Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-06 / 105. szám

2 - TOLNATÁJ 1989. május 6. A koalíciós évek ifjúsági szervezetei Tolna megyében- Egy korosztályhoz tartozunk, jó pár éve ismerjük egymást, hasonló a helyze­tünk. Családunk van, gyerekeink, hivatá­sunk. Hajtunk a munkahelyen, dolgozunk otthon. Próbálunk megfelelni mind a két helyen, igyekszünk mindenhol a tőlünk telhető maximálisát nyújtani. Ami engem illet, én már néha lelkiismeretfurdalást ér­zek, hogy nem töltök annyi időt a gyere­keimmel, amennyit kellene, amennyit sze­retnék, mert mire estefelé hazaérek, már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy egy rövid párbeszédnél és egy esti mesénél több tellene tőlem. Te hogy vagy ezzel?- Most nem vagyok úgy leterhelve, mint az elmúlt évben, és Így talán többet vagyok a családdal. Az év eleje általában a vállalatnál mindig ilyen szokott lenni, a második félév az, ami sokkal rosszabb. Amikor jönnek az ünnepek, a karácsonyi készülődés, akkor nagyon nehéz a csa­ládanyai teendőmnek eleget tenni, mert akkor van a munkahelyen is a legna­gyobb hajtás.- Tartsunk számadást. Műszaki főisko­lát végeztél, 13 éve férjnél vagy, van egy 12 éves és egy 9 éves fiad. Tíz évig a TO- TÉV-nél dolgoztál termelésirányítóként, négy éve a FÉG szekszárdi kirendeltsé­gén koordinálod, irányítod műszaki cso­portvezetőként a dolgozók munkáját. Az elmúlt időszakban a szekszárdi, a bony­hádi, a bátaszéki gázprogram megvalósí­tásakor ugyancsak volt dolgotok. Ügyfél, ügyfél után, reklamációk, határidő sürge­tések, idegeskedések. Hogyan tudtad mindezt összeegyeztetni az otthoni dol­gaiddal, mert ahányszor nálatok jártam, mindig rend volt a lakásban, házisüte­mény a gyerekeknek az asztalon. Mikor csináltad?- Munka után. Amikor sütemény van, az nem mindig az én remekművem, néha az anyukám lep meg vele. Egyébként szerencsém van, mert nálunk nem kell külön kérni a családban, hogy valaki se­gítsen, anélkül is megteszi mindenki. A sógornőmék itt laknak a szomszédban, rájuk is számíthatok, odafigyelnek a fiaimra. A férjem maga is sokat segít, bár a munkája miatt igen elfoglalt, de azért mindig kijön a konyhába, belekavar a lá­basba, és csinál ezt-azt. Egyébként én is szeretek segíteni neki, legutóbb, amikor az alagsort fejeztük be, lementem hozzá, mert tudtam, hogy jobban megy úgy a munka. Valahogy egyedül nehezebb és ha nem így lenne otthon, akkor nem len­ne minden kész. A munkahelyen meg tel­jesítményérdekeltté vagyunk téve, nincs fix fizetés. Havi elszámolásban dolgo­zunk, pénzt a megtermelt munka után ka­punk. Az én bérem nemcsak a külső sze­relés teljesítményétől függ, hanem a szervizszerelőkétől, a tervezőtől, attól, hogy ők hogyan dolgoznak. Ha hozzák a 100 százalékot, akkor én is megkapom a teljes fizetésemet. Mindenesetre ez nem nyolc órai jnunka. Ha elszámolás van, akkor nincs kire várni, meg kell csinál­nom. I- Ha be kell menni szombaton dolgoz­ni, ha hét közben estig ott kell maradni, és közben otthon vár a gyerek, akkor minek adsz elsőbbséget? Mi a fontosabb: a mun­ka vagy a család?- Ilyenkor nincs választás, a munka az első. 1 - Nem megy ez a gyerekek rovására?- Néha igen. Tavaly, amikor még ma­gántervezést is végeztem a munkám mellett, akkor éreztem is ezt. Bár furcsa módon a fiúknak az elmúlt évben több jó jegyük volt, mint az idén, amikor több idő jut rájuk. / I- Talán jobban érezték ők is, hogy ne­kik is többet kell tenni, ha ti is olyan sokat dolgoztok. ,- Nem tudom, lehet, hogy a gyerekek már megszokták ezt az életvitelt. Ha na­gyon sok a munkám és csak fél füllel hall­gatom a beszámolóikat, kéréseiket, ak­kor már szólnak, hogy: Anya! Már megint azt mondtad, hogy ühüm és közben azt sem tudod, hogy mit kérdeztünk. És öt perc múlva azt fogod mondani, hogy nem, nem, mi az ördögöt csináltok! Tu­dod, igazuk van a gyerekeknek, mert tényleg csak akkor esik le, hogy mi is tör­tént körülöttem, amikor már késő. A gyereknevelés nem könnyű dolog, mert az, hogy jól csinálta-e az ember, csak hosszú évek után derül ki. Előre nem tud­hatjuk, hogy pár év múlva nem tesz-e szemrehányást a gyerek, hogy keveset foglalkoztunk velük, vagy gondolom-e én magam, akkor, amikor már változtatni nem lehet a dolgon, hogy másképp kellett volna csinálnom. Neked soha nem voltak ilyen kételyeid?- De, nagyon sokszor. Mind a két gye­rekkel egy évig voltam gyesen. A kiseb­biknél otthon akartam maradni, mert be­tegesebb volt, de akkor épp vezetőváltás volt a cégnél, és visszahívtak dolgozni. Akkor úgy láttam, hogy az a legéssze­rűbb, ha visszamegyek, egyébként is el­rendezték a főnökeim a bölcsődét, az óvodát, kaptam fizetésemelést, jutalmat. De volt olyan, hogy elfogyott a táppén­zem, és a Peti fiam egy hónapig a gyesen lévő szomszédasszonynál volt, az vigyá­zott rá, ápolta. Ezt ma már másképp csi­nálnám, mert talán ha otthon maradtam volna, nem betegeskedett volna annyit az a gyerek. Persze a másik része a dolog­nak, hogy a munkahelyemen mindig na­gyon rendesek voltak hozzám. Sokszor, ha a gyerek beteg volt, nem kellett táp­pénzre mennem, hazavittem a munkát, otthon csináltam meg. Mindig bennem volt az, hogy nem szabad cserben hagyni a kollégákat, akik számítanak rám és akikre számítok. Néha ugyan könnyebb lett volna megtenni, hogy hazamegyek, szevasztok, majd megoldjátok nélkülem, mert a dolgok Így is, úgy is elintéződnek, de ezt csak olyankor tudtam megtenni, ha nem volt szükség rám. Egyébként egyáltalán nem vagyok szívtelen anya, talán te is látod, hogy keretnek a gyere­keim, tudják, hogy számíthatnak rám és ez a legfontosabb. Egyébként is ez nem­csak az én területemen van így, sok nő jár hasonló cipőben. I- És a férjed, hogyan tolerálja azt a nagy munkakedvet?- Hol jobban, hol kevésbé, bár nem hi­szem, hogy a túlórázásokat megszokta volna. Valahogy ez nálunk igy alakult ki. * I- Nem egy férj ilyenkor azt mondja, hogy ugyan, anyukám, úgyse te fogod megváltani a világot, meg egyébként is le­járt mára sztahanovisták kora, menj más­hova dolgozni!- Ami azt illeti, a Vili is nagyon sokszor mondta már, hogy keressek magamnak más munkát. Ez főképp akkor volt, ami­kor hetekig hajnalban keltem és késő es­te értem haza. Ilyenkor el is határoztam mindig, hogy igen, ha ennek vége lesz, akkor keresek magamnak valami más el­foglaltságot. De aztán szerencsére jöttek a lazább időszakok, és akkor mindig el­feledkeztünk erről. Persze volt vitánk a férjemmel, mert nehogy azt hidd, hogy örült, és a nyakamba ugrott, amikor ké­sőn értem haza és neki kellett elrendezni a gyerekeket. A fiaim örültek, hogy ha­zaértem, de a párom mindig tett egy epés megjegyzést, de ezt már akkor tudtam, hogy meg fogom kapni, amikor betettem a kulcsot a bejárati ajtó zárjába.- Nem csoda, hiszen ő is elfoglalt, és végül is kevés férj szeret háziasszonyi teendőket ellátni. De úgy látszik, ezt te be­lekalkuláltad a dolgokba, mert sikerült a szakmai ambícióidat a családoddal elfo­gadtatnod, a 13 éves házasság ezt mutat­ja.- Igen, szerencsére. Különben is, ami­kor az ember túl van a nehezén, akkor már nem érzi olyan nagy gondnak, mint amikor összecsapnak a feje fölött a hul­lámok. Néha amikor este leültem és hall­gattam a tévét, közben rajzoltam és azon gondolkodtam, hogy mit kell még elvé­geznem, ha ezt befejeztem. Tudod, sze­retem a társaságot, de már féltem, ha csöngettek, vagy, ha megláttam egy szomszédot, mert éreztem, hogy zokon veszi, ha nem ülök le vele beszélgetni, de nem volt türelmem semmiségekről cse­vegni, amikor tudtam, hogy már régen ott kellene ülnöm a rajzasztal mellett.- Azért ebben a nagy elfoglaltságban van valami jó is, a gyerekeid igen önállóak lettek. Azonkívül nem hiszem, hogyannak idején a mi gyerekkorunkban ránk több fi­gyelmet tudtak volna fordítani a szüléink, mint mi a mieinkre.- Van benne valami, mert én nem ül­tem le minden nap a fiaim mellé tanulni. Napközisek voltak, amit éppen hazahoz­tak házi feladatot, azt megcsinálták ma­guk. Persze, olvasni olvastunk közösen, de plusz feladatot soha nem csináltattam velük, nem hajtottam őket. Bizonyára ha rossz tanulók lennének, akkor többet foglalkoztam volna velük, de így nem éreztem szükségét. I- Akkor biztos nem jársz hetente foga­dóórákra sem...- Nem. Most ugyan elmegyek a héten, mert a Péternek van egy csomó négyese, lehet hogy elkutyulta a dolgokat. Egyéb­ként is úgy gondolom, hogy nem kell ál­landóan a pedagógusok nyakára járni, feleslegesen feltartani őket, mert ők is dotgozók, drága az idejük. I- Ha hét végén dolgoztál, nem rekla­máltak a gyerekeid, hogy nem mentek se­hová, hét ágra süt a nap és ti mégsem tö­rődtök?- Nem, mert olyankor is mentünk. Leg­feljebb hazahoztam a munkát és pénte­ken este vagy szombaton délig megcsi­náltam. Mindig igyekeztem úgy intézni, hogy valami jusson nekik is. Sokszor ép­pen azért vittem haza a munkát, mert úgy gondoltam, hogy mégis csak otthon va­gyok, ha nem is érek rá foglalkozni velük, de látják, hogy nem valahol lógok, hanem itt vagyok és csinálom a dolgom. Volt, hogy vittem valamelyik gyereket magam­mal a helyszínre, mert megnyugtatott, hogy ott van mellettem, látom. Most egy­két hónapja már úgy dolgozom, mint más, „normális” ember. Csodálkoznak is a gyerekek, amikor délután fél négykor otthon vagyok és kérdezik, anyu, hogy­hogy te már hazajöttél? I- Nem azért tanul most németül az egész család nálatok önszorgalomból, mert nagyon ráérsz, unatkozol?- Végül is azért is. Persze, sokkal töb­bet kellene tanulni, egy kicsit lusta va­gyok. Még így sem érzem kényszerítve magam a .tanulásra, hogy fizetünk érte.- Nagyrészt férfiak között dolgozol, fér­fiakat irányítasz. Segít az a munkádban, hogy egy nő, egy anya már a családban megtanulja, hogy állandóan kompromisz- szumokat kell kötnie ahhoz, hogy béke le­gyen és nyugalom?- Feltétlenül, egyébként úgy gondo­lom, van bennem hajlam a kompromisz- szumra. Előbb inkább kérek, kiabálni csak nagyon ritkán szoktam, ha nagyon kihoznak a sodromból. Olyankor meg is lepődik a környezetem ezen. I- Bánt, ha nem neked van igazad, min­denképpen keresztülviszed az akarato­dat?- Nem feltétlenül, bár mindig megkí­sérlem megtalálni azt a megoldást, ami még mindenkinek megfelel. I- Otthon is vagy csak a munkahelye­den?- Ilyet ne kérdezz, mert a végén még azt fogják mondani, hogy én dirigálok ott­hon.- És nem így van? Én ugyanis úgy lá­tom, hogy az igazán jól funkcionáló csalá­dokban az esetek döntő többségében a nőké a meghatározó szerep. Mert ha nem is mindig látványosan ők hozzák a dön­tést, de azért a döntés-előkészítésben oroszlánrészt vállalnak.- Biztos vagyok benne, hogy én leg­alább annyit alkalmazkodom, amennyit a férjem alkalmazkodik hozzám. Egyéb­ként soha nem állok úgy a Vili dolgaihoz, hogy csak az én véleményem a tökéle­tes, hogy eleve bármit is mond, az úgyse jó, mert én másképp akarom és abból nem engedek. Nagyon nehéz az, ha vala­mi nem úgy alakul, ahogy én szeretném, de azt is elviselem, itthon is, meg a válla­latnál is. I- Végül is, szerinted mi a nő legfonto­sabb szerepe?- Az, hogy összetartsa a családot. Olyan légkört teremtsen, hogy jó legyen hazamenni, ha teheti, kedvében járjon a férjének, a gyerekeinek. Én igazán akkor érzem jól magam, ha a munkahelyemen és itthon is jól mennek a dolgok, ha min­den tökéletes. I- Ehhez kívánok további kitartást! Sok jó döntést, egészséges kompromisszu­mokat! Az ifjúsági szervezetek léte és műkö­dése nem szakítható ki a korszak meg­határozó politikai, társadalmi történései­ből, a pártok, a végrehajtó hatalmi szer­vek és a lakosság önigazgatási intézmé­nyeinek bonyolult mechanizmusából. Ezt figyelembe véve itt csak egy kérdés érinthető: az ifjúság jellemző csoporto­sulásai és szervezeteik mozgásának irá­nya. 1945-1948 között megyénkben is vég­bementek azok a változások, amelyek országosan jellemezték az ifjúság sorai­nak átrendeződését. Történelmi tapasz­talatok és új politikai törekvések megkér­dőjelezték a hagyományos szervezetek létjogosultságát, újak alakultak és épül­tek ki, ezek a mozgások olyan nagyság­rendben és gyorsasággal történtek, amelyekre korábban nem volt példa. A politika első vonalában zajló események hatása elsősorban a hájaorús években magukat kompromittáló mozgalmak megszüntetéséhez és a pártok mögött felsorakozó ifjúsági szervezetek kiépülé­séhez vezetett. A demokratikus népi­nemzeti átalakulás programja személyes állásfoglalást kívánt az ifjúságtól, de szervezett erőit meg is osztotta. Szege­den már 1944 őszén elkezdődött a Kom­munista Ifjúsági Szövetség (KISZ) szer­vezése, az év végén pedig új szervezet, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) bontott zászlót Debrecenben. Tolna megyében lassabban, de szintén kiépültek a korszak jellemző mozgalmi keretei, ezzel egyidejűleg még jelen van­nak az elsősorban falusi és diákifjúságot tömöritő mozgalmak is nagyjából négy csoportot alakítva: 1. Jelentős erőt képviselnek az egyházi szervezetek, köztük a Katolikus Agrárif­júsági Legényegyletek Országos Testü­leté (KÁLÓT) csoportjai, a Katolikus Ag­rárifjúsági Leányszövetség (KALÁSZ) és a különböző egyházi diákszervezetek, valamint a Magyar Cserkész Szövetség csapatai. 2. Új és erős csoportosulás megyénk­ben is a MADISZ, amely a Magyar Kom­munista Párt (KMP) kezdeményezésére és egy ideig a koalíciós pártok által támo­gatva tömörítette a különböző politikai hitvallású fiatalokat. 3. Jellemzők a koalícióba tömörült pár­tok saját ifjúsági szervezetei; a Szociál­demokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM), a Kisgazdapárt Független Ifjúsági Szövet­sége (FISZ) és a Nemzeti Parasztpárt Né­pi Ifjúsági Szövetsége (NISZ). 4. Széles rétegeket tömörítő szerveze­tek sorolhatók a negyedik csoportba: a munkásifjúság és az iparostanoncok kö­rében a Szakszervezeti Ifjúsági és Ta- noncmozgalom (SZÍT), a Népi Kollégiu­mok Országos Szövetsége (NÉKOSZ), 1947 októberétől a középfokú tanintéze­tek diákjait összefogó Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége (MDNSZ) és 1948 tavaszától az Egyesült Parasztifjúság Or­. szágos Szövetsége (EPOSZ). Az 1890-es évek óta működő egyházi ifjúsági szervezetek öntevékeny kulturá­lis és sportprogramjaikkal jelentős hatást gyakoroltak a fiatalokra, különösen falun. Szervezeteik és tagságuk megtartása ér­dekében az egyházi vezetők egy része a demokratikus mozgalmakkal való együttműködéstől sem zárkózott el. 1945-ben a magyar kormány arra köte­lezte magát, hogy haladéktalanul felszá­molja azokat az ifjúsági szervezeteket amelyek nemzeti érdekeket sértő tevé­kenységet fejtettek ki. Ennek alapján szüntették be az egyházi ifjúsági szerve­zeteket, vagyonukat az újonnan alakulók vették birtokukba. Az egyháziakéhoz ha­sonló megítélése miatt rendeletileg fel­oszlatott Cserkész Szövetség Tolna me­gyei csapatai is megszűntek. Országos vezetőik a háború idején szorosan együttműködtek a Levente intézményé­vel és - ne szépítsük - tagságukat kiszol­gáltatták a háborús propagandának. Kétségtelen, hogy a KALOT-nak és a Cserkész Szövetségnek is voltak mának szóló fontos értékei - pl. művelődés, ön­kéntesség, testvériség, önkormányzat -, de ezek átmentéséhez a kor politikai küz­delmében sajnos nem kaptak bizalmat és időt. Közben felerősödtek az új szervezete-, két gyarapító folyamatok. Ennek egyik rövid életű, de nagy hatású mozgalma a MADISZ, amelynek szervezése Tolna megyében 1945 tavaszán kezdődött. Fiatalokat mozgósított, amikor szenet kellett bányászni a fűtési gondokkal küszködő szekszárdi kórháznak, ha sür­gőssé váltak a mezőgazdasági munkák, vagy gyorsan használhatóvá kellett tenni az iskolákat. Elsősorban a szegényparasztság kö­rében és a bányavidékeken volt erős be­folyása. Küzdelmes éve az ifjúsági mozgalmak­nak 1946. Még őrzi pozícióit a KÁLÓT, a KALÁSZ és a Cserkész Szövetség, ugyanakkor tagtoborzó kampányokkal keres magának új híveket a MADISZ, a SZÍT, a SZIM, a FISZ és a NISZ. A maga módján mindegyik sokat tett az ifjúság megnyerése érdekében, szándékaik és politikai módszereik azonban sok ha­sonlóságot mutatnak. Minden párt arra törekedett, hogy minél több fiatalt nyer­jen meg, különösen az 1945-ös és ’47-es választások időszakában. A MADISZ- nak is ez volt a célja, de nehezen tudott megfelelni annak, hogy az MKP mellett felsorakozó legnagyobb taglétszámú if­júsági szervezet legyen. Utolsó jelentő­sebb sikere az 1848-as centenáriumi ünnepségek rendezésében vállalt kez­deményező szerepe. Rövid működésé­nek Tolna megyei tapasztalatai azt mu­tatják, hogy a MADISZ első iskolája volt a demokratikus ifjúsági mozgalmaknak, ugyanakkor első áldozata is a már ekkor szervezeti egységet sürgető törekvések­nek. 1948 tavaszán szűnt meg, tagsága beolvadt a falusi ifjúság új szervezetébe, az EPOSZ-ba. A FKGP csoportjai hamar megerősöd­tek, a FISZ 1945 tavaszától egyik állandó szereplője a fiatalokért folyó politikai ve­télkedésnek. 1946 októberi szekszárdi megyegyülésükön még szakítani próbál­tak a többi szervezettel való együttműkö­dést nehezítő felfogásukkal, de a megúj­hodásra nem maradt idő. Utolsó megyei konferenciája idején, 1947 decemberében már megszületett a parasztifjúsági rétegszervezetek orszá­gos vezetőinek megegyezése egy új egy­séges szervezet, az EPOSZ megalakítá­sáról. Néhány szervezetet az NPP is alakított megyénkben. A NISZ utolsóként mondta fel szövet­ségét a MADISZ-szal, nagyobb befolyás­ra csak a tiszántúli falvak ifjúsága köré­ben tett szert. Az SZDP megyei titkársága 1945 szep­temberében kezdett akciót saját ifjúsági szervezete, a SZIM kiépítésére. Tagto­borzó szórakoztató programokat és nép­szerű műsorokat szerveztek pl. fogság­ból hazatérők támogatására. Igazán je­lentős szervezetté nem nőtte ki magát megyénkben. Az iparral is rendelkező települések if­júmunkásait jobban vonzotta az érdek- védelmet is ígérő szakszervezeti mozga­lom. Még részt vállalva ’48 közös megün­nepléséből, 1947 március 9-én tartották utolsó tisztújító közgyűlésüket. Ennek a korszaknak a SZÍT az egyet­len olyan szervezete, amely 1945 elejétől egészen a Dolgozó Ifjúsági Szövetség (DISZ) megalakulásáig, 1950 júniusáig működött. Tolnában nem épülhetett nagy hagyományú munkásifjúsági szerveze­tekre, de az MKP segítségével kiépült csoportjai megyénk fiataljainak leghar­cosabb rétegét tömörítették. Követeléseit a munkásifjúság gazdasági, kulturális és társadalmi érdekeinek védelmére fogal­mazta meg. Működése utolsó évében az volt a Ma­gyar Dolgozók Pártjától (MDP) kapott fel­adata, hogy bizonyítsa az egyetlen, egy­séges, Komszomol-tipusú ifjúsági szer­vezet létjogosultságát a SZIT-bÖl érkező munkásfiatalok vezetésével. Megyénk diákifjúságának mozgalmi központjai a négy - bonyhádi, dombóvá­ri, gyönki és szekszárdi - népi kollégium és a Magyar Diákok Nemzeti Szövetsé­gének szervezetei voltak hat középisko­lában. Az MDNSZ 1947 októberében ala­kult, addig megyénkben is az volt a hely­zet, hogy a különböző pártérdekek és a .helyi erőviszonyok döntötték el a tanulók tömegmegmozdulásainak célját. Mivel az 1945:VIII. te. 20. életévhez kötötte a párt­politikai jogok gyakorlását, erre való hi­vatkozással az iskolák vezetői nem szíve­sen támogatták a diákság politikai ak­cióit. Ugyanakkor a helyi közélet és maga a tanulóifjúság részéről is igény volt - he­lyenként követelés - hogy ők is foglalja­nak állást a társadalmi-politikai átalaku­lás nagy kérdéseiben. Népi kollégiu­maink története 1949-ig tart, az MDNSZ 1950-ben beolvadt a DISZ-be. „Független, demokratikus Magyaror­szág!" jelszóval 1948 tavaszán alakult a parasztifjúság egységes rétegszerveze­te. A MADISZ, a FISZ, a NISZ és a SZIM megyei vezetői február 25-én hozták nyilvánosságra közös felhívásukat az EPOSZ létrehozásáról. Programjuk töb­bek között a jobboldali szervezetek fel­oszlatását és az egyházi iskolák államo­sítását követelte. Bizonyítani kívánva, hogy az egységes szervezet erősebb, mint a pártoké, azonnal szerepet vállalt a termelőszövetkezetek népszerűsítésé­ben, a mezőgazdasági termelési verse­nyek szervezésében. Miközben a fiatalok apáik egyesületi hagyományait próbál­ták az új körülményekre alkalmazni, már hatni kezdett egy idealizált mozgalom ké­pe, a másságot nem tűrő, a sajátosságo­kat feledő másolás veszélye és a helyi politikai szervezetek gyakran rossz pél­dája. 1946-1948 között a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa (MIOT), 1948 márciu­sától a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége (MINSZ) és annak megyei testületé fogta össze a különböző ifjúsági szervezete­ket A SZÍT, az EPOSZ és az MDNSZ tagjai­ból alakult DISZ megyei bizottságának első, 1950. június 21 -ei tanácskozásával új szakasz kezdődött az ifjúság politikai mozgalmainak megyei történetében. KACZIÁN JÁNOS Tóth Vílmosné és F. Kováts Eva a prioritásokról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom