Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
XXXIX. évfolyam, 129. szám 1989. június 3., SZOMBAT A parlament elfogadta a költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot Tájékoztató a nagymarosi beruházás helyzetéről Az Országgyűlés elnöke koszorút helyez el Nagy Imre sírján Pénteki, negyedik munkanapját Horváth Lajos elnökletével kezdte meg az Országgyűlés ülésszaka. A képviselői felszólalások előtt Tal- lóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.), a szavazatszedő bizottság elnöke ismertette annak a titkos szavazásnak az eredményét, amellyel az Interparlamentáris Unió újjáalakuló magyar csoportja ideiglenes vezetőségét választották meg. Elmondta: a csoportnak 348 tagja van, közülük 269- en szavaztak. Az ideiglenes végrehajtó bizottság elnökévé - 211 szavazattal - Szűrös Mátyást, alelnökeivé pedig Horn Pétert, Horváth Jenőt és Vida Kocsárdot választották meg. A testület ezt követően az 1989. évi állami költségvetésről szóló 1988. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat feletti vitát folytatta. Tizenhatan mondták el véleményüket pénteken, majd Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke és Békési László pénzügyminiszter válaszolt a felvetődött problémákra. A miniszteri választ követően Puskás Sándor, a terv- és költségvetési bizottság elnöke ismertette a bizottság állásfoglalását. Eszerint szükség van a csomagterv egységének megőrzésére. Elsősorban azért, mert csak így követhető a kormányzat felelőssége, másrészt pedig mivel a gazdaság jelenlegi pénzügyi helyzete nem is tesz lehetővé lényeges módosításokat. A bizottság szükségét látja annak, hogy a kormány további vizsgálatokat folytasson a társadalmi intézmények épületeinek hasznosításával, a vállalatok hitelezésével és a nagyberuházások csökkentésével kapcsolatban. Ezeknek az észrevételeknek a fenntartásával a terv- és költségvetési bizottság egyetért a csomagtervvel - mondotta végül Puskás Sándor. Szűrös Mátyás ezután szavazásra tette fel a bizottság által a plenáris ülés szünetében megfogalmazott módosító indítványokat, majd a már elfogadott módosításokkal együtt a teljes törvényjavaslatot. Az Országgyűlés 8 ellenszavazattal, 38 tartózkodás mellett elfogadta az 1989. évi költségvetési törvény módosításáról benyújtott törvényjavaslatot. Ezt követően azokról a költségvetési előirányzatok teljesítését hivatott kormányzati intézkedésekről szavazott az Országgyűlés, amelyeket a törvénymódosításhoz kapcsolva terjesztettek a képviselők elé. Határozathozatal következett, a képviselők egy ellenszavazattal, 32 tartózkodás mellett támogatólag tudomásul vették a beterjesztett intézkedéseket. A nagymarosi beruházás helyzetéről szóló tájékoztató tárgyalása előtt az elnöklő Jakab Róbertné emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban, de különösen az utóbbi hetekben állampolgárok és közösségeik az Országgyűlés elnökéhez, a bizottságokhoz és az Országgyűlés Hivatalához a legkülönbözőbb beadványokat küldték a bős-nagymarosi erőmű építkezése ügyében. A beadványok tartalmáról részletesen tájékoztatták az Országgyűlés Bős-Nagymaros ad hoc (Folytatás a 2. oldalon.) A megbékélés jegyében A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei szervezetei 1989. június 16-át a nemzeti gyász és megemlékezés napjának tekintik. A nemzeti gyásznapon a megbékélés jegyében június 16-án este gyertya- gyújtásra kérnek fel minden Tolna megyében élő állampolgárt. A gyertyák égjenek 1956 áldozataiért - mindazokért, akik életüket vesztették hitükért és meggyőződésükért a tragikus események során. Az emlékmécsesek és gyertyák fényei legyenek jelképei a békés nemzeti közmegegyezésnek. Szekszárd, 1989. június 2. MSZMP Tolna Megyei Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt agrárpolitikai koncepciója (4. oldal.) bizalomerősítő tárgyalások A bécsi bizalom- és biztonságerősítési tárgyalásokon, amelyek napirendjén szerepel az 1984-86-os stockholmi értekezleten elfogadott intézkedések bővítése is, a nemrég létrehozott „B” munkacsoportban felszólalt Imre Lajos, a magyar küldöttség katonai szakértője, kifejtve a magyar álláspontot a résztvevő országok következő évre tervezett katonai tevékenységeit tartalmazó naptári terv kiegészítésével kapcsolatban. E dokumentum bizalom- és bizton- ságerősitő hatása csak akkor érvényesülhet, ha az ki fog terjedni mindhárom haderőnem tervezett tevékenységére. ■ lIMUIlkU ItUbUW; de hogyan? így? A lista hosszú és alapos. A tamási Béke Téeszből érkezett, s pontos kimutatást tartalmaz arról, hogy 1973 óta hányán mentek el fegyelmi, szóbeli megállapodás, betegség, vagy más ok miatt a szövetkezetből. Ötvenhárom név, ötvenhárom iskolai végzettség, ötvenhárom munkakönyvi bejegyzés, és ötvenhárom új munkahely. (Folytatás a Tolnatáj 1. oldalon.) „Az első a nemzeti érdek, a magyar ügy” Beszélgetés Kapitány Ferenc kisgazdapárti ügyvezető elnökkel A mai, szombati érdi nagyválasztmányi üflés előtti csütörtöki napon a Független Kisgazda és Polgári Párt Tolna Megyei Szervezete nagygyűlést tartott a szekszárdi városházán. ' (Folytatás a 2. oldalon.) Székelynek lenni Az esőverte kertből került elő. Jött szembe komótosan, az idegent méregető pillantásokkal...- „Székely bizottság... Fábián Gergely, az elnök ajánlotta...?! Hm... kerüljön beljebb.” (Folytatás a Tolnatáj 5. oldalon.) Jön Pacepa könyve A Kapunál már megvalósult a többpártrendszer Enyhe túlzással kalandosnak is nevezhető (elő)élet bontakozott ki Brády Zoltán, a Kapu című folyóirat főszerkesztőjének szavaiból, aki a Demokrata Fórum Szekszárd Városi Szervezetének vendégeként találkozott a Babits Mihály művelődési központban az olvasókkal. S hogy ebben a jelzőben azért van némi igazság, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi néhány megállapítás: Brády Zoltánnak korábban mártöbbalkalommal meggyűlt a baja a hatalommal, s manapság - megfogadva egy elhárítótiszt ismerőse tanácsait - lehetőleg senkinek nem nyit ajtót, s úgy szervezi, hogy mindig tartózkodjon valaki a lakásában. Az életveszélyes fenyegetéseket persze rendre megkapja, s változatosságként tavalyelőtt elítéltként rövid időre megismerkedett a hazai börtönviszonyokkal is. Mindezekről - s természetesen a Kapura vonatkozó tudnivalókról - lapunk 3. oldalán tájékoztatjuk olvasóinkat. Arcok ’89 Az öregasszony írásunk a Tolnatáj 4. oldalán ojvasható. Június 5-e környezetvédelmi világnap Június 5-én öt kontinensen ünnepük meg a környezetvédelmi világnapot - ebből az alkalomból az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) igazgatója üzenetet tett közzé, a tömegtájékoztatási szervek közreműködésével. Az idei világnap témája - adja tudtul a közlemény: a Föld fölmelegedése. A világnap alkalmából igyekeznek elérni, hogy minél több olyan globális hatású intézkedés történjék, amellyel védekezni lehet az éghajlatváltozás káros hatásaival szemben. PEDAGŐGUSNAP - VIHAROK UTÁN A tanítókat, tanárokat, oktatókat köszöntjük ma. Az esemény tartalma, jellege és az a légkör, amelyben ma zajlik, ez a korábbiakhoz nem hasonlítható. Sem a pedagógusnap, sem a tanítványok -, sem pedig a gyermekük emberi tartásáért aggódó szülők helyzete. Ünnepiünk egy olyan társadalmi közegben, amelyben több, korábban lebetonozott tartóoszlop a demokrácia morajló követelésétől összedőlt. Ünnepiünk egy olyan Magyarországon, ahol nemcsak az ember, a társadalmi berendezkedés, hanem a történelmi eszme és ideológia is konfrontációs helyzetbe került. Ünnepelünk akkor, amikor a korábban nyilvánvalóvá vált igazság végre napfényre került. Régóta tudjuk, hogy a magyar oktatás koncepciója hibás. Mert mindig a soros ideológiához igazították a könyveket, a metodikákat, nem pedig az ember indulásához szükséges általános alapműveltség adásához. Ünnepeljük a pedagógusokat. A néptanítókat, a hitüket fel nem adókat, A gyermekek jövőjéért felelősen dolgozó nőket és egyre kevesebb férfiakat, akik nem is oly régen béremelésért, túl- óradíj-emelésért és társadalmi helyzetük rehabilitálásáért sztrájkoltak, tüntettek, nyílt leveleket fogalmaztak meg a miniszternek, a kormánynak. Ünnepelni kell, ha az érdemes. Érdemes. Kevés területen kell annyi kitartás, erő, türelem, mint itt. Véges azon hivatások száma is, amelyek egyszemélyi és tantestületi felelőssége ennyire nyilvánvaló. Mert a gyermek formálódásán azonnal látszik a renyheség, a szabadon engedés vagy a megkülönböztetés. Mert a gyermek még azt is elmondja, ha ővele másként bánnak, mint kellene. Ha ő éppen nem teszi meg, mert a kiválasztottság előnyét élvezi, akkor elmondja az osztálytárs, aki tudja, hogy ki a másik apja, anyja. Ünnepelni kell az emberformáló tanítókat. Együtt kell fellépni, szolidaritást vállalva velük jogos követelésükért a tisztességes oktatásért, az ember tiszteletéért, a tanügy körül évtizede létező de- formáltságok elűzéséért. De nekünk, szülőknek a pedagógusokkal együtt azon is kell munkálkodnunk, hogy ezen a fortyogó, füstölgő és személyi összecsapásoktól terhes Magyarországon megőrizhesse tisztességét méltóságát és emberformáló komolyságát az iskola. Az az iskola, amelyben a gyerek végre Istenigazából tanulja meg mindazon ismeretet, amely .az élethez kell. Ahol kapjon végre manipulációktól mentes emberi, erkölcsi tartást. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS'