Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-02 / 207. szám
4 - TOLNATÁJ 1989. szeptember 2. Tolna megyében megy-e? A háztáji termelés alternatívája Falusi turizmuskonferencia Balatonföldváron ... Szálkán a szemet gyönyörködtető táj, a vonzó kirándulási lehetőségek is üdülésre csábítanak Az 1940-ben kiadott könyv kézről kézre jár a hallgatóság között. „Az utas könyve”, mely magyar városok, gyógy- és üdülőhelyek, nyaralásra alkalmas kö zségek katalógusa, kitűnően szerkesztett formában, a lehető legközérthetőbb módon tájékoztat mindenről, ami az utast érdekelheti. A jelenleginél valamivel nagyobb Magyarország tájai közül magam természetesen a Tolna vármegyére vonatkozó oldalakat lapozom föl elsőként. Nyolc településünket ajánlja a katalógus a nyaralni vágyók figyelmébe. Nézzük például Kurdot! Rövid ismertető a településről, a lakosságról. Pontos leírás arról, hogy mely irányból milyen közlekedési eszközökkel közelíthető meg a falu. Név- és címjegyzék azokról, akik kiadják a lakásukat, tájékoztató az ellátásról. Fürdőzési lehető^ ségekről, egészségügyi ellátásról, sportf és szórakozási lehetőségekről (például gyakori szintársulati előadásokról, cirf kuszról, tekepályáról, lőtérről), és a körf nyékbeli kirándulóhelyekről is szól a tájékoztató. Leírja azt is, hogy kinél lehet tor vábbi fölvilágosítást kérni a helyi lehetőségeket illetően, aki pedig a megye más területei iránt is érdeklődne, az keresse Rajczi Pétert Szekszárdon (pontos cirri mellékelve). Mindenki joggal nosztalgiázott egy kicsit a Balatonföldváron a héten zajló falusi turizmuskonferencia résztvevőjeként e katalógust forgatva, hiszen ma ilyen nincs. (Bár jelentek meg a közelmúltban is prospektusok sok millió forint költséggel, de azok - ahogy valaki fogalmazott -f „elhárító módszerrel” készültek, mindenféle kódokkal és rejtjelekkel. Pont az nincs benne, ami a lényeg; hogy X. településen a Százszorszép utca 8. alatt Ko- vácséknál ilyen és ilyen szoba kiadó, hány forintért). Nagyobb baj, hogy nem csupán katalógus, jószerével falusi turizmus sem létezik ma Magyarországon. Különösen nincs Tolna megyében, pedig néhány településünk - Decs, Mórágy, Szálka - kifejezetten kínálja magát erre. Bár a Tolna Tourist nyilvántart néhány címet, amit szükség esetén ajánlhat az érdeklődőknek, Mórágyon pedig egy falusi panziót is üzemeltet, ez gyakorlatilag semmi a lehetőségekhez képest. Ahogy pedig a konferencia megnyitóján körülnéztem a teremben és láttam, hogy Tolna megyéből alighanem én vagyok az egyetlen érdeklődő, nem is lehettem túl optimista... Az erőforrások hasznosításának új lehetősége Hazánkban sem hagyományok nélküli pedig a falusi turizmus - a századfordulón a balatoni fürdőélet.is ilyen módon bontakozott ki, s „Az utas könyve” sem véletlenül jelent meg - a nemzetközi példák pedig egyértelműen bizonyítják, hogy a falu fölemelkedésének, a mező- gazdasági falusi lakosság boldogulásának, a környezet, a kulturális hagyományok őrzésének, az emberi megértés erősítésének egyik eszköze e forma. A nyugati országokban - általunk legismertebb módon Ausztriában - a fejlett falusi turizmus elsősorban az agrártúltermelés következménye. Egyre kevesebb munkaerőt köt le a mezőgazdasági termelés - az Európai Gazdasági Közösség az ezredfordulóig 20 millió hektár termő- területet von ki a művelésből - s ahhoz, hogy a falusi lakosság helyben maradjon, más megélhetési forrásra van szüksége. Magyarországon is talán a legmegfelelőbb az időpont a falusi turizmusra úgy fölhívni a figyelmet, mint munkaerő-lekötő, munkahelyteremtő lehetőségre, hiszen a jövőben nagyobb mértékű munkaerő-fölösleggel kell számolnunk. Szerepe lehet a turizmusnak a várható élelmiszertöbblet elhelyezésében is. Ahogy dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára a konferencia megnyitóján fogalmazott; a falusi turizmus az emberi és természeti erőforrások hasznosításának új lehetőségét jelenti. Ez az aktualitás ösztönözte a rendezvény szervezőit - s a közelmúltban létrejött Magyar Falusi Vendégfogadók (Falusi Turizmus) Szövetsége tagjait - arra, hogy az eddigi próbálkozások kudarcai ellenére ismét kezdeményezzenek. Társadalmi ösz- szefogást sürgetnek azoknak a mezőgazdasági dolgozóknak, falusi lakosoknak, vállalatoknak és szövetkezeteknek az érdekében, akik a falusi turizmust egyik megélhetési forrásuknak tekintik. A falusi turizmus a nemzetközi tapasztalatok alapján hathatós - erkölcsi és anyagi - állami, kormányzati támogatással valósul meg, ezért a szövetségnek - s a balaton- földvári konferenciának is - célja, hogy a kormányzatot segítse a falusi turizmust támogató politika kialakításában. Katalógus készül - Budapest, Pf. 6. Társadalmi összefogásra van szükség - írtam előbb, és nem túloztam. Mit is jelent ez? A mezőgazdasági kormányzat tekintse a falusi turizmust a háztáji termelés szerves részének. A Pénzügyminisztériumnak a falusi turizmusra is ki kellene terjesztenie a háztáji adókedvezményt a személyi jövedelemadó szabályozásában. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalnak munkahely- teremtőnek kellene tekintenie - és például a Foglalkoztatási Alapból ennek megfelelően támogatnia - a falusi turizmust. Az idegenforgalmi fejlesztési alap a falusi lakások szükség szerinti modernizálását - tisztálkodási, főzési lehetőség megteremtését - támogathatná, a Művelődési Minisztérium a képzést (a századfordulón már oktatott háztartásban, vendégfogadási ismeretek, nyelvek oktatását), a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium a lakossági összefogást kiegészítve az infrastruktúra fejlesztését segíthetné. De jutna szerep az egészségügynek, az egyházaknak, a pénzintézeteknek, tanácsoknak, fiataloknak és öregeknek egyaránt. Ezek után akár el is szörnyedhetnénk a várható anyagi terhek miatt, ám dr. Csáky Csaba, a szövetség ügyvezető elnöke szerint nem kellene föltétlenül több pénz, mint eddig, csak máshová. Ha nem elhibázott prospektusokra költünk, ha nem kell a vendég és vendéglátó közé ékelődött gmk-kat, kft-ket, igazgatókat eltartani, akkor hatékonyabb lesz az állami támogatás fölhasználása. A konferencia maga is gyakorlati eredményekre törekszik (hogy sikerüle-e ilyeneket elérnie, arra még lapunkban visz- szatérünk), nem elvek kimondására. Egyik gyakorlati eredmény lehet, ha a közeljövőben sikerül kiadni azt a használható, pontos és praktikus katalógust, amely tartalmazza mindazoknak a nevét, akik az országban vendégfogadásra vállalkoznak. Akik nevüket és címüket ajánlják, azok - válaszborítékot mellékelve - írjanak a Magyar Falusi Vendégfogadók (Falusi Turizmus) Szövetség címére: Budapest, Pf: 6. 1360. ROSTÁS ILONA Fotó: GOTTVALD KÁROLY Reggel hat óra van, és iszonyúan hideg. Magamra rángatom a melegítőt, előszedem a fiam széldzsekijét, a zsebembe pénztárcát dugok. Indulok alkalmi munkást keresni, s közülük is kedvencemmel, az aranykezű Janival szeretnék leginkább találkozni. Fázósan lődörgök az utcán, nézegetem az embereket. Nőkkel nem, munkásruhás férfiakkal gyakrabban találkozom: a tegnapi festék- és olajfoltok mára beleitták magukat az overall durva anyagába, az öltözékről, a kézben, tarsolyban tartott szekercéről, apróbb szerszámokról azt is meg lehet pontosan állapítani: kinek mi a foglalkozása. Munkába indulnak mindennap, a főnökük megmondja, mit kell tenniük, és havonta egyszer, egy összegben kapják meg a fizetésüket. Az alkalmi munkásnak akkor van fizetésnapja, amikor dolgozik. De hol lehet Jani? A Szluha György utcai pecsenyesütőnél reggelizik talán. „Nem, mondja Gabi, a tulaj, mostanában nem járnak ide. Mióta Sanyi, a maszek kőműves megbetegedett, százfelé széledtek. De próbálja meg a Mini presszóban, vagy az Illés kocsmában. Miközben ballagok fölfelé, s olvasta- gom az ablakokba kitett, szálkás betűkkel írt apróhirdetéseket, azon gondolkodom: hogy a fenébe képes itt százméteres körzetben három kocsma is megélni? A Mini üres, az Illésben hárman merednek a söntéspulttal szembeni falra. Jani, akárcsak ha a korzón találkoznánk, vidáman üdvözöl. Naná, hát persze hogy itt van. Rögtön meg is kérdezi: lenne valami munka?- Momentán semmi. Beszélgessünk inkább arról, hogy megéri-e ma alkalmi munkásnak lenni?- Ez nem kérdés - hárítja el nagyvonalúan mélyenszántó problémafelvetésemet Jani. - Először is nincs az embernek főnöke, másodszor jobban keresek, mintha vállalatnál dolgoznék, harmadszor, s ami a legfontosabb: szabad vagyok, mint a madár.- Mennyit lehet most alkalmi munkával keresni - kérdem tétován, hisz pénzről mostanában valahogy nem illik beszélni. Jani azonban őszinte.- Nézze, én már órabérbe nem megyek, négyzetméterenként 65 forintért vállalok vakolást. így aztán összejön egy nap 1200-1500 forint is.- Hogyan lehet felkutatni az üzletet?- Azt minden rendes ember tudja, hogy reggel itt kapom be a féldecit, este meg a Kék Egérben van a támaszpontom. Egyik kuncsaft adja tovább a másiknak a hírt, s aztán akinek kell a munkás, jön utánam, és megegyezünk.- Nagy a konkurencia?- Most igen sokan vagyunk, hogy bejött ez a munkanélküliség. A szakma azonban tudja, hogy ki milyen munkát végez, és természetesen még az alkalmiak közül is munka nélkül maradnak, akik nem tudnak, vagy nem szeretnek dolgozni. Urbán József: „Csak az a baj, hogy mindenhez értek”- Adnak-e ennivalót a megrendelők?- Ritkán, akkor is csak szárazát. Magam viszem a reggelit, az ebédet, innivaló nem kell, mert azért vagy fröccsöt, vagy sört szoktak hozni.- Mikor volt utoljára munkaviszonyban?- 1984. március 30-án léptem ki, de nem mondom meg honnan. Felmérgesedtem, mert nem adták ki egyszerre az évi szabadságomat... Azóta hol csapatban, hogy egyénileg alkalmi munkát vállalok. Csak az a baj, hogy a Sanyi lebetegedett, a fene egye meg. Ritka rendes ember, össze voltunk szokva, akár a testvérek. A beszélgetést befejezzük, Janit meghívom még egy felesre, és megiszom egy narancsüdítőt. Ritka pocsék zöld színe van, az izéről meg már ne is beszéljünk. Hallottam, hogy élelmes családiház- és nyaralóépítők reggelente, mikor munkába indulnak a TÁÉV munkásszállásának a lakói, kocsival, lesben állva keresik és viszik el a munkásokat. A hírt a TÁÉV munkásszállásán mindenki cáfolja, ilyen dolgokról nem hallottak, utólag nem szoktak szabadságot kivenni és orvoshoz menni. Alkalmi munkát azonban vállalnak. Irány hát a száljó. Kopott, koszos minden, a lépcsöház beázott, a szúnyoghálók foszlányokban lebegnek az ablakokon. Este hat óra van, meghatározhatatlan ételszag ül a négyszintes épület levegőjében, vízcsobogás hallatszik, tisztálkodnak és esznek az emberek. Kátai Ferenc segédmunkás mintás fazékban melegíti a konyha rezsóján a pincepörköltet. Tegnap főzték, s hétfő lévén tán még jobb ízű is, mint vasárnap. A négygyerekes szárazéi özvegyembernek jó sora lett: hét végén Horváth János őrSzólásszabadság és szólásszabadosság Nincs kellemesebb, mint amikor bárki, bárkinek, a megtorlás legkisebb veszélye nélkül, megmondhatja a véleményét. Nemcsak az általános társadalmi közérzetnek tesz jót, javítván a légkört, hanem növeli kinek-kinek az önbecsülését is. A szólás szabadsága természetesen a leírt betűben, vagyis a sajtóban való szabad szólásra is vonatkozik. Amióta ez az igény az 1848-as márciusi ifjak 12 pontjába bekerült, a megvalósítás eléggé széles skálán mozgott. Pontosabban az utóbbi évtizedekben inkább szükülőn, vagy jobb esetben csak tágnak tűnőn. Az elhallgatásnak valóságos művészei lettünk, ami már csak azért se volt csekélység, mert ezen közben az újságírók - legalábbis a jobb érzésűek - ránevelték az olvasóközönséget a sorok közti olvasás megdöbbentően magasra fejlődött képességére. Amivel majdani idők társadalomtörténészeinek bizonyára érdekes lesz foglalkozni, a valóságban végigélni azonban nem volt kellemes, hanem inkább lélekromboló. Remélhetőleg maradandónak bizonyuló jelek vallanak arra, hogy ennek az időszaknak vége. Mindenki azt mond, amit akar és többnyire arról is, akiről kedve tartja. Ami jó. Érdemes bármelyik napon végig vasvillázni sajtótermékeink tömegét és bárki meggyőződhet arról, hogy élünk is ezzel a lehetőséggel, méghozzá bőséggel. Nemegyszer túlzott bőséggel és átgondolatlanul. Az olvasó számára az újságokban megjelent „betű” újságíróktól származik, noha a valóságban nem mindenki újságíró, aki az újságokba ír. Még akkor se, ha papírja van róla. Megnéztem a magam újságíró-igazolványát, egyetlen sor se olvasható benne, ami a hivatástudatról pecsétes bizonyságot adna. Hivatástudat híján gyakran előfordulnak átgondolatlan vagdalkozások. Az nagyon jó, hogy ma már nincsenek tabuk, például a honvédség, vagy a rendőrség se az. Az MSZMP lapjainak hasábjain se tartozik az alapvető illemszabályok közé fanyalgó tartózkodással írni az egyházakról. De ha minden lehetséges és lehetetlen alkalommal vad, gúnyos támadások jelennek meg például a rendőrökkel kapcsolatban, akkor ez odavezethet, hogy hovatovább a színe-javukhoz tartozó se mer időben és kellően intézkedni. Noha erre szinte szemlátomást romló közbiztonságunk idején nagyobb szükség van mint valaha. Az előbbi két mondatban nem csak a magam véleményét összegeztem, sőt szándékosan nem megyebeli forrást használtam fel, hanem történetesen egy Komárom megyei magas rangú rendőrtisztét. Hadd álljon itt egy másik, mondjuk úgy, hogy fél megyebeli példa. Bonyhádon az idősebbek még jól ismerik a hires állat- tenyésztő Schleier családba benősült Vetőék nevét. Apa és fia elkényszerült e megyéből, akkor politikainak nevezett okok jóvoltából. Az apa most a Tatai Állami Gazdaság igazgatója, a fia az ottani Lovas és Vadász Kft. ügyvezető igazgatója. Utóbbit nemrégiben az Aréna című székesfehérvári lapban csúnyán megtámadták. Per indult, erről majd dönt a bíróság. Bejelentést tett az újságíró-szövetség etikai bizottságánál, mert úgymond tételesen tudja bizonyítani, hogy a két cikkben legfeljebb csak a kötőszavak hitelesek. Ez idáig magánügy lenne, csakhogy a kft. az osztrák GLOOR cég érdekeltsége, mely itt GOREX néven invesztált súlyos milliókat. Beszéltem Robert Gloor úrral, aki az év végén 2 és fél millió schilling tőkét von ki Magyarországról, mert bár bizalma a megtámadott iránt teljes, az ilyesfajta „reklámot” cége nem engedheti meg magának. Mellékesen szólva a 2,5 millió idáig garanciális letét volt, melyet már jó ideje kamatmentesen forgatott a magyar állam mindegy, hogy melyik bankja... Ilyen gazdagok vagyunk? A példák sorát lehetne, inne-onnan-amonnan, idézni, de minek? Ehelyett talán az olvasó is szívesen vesz egy rövid tájékoztatást a Magyar Közlöny 1986. évi 16. számából, ami aligha tömegolvasmány. Itt található a ma még hatályos, de ilyen vonatkozásban minden bizonnyal az is maradó, 1986. évi II. törvény a sajtóról. Részletek ebből: 2. § (1) „A sajtó feladata... a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.” 3. § (1) „A sajtóban közölt tájékoztatás nem sértheti a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendjét, nemzetközi érdekeit, valamint az állampolgárok és jogi személyek jogait, törvényes érdekeit és a közerkölcsöt.” 4. § (2) „A sajtó részére felvilágosítást adó személy a valóságnak megfelelő felvilágosítást köteles adni.” 11. § (1/c) Az újságíró „...a kapott felvilágosítást, valamint megállapításait kellő körültekintéssel, ellenőrzéssel és a valóságnak megfelelően köteles közzétételre előkészíteni, a tényeket, eseményeket, a maguk teljességében köteles ismertetni.” Mindezt az újságíróknak természetesen köteles tudniuk, vagy kötelesek lennének tudni. Maholnap harmincévi újság- íráskódás után igazán nincs szándékomban a saját mesterségem alatt vágni a fát. Megteszik ezt mások éppen elegen. Újságírókkal azonban nagyon sokan.találkoznak, a fenti idézetekkel az ő ismereteiket kívántam - egyébként a mi érdekünkben is - gyarapítani. ORDAS IVÁN
