Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
1989. augusztus 5. TOLNATAJ - 5 Chicagóból toronyházba Pálmafák közt — refen Vannak helyzetek, amelyekben semmi sem az, aminek látszik. Megáll a kocsi a Chicagóban, ami nem Chicago, hanem Szekszárd zűrzavaros ügyleteiről, kiszámíthatatlanságáról hírhedt negyede, melyről úgy hírlik, hogy esténként nem tanácsos átvágni rajta, csak kocsival. Ez sem igaz, mondja Mihályi Veronika, a ci- gánycsalád-segítö a városi tanács egészségügyi osztályáról, akit felkértünk, hogy kalauzoljon. Ő a legkülönbözőbb időpontokban jön ide, soha nem fordult elő, hogy bántódása esett volna. A negyedről szeretnénk riportot írni. De minden másképp alakul. Előttünk néhány pálmafa, ami szintén nem igazi, ráfestették a ház falára. Előtte kapu, kerítés, a kerítésen szögesdrót. Belépünk Petrovics Sándor tollkereskedő kisiparos otthonába. Még nem tudjuk, hogy tilosban járunk, ez csak a riport elkészülte után derül ki. Nagy a riadalom, a háziak izgatottak, eleinte bizalmatlanok. Fogalmunk sincs róla, hogy csak vérrokonaikat lenne szabad fogadniuk. Nincs kedvem mesélni, még élni se... Petrovics Sándorné Sárközi Anna a hatodikos Erzsivel, a negyedikes Sanyival és a másodikos Pistivel van elfoglalva a konyhában. Hogy tanulnak? - kérdem. - Közepes átlagot érnek el, magas a követelmény.- Halljuk, hogy el akarnak költözni. Miért?- Kényelmesebb bérházban lakni - válaszolja a férj. - Én itt lent a Chicagóban nem szeretek lakni. Ott lesz meleg víz, központi fűtés. Sok előnye van. Hátránya is... Életre szóló kitűzőként viseli nevét a kezére tetoválva: Szepi. Úgy tűnik, a család életében nincs semmi rendkívüli, Annuska sorsjegyet árul a Skála előtt, mindketten bedolgoztak a cipőkátéeszbe, Sanyi tollat gyűjt, s mindezt azért, hogy a gyerekeknek szebb, jobb életük legyen, mint nekik volt. Megkérem Petrovics Sándort, hogy meséljen az életéről. A válaszban, mint Csak az ajtó van rámzárva egy időzített bomba, olyan erővel robban a keserűség:- Tudja, nekem nincsen kedvem mesélni. Még élni se. Azok után, amiken keresztülmentem... De bevezet a szobába, leülünk. És mintegy három órán keresztül hallgatjuk döbbenten, amit magáról és a környezetéről elmesél. Natál fia- Édesanyám Romániában született, nem tudom, hol, egy nagy város mellett kis faluban laktak. Dr. Gémes Balázs kutatótól tudtam meg, a múzeumból, hogy apám, nagyapám, annak az apja mind kovácsok voltak. Egyik faluban van egy harang, valószínű, hogy azt a nagyapám öntötte, mert benne van a neve a harang oldalában. Apám Jugoszláviában született, vándoroltak, úgy jöttek országról országra. Medinán telepedtek meg. Ennek az a története, hogy édesapám tizenkét- tizenhárom éves korában szöktette meg édesanyámat, a Sió partján vertek sátrat. Sokáig ott éltek. Vaskúton, Baja mellett vett édesapám egy hosszú sváb házat. Beszélt cigányul, magyarul, románul, szerbül, oroszul, németül. Sokáig volt tolmács az oroszoknál. Mikor kicsi voltam, értettem románul, szerbül, most is értek egy keveset, pár szó megmaradt az emlékezetemben. Tizennégyen voltunktest- vérek. Én Vaskúton születtem, a húgom is, a többiek Medinán, egyik nővérem Komáromban, a gettóban, ahová egy pincébe szedték össze a cigányokat. Édesapám kint volt a Szovjetunióban évekig, azalatt szedték össze a családot. Nem volt mit enni, vesszőkosárral hordták a káposztát a cigányok, volt úgy, hogy ha a kiéhezett emberek hozzányúltak egy- egy fej káposztához, a németek sorozatot engedtek rájuk. Sokat tudna mesélni az internálásról Tajkuna Anna, aki most körülbelül hetvenéves. Dachauból jött vissza. Fiatal lány volt, mikor elvitték. Gyereke se születhetett azután. Édesanyám összes testvére a német koncentrációs táborokban maradt, egy kivételével, aki nemrég halt meg Jugoszláviában. Édesapám több testvére, nagyapám is ott veszett el. A Patak utcai Baloggal szedték össze őket, akikre biztos emlékeznek, az, aki megégett. Édesanyámat is; Szekszárdról nagyon sok cigányt vittek el. Először vagonba zárva őrizték őket, egy holtvágányra kilökve, azután Komáromba vitték... Az ötvenes években Vaskúton laktunk, elég szegényesen. Hónapokig nem jött haza édesapám, mikor jöttek az oroszok, ment velük, aztán, amikor megjött, hozott krumplit, lisztet... Emlékszem, vártuk édesapámat, de nem jött, nagy, derékig érő hó volt, nem volt mit enni. Édesanyám jó pár kemény csöves kukoricát adott, ledörzsöltük a csöveket, a szomszédban megtörték, azt készítette úgy el, mint a grízt. Volt úgy, hogy késő éjszaka keltettek fel, amikor sikerült valamelyiknek ennivalóra rátenni a kezét. Mit tehettem volna? Éhes voltam, ettem. A toronyház felé Lehet, hogy megmásítom az ipart... Magas a követelmény Rossz fa a tűzön Visszatérünk az alaptémára: a Chica- góra - és a szekszárdi cigányság előző telepeire.- Jól emlékszem a szekszárdi cigánytelepre. A villanytelep mellett volt. Ott lakott Mali néni, a vak Rozi, Dózsa családja, a Sándor meg a Puma, Kolompár Béla, a kocsis apja, ő volt az, aki a legrégebb dolgozott Szekszárdon. De dolgozott a Patyolatnál Édes apja-anyja. Ott élt Köcsög, Szarka, a Rózsavölgyi család. Jó nagy családok voltak ezek. A többiek olyanok voltak, akik vidékről bejöttek, de tovább is mentek. A mostani Dózsa-pá- lyánál, a vásártér részen még többen laktak. Kis srác voltam még akkor... Ezeket a telepeket nem fölszámolták, hanem elküldték onnan azokat, akik ott laktak, a tanács nem adott lakást akkor. Rózsavölgyiéknél cölöpökön állt a prices, azon aludtak. A priccskészítéshez nem használtak szeget, szerszám nem nagyon volt, megkötözték a léceket.- Általában mivel foglalkoztak?- Hát... az asszony elment jósolni. Előbb kikérdezte az ott lakókat, van-e halott, beteg a családban, meg mindenről, ami fontos volt. Rafináltak voltak az asszonyok, a parasztcsaládok meg hiszékenyek, ha a cigányasszony azt mondta, kell a jósláshoz egy egész sonka, baromfi, tábla szalonna, ki kell menni a keresztútra, megtették. Volt, aki a sündisznó kis fekete lábát levágta, óvatlan pillanatban a saját hónaljából kivett egy szál szőrt, a jósláshoz kért, frissen feltört tojásba észrevétlenül beledobta... vagy éppen leköpködte a sonkát, hogy elvi- hesse. Az mesélte, aki csinálta. A férfiak nem dolgoztak, de azért, volt, aki elment napszámba, igaz, hogy az ilyen ritka volt. Hárman-négyen pincesorba segítettek, vagy odahaza voltak. Sokan jöttek be Medináról, Sióagárdról. Nyáron a gépekhez álltak be dolgozni, nem pénzért, hanem kukoricáért; a városban több volt a nép, könnyebben hozzá tudtak mindenhez jutni. Azok a cigányok, akik faluhelyen éltek, akármilyen szegények is voltak, húzódtak befele, a megyeszékhelyre. A zenész cigányokkal, a romungrók- kal nem volt jó a kapcsolatunk, azok magasabb szinten éltek. Még ha egy pár családból csak egy-két befutott zenész került is ki, ezeket a családokat elismerték, hamarabb kapták el az élet könnyebbik felét, mint a csavargó cigányok. De azok is, ha bejöttek, egyik gyerek született a másik után, lecsaládosodtak, megtelepedtek. Mindenki maga választotta meg, hogy hol. Édesapám például édesanyámmal és három testvéremmel a negyvenes években először Bátaszékre ment, ott volt egy gyönyörű szép háza, nem tudom, hogy jutott hozzá, présház meg szőlő is volt, nyolc- vagy kilencszáz pengőért vette, a régi magyar címer volt a papíron, ami tanúsította, hogy apámé a ház. A kovácsmunka jól ment, akkor vett egy házat Baján a kórháznál. Apámnak volt két embere Monostorból. Vaskúton, emlékszem, hátul volt a kovácsműhely, ott kellett húznom a fújtató karját. Fel is gyújtottam a házat, mikor egyedül fújtattam gyerekfejjel. Elkezdett égni minden, pattogni a cserép, megijedtem, és elbújtam az ágy alá. Kijöttek a csendőrök, elővették anyámat, hogy ki gyújtotta fel a házat. Mellbe vágták puskatussal, mikor nem tudta megmondani. Apám éppen jött kocsival hazafelé. Volt egy óriási eperfa, mikor azt meglátta a távolból a tűz lángjától kivilágítva, megijedt és visszafordult.- Hol járt iskolába?- Vaskúton. Sokat lógtam. Abban az időben még cipőm sem volt. Talán még apám sem tudta, mi a zokni. Strimflit húztak, olyanom volt. Meg rövid nadrágom. De tavasztól havazásig leginkább mezítláb jártam, télen az apám rövid szárú csizmájában. Volt, hogy a magas sarkú női cipő hegyes sarkát baltával levágtam, az orra ugyan felállt, de abban jártam.- Hogy tartják számon, akik itt laknak: mik a Chicago kialakulásának az előzményei?- Amíg a cigányok ide nem költöztek, kilencven százalékban olyan magyar és más emberek laktak itt, akik Szekszárd legszegényebb rétegét jelentették. A szurdokbeli pincelakók húzódtak le többek között ezekbe a lakásokba. Szükséglakások voltak itt a vállalatoknak.- Milyen életre számít az új lakásban? Nem fél a beilleszkedéstől?- Nem. Fiatalkoromban voltam büntetve, szinte hat évig voltam akkor börtönben. Sokféle embert ismertem meg, voltam ügyvéddel, ügyésszel, kanásszal, kocsissal, magyarral, zsidóval összezárva, meghallgattam valamennyit. Megtanultam alkalmazkodni. Szinte analfabétaként kerültem be, de ennek az életiskolának köszönhetem a mostani életemet. A mostani élet: a ref A börtönnek, meg az intézetnek köszönheti, hogy megállt egy olyan úton, amin nagyon nehéz megállni. Mert az intézet is büntetésvégrehajtó intézmény - mondja. Mindkettő olyan hely, ahol az embernek el kell döntenie, melyik úton megy tovább.- Mert ami ott bent történik, az maga nem büntetés. Nem vagyok én ott lezárva. Csak az ajtó van rámzárva... Minden attól függ, kikkel zárják össze az embert. Olyan ez, mint az erdőben: több a görbe fa, mint az egyenes... Most meg negyvenéves fejjel elmondhatom: lassan két éve, hogy refes vagyok. Nem a rendőrség, a hatóság a rossz. Ha valamelyik cigánynak jobban megy, azt a többi nem nézheti, ha nem is mutat haragot; egyfajta bosszúvágyat érez. Ha folyton járják a hatóságot áztatni az embert, ha az elsőnek nem is adnak a szavára, az ötödiknél már gondolkodóba esnek. S ha maga a vér szerinti testvérség csinálja, akkor már szemet szúr. Ülünk bent, a festett pálmafák mögött, a házban. Ahonnan este 19 órától reggel 6-ig nem léphet ki az utcára. Ahol csak a vér szerinti rokonait fogadhatja. Ide hozzák a tollat is. Ahhoz, hogy elhagyja a várost, engedélyt kell kérnie a rendőrségtől. Igaz, hogy kap. Egy boltban vásárolhat - mondja. Inget úgy vettek, hogy a felesége a Korzóból kirakat üvegén át mutatta belülről, jó lesz-e. Éjszaka a rendőrök ellenőrzik, hogy otthon tartózkodik- e. - A társadalom, nem hogy befogad, hanem a mezsgyén kívül is kitaszít engem - mondja a negyvenéves, erős testalkatú férfi. Sír. így nőnek fel a gyerekek, akiket mindenáron taníttatni akar.- Egymillió-kétszázezer a háromszobás lakás a bérházban. Teljesen más környezet, ha jó lesz a gyerekeknek, jó lesz nekünk is, ottmaradunk. Ha leveszik a refet, veszek egy garázst, nyitok egy használtcikk-kereskedést. Vagy megmásítom az iparomat. Vásári butikosra. És véghezviszem, de becsületes módon, hogy amin én keresztülmentem, azt a családom ne szenvedje újra. * Petrovics Sándor ügyével kapcsolatban kérdésünkre Bátorfi György alezredes, a Tolna megyei rendőrfőkapitány helyettese így válaszol:- Többször volt büntetve. A rendőrhatósági felügyelet elsősorban az ő érdekét szolgálja. Előtte igen, azóta nem követett el bizonyíthatóan bűncselekményeket. Arra gondolunk: az emberélet útjának felén elterülő sűrű, sötét erdőben egymás mellett nőnek a görbe, meg az egyenes fák. Valamennyi a fény felé tör. DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Mindent a gyerekekért
