Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
II. évfolyam, 32. szám 1989. augusztus 26. Ők azok, akik nem elégedtek meg a munkahelyi lehetőségekkel, a függőségi viszonyokkal, a fix fizetéssel. Ők azok, akik tenni akarnak valamit, valamilyen saját célt elérni, akik a függetlenséget szeretik, akik a pénzüket kockáztatják, akik vál'al- koznak. ők azok, akiket magától értetődően gazdagoknak tekintünk, akiket gyanakvással szemlélünk, mint nem egészen tisztességes embereket, ők azok, akiket irigylünk, még akkor is, ha kopott Trabanttal járnak. A műszaki kereskedők, a zöldségesek, butikosok... a magánkereskedők. Tény, hogy ma mára magánkereskedelem nem hiánypótló, választékbővítő jellegű tevékenység, hanem szerves része a kereskedelmi hálózatnak, nehéz lenne életünket elképzelni nélkülük. Most piacgazdaságot építünk, a kormányzat vállalkozásbarát környezetet, szektorsemlegességet hirdet, a bürokrácia leépítését, a magántőke elismerését és védelmét. Mennyit látnak ők ebből a gyakorlatban, hogyan élnek, milyen napi gondokkal küzdenek, miközben ellátásunkról gondoskodnak, természetesen tisztes haszon reményében? A kezdő Simonetta pizzéria a szekszárdi Bezerédj utcában. Június 23-án nyílt meg a közönség számára. Kedves kis hely, ízlésesen berendezett alagsori helyiség, előtte parányi füves tér a betonrengetegben, fehér kerti bútor, hamarosan napernyők is lesznek. Kellemes illatok ingerük az arra járók orrát, az olasz konyha illatai. A tulajdonosnak, Fritz Gézának - lévén fiatalember - első vállalkozása ez a pizzéria.- Egy budapesti színházban dolgoztam hat éven keresztül berendezőként, kellékesként. Eleinte jó volt, érdekes volt, de idővel úgy gondoltam, hogy nem csinálhatom ezt egész életemben. Havi tízezerből meg lehet élni, de nem lehet továbbjutni. Valamilyen célt kerestem, ami anyagilag is jobb, amiben egy kicsit megvalósíthatom magamat, amiért teljes energiámmal küzdhetek. Külföldön voltam három hónapig és kapcsolatba kerültem egy szicíliai családdal, amelynek tagjai hamisítatlan szicíliai ételeket főztek kis éttermükben. Mindent megtanultam tőlük, amit lehetett. Visszajöttem Szekszárdra és hozzáláttam megvalósítani az álmomat. Hát... nem volt könnyű. Nem mondhatnám, hogy az illetékesek segítőkészek lettek volna. Én úgy gondolom, hogy ha egy vállalkozást alapítok, akkor adok valamit ennek a városnak. Adót fizetek, társadalombiztosítást fizetek, szolgáltatást adok az embereknek, amit igényelnek, segítem az idegenforgalmat, javítom az ellátást. Mi jár nekem ezért cserébe? Egy rakás engedélyt kell kérni millió helyről és az első válasz mindenütt: nem. Ha harminc nap az ügyintézés, akkor az engedélyt a huszonkilencedik napon kapom meg, de természetesen néhány papír elkallódik a hivatalokban és többször harminc nap lesz belőle. A fent meghirdetett elvek és a gyakorlat között van némi kis szakadék. Én legalábbis nem érzékeltem, hogy támogatták volna a vállalkozásomat. Egy üzlethez hozzátartozik a reklám, különösen egy induló üzletnek fontos. Táblát akartam kitenni ide az utcára, nem engedték. Majd kiszáll egy bizottság, a tanács, a rendőrség, a KPM, megvizsgálják a körülményeket és eldöntik, hogy lehet-e. Szóval így mennek a dolgok. Egy pozitív tapasztalatot feltétlenül meg kell említenem. Az Országos Kereskedelmi és Hitelbanktól vettem fel újrakezdési hitelt, miután az OTP-vel nem boldogultam. Ez a bank egy igazi profi társaság, itt gördülékenyen, rugalmasan intézték az ügyeket. Az OTP-nél mindjárt azzal kezdték, hogy tizennyolc féle igazolást szerezzek be, ráadásul egy fillér készpénzt sem adnak a megítélt hitelből, hanem csak számlák után fizetnek. így nem lehet vállalkozást kezdeni. No, végül azért sikerült megnyitni a pizzériát és azt hiszem szeretik az emberek. Sok külföldi is megfordult itt, olasz vendégünk is van szinte minMagánkereskedők den nap. Ha egy olasz megdicséri a föztünket, az már jelent valamit. Persze a nyitással azért nem szűntek meg a gondjaink. Az árubeszerzés sem egy leányálom Magyarországon. A fél országot be kell járnom, hogy a kurrensebb cikkeket megszerezzem. Az olasz konyha fűszereiért pedig minimum Bécsig kell autózni. Úgy érzem, szükség van egy ilyen kisvárosban is színvonalas helyekre, amelyek változatosabbá tehetik az emberek életét. Még akkor is, ha most csökken az életszínvonalunk, kevesebben, ritkábban engedhetik meg maguknak, hogy étteremben egyenek. Örülök, hogy túl vagyok a kezdeti nehézségeken, most már csak finom ételekkel, gondos kiszolgálással kell elnyerni és megtartani a vendégek bizalmát. A haladó Divatáruüzlet a Béri Balogh Ádám utcában, a kórház új gyermekosztályával szemben. Két garázs egybenyitásával kialakított üzlethelyiség,, amelyet Prohászka Ferenc magánkereskedő bérel. Farmerek, szabadidőruhák, gyermekruhák, egyéb divatos holmik kínálják magukat a kirakatban és a kis üzlet polcain.- A függetlenség a legfontosabb szempont, amiért ezt az életformát választottam. Nagyon sokat kell dolgozni, minimum napi 10-12 órát, de legalább az ember a maga ura. Nem mondom, hogy azt csinálok, amit akarok, de úgy csinálom, ahogyan én látom jónak, nem szólhat bele senki. Négy éve vagyok a szakmában, de ezt az üzletet most nyitottam a hónap elején. Előtte vásároztam. A vásározásba gyorsan bele lehet unni. Nincs hétvége, nincs ünnep, menni kell. Előbb-utóbb veszélybe kerül a családi béke. Ezért szerettem volna egy fix üzletet. Ez persze nagy anyagi terheket jelent, most még kénytelen vagyok a vásározást is folytatni hétvégeken. Nem könnyű ez az időszak. Kockázatos dolog most divatáruüzletet nyitni. Sok butik van már a városban, régi, jól bevezetett üzletek, nehéz az újaknak. Nehéz azért is, mert a legszínvonalasabb árut gyártó kisiparosok le vannak kötve, új megrendelőkkel nem foglalkoznak. Nehéz azért is, mert az emberek érezhetően kevesebbet költenek ruházkodásra, mint régebben. A vásárokban is nagyon nehéz eladni, itt is. Mindenki tovább hordja a régi ruháit, ritkábban vesz újat. Erős a verseny, meg kell küzdeni a vevőért. Szebb, jobb minőségű árut kell felhajtani, figyelmesebb kiszolgálást nyújtani, mint a vetélytárs. Ez állandó figyelmet, gondolkodást követel. És még így is csökken a haszon, rosszabbodnak a körülmények. Nagyon nagyok a terhek. Jövedelemadó, forgalmi adó, társadalombiztosítás. A jövedelmünk 53 százalékát kell például a társadalombiztosításnak befizetni. Ez túl magas. Most ebből az üzletből és a vásározásból van annyi jövedelmem, mint régen csak a vásározásból. Rettenetesen sok az adminisztrációs kötelezettség. Naplófőkönyvet, pénztárkönyvet kell vezetni, sok mindent többször kell könyvelni. Azt mondták, egyszerűsítik a szabályozást, kigyomlálják a jogszabálydzsungelt, de ebből mi még nem láttunk semmit. Soha nem érezhetjük magunkat biztonságban. Túl gyakran változnak a feltételek, a jogszabályok és többnyire nem a számunkra kedvező irányba. Kinyilatkoztatja a kormány, hogy elismeri és védi a magántulajdont, hogy jó lenne egy új tulajdonosi réteg kialakulása, ugyanakkor minden lehetséges eszközzel megakadályozzák a létrejöttét. Az öreg róka Műszaki kiskereskedés az Arany János utcában. Igen népszerű a fiatalok körében, itt szerezhetik meg kedvenc együtteseik legújabb felvételeit, lemezeket, kazettákat, és komolyabb műszaki cikkeket is. Közületek is gyakran vásárolnak itt számítógépeket, videoberendezéseket. Láthatóan jól megy az üzlet, szinte csak akkor üres, ha Her- czeg István a tulaj bezárja az ajtót.- Hogy miből is áll a kiskereskedői lét? Főleg lemondásból. Mindennap reggel 8-tól este 10-ig dolgozom és szombaton is nyitva tartok. Hat év óta először az idén voltam egy hetet meghaladó szabadságon. Szóval jó, hogy az embernek saját üzlete van, független és jól megél belőle, de azt is meg kell nézni, hogy mindez mit követel tőle. Itt nincs olyan, hogy lejárt a nyolc órám, leteszem a lantot és elfelejtem másnapig, vagy hétfőig, hogy van munkahelyem. Az üzlet állandó törődést, odafigyelést követel attól, aki megtartani, netán fejleszteni akarja. És nemcsak azért, mert a vevők kegyeit kell lesni, a lehető legjobban kiszolgálni, hanem azért is, mert aki link, aki nem vezeti precízen a könyvelését, azt megdádázza az APEH. Észnél kell lenni minden pillanatban. Nagyon nagyok az adóterhek, a társadalombiztosításról nem is beszélve. Mi, vállalkozók fizetjük az 53 százalék társadalombiztosítási járulékot, de persze táppénzre nem megyünk, legfeljebb csak akkor, ha a végünket járjuk. Én sem voltam még, hiszen az üzletből élek, nekem itt kell lennem. Egy üzemi munkás, vagy egy hivatalnok azt mondja az orvosnak, hogy itt fáj, meg ott szúr, és elmegy egy hét táppénzre a szőlőjét művelni. Van ilyen is. Bennünket meg az APEH ápol közben. És nem válogatnak az eszközökben. Engem éppen most vizsgálnak. Április óta. Talán októberben befejezik. Gyűjtögetik az adatokat, a legkisebb hiányosságokat is felfedezik. Lefénymásolják a nyugtáimat, bevételi jegyeimet, kiküldik postán mindenkinek, akivel évekre visszamenően üzleti kapcsolatban álltam. Azt írják, kérjük tanúként nyilatkozzon, hogy Herczeg István valóban megvásárolta-e öntől a fenti műszaki cikket, mennyit fizetett, hogyan fizetett, mikor fizetett stb. Ezt több száz, vagy több ezer ember megkapja. Mit gondolnak azok rólam? Azt, hogy ez a Herczeg bűnöző, vizsgálat folyik ellene, jó lesz vigyázni vele. Ez nem sérti az én emberi jogaimat? Aztán, amikor már sikerült valamit összegyűjteniük, akkor behívatnak. Nagyon udvariasak, de azért az ember megfélemlítve, kezesbárányként jön ki. Szóval ilyen ez a játék. És nem azért ilyen, mert mi tényleg csalók vagyunk. Azért ilyen, mert ők eleve azt feltételezik rólunk. Ez nagyon megalázó tud lenni. Az embernek millió papírral van dolga mindennap. Egy-kettő óhatatlanul elkallódik. Mondjuk elveszett valamelyik havi telefonszámlám. Háromszáz forint. A pénztárkönyvben persze benne van kiadásként. Ez már bűn. Ezért már felelősségre vonnak. Rohanhatok a postára másolatot kérni, ami - ismerve a bürokráciát - nem megy gyorsan. Alkalmazottam nincs, így az üzlet addig zárva, haszon sincs. A rendeleteknek, amelyek szerint működünk, egyszerűeknek, egyértelműeknek, világosaknak kellene lenniük. Ez sajnos nem így van. Többek között ezért vagyunk kiszolgáltatottak. Itt van például az a kérdés, hogy milyen költségeket lehet elszámolni, levonni az adóalapból. Mert az üzlettel kapcsolatban ugye vannak költségei az embernek. Vettem egy hűtőszekrényt ide, beírtam, kiderült, hogy nem lehet. Beírtam egy tanulmányút költségét, kiderült, hogy nem lehet. Beírtam a karácsonyi aranykapunál szükséges alkalmi munka költségeit, kiderült, hogy nem lehet. Sokféleképpen lehet értelmezni a rendeleteket, és persze az APEH-nek van igaza. Nos, talán panaszból elég is ennyi. Azért jó oldalai is vannak ennek az életformának. Nyilvánvaló, hogy ha nem érné meg, nem csinálnánk. Jó a függetlenség érzése, a saját kis birodalom építése. Sok a munka, de aki ezt választotta, az nyilván szívesen csinálja. A kellemetlenségeket pedig meg kell tanulni elviselni, higgadtan kezelni. A mai Magyarországon ez ezzel jár. ÁRKI ATTILA TOLNATÁJ
