Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-06 / 105. szám
II. évfolyam, 16. szám 1989. május 6. Szent György harmatához Paradicsomi béke, csend, nyugalom. Az árokparti csalán a hajnali eső után zsenge leveleivel üdén nyújtózkodik a ragyogó napfény felé. A 65-ös közút forgalmának zaja alig hallatszik a Regöly felé vezető bekötőúton. Csupa csivitelés a határ, a madarak torkuk szakadtából dalolnak. Ilyen időben szoktak a lányok szerelembe esni, a legények meg verekedni. A Kapós-völgye a zöld különböző árnyalataiban pompázik, a levegőnek vérpezsdítő illata van. * A Szent György napi búcsút megelőző péntek reggelen csend van Regölyben is.- Dolgozik mindenki, nem érünk rá beszélgetni, meszel, fest, takarít az egész falu, készülnek a búcsúra az emberek - kommentálja az eseményeket Fehér Kálmán tanácselnök. - Tudja, nálunk a búcsú értelmet ad az életnek, mert dolgozni kell, felkészülni rá, kicsinosítani a házat, a portát, a falut, mert jönnek a gyerekek, a vendégek. Jómagam is már tegnap lekaszáltam a házunk előtt, az árokparton a füvet, hadd lássák, hogy én is készülődöm! A társadalmimunka- főkönyvemben is mindig feljegyzem az április 4-e, május elseje mellé a búcsú napját is - mutatja az elnök a könyvet.- Tradicionális ünnep ez a nap nálunk - magyarázza a regölyi születésű Fehér Kálmán - hiába akarták az ötvenes-hatvanas években elsorvasztani, a nép nem hagyta. Jól is tette, mert ez a nap kapocs maradt a jobb megélhetés reményében innen elköltözött gyerekek, családtagok és az itthon maradottak között. Ha az évben máskor nem is, de ilyenkor jönnek az ország másik felébe szakadt komák, nászok, rokonok. Találkoznak az emberek, beszélnek egymással. Ez a legnagyobb értéke a búcsúnak, a családi, rokoni kapcsolatok erősítése. Úgy hiszem, ha ezt a láncot valahol megszakítanánk, az a falu elsorvadásához vezetne. Nagy zsákot cipel az Árpád utcában a 75 éves Szili Kelemen József.- Csutáf:viszek a Gizikének a szomszédba, a kemencéhez begyújtani - mondja az idős ember. - Ő süti meg nekünk, meg a másik szomszédnak a búcsúra a kalácsot, meg a kuglófot. Jönnek hozzánk a gyerekek, unokák, vők, hát bizony megmondani se tudom hányán leszünk! Borunk még van egy kicsi, azt nem. kell venni, de egyébre készülni kell. Mondja még Szili Kelemen József, hogy két lánya miért költözött el Tamásiba, illetve Sárbogárdra, majd elköszön, siet haza, most ment el a piktor, kifestette a szobát, aztán súrolni kell a padlót utána.- Nekem ez a festés kibírja mig élek - mondja búcsút intve. , A kemencében pattog a venyige, szikrát hány a könnyű tüzű csuta.- Sütés előtt egy órával be kell gyújtani, akkor lesz jó - magyarázzák a faluban az idősebb asszonyok.- Akkor lehet elkezdeni a sütést, ha szikrázik a kemence alja. Előbb a gömbölyű kalácsot kell berakni, aztán a többit, a dióst, mákosat, meg a kelt perecet, amit még melegiben kell sós tejföllel megkenni. Ha mindez kész, a végén sütjük a fasírtot. Egész-más íze van a kemencében sültnek, mint a gázsütőben szárí- tottnak! - bizonygatják az asszonyok. - Művészet a kemencében sütés, nem is ért hozzá akárki. Ha túl meleg, akkor megég a kalács kívül, belül meg nyers marad. Észnél kell lenni - mondják - nagyon kell vigyázni, mert különben szétfolyik a tészta, karimás lesz a kuglóf, aztán erről mindenki látja, hogy nem figyelt a gazdaasszony. A falu központjában lévő tágas, áruval bőven ellátott boltban nagy a forgalom.- Nem panaszkodhatunk, fogy az áru - mondja Kelemen Gyula boltvezető, akiről a helyiek és a környékbeliek egyaránt állítják, hogy a megye egyik legjobb kereskedője, mert mindig beszerzi a hiánycikkeket. Most is mindenféle fajta mélyhűtőt hirdet, „bécsi áron és választékkal”.- Ez a hónap a négy és fél millió forintos forgalommal átlagon felülinek számít - mondja a fiatal boltvezető. - Egyébként így, búcsú előtt, élelmiszerből többet vásárolnak az emberek, mint egyébként szoktak. Nagy tömeg volt ma is egész délelőtt. Régi idők búcsúja A készülődés érződik az egész falun. A nyugdíjas kántor, a volt községgazda, mig otthon fő a kocsonya, a tőlük nem messze lakó barátjának, Gödön Ferenc egykori szabó, kereskedőnek segít felszerelni a konyhaszekrényt a frissen meszelt falra- Egyet neheztelek a mai búcsúban, azt a minőségi változást, hogy most autóval jönnek a vendégek és nem hintóval, így nem ihatnak semmit - mondja a munkát félbehagyva K. Szabó Gyula, akinek nevében a „K” Kovácsot jelent és nem a kántorságára utal.- Bizony ám, neveti el magát a jó kedélyű szomszéd is - az ám az igazi, a biopálinka, meg a biobor, nem ám az aszpirin, meg az ilyen-olyan pirinek. Van itt a faluban egy öregasszony, aki mindig azt mondja, hogy a császárkörte csak a muskátlira való, nem a gyomorba, mert annak csak a pálinka tesz jót, az az igazi. A nevetést abbahagyva a kántor folytatja.- Úgy volt az a háború előtt, hogy napján tartották a búcsút, amikorra esett április 24-e, ha hétfőre akkor hétfőn, ha csütörtökre, akkor csütörtökön, nem várták meg vele a vasárnapot. Egyéni gazdák voltak az itteni népek, meg a vendégeik is, akkor jöttek, amikor akartak. Aki vidékről nősült, annak hívták a rokonságát, meg a más faluba való keresztkomákat. Tíz-ti- zenhatan biztosan voltak minden háznál. Általában úgy kilenc óra felé értek ide a vendégek, miután otthon ellátták az állatokat, ki kocsival, ki hintóval, ki vonattal. Ettek egy kis kocsonyát, hideget, aztán mentek a tíz órai nagymisére, csak a háziasszony maradt otthon főzni. Szentséges misét mondott a pap ilyenkor, eltartott az negyed tizenkettőig is. Mikor vége lett, bementek a vendégekkel egy pohár sörre a kocsmába. Nemigen szórták akkoriban a pénzt a parasztemberek, de a sör, az minden búcsúban dukált. Dél, fél egy körül hazamentek, ettek, elbeszélgettek. Sorolják a régi étkeket. Először is tyúkleves tésztával, aztán pörkölt. Rántott hús nem mindig volt, de a fasírt elmaradhatatlan. Mondják, hogy a sütemények egyszerűbbek voltak mint ma, kalácsot, pereckalácsot sütöttek, meg rétest, ami kötelező volt. Nem volt akkor még ennyi krémes sütemény, torta. Hozni nem kellett semmit a vendégeknek, de pakolni nekik, amikor hazamentek, illett. Általában az öregek maradtak otthon etetni a jószágot, vigyázni a házat. Nekik küldtek az ünnepi ételekből.- Amikor vége volt az ebédfiek, kivonultunk a búcsúba - folytatják a visszaemlékezést az „öreglegények”. - A lányok, fiatalasszonyok almás bársony ruhát viseltek, ha melegebb idő volt, akkor organzát. A menyecskék fején a ruha színéhez illő pille volt. Mire a legények sötét ruhában, fehér ingben, csizmában kivonultak, addigra a lányok már ott voltak. A gyerekek felültek a ringlispilre, az öregebbek a láncosra. Este aztán kezdődött a bál szakadásig. Mesélik, hogy akkoriban nemcsak a mészárszékből volt négy a községben, hanem kocsmából is. Külön hálóztak az iparosok, a nagygazdák, a szegények, a parasztok. A kocsmáknak: a Balaskónak, a Rátkainak, a Ősikének, meg az Antalnének voltak legénybandái mondja Gödön Ferenc. - Ha szóltak a kocsmárosok nekik, mentek a legények, aztán nem kímélték a konkurenciát! A férfiak akkor is kék kötényt kötöttek - magyarázza -, de ünnepnapon rozmaringgal kivarrottat. Annak volt egy zsebe, azt telerakták féltéglákkal, aztán beverték a másik kocsmák ablakát - nevetnek az emlékeken.- Idesapám, aggyon pénzt! - álltam oda apám elé búcsúkor - folytatja a 78 éves Gyula bácsi. - Hát mennyi köll? - kérdezett vissza apám. Mikor aztán megalkudtunk, odaadta a pénzt és megkérdezte: hát kést nem visztek? Nem volt célszerű régen anélkül a búcsúba menni - mondja „az ifjabb” K. Szabó, majd még hozzáteszi, hogy azért ő inkább mindig elfutott, mintsem verekedett volna. Aztán emlegetik még Szemes Anti bácsit, aki igazán ügyes ember lehetett, mert vagy 10-12 helyen volt megszúrkodva, aztán mégis életben maradt. Róla mesélik azt a történetet is, hogy hajdanában egy búcsúi nagy verekedés után a kocsmaudvarban feküdt - a többiekkel együtt - ájultan, leütve. Mikor kicsit magához tért, fölnézett, hát látja, hogy mellette éppen egyik ellensége fekszik. Előkapta erre gyorsan a gyöngyház nyelű Börcsök-féle kését, aztán jól összeszúrkálta az ájult ellenség combját. Másnap reggel aztán mind ment az apácákkal kezeltetni magát, mert orvos akkor nem volt. Lőccsel való verekedés, téglával való ablakbedobás, szúrkálás, halál, rég nem esett már Regölyben. A búcsúi bálokban ma már csak táncolnak, nótáznak. Az öregek is idézik a régi dalokat, a rezes-, a cigánybandákat, amikből ugyancsaktöbb volt a környéken.- Híres fúvószenekara volt a falunak, a Nagy Mihály bácsi bandája - mondja Gödön Ferenc. - Aztán ott volt a gyönki Meglesi cigánybanda is minden búcsúban, meg a tamási trottyos zenekar.- A szakcsiaknak is jó bandája volt r szól közbe figyelmeztetően a kántor. - A Horthy ezüst ötpengőssel csak megkocogtattuk az asztalt, aztán már jöttek is húzni a nótánkat, a kocsmáros meg hozta a bort, 25-30 fillér volt litere. Édesapám mindig azt mondta, fiaim, addig maradtok a bálban, ameddig akartok, de reggel megyünk kukoricát rakni! Azt ugyanis kötelező volt elvetni Szent György másnapján a borsóval, babbal együtt, abban nem volt pardon!- így volt - bizonyítja a tanácselnök is -, a regölyi búcsú mindig Szent György harmatához, pünkösd záporához kötődött. Mai mulatságok Van valami igazság a régi mondásban, a pénteki meleget ugyanis vasárnap délutánjára fogvacog- . tató hideg váltotta fel Regölyben. A templom-melletti téreh a búcsúban forog a körhinta, repül a lányok szoknyája, harsog a lakodalmas rock, sátor sátor hátán. Az emberek tolonganak búcsúfiát venni a keresztgyereknek, meg a szomszéd kis- unokájának. A céllövöldéknél is nagy a forgalom, alig győzik a puskákban cserélni a töltényt, a mutatványosok mégis panaszkodnak.- Amíg adó nem volt, ellőtt a nép 500 forintot is egyszerre - bizonygatja Feiffer József céllövöldés, akinek már a szülei is idejártak mulattatni a népet. - Most meg, fölültetik a piciket egyszer a hintára, másodszorra meg hiába kapálódzik, leveszik. Van nép, de nem hintázik. A hallottaknak ellentmond a zsúfolt körhinták látványa, a két percig tartó 10 forintos szédület még ma is sokakat vonz.- Ez a regölyi, meg & dúzsi búcsú az első a szezonban - sorolja az asszonyok által nagy nőcsá- básznak nevezett Horváth János, tamási illetőségű mutatványos, aki szerint a regölyiek igencsak szeretnek szórakozni. Bizonyára ez a kijelentés az igazi, mert biztos nem jönne annyi bazáros, cukorkaárus, körhintás, céllövöldés egy ilyen kis faluba, ha nem lenne haszon rajta.- Nem búcsú ez kérem szépen, teljesen eltorzult itt minden - jelenti ki az 1847-ben, késő klasszicista stílusban épült műemlék parókia udvarán Biró Lajos plébános úr. - A búcsú itt az evést-ivást, a ringlispilt, a táncmulatságot, a vendégfogadást jelenti, erre zsugorodott össze, pedig egész másról van szó. A búcsú ugyanis nem más, mint a templom védőszentjének, Szent Györgynek az ünnepe, aki életével, cselekedeteivel adott példát mindnyájunknak. Az, aki ma részt vesz a szentmisén, elvégzi a gyónást, áldozást, az búcsút nyer a bűneire. Ma erre nem gondolnak az emberek, pedig jó és rossz cselekedeteik átgondolására nagy szükség lenne. Tudja, az 1400 lakoshoz képest kevés itt a hivő ember, misére csak olyan kétszázan járnak. Papíron ugyan mind katolikus az itteni lakosság, színmagyar, de aki igazán hisz, olyan nem sok van. Pedig csak akkor lesz megújulás, ha valamiben megint hinni fognak az emberek.«- Amúgy figyelmesek az itt élő népek, de azért példát vehetnének elődeikről - utal a 74 éves plébános a templom előtt álló Szent György-szobor- ra, amit az Amerikába kivándorolt regölyi magyarok állíttattak 10 napi bérükről lemondva, falujuk védőszentjének a század első negyedében. Majd a régi iratokat böngészve még elmondja, hogy több mint kétszáz éve van itta faluban búcsú, mióta a templom áll, és hogy egykoron Regöly es- peresi központ volt, zárdával.- Mi már előző nap, szombat délután kezdtük a búcsút - mondja Fodor Ferencné Mikovics Irén, aki férjével, barátaikkal megfordította az egykori szokásokat, úgy tették kétnapos ünneppé Szent György napját, hogy nem a bál után kornyadoz- nak, hanem előtte jönnek össze a régi ismerősökkel, barátokkal, máshová elköltözött osztálytársakkal vigadozni a szőlőhegybe.- Összejövünk húszan-harmincan, tábortüzet rakunk, főzünk valamit, éjfélig kinn vagyunk. Beszélgetünk a régi élményekről, meg a mai dolgainkról, a faluról - sorolja a jó kedélyű fiatal- asszony. - Ha jó az idő, kinn üldögélünk, ha esik, benn a tanyában nótázunk. Három éve, hogy szervezzük ezeket a találkozókat, és nagyon jól érezzük magunkat. A kényszerűség, a kötött munkahely, a hétfői munkakezdés így módosítja az egykori szokásokat. Forog a körhinta, fogy a játék, a törökméz, arat a lufiárus, gazdagodik a bazáros.- Hozzánk 15 vendég jött, a férjem testvérei, meg a családjuk - mondja az unokáinak meg a rokon gyerekeknek ajándékot vásároló Réti Pálné. - A vasiak messze laknak, ők már szombaton jöttek, a többi rokon Kaposvárról meg Diósdról csak vasárnap délelőtt. A nagyobbik lányom, aki Hosszuhetényben lakik, hazajött segíteni, sütni, főzni, takarítani. A búcsú napját mindig is megtartottuk, mert legalább ilyenkor összejön a rokonság. Messze lakik mindenki, gyakrabban nem tudunk összejárni. Mi csak akkor megyünk hozzájuk, ha nagyobb családi esemény, évforduló, lakodalom, keresztelő van. * Forog a körhinta, harsog a zene. Alkonyatig áll a bál, aztán pakolnak a mutatványosok, csomagolnak a rokonok, húznak ki a faluból az autók, integetnek az itt maradók, majd mosogatni, takarítani kezdenek. F KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY
