Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-02 / 207. szám
1989. szeptember 2. TOLNATAJ - 5 Balatoni mozaik A társalgóban munka után most éppen alkalmi munka nélkül nagy mözsi hegyi szőlőjében dolgoznak évek óta.- Mennyi a fizetség? - firtatom már megint a pénzt. Semennyi. Nekem nem kell a pénz. Enni kapok, inni kapok, hozhatok a terményekből krumplit, szőlőt, gyümölcsöt. Nekem jó, nekem ez megfelel.- Mi a munkája?- Minden. Már van öt éve építjük a házat, aztán kapálok, mert muszáj a szőlőt kapálni. A tulaj, vagy a felesége főz, ebéd után még le is pihenünk egy kicsit.- Miért nem kér pénzt?- így vagyunk megegyezve. A gyerekek már nagyok, a legkisebbnek, a Tündének szoktam adni havonta 800-900 forintot, mert nincs szakmája, és nem Két nő beszélgetése kattog, pattogva forog egy régről előkerült magnetofonszalagon. A fiatalabbnak tűnő hang kérdezi, faggatja az idősebbet. Kutatja a múltat, az emlékezet tegnapjait. Hagyományokról, népi szokásokról kérdez. Nem tudni mivel indult a felvétel, mert hirtelen kattan a téma: Szőlőpásztorkodás vót szórna leterítve a tanyába. Lepü- dőkke, vánkosokká. Vittünk vánkosokat, pakrócokat, asztákkó nappal varrogat- tunk, azokat a szép szőrösüngöket, meg horgótunk. Este megasztá oda lefeküt- tünk. De akkó hétköznap nemgyüttek ám oda a gyérökök, minthogy-hogyan beszélik, csak vasárnap délután gyüttek oda. Szombaton mindönkinek az édös- anyja készitött perecöt, asztakkó vasárnap, mikó gyüttek a gyérökök (legények) akkó megkínátuk ükét..” A szőlőőrzés, pásztorkodás a Tolna megyei Sárközben hagyományos foglalatossága volt a fiataloknak, amiről a mesékben, elbeszélésekben, gyakran pajzán történetek maradtak az utókorra. Ennek gazdasági alapja annyi volt hogy Lörinc-nap tájékán a madarak ellen meg kellett védeni a szőlőt Erre leginkább az ifjú leányok voltak vállalkozók, akik a szőlőhegyi hálótanyákban tölötték az éjszakákat Erről szól a magnetofonszalagon rögzített beszélgetés első része, amelyben megtudhatjuk, hogy a szőlősorok között vonultak a leányok, énekeikkel, hangos beszédükkel riasztották a dézsmáló madarakat A romantikusnak tetsző foglalatosságot nem mindenki kedvelte: „...de én nem szerettem ám ott lönni sohase... engöm minden este a hideg borzogatott mikómá este vót... háni nem szerettem a högyön...” Tudni lehet arról, hogy egészen szoros barátságok, házasságok szövődtek így a szőlőpásztorkodás idején, de: „...a mi bandánkba nem vót ám uan, miket beszéének...” dolgozik. Nekem nem kell a pénz. Megkeresem a hatezer-ötszáz, hétezer forintot, nekem az bőven elég. Nagy József vízvezeték-szerelő a szobában pakol. Három ágy, lógó ajtajú szekrények, a fal hámló vakolatát, a hűtő- szekrény rozsdafoltjait csábos külsejű hölgyek szexfotói takarják. Az ozorai, 26 éves, nőtlen fiatalember minden hét végét otthon tölti, alkalmi munkát azonban ő is vállal.- Az alkalmi munka elég ritka, mert otthon van dolog a szőlőben, és a ház körül. De azért gyakran jönnek: javítsam meg ezt, vagy azt.- Teljesen új ház vízvezeték-szerelési munkáját elvállalja?- Nagyon ritkán, mert ahhoz állandóan ott kellene lenni, haveri alapon megyek itt esténként dolgozni, segítek az ismerősöknek de persze nem pénzért.- Mennyit fizetnek egy-egy szerelési munkáért?- Attól függ, mi a munka. Én általában kevesebbet kérek, egy javításért, mint az, aki maszekban dolgozik. Mondjuk egy WC-tartályt lecserélek már két-három- száz forintért is.- Tud spórolni?- Persze. Hatezer körül keresek, család nincs, a pénzemet nem viszem a kocsmába. Megyünk a társalgóba. Társalgó? Ilyen székek talán már sehol sincsenek Európában. Csővázasak, koszosak és kicsik, és nem lehet rajtuk ülni. Pedig néhányan itt kuporognak, kifacsarodott fejjel nézik a gólyalábakra szerelt színes tévét, amin természetesen fut a kép. De úgy látszik Kattanás, reccsenés hangja a szalagon aztán másról esik szó: Két nap lakodalom „szerdán és csütörtökön is. Szerdán mindig meg köllött eskünni. Akkó elké- sértek a templomba. Onnan a mönyasz- szony is meg a vőlegény is emönt a maga hajlékába, asztakkó ebéd után gyüttek a mönyasszonyér csöngöskocsikkal... Hát ezöket mind hallik?... én nem bánom, amit tudok én asztat mondom...” A lakodalmas menetről, öt, hat díszes kocsiról beszél az idős asszony hangja. Mikor az ő esküvője volt, a lányokat illett „kikészíteni”. Ez azt is jelentette, hogy ő például: három darab „üvegös ómá- rium"-ot kapott tele ruhával. „Tíz kötés ágy” - tíz darab párna és húsz darab vánkos volt ez, adja a magyarázatot is. „Ötven pöndő” és számtalan ing... Stafi- rung. A lakodalom másnapján a selyembe öltöztetett menyasszonyt, „főtekerőzve” végigvitték a falun. Muzsikaszóval. Halkuló, erősödő búgás a magnetofonból. A beszédhangok a mosási szokásokról szólnak. Arról, hogy folyóvízre, a falutól nem túl messze levő Horgasra jártak mosni az asszonyok, évente háromszor, négyszer. Több család összefogott, kocsira pakoltak és otthon elkészített lúggal indultak. Ezért volt „több gatya, ümög”, hogy tisztát tudtak váltani és nem mostak olyan gyakran... Egykori mocsárvilágról kérdez a fiatalabb hang, arról, hogy vajon mit meséltek az öregebb öregjei. Hallott-e tőlük a negyvennyolcas szabadságharcról, Petőfiről? Ilyenekről nem szóltak a mesék - mint kiderül. A háború „Má monták akkó is egypár napnak előtte, hogy kiüt a háború, de nem tuttuk, hogy mi az, mi lösz awa. Körösztölőbe vótunk, asztán délbe bemonták, hogy hónap röggel a hányba születőiteknek ki kő mönni az állomásra... Az én szögény Nils Holgersson csodálatos utazása tetszik az embereknek. Urbán József még egészen fiatal, 23 esztendős, gyerekképű legény.- Hogy került a szállásra?- Egész életemben állami gondozott voltam. Faddon, Nagymányokon, meg mit tudom én hol. Úgyhogy 16 éves koromtól - a katonaságot leszámítva - szállón laktam.- Milyen alkalmi munkát vállal?- Mindenfélét, ami csak egy házépítésen adódik. A lakatosüzemben dolgozom, úgyhogy elég sok mindenhez értek. A segédmunkáért nyolcvan forintot kérek óránként, a tetőfedésért meg 120-at. Mert tudja itt énnálam az a baj, hogy mindenhez értek.- Hét v$gén eljár dolgozni?- Nem, mert én olyankor elutazom Pécsre. Oda udvarolok, úgyhogy a hétvége nekem munka szempontjából teljesen kiesik.- Miért nem tanult szakmát?- Nem kell nekem szakma, jól van ez így, ahogy van. Megkeresem most is amit a szakmunkások, s nem is a pénzen van a hangsúly, hanem munkából áll az élet. * Este van megint, nyolc óra. Vajon miféle üzletek köttetnek az alkalmi munkaerők piacán, s vajon hány felest gördítenek le ebben a percben a jól sikerült egyezség örömére? D. VARGA MÁRTA Fotó: GOTTVALD KÁROLY uram is, meg a testvéröm is... Arra má nem jó még emléközni se... Mennyi elve- szött... Az enyim ugyan itthon veszött el...” Disznót heréitek mikor szabadságra hazaengedték a férjét. Közben megsérült a keze, vérmérgezést kapott és meghalt. Negyvenkét éves volt akkor. Vérmérgezés... „egész hétön nem at- tunk rá, mer nem vót csúnya a keze. Vasárnap is a templomba vótunk. Hetién emöntünk a högyre, akkómá uan rosszu vót. Nem tudott önni, nem tutta a száját eetátani. Este a kocsirú má nem bírt le- száni. Levetkőztettem. Rögge hittuk az orvost. Itt neköm nem monták meg, de a községházáná má emonta az orvos, hogy nem fog meggyógyúni.... Mindön kétórába ótotta a doktor. Azt monta majd kábuttálomátal visszatér... Vissza is tért, mert egycö fölébrett: ugye jól aluttam angyalom - mondta... kettőt tánintot asztákkó végelött...” Hogyan értesültek arról, hogy vége van a háborúnak? Hangzott a kérdés. A válasz: „- Hát akkó gyüttek a szögényök. Ki innen, ki onnan mondták, hogy vége van má, nem viszik ükét tovább. Asztákkó egycő csak vége lőtt valaminek...” Csönd. Recsegés. Aztán: „Készült, 1970. január 16-án. Elmondta: ...(halk suttogás) - Mit mongyak?- A nevét Szülikém! - így a biztatás.- Özvegy? Özvegy Kardos Mihályné Dömötör Judit születött 1878-ba, mast91 éves vagyok. A kérdező Tömöri Ilona decsi pedagógus, helyi falukutató volt. Két kattanás. Egy férfihang:- Madárlábkarmos álmaiban fekete bottal jár nagyanyám. Vadmacska ugrik félre előlem, fekete kéreg reped a fán. Varjúláb ágat markolászok, fekete gyümölcsbe harap a szám. Fekete varjú már nagyanyám. Fekete szárnya arcomba csattan, illan az álom tétován. Maroknyi tollpihe már nagyanyám... DECSI KISS JÁNOS Lopják az ásványvizet A Balaton-parti üdülő kényelmes, bár vesztett pár évvel ezelőtti fényéből. A hall gyapjúszőnyege megkopott, a presszó bárszékeinek műbőrülésén itt-ott szakadások, a szobák heverőinek rugója nyikorog. Ettől eltekintve mindenhol rend, tisztaság. Az üdülő vezetője az első napi ebédnél eligazítást tart. Mint mondja, minden szinten külön helyiség van, ahol centrifugálni, vasalni lehet. Ami eltér az eddigi évek gyakorlatától az, hogy az idén a vasalókat személyi igazolvány ellenében lehet felvenni a portán. Minderre azért került sor, mert ezekből a háztartási kisgépekből az idén már négy eltűnt, pedig még csak a szezon közepén tartunk. Ugyanez a helyzet az üdülő rendelésre készíttetett törülközőivel is, amelyek úgy megnyerték egyes beutaltak tetszését, hogy azt viszik haza szuvenírként. Az emeletenként elhelyezett hűtőszekrényeket bárki használhatja, ezzel kapcsolatban a kérése mindössze annyi, hogy mindenki csak azt vegye ki belőle, amit betett, mivel igen csak kellemetlen, ha valaki a behütött sörét hasztalan keresi. Az előző csoportnál még az is előfordult - igaz, nagy kánikula volt-, hogy a takarítónők védőitalként használt ásványvize is eltűnt. Ami azt illeti, valóban nehéz idők járnak, ha már egyesek az ásványvizet is lopják! A szobafestő, meg a fordító Üzlet ma minden. A szakszervezeti, szövetkezeti és egyéb tagsági jogon való üdülés is lassan azzá válik, ha tetszik, ha nem. A szabad szobákat, lakosztályokat az üdülők vezetői egy ideje belátásuk szerint értékesíthetik. Van SZOT-üdülő a Balaton partján, nem is egy, ahol hétszáz forintért kínálnak fejenként főidényben napi háromszori étkezéssel szobákat. Itt, ebben a szövetkezeti üdülőben, mindez 4-500 forint, attól függően, hogy rendelkezik-e valaki tagsági viszonnyal, avagy nem. Az üdülőhelyi szállodai árakat tekintve mindez kevés, a hazai átlagkereseteket nézve sok. A helyek mégis pillanatokon belül elkelnek. Sokszor már hetekkel előre, hiszen ki szeret gyerekkel bizonytalanra menni? Pár éves ez a gyakorlat, de már vannak visszatérő, úgynevezett fizetővendégek. A harmincas évei közepén járó, köpcös, háromgyerekes szobafestő-mázoló harmadik éve nyaral itt, önköltséggel. Mindig ugyanazt a szobát kapják, az ellátás jó, a személyzet rendes, a három srác ismerimára terepet, nyugodtan elengedhetik őket, nem kell figyelni, nem lógnak egész nap a szülők nyakán. Van saját strand, csúszda, csónak, sportpálya. Az asszonynak nem kell főzni, takarítani, bevásárolni, napozhat aszalódásig, a férje meg horgászhat kedvére. Hogy szakszervezeti tag-e a szobafestő? Egy frászt! Minek? Tíz évig az volt, fizetett mint egy katonatiszt, aztán még egy beutalót sem kapottnyáron, hiába könyörgött. Hol iskolaidőben adták volna, hol meg egy- vagy két-gyerekest. Akkor mérgében kilépett. Először a vállalatnál géemkázott, amikor az befuccsolt, átment egy építőipari kisszövetkezethez. Most aztán keres rendesen, megengedhetik, hogy eljöjjenek két hétre. Igaz, hogy belekerült ez így főszezonban vagy harmincezerbe, de ha hazamegy ráver, egy hónap alatt behozza. Elégedett, jövőre is jönnek. Ennyit csak megengedhetünk egy évben magunknak! - mondják. Azért nem mindenki ilyen elégedett. A szabadúszó fordító sokallja a költségeket.- Ennyi pénzért már Karls-Badba is mehettünk volna, aztán az mennyivel kulturáltabb hely - mondja. Persze a fő baja nem ez, hanem a kétségessé vált egzisztenciája. Az utóbbi időkig nem volt semmi gondja, mént a bolt, de most, hogy a környezetvédők leállíttatták a vízlépcső építését, bajban van. Eddig Bős-Nagymarosból élt, az ottani dokumentációkat fordította. Most, ha nem változik a helyzet, akkor nézhet valami m@s után. jMég a végén kénytelen lesz elmenni valamilyen céghez és sok kis hülye főnökhöz igazodni, pedig épp azelől menekült, amikor szellemi szabadfoglalkozású lett. Most aztán tessék, negyvenöt évesen kezdhet mindent elölről! Morog, mert évről évre minden drágább - a két kölyök mindent megvenne, amit lát, ilyenkor az asszony sem hajlandó sprórolni. Sok a 25-30 ezer forint, amibe a két hét nyaralás kerül, ki a franc győzi ezt? - háborog. Ja, kérem, foglalkozást választani tudni kell! Barbie bo szú Vakító napfény, délutáni csend, vihar utáni melegedő víztükör. A parti stégen merészfazonú piros fürdőruhában fiatal szőkehajú lány barnítja bájait. Magas, fekete, kisportolt izomzatú, jó harmincas férfi közeledik, hasizmait behúzva. Kissé előreugró fogait jól stuccolt bajusz takarja. Nyakában vastag aranylánc, pedikűrö- zött lábain Adidas-papucs. Tettetett csodálkozással köszönti a lányt, aki a férfi jöttére megfelelő pózba tornássza magát és köszöni a könyvet amit kapott. Tetszett neki mondja, de nem értett mindent, túl sok volt a szakszöveg benne. Szerinte ezt a könyvet igazán csak azok élvezik, akik a szakmában dolgoznak, mondja a férfi. Hanyagul a lány mellé ereszkedve és bonyolult fejtegetésekbe kezdve a könyv mondanivalójáról, nem fukarkodva az angol kifejezésekkel. A lány csodálattal néz rá, fekete szemüvegét levéve. A férfi, még mielőtt a szőkesörényű elunná a számára láthatóan érthetetlen szakkifejezéseket, ügyes taktikával témát vált. A régi helyen lakik-e a lány, kérdezi. Nem, elköltözött, hangzik a válasz. Sikerült egy lakást vennie, sajnos nem zöldövezetibudait, csak egy XIII. kerületi másfél szobás panelt, mondja olyan lekicsiny- léssal a hangjában, mintha vidéki szülei nem huszonéves robotolásuk eredményét invesztálták volna a leszólt negyven négyzetméterbe. A férfi értékeli a dolgot, folyik a kábítás oda-vissza, másnapra vitorlástúrát beszélnek meg. A stégen heverészők éppúgy akaratlan fültanúi a párbeszédnek, mint a beszélgetők háta mögé oldalgó, hat-hét éves forma kislány, aki olyan, mint egy Barbie baba. Parányi fenekén rózsaszín, fodros fürdőnadrág, lábán fehér-rózsaszín papucs, fakó hajában különféle csatok, szalagok, természetesen mindegyik a rózsaszín valamelyik árnyalatában pompázik. A rózsaszín a férfit teljesen lehangolja, közben esztétikai fejtegetésekbe kezd, nem véve észre a száját tátva hallgatózó kislányt Mondja, hogy az orosz nők szokása rózsaszín, hosszú bolyhos bugyiban járni. Kétségkívül vannak e téren tapasztalatai is, mert mint mondja, ritka lelombozó volt, amikor annak idején egy bomba nő bement a szobájába, levetkőzött, aztán ott állt abban a torpedó gatyában, amivel mindent elrontott, próbált ő ezen változtatni, hozott Hongkongból némelyiknek csupa csipke, pántos fekete-piros bugyit. De nem hordták. Legközelebb, amikor felmentek hozzá a lányok, a hosszú rózsaszínben voltak, ezért aztán utálja a rózsaszínűt - fejezi be esztétikai fejtegetését feltápászkodva. A Barbie baba mintha csak erre várna, hirtelen előrelép és:- Nézd, milyen hideg a víz apu! - felkiáltással egy hirtelen mozdulattal a lúdbőrös vízbe löki a méregdrága, szivárványszínű fürdőnadrágját igazgató férfit. F. KOVÁTS ÉVA Kátai Ferenc: „Nem kell nekem a pénz” Nagy József: „Olcsóbb vagyok, mint a maszek” Maroknyi tollpihe nagyanyám