Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-26 / 201. szám

2 - TOLNATÁJ 1989. augusztus 26.- A cikói Keresztes család számá­ra is befejeződött a nyári vakáció idő­szaka. Tudomásom szerint a napok­ban érkeztek vissza az üdülésből. Hol voltak, merre jártak és hogyan érez­ték magukat?- Nagyon kellemesen, csak kár, hogy rövid ideig tartott a pihenés. Egyébként Balatonfenyvesen voltunk a téesz üdülő­jében, ahol egy hetet töltöttünk. Igaz, egy nappal korábban hazajöttünk, mert várt bennünket a munka...- Máris témánál vagyunk, hiszen Keresztes Antalné egy alkalommal azért hívott fel telefonon a szerkesz­tőségben, hogy hitet tegyen amellett: a fiatalok adott esetben minden csa­ládi támogatás nélkül is képesek sa­ját erőből boldogulni, ha keményen dolgoznak, jól beosztják a fizetésü­ket és élnek a lehetőséggel, miként azt tette a Keresztes család. Fenntar­tásokkal fogadtam szavait, s elnézve valóban szép, szintes családi házu­kat, két személygépkocsijukat, még tovább erősödnek a kételyeim: mind­ez önerőből?- Aki ismer bennünket, az jól tudja, hogy emögött mennyi munka és lemon­dás van. A mi gyerekeink nem járnak Adi­das cipőben meg márkás ruhákban, csak a legegyszerűbb öltözékekben... ■ - Emiatt nem zúgolódnak néha?- Szerencsére megértik ezt a helyze­tet, nem vonzzák őket a külsőségek. De visszatérve az önerőt firtató kérdésre: egyikünk szülei sem támogattak ben­nünket, ezt anyagi helyzetük miatt nem is tehették volna meg. Az én édesapám pél­dául rokkantnyugdíjas. Az esküvőnkön sem alapozhattunk arra, hogy a rokonok, ismerősök pénzéből kezdjük önálló éle­tünket. Szerény lakodalmat tartottunk, legfeljebb ha tízezer forint értékű ajándé­kot kaptunk. Eleinte a férjem édesanyjá­nál laktunk egy ötször négyméteres szo­bában. I- Ekkor döntött úgy Keresztes An­tal, hogy lesz ami lesz, belefog a ház­építésbe?- Nem egészen, mert jómagam először autóra gyűjtöttem, bár ehhez még jóval a házasság előtt kezdtem hozzá. Sokáig töprengtem is magamban, hogy megve­gyem-e azt a Wartburgot, vagy inkább megnősüljek. A tréfát félretéve, az utóbbit választottam húszéves fejjel - a felesé­gem ekkor 17 éves volt - s a pénz, a nyolcvanezer forint a takarékba került. Ekkor én már tartottam állatokat, több­kevesebb sikerrel nyulászkodtam, ké­sőbb ezekhez jött egy bika és egy üsző. Szóval, azért pár év alatt összeszedtünk még nyolcvanezer forintot. Akkor vásá­roltuk meg ezt a házhelyet, 1978. decem­berében, viszonylag jutányos áron. Köl­csönt vettünk fel és két év múlva, 1981- ben már beköltözhettünk. I- Ez így nagyon egyszerűen és szé­pen hangzik, már-már úgy tűnik, hogy nincs nagyobb öröm egy ház­építésnél...- Erről szó sincs, sokat mesélhetnék arról, hogy mennyit kínlódtam. Előfordult az is, hogy egyszerre négy kőművest kellett kiszolgálnom. Most már nem bír­nám, de hát huszonöt évesen még tud­tam hajtani. Mire végeztünk, már egész jól értettem a kőművesmunkához, bár ilyesmivel soha azelőtt nem foglalkoz­tam. A belső munkák közül amit csak lehetett, mindent én végeztem el. A pad­lóburkolatot is én raktam le, de amikor láttam, hogy nem ér el egészen a falig, felszedtem az egészet, s addig próbál­koztam, míg pontosan illeszkedett. A má­sik szobában a mester vállalta a burko­lást, sajnos, mert amikor felmosunk, kö­zépen egy centiméter magasságban áll a víz...- Ez már apróságnak is nevezhető ahhoz az örömhöz képest, ami egy kész ház birtokba vételét jelenti. Gon­dolom, az örömben ürömöt jelentett a magas kölcsönök visszafizetése. Hány százalékát viszi el a törlesztés a családi költségvetésnek?- Amikor építkeztem, a szakmámban dolgoztam, mint fodrász. Akkoriban ezer­nyolcszáz-kettőezerkétszáz forint között ingadozott a fizetésem. Balszerencsém­re a ház felhúzásakor táppénzre kény­szerültem. Ekkor kissé megijedtem, munkahelyet is változtattam, elmentem a bonyhádi áfészhez. A feleségem pedig végig gyesen volt. így visszagondolva ezekre az időkre, néha nem is nagyon ér­tem, hogy egyáltalán miből léteztünk... Például ezelőtt négy évvel négyezer-hét- száz forintot kerestem az áfésznél, s ek­kor fizettünk ötezer forintot a részletekre. Maradt mínusz háromszáz forintom. Sze­rencsére ez csak egy évig tartott, ez volt a legnehezebb időszak. Igaz, a feleségem is kivette a részét a munkából, a telepen dolgozott fejőnőként. I- Mintha úgy tudtam volna, hogy Keresztes Antalné eredeti foglalko­zása gyors- és gépírónő.- Az is, de megtanultam fejni, így ösz- szejött havonta öt-hatezer forint. De hát mi nem voltam én az iskola befejezése után!? Gyerekdada, varrónő, tollpaplan- készitő, himző, most meg a mőcsényi téeszben vagyok telefonközpontos. I- A ház bejáratánál egy kisméretű tábla hirdeti valaminek a nyitva tartá­sát.- Az a férjemre vonatkozik, időnként vállal hajvágást. Nem nagyon éri meg, ez a mellékkereset éppen, hogy a kávéra és a cigarettára elég. I- Fömunka, mellékmunka, másod­állás... van még valami ezenkívül?- Az állatokat, pontosabban a malaco­kat már „leépítettük”, üresek az ólak, mert nem nagyon éri meg a tartásuk. Egész évben munka van velük, a haszon meg egyre csökken. Van viszont kétezer csirkénk, ezekkel jóval kevesebbet kell foglalkozni, és arányosan több a bevétel is. Ha akarnánk sem nagyon állhatnánk le velük, mert nagyjából már kialakult a vevőkörünk. Azután meg itt van a föld, pontosabban a téesztől kaptunk szőlőt részes művelésre. A kapálás, kötözés, fé­sülés a mi dolgunk, ennek fejében a szü­ret után a termés húsz százaléka ben­nünket illet. Nagyjából ezek kötik le időnk jó részét. A lényeg mindenesetre az, hogy időben történjen meg a váltás.- Váltás, vagy ha úgy tetszik, vállal­kozás, ami manapság időszerű jel­szó. De vajon Keresztes Antal minek köszönheti ezeknek az eredményes vállalkozásoknak a sorozatát? A sze­rencséjének, a megérzésének, vagy a tervszerű életvitelből adódó előre­látásnak?- Előrelátás? Ez talán így túlzás, hiszen ma már - ha pénzt kellene valamibe fek­tetni - kétszer is meggondolnám a vállal­kozást. Nagy a kockázat, a bizonytalan­ság, a téesz viszont a munkánkat min­denképpen kifizeti. I- Nincs egy pillanatnyi szabad ide­jük sem. Természetes állapotnak tartják ezt, egyáltalán meddig lehet ezt egészségkárosodás nélkül foly­tatni?- Sokáig nem, az biztos. Most már elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy ideje lenne egy keveset lazítani. Két hónappal ezelőtt éppen nagyon elcsigázott álla­potban voltunk... I- Készített ekkor egy rövid szám­vetést?- Pont akkor ünnepeltük meg a tizen­ötéves házassági évfordulónkat, úgy hogy alkalom is adódott a számvetésre. Valószínűleg lejjebb vesszük a feszített tempót, csak egy valamivel, mondjuk a szőlővel foglalkozunk. Végül is a legfon­tosabb célkitűzéseinket mind elértük. I- Vajon meg lehet változtatni egyik napról a másikra ezt a fajta életvitelt? Hogyan vélekedik erről Keresztes Antal?- Könnyű lenne azt válaszolnom, hogy igen, de őszintén szólva nem tudom. Na­gyon szeretnék hobbiszerűen barká­csolni, van is ehhez megfelelő készletem, ezelőtt öt évvel vettem. Nem jutottam eí odáig, hogy hosszabb távon is használ­jam. Mégis teljesen világos, hogy ez a nagy hajtás elöbb-utóbb vagy a családi élet, vagy az egészség rovására megy. Most a Balatonnál történt meg az a szá­munkra rendhagyó eset, hogy filmeket néztünk. Azelőtt, ha tehettem, mindig figyelemmel kísértem a televízióban A Hét műsorát. Most ez lehetetlenség. A fe­leségem szeret kötni és hímezni - ehe­lyett, amikor hazajön a munkahelyéről gyorsan megfőz és máris megy ki az álla­tokhoz, addig amíg világos van. I- Talán nem is illene megkérdez­nem Keresztes Antalnétól, de úgy gondolom, érthetően nem igazán el­sődleges szempont számára a diva­tos öltözködés.- Ebben téved, mert a szomszédok is néha elcsodálkoznak az általam varrott ruháimon. Ami a boltban kapható, olyat mindenki vehet, de én egyedi módon ter­vezek... I- Így lehet a szükségből erényt ko­vácsolni.- Pontosan. Csak pénzem legyen anyagra. Úgy csinálom, hogy elmegyek a kilósboltba, s amikor jön az ihlet, neki­ülök varrni, magamnak vagy a gyerekek­nek.- Manapság fiatalok ezrei szeret­nének lakáshoz jutni, családot alapí­tani, de szinte kilátástalan a helyze­tük, ha nem állnak mögöttük a szü­lök. A Keresztes házaspár viszont a semmiből küzdötte fel magát. Mégis nem ez az általános, egyetért ezzel Keresztes Antal?- Az ember nem bújhat a más bőrébe, mindenkinek saját magának kell megta­lálnia a boldogulás útját. A mai fiatalok közül is sok olyan legényembert ismerek, aki tízezer forintot keres havonta, míg én a téesz fűtőjeként csak hatezret és összesen öten vagyunk. Én tudok létezni, az a legényember meg mégsem képes beosztani a pénzét. A spórolást nem árt megtanulni már gyerekkorban. I- Akkor Keresztesék három gyere­két - a tizennégy éves Tamást, a ti­zenkét éves Melindát, és a hatéves Viktort - bizonyára nem éri meglepe­tés ezen a téren.- Bízunk benne. Nálunk mindhárom gyerek tisztában van azzal, hogy mit jelent dolgozni. Életkoruknak megfele­lően már különösebb kérés nélkül is el­végzik azt, amire képesek. Rendet tesz­nek a szobákban, megetetik az állatokat, elrakják a szénát és így tovább. Ehhez akarva-akaratlanul hozzászoktak. I- A statisztikák szerint hazánkban naponta húsz percnyi idő jut a csa­ládban a gyereknevelésre...- Nálunk ilyen direkt értelemben még annyi se. Kétségkívül nem megyek el ve­lük focizni, vagy sétálgatni, viszont éppen helyzetünkből adódóan mindig igyekez­tünk beléjük plántálni bizonyos fokú önállóságot. A két nagyobbik gyerek nemrég külön-külön is kirándult a Bala­tonhoz. Kaptak zsebpénzt az utazásra, de egyikük sem költötte el még a felét sem. Ami maradt azt visszahozták. Nem tudom, máshol ugyanez mennyire jel­lemző.- Hadd kockáztassam meg azt az első hallásra furcsának tűnő felve­tést: a Keresztes család talán nem is igazán örült volna annak, ha mindent készen kap, tehát ha a házasság után rögtön egy új családi házba költözhe­tett volna.- Büszkék vagyunk arra, amit megte­remtettünk a két kezünk munkájával. Itt minden téglához egy-egy izzadság- csepp tapad, ezért tudjuk értékelni ezt a házat. Sokszor gondolkodunk azon, hogy mit vennénk egy többmilliós lottó­nyereményből. Aztán arra az elhatáro­zásra jutunk, hogy nem lenne szüksé­günk a milliókra, legfeljebb 150 ezer fo­rintra. Számunkra különös érzés lenne elfogadni azt, amiért nem dolgoztunk meg.- Köszönöm a beszélgetést. „Dolgozz többet és jobban!” A bonyhádi ipari szövetkezetek az ötvenes évek elején Megszűnt a szocialista munkaverseny, a Minisztertanács rendeletével törölte el a negyvenéves mozgalmat. Az első öt­éves terv írta elő először, s nemcsak az állami vállalatok, hanem a később szer­veződő ipari szövetkezetek is átvették a szovjet modellt. A jelentős ipari múlttal bíró Bonyhád kisiparosságának szövet­kezetbe tömörítése is egybeesett az or­szágos szövetkezetesítési hullámmal, 1951-52-ben két ipari és egy háziipari üzem jött létre. A szövetkezeti üzemre különösen ér­vényes, hogy nemcsak termelési, gazda­sági egység, technikai apparátus, hanem emberi közösség. A szövetkezetek leg­főbb szerve a tagok közgyűlése. Eleinte havonta, majd 2-3 hónaponként, illetve évi 4-5 közgyűlést tartottak. Fontosak voltak a negyedévi, és főleg az éves mérlegbeszámoló közgyűlések, az utób­biak különösen akkor, ha vezetőségvá­lasztás vagy alapszabály-módosítás is volt. A választott, és rendszeres beszá­molásra kötelezett vezetőség sűrűn ülé­sezett, ahol a főkönyvelő, később a mű­szaki vezető és a szövetkezeti felelős is részt vett. Ritkán, ha központi intézkedé­sek, vagy más fontos téma előkerült, a részlegvezetőket is bevonták. A bizottság a tagok problémáival, szo­ciális ügyeivel foglalkozott, s a politikai- szakmai-kulturális nevelésben is döntő szerepe volt. Az ellenőrző bizottság felelt a szövetkezet előírásszerű munkájáért. A közgyűlési jegyzőkönyvek, beszámo­lók csak részben adják vissza egy-egy közgyűlés hangulatát, a visszaemlékezé­sek teszik élővé az eseményeket. Az üzemen belüli munkamegosztás szükségszerűen integrálta a különböző más rétegekhez tartozó személyeket is. A kereskedők, tisztviselők, segédmunká­sok először alkalmazottak, majd egy év után tagok lettek. Kétségtelen azonban, hogy a szövetkezeti üzem új követelmé­nyeket támasztott. OKISZ és KISZÖV szervezésében építőipari és könyvelési tanfolyamokon vettek részt a vezetőségi tagok, részlegvezetők. Szakmai napokat tartottak, amikor egy-egy szövetkezetben néztek körül. Tapasztalatokat cseréltek. Végül vizsgát tettek. Sok nézeteltérés, vita volt a vegyes jel­leg miatt, a szakmai öntudattal rendelke­ző iparosok nehezen nézték el a szakmá­jukhoz nem értő vezetőket, ami tény volt, hiszen egy festő nem értett az asztalos-, vagy kőművesmunkához. Becsülete volt a jó szakembernek, a jól dolgozó mun­kásnak. A szövetkezet eredményessége, a termelés alakulása létkérdés volt a tag­ság számára. A „dolgozz többet és jobban” jegyében a termelési tervek teljesítését szolgálta a szocialista versenymozgalom. A tagok és a részlegek tettek ugyan felajánlásokat, de nem volt lehetőség javító-szolgáltató tevékenységnél versenyezni. A szövet­kezetek felhívták a megye szövetkezeteit a versenyre, de ez is csak a tervteljesí­tés százalékos összehasonlítása lehe­tett. Megerősíti a tényt az is, hogy a KI­SZÖV nem is ellenőrizte az adatokat, így a szocialista versenymozgalom formális­sá vált. A versenyfelelős gyártotta a jelen­téseket. A Sztahanov-mozgalom ellentmondá­sos volt. Becker Ádám tanúja volt egy sztahanovista bemutatónak Bonyhádon. 4000 téglát rakott fel egy kőműves 8 óra alatt úgy, hogy 1 ember hordta a maltert, 1 a téglát adta a keze alá. A mester a fél­téglát el is dobta. Az értékelésnél a se­gédmunkásokat nem vették figyelembe. 1952 decemberében a Bonyhádi Ruhá­zati KTSZ-ben ünnepélyesen avatták az első két sztahanovistát. Az épitőszövet- kezetnek 1954-ben már tíz sztahanovis­tája volt, és elnyerték a „Kiváló Szövetke­zet” címet is. A Ruházati KTSZ a KISZÖV bronzba öntött Szabadsagszobor pla­kettjét kapta a Sztahanov-mozgalomért. A versenymozgalomra jellemző, hogy születtek felajánlások Rákosi Mátyás, Sztálin születésnapjára, a megyei szö­vetkezeti küldöttközgyűlésre, április 4-e, augusztus 20-a, november 7-e tiszteleté­re. Az újítómozgalomnak is akadtak él­harcosai a szövetkezetekben, de érdem­leges újításokról nem szólnak a jegyző­könyvek. Sajátos és hatékony volt az épí­tőszövetkezetben az ún. „10 perces moz­galom”. Az asztalosrészlegben vezették be először. A részleg dolgozói vagy 10 perccel előbb érkeztek meg, vagy 10 perccel később hagyták el a munkahe­lyüket, hogy az aznapi vagy másnapi munkát előkészítsék. Az anyagok előké­szítése így munkaidőn kívül történt és ef­fektive termelésre használták a munka­időt. A szövetkezeti tagok politikai nevelése kollektív formákban valósult meg. A ter­melőbizottsági ülések, termelési értekez­letek, felügyelőbizottsági összejövetelek is ezt szolgálták. Itt a szövetkezet tervét, az „OKISZ Értesítő”-t, a normára való át­térés teendőit ismertették. Rádiószemi­náriumot is szerveztek. Az építőszövetkezetnek 1952-ben már 2 MDP tagja és 1 tagjelöltje volt, már az alapítók között is volt egy párttag. Az MDP-alapszervezet szervezése 1953- ban kezdődött. 1954. november 20-án alakult meg a szövetkezet pártalapszer- vezete 7 fővel, 2 tagú vezetőséget válasz­tott. Célul tűzték ki a jó eredmények meg­tartását, a hiányosságok felszámolását. Az első vezetőségi megbeszélésen a mozgalmi munka, különösen a népneve­lő-oktatás fontosságát hangsúlyozták. Mivel a szövetkezet mozgalmi felelőse is párttag volt, a mozgalmi élet szervezé­sében is cselekvő része volt a pártalap- szervezet. Mozgósítottak az árvízvéde­lemre, társadalmi munkaakciókat szer­veztek a kommunális létesítmények fel­építésére. 1954-ben a ruházati ktsz 114 dolgozója 3500,- Ft-ot ajánlott fel az ár­vízkárosultaknak, ami akkor jelentős összegnek számított. A szakmai utánpótlást is szem előtt tar­tották, ruházati szövetkezetben már az alakulás évében is volt 6 ipari tanuló. A kulturális tevékenységben is a kö­zösségi formák domináltak: kultúrműsor keretében emlékezett meg Rákosi Má­tyás születésnapjáról a hét bonyhádi KTSZ. A bonyhádi szövetkezetek és a KIOSZ amatőr színjátszói színielőadáso­kat tartottak. A május elsejei felvonuláson „büszkén” vonultak együtt a szövetkezeti tagok. A közgyűlések alkalmával néha bálokat is rendeztek, halászlét főztek, 2-3 zenész is akadt. „Ismerd meg mun­katársadat, munkatársad családját!” Jó alkalom és lehetőség volt a közösség for­málására. A szövetkezeti tagság számára bizton­ságosabb volt a megélhetés, mint a ma­gánkisiparban, mindenki úgy érezte, a 8 órai munka mellett fenn tudja tartani csa­ládját. Jól jött az év elején az 1 -2 havi bér­nek megfelelő nyereségrészesedés is. A teljesítménybérben dolgozók fizeté­se megközelítette az elnök fizetését is: 1951-52-ben a festők annyit kerestek, mint az elnök vagy a részlegvezető, havi bérük elérte a 2500 Ft-ot. Egyenlőtlen azonban a megoszlás, az egyes részle­gek dolgozói 1952-ben csak 4-500 Ft-ot kerestek. Eleinte 50-60 Ft többletért is ferde szemmel néztek az emberek egymásra, a lényeges különbségek még inkább el­lentéteket szültek, az első év nehézségei után kialakultak és fokozatosan megszi­lárdultak azok a keretek, amelyek a köz­ponti és megyei irányítás túlzott centra- lizmua mellett is az úttörő jellegű munkát vállaló szövetkezeti tagság számára a megélhetést biztosították. Kialakították a szövetkezeti mozgalmi és szervezeti élet alapjait, ezekre tá­maszkodva közösségi létet teremtettek, szociális, kulturális és sportigények ki­elégítésére. A közösség nevelő ereje jó kollektívákat kovácsolt össze a különbö­ző foglalkozású, származású, mentalitá­sú, nemzetiségű iparosokból. SZŐTS ZOLTÁN A Keresztes család és Szeri Árpád a boldogulásról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom