Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-05 / 183. szám

TOLNATAJ - 4 1989. augusztus 5. Akik a foglalkoztatással foglalkoznak Munkaerőpiac Tolna megyei helyzetkép A piacgazdaságra való áttérés leg­problematikusabb kérdése a munkaerő- piac kialakulása, kialakítása. Ez érinti legérzékenyebben, legközvetlenebbül, leghúsbamarkolóbban a dolgozókat, itt találja a reform egyik legsebezhetőbb pontját az ellentábor. Magyar ember megszokta, hogy egyfajta munkát csinál, egy gazdát szolgál. Kitanul valamiféle mesterséget, és abban öregszik meg. A mai magyar valóság másfajta magyar embereket kíván. Rugalmas, alkalmaz­kodóképes, haladó, az újra fogékony el­méket. Hogy aztán mennyire válik be ná­lunk „ez a fene nagy haladás”, azt majd a jövő dönti el. A jövő, amit egy idő után történelemnek szokás nevezni. * Milyen a Tolna megyei munkaerőpiac? El tudják-e helyezni az Erdélyből idetele­pülteket? Mi a helyzet a korengedmé­nyes nyugdíjasokkal, a közhasznú mun­kavégzőkkel, a polgári szolgálatot válla­lókkal? Milyen személyi, anyagi, és esz- közellátottságú a Munkaügyi Szolgáltató Iroda; képes-e irányítani, összehangolni vagy legalább követni a változásokat? E kérdésekre adott választ dr. Brebán Valéria, a Megyei Tanács V. B. munka­ügyi osztályának vezetője.- Osztályunk öt fővel dolgozik, Mikes utcai közvetítő irodánk pedig néggyel. A hozzánk fordulók döntő többsége ala­csony iskolai végzettségű, többszörösen hátrányos helyzetű. Ezeket az embereket különféle okok miatt alkalmazták koráb­ban a munkáltatók. Nem volt rájuk mindig szükség, csak bárszabályozás vagy lét­számkimutatás miatt vették fel őket. A bérliberalizálás után kikerültek az utcára. Mivel túl a képzetlenségükön, vállalati magatartásuk sem kedvező (összeférhe­tetlenek, italozók, megbízhatatlanok stb...) kár őket küldözgetnünk egyik cég­től a másikhoz, mert már sehol sem kelle­nek. Ezért hoztuk létre a közhasznú mun­kát. Foglalkoztatójuk a tanács. A megyé­ben már 17 helyi tanács csinálja ezt. De bővíteni szükséges a kört. Most Tamási van soron, náluk kell megszervezni a közhasznú munkavégzést, mert ott is sok a munkanélküli. Romániai áttelepültek közül az idén 62-en jártak nálunk. Tavaly 126-an. Mi­után a rendőrségtől megkapják az ideig­lenes tartózkodási engedélyt, az osztá­lyunkhoz fordulnak munkavállalási en­gedélyért. Ezt meg is adjuk, a megye te­rületére. Eddig még mindenkinek tud­tunk segíteni. Zömmel szakképzett, a nyelvet szépen, jól beszélő emberekről van szó, akiknek - főleg, ha családosok - a szó szoros értelmében létfontosságú, hogy munkát találjanak. Kemény, a ro­mániai viszonyokon edződött, a mieink­nél szigorúbb munkaerkölcsű, minőségi szakembereket ismerhetünk meg köz­tük. Új feladatunk lesz - várhatóan szep­tembertől - a polgári szolgálatot vállalók elhelyezése. Annak a fiatal embernek, akinek engedélyezik a fegyver nélküli ka­tonai szolgálatot, a megyei tanács mun­kaügyi osztálya lesz a munkáltatója. Az ennek kapcsán jelentkező tennivaló pe­dig nem kevés! Ha elutazik valahova, rendezni az útiköltséget, ha beteg, a táp­pénzt, foglalkozni vele, ha munkaügyi vi­tája adódik... stb.... Már tájékozódtunk, hogy milyen egészségügyi és szociális intézmények vannak a megyében, ahol alkalmaznának ilyen fiatalokat. Nem tud­ni még hányán lesznek. Másik érdekes kérdés a korkedvez­ményes nyugdíjaztatás. Több variáció lehetséges. A nők, ha szövők, a férfiak, ha bányászok kapnak néhány év ked­vezményt. Erről jogszabály rendelkezik. A vezetők idő előtti nyugdíjazására külön rendelkezések vannak. Az ő esetükben az életút stb.... vizsgálatával, mérlegelé­sével történik döntés. Mindezek nem tar­toznak a munkaközvetítőre. Osztályunk akkor lép színre, ha az előbbi kategóriá­kon kívül eső dolgozót akar a munkáltató korábban nyugdíjba küldeni. Ilyenkor meg kell vizsgálnunk, hogy esetleg más­hol nem volna-e elhelyezhető az illető. A munkáltatók nem szívesen veszik ezt, mondván, ha ők befizetik előre a társada­lombiztosításhoz a volt kollégának járó nyugdíj összegét, más ne avatkozzon az ügyükbe. És még egy saját gondolat a té­mához: a foglalkoztatás politikai célú korkedvezményes nyugdíjazás alapkri­tériuma, hogy szerkezetátalakítás moti­válja. Azért jött létre. Az a célja tehát, hogy az a nyugdíjkorhatárhoz közeli ember, aki az új ismeretek befogadására már képtelen, ne munkanélküli legyen, ha­nem nyugdíjas. De sokszor nem a szer­kezetátalakítás miatt - mert az nincs is - hanem a feleslegessé válás miatt igye­keznek ily módon megszabadulni egye­sektől a vállalatok. Áttérve saját belső dolgainkra: 1983 után alakult ki a munkaközvetítés maihoz hasonló rendszere. Eleinte döcögve ha­ladtunk. Meghatározták az elvárásokat - helyiség, adatszolgáltatás, számítógép, személyzet - de a szükséges anyagi hát­teret nem biztosították. Ezért aztán min­denki úgy oldotta meg a dolgot, ahogy tudta. Nem volt egységes országos mo­dell. Egyik helyen Commodore, másikon IBM gépeket használtak, másfajta leme­zekkel, másfajta programokkal. Ez a helyzet 1987-ben változott meg. Azóta az ÁBMH központi költségvetésből egysé­gesen látja el a megyei munkaügyi appa­rátusokat. Szekszárdon a Mikes utcában hamarosan elkészül az új megyei köz­pont - 3 db IBM géppel - és tervezzük, szintén az ÁBMH közreműködésével, öt körzetközpont kiépítését is - 1-1 géppel- városainkban, Tolna és Dunaföldvár ki­vételével. Fontos megjegyezni, hogy a mun­kaügy adatai sehol máshol be nem sze­rezhető forrásadatai a KSH-nak is. Nyil­vántartásaink jó része jelenleg kézírásos. Nem túl korszerű... Arra a kérdésre, hogy milyen a mun­kaügy elhelyezkedése a tanácsi appará­tuson belül, azt válaszolhatom, hogy a munkaügyi osztály valahogy kilóg a me­gyei tanácsból. Más megyékben van pél­da az önállóvá válásra, de teljesen elsza­kadni az anyaintézménytől nem szabad. A foglalkoztatás problémái ugyanis a ta­nács problémái. Egyrészt nem vehető el a tanácsoktól a dolgozók gondja, más­részt nem megengedhető, hogy ne érez­zék magukénak ezt a gondot. A helyzet változik, és tőlünk is változást követel. A munkaerőpiachoz sokkal inkább kap­csolódó tevékenységet kell produkál­nunk. Olyan ügyintézőkre van szüksé­günk, akik jó problémamegoldó képes­séggel, gyors helyzetáttekintéssel, meg­felelő helyismerettel rendelkeznek, em­beri tartásuk, segítőkészségük, korrekt­ségük vitathatatlan. Nagy horderejű dön­téseket kell hoznunk. Emberek ellátása, több százezer forintos kölcsönökre való jogosultság megállapítása, gazdálkodók részére esetenként milliós nagyságren­dű támogatás odaítélése múlik rajtunk. Új, eddig ismeretlen problémákkal is szemben találjuk magunkat. Olyanokkal, amikre még nincsenek eljárási szabá­lyok, amikre nem kérhetünk tanácsot másoktól, amikre magunknak kell kitalál­ni a megoldást. Bár hozzáteszem, hogy itt most van sikerélménye annak, aki dol­gozni akar! * „A megyei irodánk az országban a leg­kisebb létszámú, a most ott dolgozó négy ember szakképesítése megfelelő, azonban a munka ugrásszerű növekedé­se miatt új szakemberekre lesz szükség."- olvasom az iroda működési tapasztala­tait tartalmazó brosúrában. Ez a nagy helyzet. Egyre több rászoruló keresi fel a mun­kaközvetítőt. Pedig ez a hely az a hely, ahol minél csekélyebb a forgalom, annál nagyobb a „nyereség”. Egy biztos: a munkaközvetítősök nem válnak egyha­mar munkanélküliekké! Wessely Arcok ’89 A vezeklő „Nem kerülhetjük el, hogy szembenézzünk a múlttal, a kö­zeli múlttal is - a jövő érdekében. Törvényszerű, hogy ítéletet is kell alkotni róla. De ne feledjük el, hogy mi magunk is éltünk, lázadoztunk, cselekedtünk vagy sunyítottunk ebben a közeli múltban. Amikor tehát ítélkezünk, akkor önmagunk fölött is ítéletet mondunk.” (Sipos Árpád tiszakécskei református lelkész) Aki volt már pöttyös, tudja milyen kínkeserves megszaba­dulni tőle. A mechanizmus működése tette ezt velünk. Elég volt egy „téves” hozzászólás, vagy nem kellően lelkes bólogatás, máris pöttyössé vált az ember. Sokan kerültek ezáltal hátrá­nyos helyzetbe, megtűrtként a mozgalomba. „ Valami van ve­le", volt az ítélet, s hogy mi, azt már senki sem vizsgálta. A pöttyösök egy része viselte a terhet: nem rokkant bele, nem lett ellenzékivé, csak csendben maradt, vagy még jobban bepöttyözte magát; más lett mint a többiek. így is viselkedtek vele, elhúzódtak tőle, vagy éppen soha nem javasolták előlép­tetésre, kitüntetésre. Bélyeget hordott magán. A vezeklő azonban másképpen viselkedett. Mindenáron meg akart szabadulni - és sikerült is neki - a pöttytől. Ennek azonban ára volt. Többnyire rettenetes ára, az ember lelke lett oda. Volt aki olyannyira levezekelte a nem létező bűnt, hogy ő lett azután a legvonalasabb, a megbízhatóság mintaképe. A vezeklő - akiről ez esetben szó van - 1956 őszén pöttyö- ződött be. Nem csinált ő semmit, csak lelkes volt: forradalom­nak hitte az eseményeket, úgy mint több millióan. Ennek han­got is adott egy-egy gyűlésen: de nem választották be sem a Nemzeti Bizottságba, sem... nem lengetett zászlót, nem tépett le vörös csillagot. Egyszerűen hitt abban, hogy a bűnös Ráko- si-klikket segíti elzavarni. Később mégis pöttyössé vált. Nem mondták rá, hogy ellen­forradalmár, konkrét vádak sem voltak, a munkahelyén is ma­radhatott, de azért hónapokig úgy közlekedett, mint egy magá­nyos farkas. Gyanús volt és ez nagy lelki traumát okozott neki. A hatvanas évekre azonban ledolgozta ezt a hátrányt. Veze­kelt? Hitt inkább? Elfogadta a realitásokat? Ma már ő maga sem tudja megállapítani, csak azt tudja, hogy mindent megcsi­nált amit mondtak neki. Számára a törvény törvény volt. Inkább túlhajtotta, minthogy számon kérhessék tőle: nem jól dolgozik. Különböző funkciókba került. Már-már el is feledte azokat a pöttyöket. És akkor jöttek a nyolcvanas évek fordulatai. Aztán 1956 népfelkeléssé nemesedett. A vezeklő ettől a pillanattól kezdve másképp kezdett visel­kedni. Felszabadulta lelki teher alól, az 1956-ban einem köve­tett bűn alól. A vezeklő kivirult. Politizálni kezdett. Önálló véleményt alko­tott. Reformerré vált. Azok között is a radikálisabb fajtából. Min­denáron meg akart szabadulni a belénevelt alázattól, az egy- pártrendszer átkos kisajátító mechanizmusától. A pötty eltűnt a leikéből. Felszabadult és lelkesedni kezdett. Kitörölte az agyából az önként belérögzített paneleket. Egyszerűen jókedve kerekedett. Úgy érezte, hogy az a har- mincvalahány év számára is eltöröltetett. Kimondhatja vélemé­nyét, és ki is mondta azt. A hozzá közelállók pedig nem győztek csodálkozni. A vezeklő újra hús vér ember lett. S kiderült, hogy okos, hogy igenis mindig figyelte a világot, képes volt érvényes következtetéseket levonni. Egyszer valaki megjegyezte: „Mi lehetett volna belőled, ha... ” A mondat elsuhant a füle mellett. A mi lett volna ha? kérdés számára történelmietlen. így aztán nem is foglalkozott vele. Megbékélt a sorsával. És ezt vallva próbálta békességre inteni a környezetét. „Nyugodtan és meggondoltan ítéljetek a múlt­ról" mondta. „Inkább a jövőre koncentráljatok!" Ilyenkor a homlokán lévő ráncok kisimultak és szenvedélyesen mondta a magáét, amit sok-sok éven át nem mert kimondani, mert veze­kelt az el nem követett bűnért. HAZAFI JÓZSEF Egy nagy magyar gyógyszerész emlékezete Aki Zombán bevetődik a gyógy­szertárba, meglepődik. A kívülről bár tiszta, de semmi különöset nem mu­tató épület belseje műemléki hangu­latot áraszt. A bútorok a múlt századból szár­maznak, amikor még nemcsak a praktikumra, hanem a külcsínre is adtak. A falon márványtábla, az egy­kor itt működött Rozsnyai Mátyás emlékezetére. Az idén éppen 120 éve, hogy egy nem túlságosan is­mert magyar falu „patikusa” orszá­gos pályázatot nyert. A Magyar Orvosok és Természet­vizsgálók XII. nagygyűlése ugyanis pályázatot hirdetett abból a célból, hogy el lehessen venni a kinin kese­rű ízét, így az gyerekeknek is köny- nyűszerrel adagolható legyen. A pá­lyázatot, mely odáig nem vezetett eredményre, a XIII. nagygyűlésen megismételték, a XIV-en pedig - Fiu- mében - átadták Rozsnyai Mátyás­nak a jól megérdemelt díjat. A Magyar Gyógyszerkönyvben „Chininum tannicum inspidum Rozs- nyay” néven bejegyzett gyógyszer az egész világon elterjedt. Feltalálója nem kért érte egy krajcárt se, ingyen ajánlotta fel közegészségügyi hasz­nosításra. Rozsnyai - aki az emléktáblán szereplő „i” helyett, „marosjárai” elő- nevű nemesember lévén „y”-nal írta a nevét - 1831-ben született Sza­badszálláson és 1895-ben halt meg Aradon. 1848-ban faképnél hagyta a bécs­újhelyi katonai akadémiát. Pest és Bécs egyetemein szerezte meg a gyógyszerészi képesítést. Neve a sakktörténet kedvelőinek is mondhat valamit, hiszen 1859-ben „A sakkjá­ték elemei” címmel ő írta az első ma­gyar sakk-könyvet. ORDAS IVÁN Fényképezte: KISPÁL MÁRIA Dr. Szakács Sándorné vezető gyógyszerész már több, mint másfél évtizede szívesen dolgozik a szép, régi bútorok között

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom