feltételek között működik, ezért többek között támogatjuk bizonyos területeken a fölvásárlási árak növelését. Ösztönözzük a fehérjeprogramban való részvételt, a minőségi vetőmagtermelést, a melioráció folytatását illetve új meliorációs programok beindítását. Ezek azok a területek, ahol véleményünk szerint reális lehetőség van az előrelépésre. Mivel a mezőgazdaság területén is nőni fog az önszerveződés szerepe, bízunk benne, hogy tartalékok kerülnek felszínre, amelyek kiaknázásában is közre kívánunk működni. Jónak tartanánk egy területi intervenciós alap létrehozását, amely a helyben fölmerülő problémák áthidalását szolgálná. Sürgetjük egy hatékony, új támogatási rendszer kialakítását. Úgy gondoljuk, hogy fokozni lehet a mezőgazdaság munkaerőlekötő képességét.- Ez bizonyára igy van, mindenesetre jelenleg - bár bizonyos területeken szakmunkásokból hiány mutatkozik - a képzetlen munkaerő nehezen, vagy egyáltalán nem kap munkát. A bányászat visszafejlesztésével is érintetté válik megyénk...- A bányákban foglalkoztatottak elhelyezése kormányzati intézkedést, Bo- nyád térségében munkahelyteremtő beruházást tesz szükségessé. Foglalkoztatás-politikánkban a saját eszközeinket is át kell tekintenünk, de továbbra is támaszkodunk a Foglalkoztatási Alapra. Helyben lehet változtatni a képzésen, javítani a munkaközvetítői tevékenységen, folytatni a közhasznú munkák szervezését, támogatni a pályakezdők, az újrakezdők kölcsönigényeit - esetleg a kamatoknak a Foglalkoztatási Alapból történő kiegyenlítésével. Számítunk arra is, hogy a jövőben bővül a foglalkoztatáspolitika eszköztára, például az átköltöztetési támogatással és a végkielégítés rendszerével - ezekkel is élni kívánunk majd. Vizsgáljuk a megyén belüli ingázási feltételeket, meggyőződésünk szerint ugyanis ingázással lényegesen csökkenthető a munkanélküliség mértéke. Kezdeményezzük továbbá szociális foglalkoztató, célfoglalkoztató létrehozását.- Mik a kereskedelemre, idegenforgalomra vonatkozó elképzeléseik? Két olyan terület, amelyik jelentős hatással lehet közéletünkre, illetve kedvezően hathat a foglalkoztatásra és a - közös és magán - jövedelmekre.- A hiányt, mindenekelőtt térben, mérsékelni kell, ezért is támogatjuk a nemzetközi árucsere bővítését, és a szektorsemlegességet. Ösztönözzük a kistelepüléseken és az ellátatlan körzetekben a kereskedelmi rekonstrukciót. Idegenforgalomban elsősorban a minőségi turizmus feltételeit szeretnénk megteremteni, számítunk a magánerőre és a külföldi tőkére is. Hogy példát is emlitsek: Dombóváron gyógyszállót kell építeni, el kell érni Tamási üdülőhellyé történő nyilvánítását. Fejleszteni lehet a vadászati és borturizmust, bizonyos mértékben a falusi turizmust. Fontosnak tartjuk, hogy a nemzetközi dunai turizmus egyik fogadóbázisát itt teremtsük meg.- Gazdag László kiemelten foglalkozott cikkében az energia kérdésével. 0 mindenekelőtt a biomassza hasznosítását emeli ki. Önök mit mondanak energiaügyben?- Bővíthető véleményünk szerint a földgázhálózatba való bekapcsolódás - elsősorban Sióagárd, Zomba, Harc térségében - döntően a gazdasági egységek és a lakosság támogatásával. Néhány területen biztonságosabbá kell tenni a villamosenergia-ellátást, mert van, ahol szűk keresztmetszetek mutatkoznak. A mezőgazdasági melléktermékek hasznosításával mi is egyetértünk.- Bár gazdasági programról beszélünk, értelemszerűen a tárgyhoz tartozik a hírközlés, oktatás, egészségügy, szociálpolitika is. Egy-egy mondattal térjünk ki ezekkel kapcsolatos elképzeléseikre is!- A közlekedésből kiemelném a személyszállítást, / a jelenlegi járatsűrűség mellett a menetrend javítását, aminek az említett ingázásban van nagy szerepe. Vízgazdálkodásban kiemelt szerepet kell kapnia a szennyvíztisztításnak és csatornázásnak, valamint vízbázis kutatásának Szekszárd hosszú távon történő ellátása érdekében. A fokozódó szociálpolitikai feszültségek mérséklésére bővíteni kívánjuk a helyi tanácsok jogosítványát, ösztönözzük legalább a leginkább rászorulók számára az ingyenes étkeztetés megszervezését. Az egészségügyi intézmények önállóságát is fokozni keli. A kultúra egy részében nagyobb szerepet * szánunk a piaci viszonyoknak. Az alapfokú oktatásból kiemelném, hogy a feltételek megteremthetősége esetén támogatjuk a visszakörzetesítést, a középfokú oktatásból pedig az iskolák és a gazdasági szféra közötti szorosabb együttműködés szükségességét.- Talán rosszul gondolom, de önt hallgatva mintha a megyei tanács éves költségvetésével ismerkednék, annyi csak a különbség, hogy most nem év elején, hanem év közben vagyunk. Konkrét célokat megjelölnek, de nem látom az átfogó koncepciót. Egy olyasfajta vezérfonalat, ami a megyei pártvezetöség programjában a gazdasági struktúraváltozása, amire minden egyéb fölépül...- Nem olyan a program,' mint a költségvetés, mert nem úgy szól, hogy itt és itt iskola kellene, ennyi millióba kerülne és hogyan lehet ehhez pénzt biztosítani. Mi olyan célokat jelöltünk meg, amihez véleményünk szerint biztosíthatók az eszközök is - esetenként központi források igénybevételével. Hiába beszélnénk szerkezetváltásról, ha nincs meg hozzá az anyagi fedezet. Mi irányokat fogalmaztunk meg, amelyekkel orientálni akarjuk az érintett ágazatokat.- Mikorra lesznek készen a munkával?- Tíz napon belül részletesen kidolgozottjavaslatainkat a megyei pártbizottság rendelkezésére bocsátjuk további formálásra, és egy átfogó programba való beépítésre.- Köszönöm az interjút. - ri gazdaság szereplőit ellenőrző apparátusokhoz, a nagyhatalmú kiskirályokhoz, és az általános hiányhoz. A piacot nem lehet semmibe venni Túl messzire szaladt a következtetés? Aligha. Egyetlen lényeges visszalépés a piaci áraktól, a piaci viszonyoktól, megállíthatatlan folyamatot indítana el. Elegendő egyetlen régi féket - mondjuk a hús- készítmények százainak hatósági árát - visszaállítani, és a régi reflexek, mechanizmusok, intézmények tömege lépne nyomban működésbe. De akkor ki, vagy mi védi meg a dolgozók millióit a gátlástalan áremeléstől? Egy rendőri módszerekkel dolgozó árhatóságnál sokkal eredményesebben védheti meg a gazdaság szereplőinek olyan kölcsönös függése, amit összességében piacnak nevezünk. Mert a vállalatok is függnek ám a lakosság millióitól! Ha az állampolgárok milliói nem képesek megfizetni a vállalatok által szabadon alakított árakat, akkor nyomban kiderül, hogy nem is olyan szabadok azok az árak. Akkor, ha a vállalatok el akarják adni termékeiket, kénytelenek alacsonyabb árakkal beérni, s ahhoz költségeiket innovációval, ésszerűbb gazdálkodással, jobb szervezéssel lejjebb szorítani. Amennyiben ezt nem teszik, lehúzhatják a redőnyt, és kenyér nélkül maradnak munkások és igazgatók egyaránt. Meglehet, sovány vigasz ez annak, aki már ma arra kényszerül, hogy a megszokott húsz helyett tizenöt deka disznósajtot vigyen haza. Mai érdeke valóban azt diktálná, hogy ne emeljék a disznósajt, se semmilyen más termék árát. Ám azt is tudja, ha nem túl fiatal, akkor meg is tapasztalta, hogy ez legkevésbé adminisztratív beavatkozással, kormányzati utasítással érhető el. És ha olykor vágyakozva tekint a bécsi vagy a frankfurti kirakatokra, akkor azzal is tisztában van, hogy az ott látható árakat sem a hatóság diktálta; hogy az ott látható gazdaságot sem egy központi utasításokra hagyatkozó gazdaság teremtette meg. A tervutasítás egyenlő a hiánygazdasággal Nem minden piacgazdaságú ország népe él persze jólétben, de valamennyi tervutasításra épülő gazdaság hiánnyal küzd, lemaradt a világ élenjárói mögött, és nem egynek a polgárai menekülnek el vagy vándorolnak ki hazájukból. A ma virágzó piaf gazdaságok is átvészeltek válságokat, amelyek a miénkhez hasonló inflációval, a miénknél súlyosabb munkanélküliséggel jártak. A magyar gazdaság válságának mélyülését a többi között antiinflációs politikával - az árak féken tartásának indirekt módszereivel - is fékezni kell, és kidolgozni a válságot enyhítő taktikát, az abból kivezető gazdaság- politikai stratégiát. Egyik sem lehet azonban képes maradéktalanul megvédeni a lakosságot minden tehertől, amivel a válság és az egyidejű modellváltás jár. Gál Zsuzsa Szövetkezeti szakemberek találkozója Pannónia ’89 elnevezéssel országos szövetkezetpolitikai találkozó kezdődött szombaton Harkányban. A három nagy szövetkezeti ágazat - a mezőgazdasági, az ipari és a fogyasztási szövetkezetek - vezető szakemberei immár huszadik alkalommal tanácskoznak a mozgalom időszerű kérdéseiről a dél-dunántúli fürdőhelyen. Az idei találkozó központi gondolata: a szövetkezés megújulása hazánkban - figyelemmel a mozgalom európai tapasztalataira. Ennek jegyében a szövetkezeti szakemberek a harkányi fórumot megelőzően néhány napos tanulmányutat tettek Dániában, ahol a sajátos karakterű északeurópai közösségek működésével ismerkedtek, és sok, itthon is hasznosítható tapasztalattal gazdagodva tértek haza. A tíznapos harkányi találkozón előadásokat, vitákat, konzultációkat, kerekasztal- beszélgetéseket rendeznek, s ezeken a szövetkezeti ágazatok és a szakminisztériumok vezetői, tudományos kutatók, egyetemi oktatók, pénzintézeti szakértők folytatnak párbeszédet a hallgatókkal. Olyan témákat dolgoznak fel, mint például az új szövetkezeti törvény elvei, a szövetkezeti ön- kormányzat, a szövetkezet és az állam viszonya, a tulajdonreform, a hitelpolitika, a gazdasági jogalkotás és a közigazgatási önkormányzat. A Pannónia találkozók sorozatában - a kialakulóban lévő társadalmi pluralizmusnak megfelelően - most először kapnak hangot a szövetkezetpolitika különböző, esetenként eltérő vagy szembenálló irányzatai. Ennek jegyében kerekasztal-beszél- getést szerveznek a Független Kisgazda- párt, a Magyar Néppárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőinek részvételével arról a kérdésről, hogy milyen álláspontot foglalnak el a szövetkezeti mozgalommal kapcsolatban az egyes pártok.