Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-25 / 226. szám
1989. szeptember 25. KÉPÚJSÁG 5 Labdarúgó NB III. Ismét listavezetővé lépett elő az ASE A labdarúgó NB III. Dráva-csoport- jának őszi hatodik fordulójában visz- szaszerezte listavezető pozícióját az Atomerőmű SE gárdája. A paksiak a régi rivális Bólyi MEDOSZ-t fogadták és 2-0-as félidő után gólzáporos, 5-0- as győzelmet arattak. Pusztai László szakvezető tehát sikeres találkozón mutatkozott be az atomváros közönségének. A Bonyhádi SE-Dombóvári Vasas megyei rangadót a vendég dombóváriak nyerték. Mint tudósítónk jelentéséből kitűnt: a házigazda bonyhádiak rendkívül gyenge teljesítményt nyújtottak, a Vasas ezt is kihasználva a 80. percben lőtt góllal vitte el mindhárom pontot. A Bonyhád őszi gyengélkedése lassan immár figyelmeztető jeleket is hordoz magában. Megyénk negyedik csapata, a Nagymányoki Brikett SE a jelekből ítélve kedveli a kaposvári pályákat. Ezúttal Szám Frigyes edző legénysége a Kaposvári Építők otthonából tért haza értékes döntetlennel. A forduló további öt találkozója közül négy döntetlennel zárult Dombóvári Vasas-Bonyhádi SE 1-0 (0-0). Bonyhád, 400 néző. V.: Laskai. Dombóvár: Foki - Kurdi, Luczek, Jakab (Csanádi), Banai - Horváth (Buda), Dé- kány, Tóth-Bagi - Fazekas, Kiss, Szűcs. Edző: Olasz János. Bonyhád: Heizler - dr. Alföldi, Kiss, Mukli, Beke - Keresztes, (Rácz), Vendég, Darabos - László, Po- zsár (Forrai), Pfeiffer. Edző: Kovácsi Ferenc. A 80. percben Jakab tisztán kapta a labdát a 16-oson és védhetetlenül lőtt a kifutó kapus mellett a hálóba. Az igen gyenge teljesítményt nyújtó Bonyhád ellen megérdemelt dombóvári siker született. Jók: Luczek, Banai, Szűcs, illetve Heizler, Kiss. Atomerőmű SE-Bóly 5-0 (2-0). Paks, 500 néző. V.: Pápai. Atomerőmű SE: Hor- nyák - Erdélyi, Burai, Nagy Z., Lauer - Porga, Nagy L., Takács (Szabó), Boros (Mikolics) - Juhász, Vörös. Edző: Pusztai László. Bóly: Puch - Kósa, Fitt (Szabó), Macsi, Kichner - Pál (Schneider), Ambrus, Hosszú, Bruder - Vető, dr. Papp. Edző: Weiszbart József. A 13. percben Nagy L. labdáját Vörös Juhász elé játszotta, aki futtából 18 méterről ritkán látható nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. 1-0. A 25. percben Vörös és Juhász kényszerítője után Vörös a kifutó kapus mellett a jobb alsó sarokba helyezett. 2- 0. A félpályán labdát szerző Porga a rosz- szul kimozduló kapus felett 40 méterről a kapuba emelt. 3-0. A 66. percben a jó cselekkel kilépő Juhász szépen tálalt Boros elé, aki higgadtan gurított a jobb alsó sarokba. 4-0. A 70. percben Ambrus a játékvezető megsértéséért a kiállítás sorsára jutott. A 77. percben Szabó a félpályáról indította Juhászt, aki lefutotta a védelmet és belőtt labdáját Vörös 14 méterről a bal alsó sarokba bombázta. A 80. percben a kitörő Mikolicsot Kichner felvágta, s a játékvezető őt is kiállította. Jó iramú mérkőzésen a jó napot kifogó Pusztai-legénység magabiztosan győzte le ellenfelét, s a közönséget is maximálisan kiszolgálta. Jók: Nagy Z., Boros, Juhász, Vörös, illetve Ambrus. Kaposvári Építők-Nagymányoki Brikett SE 1 -1 (0-1). Kaposvár, 600 néző. V.: Sör. Nagymányok: Szőcs - Lovász, Klomfár, Bencze, Egyed - Horváth, Ve- csei, Lőrincz, Pilisi (Nagy) - Szijts, Barabás. Edző: Szám Frigyes. Kaposvár: Baán - Nagy, Zentai, Balassa, Papp Á. - Vida (Bruckner II.), Balázs, Papp I. (Császár), Pintér - Landek, Wéber. Edző: Horváth Lajos. A látottak alapján a döntetlen igazságosnak mondható. G.: Balassa, illetve Barabás. Az NB III. Dráva-csoport további eredményei: Mázaszászvár-Kaposvári Honvéd 0-0, Szigetvár-Somberek 2-2, Marcali-Csurgó 0-0, Siklós-Boglárlelle 2-2, Nagykanizsa-Rákóczi FC 1-2. NB III. Dráva-csoport 1. Atomerőmű SE 6 4 1 1 13-2 13 2. Rákóczi FC 6 4 1 1 9-4 13 3. Somberek 6 3 3 10-4 12 4. Csurgó 6 3 2 1 12-6 11 5. Nagymányok 6 3 2 1 10-8 11 6. Dombóvár 6 3 2 1 9-7 11 7. Boglárlel le. 6 3 1 2 9-6 10 8. Kaposvári Építők ' 6 3 1 2 8-8 10 9. Kaposvári Honvéd 6 1 55-3 8 10. Bóly 6 2 1 3 12-15 7 11. Szigetvár 6 1 3 2 9-10 6 12. Mázaszászvár 6 1 2 3 3-10 5 13. Nagykanizsa 6 1 1 4 7-13 4 14. Marcali 63 3 4-10 3 15. Siklós 62 4 7-14 2 16. Bonyhád 62 4 5-13 2 Labdarúgó NB II. Szüreti napi győzelem 540 perc után Sopronban biztos hazai siker Soproni SE-Paksi SE 4-1 (2-0). Sopron, 1200 néző. V.: László J. Sopron: Kállai - Czibula, Fábián, Katona, Rusits - Nagy, Oláh (Orbán), Vékony, Virág - Halász, Takács (Hajdú). Edző: Készéi Ferenc. Paks: Kun - Héregi, Blatt, Gracza, Fábián - Pásztor (Török), Kolarics, Takács, Horváth P. - Kádár, Bérezési. Edző: Vábró József. Soproni támadások vezették be a mérkőzést, az első negyedórában Kun kétszer is bravúrral tisztázott. A 18. percben Kádár lövése a lécről a gólvonal elé pattant. A 28. percben Halász kilépett a paksi védők közül és laposan a hálóba lőtt. 1-0. Két perc múlva Czibula jobb oldali szabadrúgása után Halász fejelt a paksi kapuba. 2-0. A félidő utolsó percében Blatt hatalmas szabadrúgását Kállai bravúrral hárította. A második félidő soproni támadásokkal indult, a 49. percben Vékony jobb oldali szögletét Halász fejelte a kapuba, mesterhármas. 3-0. A 60. percben folytatódott a hazai gólgyártás, Nagy lövését Kun még a kapufa segítségével mentette, de a kipattanó labdát Takács közelről a hálóba lőtte. 4-0. A 65. percben a mérkőzés legnagyobb helyzete maradt ki, Takács indította Kádárt, aki a kapusba vezette a labdát. A 83. percben szépítettek a paksiak, Gracza bal oldali beadását a védők elvétették, Kádár lecsapott a labdára és a kapust is kicselezve szerezte meg a becsületgólt. 4-1. A korszerűen játszó hazai csatársorral a paksi védelem nem tudott megbirkózni, az újonc együttesnek csak felvillanásai voltak. Jók: Czibula, Nagy, Deák, Vékony, illetve Gracza és Takács. Szekszárdi Dózsa-Tapolcai Bauxitbányász 2-1 (0-1). Szekszárd, 1000 néző. V.: Karáth. Szekszárdi Dózsa: Hujber - Nagyfalusi, Varga F., Kalmár, Varga L. - Szabó, Bozsér, Máté, Horváth Cs. (Kálmán az 55. percben) - Süveges, Jelusics. Edző: Teszler Vendel. Tapolcai Bauxitbányász: Czanka - Frigyik (Kiss a szünetben), Bencze, Tihanyi, Wágner (Berki a 15. percben) - Tóth, Horváth L, Kovács - Andriska, Bognár, Csonka. Edző: Kovács András. A 4. percben Süveges húzott el a jobb oldalon, Wágner előbb lökdöste, majd a 16-oson belül a földre teperte - a síp azonban néma maradt. A 10. percben a lila-fehéreknél debütáló Bozsér lapos szabadrúgását Czanka csak másodszorra kaparintotta meg a gólvonalon. A Dózsa volt az aktívabb, a 20. percben a tétovázó vendégvédők csak üggyel-bajjal tisztáztak Horváth Cs. elől. A 29. percben gólt lőtt a Dózsa, ám a publikum öröme korainak bizonyult: Jelusics beadását Máté kapásból kapura küldte, de miután a lesen álló Süveges is „beavatkozott”, belsővel ő pasz- szolta a hálóba a labdát, így természetesen érvénytelen volt a találat. A 33. percben Andriska vezette fel a labdát, középen ügyesen szöktette Csonkát, előle Hujber mentett kivetődve az ötösön. A másik oldalon Jelusics legurítását Máté suhintotta a léc fölé. A 40. percben másodszor jutott el a Tapolca Hujber kapujáig és gólt szerzett: Andriska beadását Bognár 14 méterről, kapásból a bal alsó sarokba vágta. 0-1. Szünet után a 46. percben Szabó indításával Süveges futott kapura, nehéz szögből, 12 méterről leadott lövését a kapus szögletre tenyerelte. Négy perccel később Horváth Cs. már az ötösön járt, aztán senkitől sem zavartatva a kimozduló Czankába lőtte a labdát. Az 55. percben a lesről felfutó Andriska a bal oldali lécet találta telibe. A 65. percben egyenlített a Szekszárd: Varga L. tért ölelő partdobása után Kalmár lefejelte a labdát Jelusics elé, aki 12 méterről nagy erővel a jobb sarokba bombázta. 1-1. A 72. percben Kálmán cselsorozattal már túljutott a kapuson is, ám lövése az egyik védőről a kapus kezébe perdült. A 75. percben a kapura törő Süvegest Berki buktatta az ötösön, a megítélt 11 -est Kálmán értékesítette. 2-1. A 86. percben Kalmár fejesét védte Czanka, majd Kálmán szép szóló után, kisodródva centiméterekkel lőtt a jobb alsó sarok mellé. Mindkét félidőben a nagy elszántsággal küzdő szekszárdiak kezdeményeztek többet, ők diktálták a tempót. A Dózsa rohamozott - a Dózsa bánta: a vendégek másodszor jutottak el Hujber kapujáig és vezetést szereztek. Szünet után az addig is jobbára védekezésre kényszerülő tapolcaiak „ráültek” minimális előnyükre, kontráik nem jöttek be. A nagy hajrát nyitó lila-fehérek küzdelmes találkozón, 540 perces játékidő után megérdemelten szerezték meg őszi első győzelmüket. Jók: Bozsér, Varga F., Szabó, Kalmár, illetve Andriska, Horváth L. Az NB II. nyugati csoportjának további eredményei: Oroszlány-Nagykanizsa 2-2, Budafok-Komló 2-0, Mohács-lll. Kér. TTVE 2-1, Dunaújváros-Keszthely 1 -1, Volán SC-Dorog 1 -0, Zalaegerszeg -Ajka 1-0. NB II. Nyugati csoport 1. Mohács 6 4 1 1 11-3 13 2. Volán SC 6 3 38-2 12 3. ZTE 6 42 8-9 12 4. Dunaújváros 6 3 2 1 12-9 11 5. Oroszlány 6 3 1 2 11-8 10 6. II. Kér. TTVE 6 2 3 1 11-6 9 7. Komló 6 2 3 1 9-7 9 8. Dorog 6 2 2 2 7-6 8 9. Budafok 6 2 2 2 6-7 8 10. Nagykanizsa 6 1 4 1 8-7 7 11. Sopron 6 2 1 3 9-11 7 12. Szekszárd 6 1 2 3 5-7 5 13. Ajka 6 1 2 3 4-7 5 14. Paks 6 1 2 3 5-14 5 15. Tapolca 6 1 1 4 7-14 4 16. Keszthely 63 3 4-8 3 A lapunk mai számában megjelent labdarúgó-tudósításokat írták: Fekete László, Zerza József, Horváth Ferenc, Kiszler Ferenc, Zwick Jakab, Paróczai Sándor, Gaál István, Puskás Ildikó, Zwick Antal, Bráz Ferenc, Lőrincz Gyula, Szebényi Béla. Labdarúgó NB I. A megyei labdarúgó-bajnokságért Fővárosi trió A Kakasd és a Tolna hat forduló után is veretlen az élen A labdarúgó NB II. hetedik fordulójának eredményei: Bp. Honvéd-Vasas 2-0, Tatabánya-Veszprém 0-0, Ú. Dózsa- Vác 2-0, Siófok-Ferencváros 1 -0, Cse- pel-Pécs 0-0, Videoton-Debrecen 1-0, Haladás-Rába ETO 4-2, Békéscsa- ba-MTK-VM 0-3. A bajnokság állása: 1. Ú. Dózsa 7 61 11- 4 18 2. MTK-VM 7 52 10- 6 15 3. Bp. Honvéd 7 4 1 2 10- 5 13 4. Pécsi MSC 7 3 3 1 15- 6 12 5. Ferencváros 7 3 2 2 9- 5 11 6. Vasas 7 3 2 2 . 9- 6 11 7. Siófok 7 3 2 2 7- 7 11 8. Videoton 7 3 2 2 4- 6 11 9. Veszprém 7 2 3 2 3- 5 9 10. Haladás 7 2 2 3 8-11 8 11. Rába ETO 7 2 1 4 9- 9 7 12. Tatabánya 7 2 1 4 3- 6 7 13. Debreceni VSC 7 1 3 3 3- 6 6 14. Békéscsaba 7 25 4-11 6 15. Váci Izzó 7 1 2 4 7-11 5 16. Csepel 74 3 1- 9 4 így kellett volna! 1. Darmstadt-Bayer Leverkusen 1-0 1 2. Freiburg-Karlsruhe 1-2 2 3. Mainz-Kaiserslautern 1-3 2 4. Ascoli-Internazionale 0-1 2 5. Bologna-Genoa 1-0 1 6. Cremonese-Napoli 1-1 X 7. Verona-Lazio 1-1 X 8. Ancona-Messina 5-0 1 9. Avellino-Pisa 0-3 2 10. Barletti-Foggia 1-0 1 11. Brescia-Licata 1-0 1 12. Cagliari-Monza 3-0 1 13. Como-Torino 0-0 X Pót mérkőzések: 14. Stuttgarter Kickers-Werder Bremen 2-3 2 15. Mönchengladbach-Nürnberg 4-1 1 A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában ponterős napjuk volt a vendégcsapatoknak. Közülük a Tamási Dombóvárról, a Tolnai VL Dunaföldvárról, míg a Kisdorog együttese Gerjenből tért haza három-három ponttal gazdagabban. Ugyancsak a vendégek mérlegét javítja, hogy a Bátaszék gárdája Kakasdon rabolt pontot 1-1-es döntetlenjével. A tamásiak az utóbbi hetek jó sorozatát folytatva ezúttal rendkívül értékes győzelmet mondhattak magukénak Dombóvárott. Csik Gyula edző csapata ezzel a sikerével átvette a vezetést a bajnoki táblázaton. Hat forduló után egyébként nem kis meglepetésre az újonc Tolnai VL mellett már csak a Kakasd őrizte meg veretlenségi sorozatát. Ezzel szemben a teveliek és a döbrököziek ebben a fordulóban szerezték őszi első győzelmüket Az NB lll-ból kiesett Dunaföldvár rendkívül nehéz idény elé néz, hiszen 540 perces játékidő után mindössze egyetlen pontra futotta a Duna-par- tiak erejéből. Rosszabb gólkülönbségükkel a sereghajtó pozíciójából tekintenek fel a mezőnyre. Az ifjúsági bajnokságban ezúttal „a változatosság” kedvéért a Döbrököz-Du- naszentgyörgy találkozó maradt el. Tolna-Dunaföldvár 4-3 (1-1). Dunaföldvár, 150 néző. V.: dr. Berta. Tolna: Lampek - Steinbach, Hauzman, Wittin- ger, Réhm - Hagymási (Kardos), dr. Venter, Koppéter (Varga), Horváth - Mácsik, Kindl. Edző: Szegleti István. Dunaföldvár: Pálfi - Vágó, Csala, Nagy, Koralovszki (Molnár) - Blatt, Panki, Ongai (Szintai) - Král, Fehér, Varjas. Edző: Nagy Zoltán. A játék összképe alapján megérdemelt vendéggyőzelem született. G.: Réhm 2, Horváth, Csala (öngól), illetve Fehér 2, Nagy. Jók: Réhm, dr. Venter, illetve Pálfi, Fehér. Tevel-Ozora 1-0 (1-0). Tevel, 200 néző. V.: Varga I. Tevel: Weidinger - Ber- náth, Keresztes, Nagy I., Nagy G. - Barabás, Hoffmann, Ferencz S. - Szőcs (Fe- rencz G. II.) - Denkinger, Ferencz G. I. (Dallos). Edző: Szentes Ambrus. Ozora: Dobos -.Tóth, Porga, Kóricz, Cziráki - Nádasdi, Lázár, Csömör - Sandi (Juhász), Végh, Molnár. Edző: Schrancz István. Ha helyzeteit jobban kihasználja a hazai csapat, nagyobb arányban is győzhetett volna. G.: Hoffmann. Jók: Keresztes, Nagy I., Ferencz G. I., illetve Porga, Cziráki, Molnár. Kakasd-Bátsszék 1-1 (0-0). Kakasd, 400 néző. V.: Lieszkovszky. Kakasd: Pál- Tusa, Kvanduk J., Szűcs (Kerekes), Kvanduk E. - Acsádi, Csobot, Sebestyén- Eisenser (Fábián), Bónyai, János. Edző: László József. Bátaszék: Boros - Farkas, Kiss, Lukács (Szabados), Lados- Keller, Marcsa, Both - Kvanduk, Papp, Bozsolik (Rácz), Edző: Botos Árpád. Az 55. percben Jánost, a 60. percben Sebestyént kiállították. A 44. percben Marcsa 11 -est hibázott. A hazai csapat a 90. percben lőtt góllal mentette meg az egyik pontot. G.: Csobot, illetve Bozsolik. Jók: Pál, Acsádi, Csobot, illetve Farkas, Bozsolik. Hőgyész-Pálfa 2-0 (1-0). Hőgyész, 300 néző. V.: Szieber. Hőgyész: Nándor- Topánka (Szentes), Somogyi (Banai), Seemann, Weitner A. - Bősz J., Cseh, Bús - Váli - Papp, Weitner J. Ed/ő: Weitner Ádám. Pálfa: Tóth - Kovács, Balogh J., Balogh Gy., Bóka - Deres (Léman), Orsós, Éhl (Szűcs) - Barkóczi, Vass, Hajcsár. Edző: Molnár István. Az 53. percben Cseht kiállították. Küzdelmes, alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. G.: Váli, Bősz. Jók: Seemann, Váli, Weitner J., illetve Tóth, Vass. Döbrököz-Dunaszentgyörgy 3-0 (2-0). Döbrököz, 350 néző. V.: Krekó. Döbrőköz: Fink - Apáti, Varga, Horváth, Csatári - Francz, Vass, Berki - Szili (Orsós), Tóth, Bártek (Lakos). Edző: Farkas Attila. Dunaszentgyörgy: Taba - Decsi (Káldi), KissT. (Kesztyűs), Kertész, Benedek - Pál, Domsa, Szakter, Kiss L. - Jóni, Gödör. Edző: Horváth László. A mindkét oldalon számtalan kihagyott helyzet mellett a hazai csapat hármat biztosan kihasznált. G.: Berki (11-esből), Bártek, Francz. Jók: Fink, Apáti, Bártek, illetve Kertész. Fadd-Aparhant 4-1 (3-0). Fadd, 400 néző. V.: Makai. Fadd: Varga - Kugli, Nagy, Ujj, Pesti - Kovács, Blesz, Klopcsik (Bráz) - Márkus (Kirtyán), Illés, Gyenis. Edző: Márkus József. Aparhant: Schan- czenbacher - Ecker, Juhász I., Sármány, Czárth - Gecző, Zsók, Sebestyén - Ferenc, Farkas (Kajtár), Palkó (Juhász II.). Edző: Kozma József. A 60. percben Czártht kiállították. G.: Gyenis, Klopcsik, Márkus, Illés, illetve Czárth. Jók: Kovács, Blesz, Gyenis, illetve Ecker, Gecző, Juhász II. Tamási-Dombóvári VMSE 2-1 (1-0). Dombóvár, 300 néző. V: Stumpf. Tamási: Banász - Agócs, Szabó, Zsolnai, Lanczki - Orsós (Szántó), Horváth, Hajdics, Gulyás - Walter, Tóth (Schmidt). Edző: Csik Gyula. Dombóvár: Bien - Vészi, Banai, Balogh, Péter (Bocsi) - Pólyák, Korvics- ka, Szabotin - Bencze (Szűcs), Zsuró, Pászti. Edző: Újvári Kálmán. Jó iramú, de csak közepes színvonalú mérkőzésen a győzelmet jobban akaró csapat nyert. G.: Hajdics, Walter, illetve Pászti. Jók: Lanczki, Walter, Hajdics, illetve Korvicska. Kisdorog-Gerjen 3-0 (0-0). Gerjen, 300 néző. V.: Lehel. Kisdorog: Selyem - Dallos, Horváth, Nier, Berning - Wirth (Beke Z.), Szabó (Lubastyik), Palkó, Papp - Klein, Beke F. Edző: Kovács István. Gerjen: Honti - Domonyai, Palásti I., Palásti II., Klement - Lacza, Kiss (Kertész), Kövesi - Szalai, Földesi, Kovács. Edző: Palásti Lajos. Jó iramú mérkőzésen egyenlő erők küzdelméből a helyzeteit jobban kihasználó vendégek az utolsó negyedórában döntötték el a mérkőzést. G.: Wirth, Beke F., Klein. Jók: Horváth, Papp, Beke F., illetve Palásti II. a mezőny legjobbja. A2 ifjúsági mérkőzések eredményei: Tevel-Ozora 1-2, Kakasd-Bátaszék 1-1, Dombóvár-Tamási 6-2, Dunaföldvár- Tolna 2-10, Hőgyész-Pálfa 8-0, Fadd- Aparhant 4-3, Gerjen-Kisdorog 1-4, Döbrököz-Dunaszentgyörgy elmaradt. Megyei bajnokság Felnőttek 1. Tamási 6 5 _ 1 22-6 15 2. Kakasd 6 4 213-4 14 3. Kisdorog 6 4 1 1 13-6 13 4. Tolna 6 3 313-9 12 5. Bátaszék 6 3 2 1 11-6 11 6. Fadd 6 3 1 2 12-8 10 7. Dombóvár 6 3 1 2 9-6 10 8. Hőgyész 6 3 1 2 9-10 10 9. Dunaszentgyörgy 6 33 7-7 9 10. Aparhant 6 33 9-10 9 11. Döbrököz 6 1 3 2 7-12 6 12. Gerjen 6 24 3-12 6 13. Tevel 6 1 2 3 8-11 5 14. Ozora 6 15 8-10 3 15. Pálfa 61 5 2-13 1 16. Dunaföldvár 61 5 7-23 1 Ifjúságiak 1. Dunaszentgyörgy 5 516-7 15 2. Kakasd” 6 4 1 1 26-7 13 3. Dombóvár 6 4 1 1 20-7 13 4. Ozora 6 42 13-13 12 5. Tevel 6 3 2 1 20-10 11 6. Bátaszék 5 3 1 1 39-5 10 7. Kisdorog 6 3 1 2 22-11 12 8. Tolna 6 33 28-13 9. Hőgyész 6 33 22-19 9 10. Tamási 6 2 2 2 20-15 8 11. Fadd 6 2 1 3 10-13 7 12. Pálfa 6 24 8-34 6 13. Döbrököz 5 1 1 3 6-19 4 14. Aparhant 5 14 14-18 3 15. Gerjen 6 15 8-28 3 16. Dunaföldvár 66 5-58-