Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-15 / 139. szám
4 ^NÉPÚJSÁG 1989. június 15. 9 ©lilliö mmimhSZEKSZ^ Fényképrejtvény Felfedezzük Tolna megyét i Megyénk gyér számú ipari műemlékeinek egyike. Nevében egykori rendeltetése is benne foglaltatik. Méltatlanul elhanyagolt, egy ügyes vállalkozó kilátót, kert- és pincevendéglőt is berendezhetne benne a közeli faluba tavasztól őszig sűrűn ellátogató turistaforgalom kedvéért. Hol van? Fotó: Kispál Mária Beküldendő az emblémával felragasztott helyes megfejtés. Címünk: Szekszárd, Sajtóház, Liszt Ferenc tér 3,71oo Szakmai tanfolyam m ozgá ssérülte kn ek A Mozgássérültek Állami Intézete (Budapest, Marczibányi tér 3. szám) 3 éves képzést indít 15-30 év közötti mozgás- sérülteknek. A hároméves tanfolyamot a nyolc általánost végzett mozgássérült nőknek indítják női ruhakészítő szakmunkásképzés keretében. A jelentkezés feltétele az általános iskola nyolc osztályának elvégzését igazoló bizonyítvány. A tolókocsi használata nem zárja ki a jelentkezést; a két kéz ügyessége az alapvető feltétel. A ritkán adódó lehetőség bizonyára érdekli mindazokat, akiknek adottságai más tanulmányi lehetőségeket kizárnak. A jelentkezők információkért forduljanak a Szekszárdi Pályaválasztási Intézethez, ahol Emészt Melinda szolgál bővebb felvilágosítással a 11 -711 -es telefonszámon. A Mozgássérültek Állami Intézete Vizsgáló Csoportja részéről Brenyó Irén ad részletes felvilágosítást Budapesten a 345-513-as telefonszámon, a 359/318-as melléken. Jelentkezés esetén kérik a diagnózist és a lakáscímet, melyek megadása után a jelentkezőket elbeszélgetésre hívják be a fent említett intézetbe. Minthogy mozgássérültek számára ritkán indul szakmai kiképzés, az érdekeltek figyelmébe ajánljuk a kezdeményezést. Mindazok, akiket a szaktanfolyam elvégzésére alkalmasnak találnak, a képzés idejére kollégiumi elhelyezést kapnak. Tévénapló Czinka Panna és a többiek A verseny című tévéfilm Sáriját a valóságban mégis csak Czinka Pannának hívhatták, akinek nagyapja volt az első Czinka, aki két fiával Rodostóba is elkísérte Rákóczi fejedelmet. Az unokát hívták Pannának, aki - ha ugyan igaz -'már Somogybán született s földesura, bizonyos Lányi János felismerve zenei képességét, kitaníttatta, s a legendás leányzó híres muzsikussá lett, saját zenekara volt, egy Csáky nevű bíborostól pedig valódi Amati-hegedűt kapott ajándékba, amit halálakor - állítólag - vele temettek el. Ki tudja, mi igaz ebből, mi sem, az viszont tény, hogy Czinka Panna körül mindmáig gazdagon burjánzik a legenda, ebből merített Szinetár Miklós is, aki romantikus történetet font belőle, pontosabban ő csak az ötletet adta, aminek ketten rugaszkodtak neki, Szikszai Károly és Tardi Gábor, hogy filmmé formálják. A legenda történeti hitelét nem szokás számon kérni, itt legföljebb az időpont bizonytalan, mert annak már semmi jelentősége, hogy a hajdani derék földesúr Lónyi kapitány volt-e vagy Lányinak hívták. Az ötlet, sajnos, nagyon sovány, az NSZK-közreműködés is legföljebb arra volt jó, hogy újabb adalékkal szolgáljon a kurucos, betyáros legendához, mert a történetnek nincs hitele, nem is érdekes, azt pedig már jó előre tudni lehet, hogy Kovács Dénes sokkal jobban hegedül, mint a filmbeli Sára leányzó. Megtudtuk azt is, hogy a film „eredetileg egy többrészes koprodukció magyar része”, ha a többi nem készül el, nem lesz baj, az ötletadó rendező Szinetár Miklós sem sorolhatja életműve meghatározó alkotásai közé. Szót is alig érdemelne, de épp vetítése napján olvastuk a Magyar Hírlapban a Megengedett sebesség című kabaréműsor szerkesztőjének, Farkasházy Tivadarnak keserű szemrehányását, hogy méltatlanul bántak vele és műsorával a tévénél, mindössze egy valaki akadt, aki hajlandó volt megtekinteni, nem is fő műsoridőben vetítették, hanem késő este, mert hiszen előtte a Szinetár-film szerepelt. Aki a készülék innenső oldalán ül, sok mindent természetesen nem tudhat. Az más kérdés, hogy a Farkasházy-kabaré sem ragadott ezúttal magával, inkább azon csodálkoztunk, hogy előzetesen csak egyetlen személy akadt, aki megtekintette, s ezek szerint jóvá is hagyta, holott az sem biztos, hogy ez a kötelessége vagy jogköre. Aki a készülék innenső oldalán ül, bár sok mindent nem tudhat, arra azonban felfigyel, hogy mostanában bizonyos belterjességet tapasztal a tévé háza táján, egyre több feladatot igyekeznek „saját erőből” megoldani, néha még a meteorológus is közszerepet vállal, máskor a riportert látjuk humoros színész szerepében, sőt gyors átöltözés után a hazai.rézbányászat szakértőjét is benne tisztelhetjük, amint ez vasárnap este is történt. A magam részéről tisztelem a Leonardo típusú polihisztorokat, de mégis csak vannak speciális szakterületek, amiket jó lenne a hozzáértőknek fenntartani, s az sem mindegy, hogy ki kérdez, mert kérdezni is tudni kell. Egy másik lapban a minap a művészeti adások vezetője nyilatkozott, s arról beszélt, hogy kevés a pénz, erre se jut, arra se. Biztosan így van, viszont a néző, akinek néha azt is mérlegelnie kell, hogy vegyen-e húsz deka felvágottat, keveset érzékel az elvont és hiányzó milliókból. Azt viszont látja, hogy az egyes műsorok színvonala között egyre nagyobb a különbség. Néha a híradóban is felvillannak kitűnően szerkesztett miniatűr riportok, megnőtt a külpolitikai műsorok ázsiója, - hétfőn is tapasztalhattuk - ám az úgynevezett szórakoztató műsorok ritkán töltik be elsődleges feladatukat, sok a kommersz film, megcsappant az irodalmi adások száma, a nézőt pedig aligha érdekli, hogy. mind ez azért van így, mert kevesebb a pénz, ami egyébként nem is biztos, hogy igaz. Ezen a hétfői napon sok minden összejött. A Szinetár-film, egy kitűnő Panorámaműsor, a Farkasházy-kabaré, amit szerkesztőjének komor nyilatkozata kisért, már eleve mentegetőzve is. A néző, miután nem tehet egyebet, néz és örül vagy bosszankodik. A tanulságot, ha ugyan van ilyen - de miért ne lenne? - azoknak kell levonniuk, akik a készülék másik oldalán állnak. CSÁNYI LÁSZLÓ Töprengés az érettségiről Ballagáskor a diák ünnepi szónoklatot hall arról, hogy a gimnázium, az almamater az embert tartja a legfontosabbnak. A tehetséges és tisztességes embert. Aki előtt munkában, embri kapcsolataiban az erkölcs a mérce. A ballagást követő munkás hétköznapokon aztán arról győződhet meg, hogy a felnőtt-társadalom még a nyugodt, korrekt vizsgalégkört sem tudja biztosítani... Az érettségi botrányba fulladt. Hogyan éli ezt meg a diák? A szavak és tettek szaka- dékaként. Az iskolában hirdetett erények (önállóság, kreativitás, beleszólás, nyitottság, vállalkozói magatartás) és a megélt valóság közötti különbségként. S az egyre szegényedő iskola nem kínál ma követésre méltó példát. Az intézmény kezd hasonlítani a katonasághoz: el kell viselni, túl kell élni, s ha túl kemények a szabályok, ki kell játszani őket, azaz ügyeskedni kell. Hol járunk mi attól, hogy „az iskola nyújtson kellemes tartózkodást és legyen belülről, mind kívülről szemet gyönyörködtető”. A mondatot Comenius irta le, 1632-ben... Válságágazat lettünk. A társadalom porosz módszerű, drillszellemre épülő záróvizsgának könyveli el az érettségit. Aminek nincs becsülete, nem múlik rajta úgymond semmi. A gimnázium pedig őrzi a hagyományos struktúrákat, s nemigen tud belülről megváltozni. Valóban, a társadalom számára ez a megmérettetés nem életbevágóan fontos. Azt azonban illik elmondani, hogy a középiskolában a teljesítménykövetelmények nagyobbak, számonkérésük sokkal szankcionáltabb, mint általában a munkahelyeken. Mennyivel érettebb a felnőtt-társadalom? Mit tud értékként felmutatni a jövőre készülő tizenévesek számára? A felelőtlen felelősök világát éljük. Csoda-e, ha az ifjúság szkeptikus? "Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet.” A mai diák válaszokat vár, de ezek manapság túl sokat késnek, esetenként el is maradnak. A diák harmóniára vágyik. Idén ez is hiánycikk. LUKACSI PÁL Még egyszer a Malonyayhagyatékról Lapunk tegnapi számában írtunk a bonyhádi Völgységi Múzeumban július 1 -ig látható fotókiállításról, mely a népszerű Malonyay Dezső: A Magyar Nép Művészete című sorozathoz ad további ismereteket. Az írás mellé közölt fotón Lőrinc Imre majosi faragó alkotása, egy bukovinai székely ház makettje látható. Ez az alkotás nem része a hagyatéknak, csupán a bonyhádi rendezvény, a „székely napok” keretében került a fotókkal együtt a közönség elé. A lapunkban közölt írás - Bodor Ferenc tanulmánya - részlet csupán. Teljes terjedelemben a Kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ kiadásában 1988-ban jelent meg, a Malo- nyay-hagyaték - A Magyar Iparművészeti Főiskola Archívumából - címmel. A finnek nemzeti tánca - a tangó Ami Amerikában a country, az Finnországban a tangó. Igen, az argentin eredetű, feszes ritmusú szexis tánc új hazára talált északi rokonainknál. Annyira, hogy népdallá és nemzeti tánccá vált. Igaz, a finn tangó kissé lágyabb ritmusú és érzelmesebb me- lódiájú, mint latin-amerikai őse. „Nálunk a tangó szerelmi dal, lassúbb és lágyabb, mint az argentin eredeti, kicsit érezni rajta az orosz népdalok hatását és a melankóliára való nemzeti hajlamunkat” - mondja Jakko Salo hanglemezgyáros. A tangó a húszas évek elején került át Európába, de Finnországban csak a 40-es évek közepén kezdte meg hódító útját. Talán azért, mert valahogy kifejezte a háborús idők publikumának elvágyódását egy más világba, magyarázza Pekka Gronow, az egyik legnagyobb finn tangószakértő, a finn rádió lemeztárának vezetője. A gyűjteményben körülbelül 2 ezer tangófelvételt őriznek, 5 évtized terméséből. Vannak közöttük olyanok, amelyek a 40-es vagy az 50-es években születtek, de még ma is népszerűek. Finnországban a táncos szórakozóhelyeken ma is a tangó a legnépszerűbb. A jellegzetes tangózenekarban van egy hegedű, néhány fúvós, egy basszusgitár, egy dob és - ami a legfontosabb - tangóharmonika is. A finn magántelevízió tangó-ének- versenyére minden évben több százan neveznek be. A finn tangó nagy öregje - Toivo Karki zeneszerző - már elmúlt hetvenéves. Első slágerét még a negyvenes években irta. Több száz tangót szerzett, hogy pontosan hányat, azt talán senki sem tudja. A finn tangó a 60-as években élte fénykorát, részben a rock and roll akkori hódításának ellenhatásaként. A finn fiatalság körében sokan rögtön megkedvelték a Beatlest és a Rolling Sto- nest, de azok is sokan voltak, akik idegenkedtek az Amerikából és Angliából özönlő új slágerektől, ezért még jobban ragaszkodtak a tangóhoz. Az 1963. decemberi finn slágerlista élén egy tangó állt, a második helyen Elvis Presley, a harmadikon egy Cliff Richard, utána pedig csupa tangó. A hetvenes években némileg visszaesett a tangó, de a 80-as években új erűre kapott. Ma minden nehézség nélkül eladnak 20 ezer tangólemezt évente. Mostanában pedig friss és heves latin-amerikai vért is öm- lesztenek a finn tangóba. Finn zenészek Argentínába járnak, hogy tanulmányozzák az eredetit. Már készültek is olyan hanglemezek, amelyek finn énekesek argentin zenészek kíséretében énekelnek tangót, a finn zenészek pedig az argentin harmonikán, a bandoneonon tanulnak játszani. Az argentinok először teljesen meg voltak rökönyödve, de aztán tetszett nekik a dolog. Legalább is ezt mondták. A finn közönségnek mindenesetre tetszik ez a latinosított finn tangó. Értékvédelmet a kultúrának! „... Oly társadalmi atmoszférára van szükség, ahol az irányító értékhierarchiában magas fokon áll a kultúra, a tudás. Rangot, s presztízst kap a műveltség. Ennek kialakításához kevés egymagában az iskolai nevelés, s a könyvtárosi és hivatásos népművelői erőfeszítés. A modern tájékoztatási és tömegbefolyásolási eszközök összes lehetőségeinek tudatos, tervszerű kihasználására van szükség.” Király István fent idézett, Kulturális igény és kulturális környezetszennyeződés című tanulmányának számtalan gondolata is arra ösztönözte az elmúlt esztendőben a tokaji írótábor mintegy félszáz résztvevőjét, hogy szellemi védegylet, kulturális környezetvédő egyesület létrehozását kezdeményezzék együttesen. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa támogatásával a nemzeti kultúra, a szellemi értékek védelmére és ápolására írók, újságírók, politikusok, művészek, pedagógusok közreműködésével a védegylet nemrég megtartotta alakuló összejövetelét. Tevékenységének középpontjába - ahogy azt alapszabályában rögzítette is - az iskolai oktatás jelenlegi helyzetének tényfeltáró elemzését, és egy új oktatási rendszer körvonalainak felvázolásátállította. Célja: óvást emelni minden lélekszennyező, az emberhez méltó gondolkodást, életelveket eltorzító, lealacsonyító, a társadalmi együttélés erkölcsi normáit sértő, antihumánus szándékok ellen. Természetesen annak a kérdéskörnek tisztázása is alapvető feladat, hogy mit tekinthetünka kulturális javakterén értéknek, vagy például - erős a kifejezés - szemétnek. Egyáltalán a művészeti produkció - legyen az irodalmi mű, filmalkotás vagy színpadi bemutató - milyen hatást válthat ki a produktumra kíváncsi, gondolkodó emberben. A Szellemi Védegylet szervezői a zászlóbontás pillanatában arra is felfigyeltek, hogy manapság, amikor különféle társadalmi szerveződéseknek, pártalakításoknak vagyunk naponta tanúi, mintha ezen új társadalomalakítók nem tekintenék programjuk szerves részének a kultúra embert és személyiséget formáló szerepét és lehetőségeit. Pedig a közelmúltban már oly sokan és oly sokszor megjegyezték: nincs és nem is lehet politikai, gazdasági reform szellemi honvédelem nélkül. Ha egy piacorientált, értékeket nem ismerő társadalomban a kultúra intézményei, annak szervezői eleve arra kényszerülnek, hogy mindössze nyereséget „termeljenek”, és nem a maradandó értékek megszületését, terjesztését szolgálják, akkor lassan bár, de észrevétlenül szellemiekben elszegényedik az ország. Ezt a folyamatot akarja - nem kis erőfeszítések árán - a Szellemi Védegylet most tömörülő kis közössége megállítani. Azon talán ma már kár meditálni, hogy ennek felismeréséhez miért szükséges egy alkalmilag összeverbuválódó társadalmi szerveződésnek létrejönnie, és miért nem tekinti ezt kötelességének - jóval kedvezőbb körülmények között - a hatalmon lévő kormány, vagy épp a kormányzatban illetékes művelődési tárca. A Szellemi Védegylet ezért akar vitáival, javaslataival, állami intézkedéseket sürgető észrevételeivel Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bibó István szellemében országos mozgalmat indítani. Ha a kezdeményezést értetlenség fogadja, úgy vélem, a társadalmi megújulást és a nemzet szellemi gyarapodását, az európai kultúrához való csatlakozást akár évtizedekre lelassíthatja vagy részlegesen megakadályozhatja. Többek között ezért is jó lenne, ha a Szellemi Védegylet működtetésének támogatását nemcsak a kezdeményező Hazafias Népfront tekintené saját feladatának. Az egész országnak oda kell figyelnie a mozgalomra, hiszen nemzeti ügyet szolgál. Kulturális fel- emelkedésünk ügyét. Maróti István
