Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-16 / 192. szám
1989. augusztus 16. NÉPÚJSÁG 3 Mottó:... az igazság mindig egyszerű, mint egyszerűek a természet nagy törvényei... (Kossuth) Kedveszegetten Mostanában igen sok „illetékes" megszólalt húsügyben. Tőlük tudjuk„Győr-Sopronban felvásárolják az osztrákok - ők terjesztik egyébként a szeptemberi húsáremelést is (?) -, a húsipari vállalatok növelték exportjukat - az okozza a problémát, nem megfelelőek a felvásárlási árak, a feldolgozóipar kifundálta már, hogyan tudja gazdaságtalan tevékenységét gazdaságossá tenni, 200-500 forint haszna van csak a tenyésztőnek egy disznón, egyébként pedig nincs húshiány”. De hallatta és hallatja hangját a SZOT is ember és állat védelmében, érdekében. E nyilatkozatdömpingben elég nehéz eligazodni, ám egy biztos: megint nem kérdezték meg a parasztembert. Helyette nyilatkoznak. Azért, teszikezt, mert ismét paliraakarjákőketvenni?Nefelejtsükel, a paraszt nem azért az, ami, mert hülye, hanem azért, mert ezt a foglalkozást választotta. Egyébként pedig a legjobb közgazdász: az újság szélén számol és ha a végeredmény nulla, akkor nem foglalkozik vele tovább. Nem Így a nagyüzem. Ideológiát persze mindenhez lehet gyártani - esetünkben is ezt vélem felfedezni -, igazolja ezt az egyszeri ember példája is, aki azt tartotta magáról, mikor szépsége, éke szóba került, hogy neki nem az orra nagy, hanem a feje kicsi. Maradjunk azonban a témánál. Tudósitónk, a magyarkeszi Minárik Lajos, aki nemcsak sertéstartóként, hanem háztáji agronómusként is ismeri a helyzetet, nemrégiben azt írta, az indokolatlanul magas tápárak - fél év alatt kétszer emelték - félő, hogy befolyásolják a sertéstartási és hizlalási kedvet... Ma ez a helyzet, régebben más volt. Az öreg Szepi bácsi ezt úgy fogalmazta meg: „amikor tisznó fó- dam, nem fódam kukorica, mikor kukorica fódam, nem fódam tisznó". Magyarán: amikor disznóm volt, nem volt kukoricám, mikor már volt kukoricám akkor nem volt disznóm. Benne van a gondolatban az is, hogy elvették a kedvét a sertéstartástól. Most is hasonló cipőben járunk. Minárik Lajost idézem ismét: „Ma már ott tartanak a gazdák, hogy az állat- és munkaszeretet miatt foglalkoznak sertéshizlalással. Ha a hízók felvásárlási árai nem igazodnak jó irányba, akkor félő, hogy az állatszeretetet legyőzi a gazdaságtalanság." Kommentárként: úgy szokták mondani, itt van a kutya elásva! „Közlekedünk” Sokáig azt gondoltam, hogy a járda kizárólag gyalogosok közlekedésére szolgáló forgalmi sáv. Hogy mennyire naiv voltam, arról az utóbbi időben bőségesen meggyőződhettem. A megyeszékhelyen sokan kerékpárúinak képzelik a járdát - különböző típusú biciklikkel, néha kismotorral is - száguldoznak rajta. Óriási a balesetveszély, de nincs, aki elhárítsa. Nincs, mert akinek meg kellene tanítania a helyes közlekedést, az nem teszi - ki tudja milyen okból -, akinek pedig be kéne tartani a szabályokat, az sem tesz semmit. így marad minden úgy, ahogy eddig volt... Téved azonban az, aki azt hiszi, csak a kerékpárosok nem tudnak közlekedni. A gyalogosok sem. Elvétve akad olyan, hogy két pár szembetalálkozásakor a férfiak maguk elé engedik a nőket, s így mindenki a járdán maradhat. Ez azonban nemcsak a férfi és a nő esetében van nagy ritkán Így, hanem azonos neműeknél is. Nem gyakori az sem- főleg fiatalok körében -, hogy a járda teljes szélességét elfoglalják és ragaszkodnak a területhez. Akadnak olyanok -ez a keskeny gyalogjárók esetében bosszantó -, akik a járda közepén mennek és ilyenkor olyan helyzet adódik, hogy se jobbról se balról nem lehet kikerülni őket. (Legfeljebb átugrással próbálkozhatunk.) Van olyan típus is, aki annyira elfoglalja magát beszéddel, beszélgetéssel, hogy nem veszi észre, más is szeretne célba érni. A példa mindenki tapasztalata szerint tovább folytatható... Miért hoztam fel mindezt? A múltkoriban estefelé a Somogy megyei Törökkoppányban jártam, s a falu végén találkoztam a hazaballagó, jóllakott gulyával. Az út jobb oldalán mentek az állatok liba-, akarom mondani marhasorban és lehetett tőlük közlekedni - mivel a pásztor betanította őket. Úgy látszik, megyeszékhelyünkön hiányoznak a pásztorok... A futballista felesége Új aranylábút, sportnyelven szólva ászt igazolt a csapat, s a fiú - családos lévén - természetesen hozta magával az asszonyt, meg a csemetét is. A letelepedés utáni második nap edzőmérkőzés volt, s az érdeklődő szurkolók egy csinos, de idegen, szotyolázó nőre figyeltek fel a lelátón. Mára férj új csapatának színeiben pompázott: fehér alapon lila és fekete mintás ruha, lila szandál, lilára festett szemhéj és ajkak. Fő a klubhüség!- De hamar átváltott piros-feketéről - jegyezte meg valaki epésen, ám társa csitította:- Ne bántsd, ő az ász felesége! Ebben maradtak, aztán most is, mint egész szezonban mindig, hol bosszankodtak, hol tapsoltak. Néhány hét múlva megkezdődött a bajnokság. A sztár felesége mindig ott ült a lelátón. A dekoráció ősszel, sőt tavasszal is maradt, csupán a felsőruházat változott - évszaknak megfelelően... No de azért valami más is történt. A sztár eleinte kezdő ember volt, majd csereként jutott szóhoz... aztán kegyvesztett lett... Hírlik, az asszonyka most más színű rúzst és szemfestéket vásárolt az illatszerboltban... Cseppet sem meglepő ez, hisz azt teszi, amit manapság sokan - futballista férj és festék nélkül is - csinálnak: szint vált. . (f Vjlá Ászár, Császár, Pannonhalma Kertészek tanulmányúton Ü® Az Aiiscavinnéi csak Hill Az utóbbi időben mintha ritkulnának a tanulmányutak, tapasztalatcserék, pedig az ipari, mezőgazdasági üzemekben dolgozó szakvezetők, szakirányítók nemigen nélkülözhetik - különösen manapság - azt, hogy számukra kinyíljék az ablak nemcsak a világra, hanem az országra is. Némely ágazatban azonban megszervezik a hasznot hozó kirándulásokat - ezt teszik a Tolna megyei kertészek, szőlészek és borászok. Tavaly Nagyré- de, Eger és Tokaj szőlőtermelő vidékeit járták végig, idén Mórtól Pannonhalmáig nézték meg, hogyan boldogulnak a szőlő- és bortermeléssel foglalkozó gazdaságok. Milyen új, s megyénkben is hasznosítható termelésmódokat, szervezési eljárásokat látott az elmúlt héten az a 34 kertész, aki részt vett a tanulmányúton? - kérdeztük Ferenc Vilmos megyei főkertésztől, a Tolnabor Egyesület elnökétől.- Minden térségben, ahol jártunk, más-más tapasztalatra sikerült szert tennünk - mondja Ferenc Vilmos. Mór hasonló nagyságrendű borvidék mint a szekszárdi, a gondjaink azonban másmás jellegűek. Móron sajnos kérdéses a szőlőtermesztés jövője: az ültetvények elöregedettek, a felújításuk, újratelepítésük szinte megoldhatatlannak látszik. Ennek részben az az oka, hogy a kézimunka-igényes kultúrától a jól fizető környékbeli ipari üzemek, bányák elszívják a munkaerőt. A borvidéken a két hagyományos fajtát, a Leánykát és az Ezerjót felváltotta a Rajnai rizling, a Királyleányka a Zöld veltelini, a Tramini és az Irsai Olivér. A fajtaváltásra a piaci igények miatt került sor, csakhogy időközben ez megint megváltozott, s nem keresik az illatos Traminit és Irsai Olivért, újabb váltásra pedig nincs mód. Az állami gazdaságban teljesen csődbe jutott a borászati ágazat, a veszteséget úgy csökkentik, hogy málna- és ribizliszörpöt készítenek, valamint kóla és más licenceket vásárolnak meg. A fagy, a jég, a lisztharmat, és a pero- noszpóra megtizedelte a termést, s nem emelkednek az árak sem. Igen nagy költséggel idén tizszer-tizennégyszer is permeteztek - a fertőzés mégis jelen van az ültetvényekben.- Ászáron és Császáron óriási lendületet vett a szőlő- és bortermelés azért, mert a bort a Hungarovin veszi át. A császári téesz százmillió forintért izotermikus, földbe süllyesztett, és szabályozható hőmérsékletű bortárolót épített, ahol állandóan 12—14 fokon tarthatják a bort. A Hungarovin hosz- szú távon biztos piac, s fönn tudják tartani a minőségi termelést.- A Hungarovin miért nem találja meg azt az utat, amely a Tolna megyei szőlő- és bortermelő gazdaságok felé vezet?- Ezt talán tőlük kellene megkérdezni. Sajnos nálunk az Aliscavin- nél csak mazsoláznak, tizenöt, húszezer hektoliter bort visznek el a nyolcvanezer hektoliterrel szemben. Az értékesítés egyébként annak a dolga, aki a térségben a szőlő-és borfelvásárlással foglalkozik. Ászáron például, ahol a nyolcvanas évek elejétől újítják fel az ültetvényeket, a Hungarovinnel hosz- szú távon szerződést kötöttek. Ragaszkodnak a hagyományos fajtákhoz - most például 30 hektáron Olaszrizlinget telepítenek, a szőlőt feldolgozzák és borként értékesítik.- A piaci változásokhoz hogyan igazodnak a gazdaságok?- Erre kitűnő példa Komárom környéke, ahol a nyolcvanas évek elejétől művelés és metszésmód kísérleteket állítottak be, a fajtagyűjteményben pedig üzemi módszerrel vizsgálják az egyes fajtákat. Tekintettel azonban arra, hogy az ültetvények a hegyvidék és a síkság találkozásánál fekszenek, igen nagy a fagykár, s emiatt kétszáz hektáron ki kellett vágni a szőlőt. A fajtakísérlettel egyébként készülnek arra, hogyha a piac növényvédelem nélküli biotermékeket igényel, permetezés nélkül termeszthető fajtákat állíthassanak termelésbe. Számítanak arra is, hogy csökken a borfogyasztás, éppen ezért nagy sav- és cukortartalmú, kiváló ízanyaggal bíró fajtáik vannak, olyanok, amelyek az üdítő italok alapanyagául szolgálhatnak.- Milyen „pozícióban” vannak a híres pannonhalmi, egykori apátsági borok?- Az Egyetértés Téeszben jártunk, kiváló természeti, hegyvidéki adottságok között jó minőségű Olaszrizling, Rajnai rizling és Tramini terem. A szőlőtermesztés azonban itt sem jövedelmező, hisz egy kiló szőlő önköltsége tizenöt forint, tizenhat forintért veszik át, tehát egy forint a nyereség. Ezt az ágazat képtelen elviselni, holott közben tudott dolog az is, hogy a kiváló adottságú területen szőlővel és borral kell foglalkozni, és a meglévő értékeket át kell menteni.- Milyen tanulságokat vontak le a Tolna megyei kertészek, mi az, ami nálunk is megvalósítható, s hogyan tudnánk vajon átmenteni mi az értékeinket?- A kertészeti ágazatban alapvetően a jövedelmezőség nem azon múlik, hogy milyen helyen, és milyen fajtát termelnek, hanem a központilag irányított gazdasági tényezőkön, az ipari árakon, a költségeken és a munkabéreken. A minőség nincs arányban a mennyiséggel - manapság az kerül hátrányos helyzetbe, aki minőséget és nem tömeget termel. Hogy mit lehetne tenni? A Szőlő- és Bortermelők Szövetsége kezdeményezte, hogy a jogosítványokat meg kell szerezni a különböző intézményektől, vállalatoktól, meg kell szüntetni ezek monopolhelyzetét. El kell érni, hogy az adott térségben előállított termékek megfelelő áron értékesüljenek. A jelenlegi költségemelkedés egyszerűen tűrhetetlen, a kézi munkaerő igen sokba kerül, s tetézi ezt az is, hogy igen leszűkültek a piaci igények. Az értékesítési ár ugyanakkor olyan alacsony, hogy nem kifizetődő a szőlő- és bortermelés. Két fontos tanulság vonható le: mégpedig az, hogy fogjunk össze egymással, és ne egymás ellen, valamint az, hogy célszerű lenne úgy berendezkedni, hogy minden üzem önállóan bo- rászkodjon. D. VARGA M. - Fotó: KISPÁL Mezőgazdasági termékekért energiahordozót (I.) Hosszú távú magyar-szovjet csereügylet vázlatos koncepciója - Adottságok az 1980-as évek végén Magyarország jó adottságokkal rendelkezik a mezőgazdasági tömegárutermelés terén, amelyet az elmúlt másfél évtizedben sikerrel ki is aknázott. A termelés színvonala, hatékonysága elérte a legfejlettebb országok színvonalát, bár agrárágazatunk továbbra is sok ellentmondást hordoz. Az agrártermékek egy- harmada exportra kerül, miközben a belső piac kínálata piaccá alakultát. Sajnos abban az időszakban került sor a magyar mezőgazdasági tömegáru-termelés látványos felfutására, amikor a világpiac éppen ezt a termelést értékelte le rohamos ütemben. A fő exportcél országok (Nyugat-Európa) jelentős felesleggel rendelkeznek, elhelyezési gondokkal küszködnek. Mi tovább erőltettük az egyre gazdaságtalanabbá váló tömegáruexportot és elmulasztottuk átállítani agrár- termelésünket a magas feldolgozottsági fokú, speciális jellegű, magas brain-tar- talmú termékek előállítására. így ma kb. egynegyednyivel nagyobb volumenű árut vagyunk kénytelenek kiszállítani ugyanakkora devizabevételért. Ez a tendencia, bizonyos hullámzásokkal, átmeneti javulásokkal ugyan, de tartósnak ígérkezik. , Ebből az ördögi körből csak úgy tudunk kitörni, ha nyugati agrárexportunkban radikális szerkezetváltást hajtunk végre és a tömegárut lecseréljük a csúcstechnológiák eredményeit tartalmazó, magas minőségi fokú termékekre. (Vetőmag, tenyészanyag, a biotechnológia és a génmanipuláció eredményeit tartalmazó termékek, különleges ízesítésű, minőségű, tartósítású delicates áruk stb.) Ha ezt sikerül végrehajtanunk, akkor is kérdés, hogy mi legyen tömegárutermelő kapacitásunkkal, az e téren felhalmozódott tapasztalatainkkal, árufeleslegünkkel? E kapacitások visszafejlesztése veszélyeztetné a biztonságos hazai ellátást is, amiről szintén nem mondhatunk le. A leggazdaságtalanabb tömegáru-termelés leépítése mindenképpen kívánatos, azonban éppen a csúcstechnológiák megjelenése a mezőgazdaságban a tömegárutermelés hatékonyságára is ki fog hatni, tehát önmagában is termelésnövelő tényező lesz. Ennek a növekvő terméktömegnek továbbra is piacot kell találnunk, és bár úgy tűnik, hogy a KGST továbbra is korlátlan felvevő marad, a KGST árképzési rendszere leértékeli az agrárszférát, illetve sem devizával, sem deviza értékű áruval nem képes ellentételezni. A probléma tehát a hagyományos KGST-kapcsolatok keretében nem megoldható. Azonban éppen a Szovjetunió és Magyarország egymást jól kiegészítő, eltérő igényei és adottságai kínálják a megoldást. A Szovjetunió hosszabb távon is élelmiszerimportra szorul, adottságai kedvezőtlenek, illetve nagyon szűkösek, szemben Magyarországgal, amely kedvező ökológiai adottságokkal és fejlett termelési kultúrával rendelkezik e téren. Ugyanakkor Magyarországon az 1990-es években energiaellátási problémákkal kell számolni, míg a Szovjetunió rendelkezik a szükséges energiahordozókkal. A két ország közelsége is jelentős előny. Gondoljunk arra, hogy a magyar Alföld közelebb van Kijevhez, mint az USA-ban lova az atlanti kikötőkhöz. Az amerikai gabona hosszú utat tesz meg a gabonaövezettől a kikötőkig, onnan újabb hosszú utazás következik az óceánon, majd pedig az európai kontinensen. A Szovjetunió argentin húst is importál, ami még nagyobb távolságot és a fagyasztás miatt még nagyobb költséget jelent. Magyar- országról történő import esetén a szállítási költség a töredékére zsugorodik. Az import mellett a Szovjetunió hatalmas ráfordításokkal igyekszik növelni saját termelését, gyakran olyan területeken, ahol gazdaságosan ez nem megoldható. Magyarország viszont szintén óriási ráfordításokkal épít ki eleve alacsony hatékonyságú energiatermelő kapacitásokat. (Pl. gyenge fűtőértékű lignit, rossz geológiai adottságú szénmezők stb.) Célszerű lenne, ha a két ország összefogna és mindkettő a számára előnyös területén koncentrálná erőforrásait. Természetesen a két ország nagyságrendjeinek eltéréséből következik, hogy Magyarország a Szovjetunió élelmiszerigényeinek csak kis hányadát képes kielégíteni, míg a magyarenergiahordozó igényeket a szovjet szállítások teljes mértékben fedezni tudják. Magyarország, mintegy 370-400 ezer tonna húst és vágóállatot, valamint kb. 1,7-2 millió tonna gabonát tudna évente szállítani, amiért cserébe 5,2-5,3 millió tonna kőolajat és 5,5-5,6 milliárd köbméter földgázt kaphatna cserébe. Magyarország nagyobb hatékonysággal képes megtermelni és leszállítani ekkora volument, mint a Szovjetunió, és viszont: a Szovjetunió nagyobb hatékonysággal képes létrehozni ekkora energiahordozókat kitermelő kapacitást, mint Magyarország. Ezért Magyarország fektesse be erőforrásait más, hatékonyabb területre, például a csúcsszintű agrártermelés megteremtésére, a Szovjetunió pedig a mezőgazdaságban a fönti volumenek előállításához szükséges tőkét irányítsa át a kitermelő iparba, illetőleg a tengerentúli import akkora részét váltsa ki magyarországi importtal. Arra is gondolnunk kell hosszú távon, hogy az egyesült nyugat-európai piacon agrártermékeink piaci helyzete nemhogy javulna, de további romlás várható. A Szovjetuniónak és Magyarországnak ki kell használnia saját komparatív előnyeit, saját eltérő problémáik megoldására. Mind Magyarországnak, mind a Szovjetuniónak olyan árakra van szüksége, amelyek biztosítják a hosszú távú érdekeltséget. El kell térni a KGST-ben alkalmazott bukaresti árelvtől, de a világpiaci árakhoz való igazodástól is. A KGST árrendszere és a világpiac egyaránt leértékeli az agrártermelést. Az EGK-ban alkalmazott ármechanizmushoz hasonlót kell alkalmaznunk, természetesen a szovjet gazdasági érdekeket is figyelembe véve. Például nincs szükség az EGK rendkívül magas belső árszintjének az elérésére, hiszen a magyar mezőgazdaság jelentősen alacsonyabb költségszínvonalon állítja elő a gabonát és a húst, mint az EGK országai. A Szovjetunió a világpiacon szintén sokkal olcsóbban tudja beszerezni az agrártermékeket az EGK árainál. A magyar agrártermékek árának a világpiaci (illetve a KGST) ár és az EGK ár közé kell esnie, úgy, hogy a szállítási költségekben mutatkozó megtakarítás fedezze a magyar termelőnek fizetett többletárat. Ugyanakkor a szovjet energiahordozók árának is a jelenlegi világpiaci ár fölött kell lennie,-tekintettel arra, hogy a Szovjetunió természeti viszonyai drágítják a kitermelést. Az árnak fedeznie kell a költségeket és nyereségtartalommal is kell bírnia. (Folytatjuk) GAZDAG LÁSZLÓ Ferenc Vilmos: „Az kerül hátrányos helyzetbe, aki minőséget termel”
