Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
6 - TOLNATÁJ 1989. április 29. Szerelmed napfénye Irodalom délidőben Csányi László: Somlyó György Tudod, akkoriban éppen rakodómunkás voltam. Ezen minden ismerősöm jókat röhögött, mert a testalkatomnak ez a szakma felelt meg a legkevésbé. Képzelj el egy fazont egy méter kilencven centivel, ötvennyolc kilóval és vállig érő hajjal, ahogy napi nyolc órában negyven-ötven tonna fémforgácsot lapátol lő. Ráadásul ez nyolcvannyolcban és Nagyváradon. Mit mondjak, tiszta élvezet volt. A haverok el is neveztek Bőrlábúnak, mert az egy szál gatyámba úgy beleette magát az olaj, hogy műbőrnek nézett, ki. Egyik délben éppen az olajat próbáltam lesmirglizni magamról, mikor megszólal a telefon. Persze az én Joe barátom, akit félévente látok az utóbbi időben, mert egyetemre jár Kolozsváron. Közli a köszönés helyett, hogy buli van nála, s ötre legyek ott kajával-piával-gitárral és kemény elszántsággal, hogy bírjam reggelig. Kérdeztem, hogy ki jön még, Joe meg mondta, hogy aki akar, de főleg haverjai az egyetemről. Oké, megyek. Leraktam a kagylót, megtörülköztem, s elindultam bevásárolni. Na, ez ott egy spéci dolog. Bemegyek az első közértbe: csak pezsgő van, ami drága és ihatatlan. Másodikban is, harmadikban is, tizedikben is. Hülye ember ilyenkor leül Babilon vizeinél és sir, esetleg vesz egy pár üveg pezsgőt. Viszont én már dörzsölt voltam. Behúztam az első kocsmába, ahol ismertem a pincért, odaadtam neki egynapi keresetemet csúszópénznek és kaptam két üveg bort, azzal elindultam Joehoz. Érdekesen nézhettem ki, ahogy hosszú hajjal, gitárral a vállamon, borral a hónom alatt felszálltam a villamosra, mert közönségem akadt. Egy kocsiban utaztam egy hangoskodó, hátizsákos, egyetemista fazonú társasággal, akik gyorsan felfedeztek maguknak. Eleinte csak távolról csodáltak, aztán elkezdtek ujjal mutogatni, röhögni, az egyik még victoryt is mutatott. Szóval csövesnek néztek, és azt hitték, becsületükre válik, ha kicsúfolnak. Gondoltam, hogy visszaszólok, esetleg odacsapok egyet, de végül is minek? Ugyanolyan hülyék maradnak úgy is. Jól is tettem, hogy megfékeztem magam. Mikor leszállók a megállóban, látom, hogy ezek is leszállnak, de szembe jön a Joe is.- De jó, hogy jössz! - mutassam be a szatmári haverjaimat.- Na, mondom -, látszik, hogy honnan jöttek. Szatmáron ugyanis többek között egy nagyon nagy börtön is van. Elkezdtem őket jobban' szemügyre venni. Volt ott három srác, abból a fajtából, akikre azt szokták mondani, hogy: Mit vársz tőle? Teljes család gyermeke! Aztán volt két csaj, egy alacsony, tőltöttgalamb zsánerű barna, meg egy magas, zöld szemű szőke. Ez utóbbi eléggé érdekes volt ahhoz, hogy adjak neki egy jó pontot a kiné- zéséért. Bementünk a buliba. Joe lakása ilyen célokra ideális, mert szomszédja nincs, apja nincs, mama ritkán jár haza, akkor is megbánja, ezenkívül az egész kéglit úgy ismerem, mint a tenyeremet, mert két évig ez volt az együttesünk próbaterme. Aztán a társaság. Az'ilyen buliban az a jó, hogy elég sok fajta ember verődik össze, és sok meglepetést tudnak egymásnak okozni. Most is tele volt a héder haverokkal, zsákos szatmáriakkal, haverok nőivel, nők barátnőivel, barátnők haverjaival, haverok húgocskáival és húgocskák kismacskáival. Egyszóval volt élet, és a gárda földrajzilag is eléggé sokféle volt. Képvisélve volt Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmár, Brassó, Temesvár és Csíkszereda. Az első pillanatok elég unalmasak voltak, mert ez az egész erdélyi koktél elkezdett ismerkedni, én meg a huszadik kézfogás után megfogadtam, hogy egy hétig nem kezelek senkivel, mert minek jó az, ha ismerkedés címén összetapogatják egymás kezét az emberek. Végre valakinek eszébe jutott, hogy bulizni jöttünk, nem konferenciát tartani, összegyűjtöttük a sok üveg piát egy helyre, és fellöktünk egy Illés-lemezt.- Rögtön jobban éreztük magunkat, táncoltunk, énekeltünk, és egy egész kellemes buli légkör alakult volna ki, ha egy pár okos nem cserél lemezt. Persze valami elvarázsolt heavy metal-zenét tettek fel. Én a magam részéről nem vagyok az effajta zene ellensége, tisztelem a jó zenészeket, bármit is játsszanak - de szerintem atieavy nem bulira való. Csak arra jó, hogy a társaság egy elenyésző hányada nekiálljon őrjöngeni, tíz perc alatt két kilót fogyjon, míg az összes többi unalmában megissza a pia legnagyobb részét. Mivel nem kértem az ugrálásból meg a decibelekből, kihúzódtam a gitárommal meg egy üveg borral az erkélyre, hogy*a lármás periódust baselve vészeljem át. Bűvölgettem is a száraz fát meg a nedves üveget rendesen, mikor kijön a szőke szatmári csaj. Hallgatta egy darabig a lármámat, aztán megszólalt: Honnan jöttél?- Oklahomából” HAIR- Adj egy pofa bort, kérlek! No. Miből lesz a cserebogár. Most már nem röhögsz rajtam?- Egy puszi. A csaj húzott egy pofa bort, aztán olyan puszit kaptam, hogy a Káma Szutra kibújt volna tőle a bőrkötéséből. Elemezgettem egy darabig ezt a kellemes helyzetet de mire szóhoz jutottam volna, a lány újra rám szólt- Te, olyan vagy, mint egy vágtató ló. Ilyet nekem még nő nem mondott. Fél perc múlva úgy össze voltunk gabalyodva, hogy hiresebb hindu jógiknak is becsületére vált volna. Egyszer csak valaki megve- regeti hátulról a vállamat.- Te, nem zavar, hogy a nőmmel smárolsz? Bennem volt már a kisördög.- Egyáltalán nem, sőt kifejezetten jólesik. Tisztelem az ízlésedet. Az egyik szatmári tag volt. Végül is amíg a csajnak jólesik, neki mi beleszólása van? Az az igazság, hogy egy hatalmas pofont vártam a következő pillanatban, de nem kaptam meg. Szerencsére a szentimentális hülyék közül való volt, mert inkább elbújt előlünk, hogy ne is lásson. Bizonyos szempontból még sajnáltam is szegényt, de végső soron én voltam jobb helyzetben. Majd hülye leszek feladni morális meggondolások alapján. Ilyen esetben az etika addig szép, amig hasznos. Az viszont baj volt, hogy elbújt előlünk. Bánatában ugyanis nekiállt piálni, s mire jó alaposan leitta magát, elkezdett üldözni minket. Mi ugyan a világon semmit nem akartunk azon kívül, hogy egy kicsit szeressük egymást ha lehet, anélkül, hogy zavarjunk mást és ha lehet, feltűnésmentesen, de ahogy nekiláttunk, ez a szerencsétlen állandóan megjelent, és nekünk el kellett menni egy másik helyiségbe. Ennyire férfiatlan tagot még nem is láttam. Miközben a csaj velem volt lelki életet akart vele élni. Éjfél körül ebből a helyzetből elegem lett. Megcsaptam egy üveg konyakot a közösből, és odamentem az egyik haverhoz.- - Zoli, szereted a konyakot, és akarsz segíteni nekem?- Ismersz, Király.- Akkor megkérnélek valamire. Fogd ezt az üveget, menj oda ahhoz a szőke taghoz, vidd ki a konyhába, és igyátok meg. De kérlek, húzd az időt- A szőke csaj?- Igen.- Oké, meglesz, csak ügyes légy. Nem szeretném, ha a fazon bevadulna.-Oké. Felmarkoltam egy kazettát az asztalról, és megkérdeztem a Sissyt (így nevezték), hogy érdekli-e a régi próbatermünk a pincében? Hát persze. Azt már nem említettem, hogy az illető helyen az ajtó belülről záródik, és még ágyak is vannak. Lementünk, betettem a kazettát a lenti kazóba, és megszólalt a jó öreg Cream. Nekiálltunk vetkőztetni egymást, de mikor a csaj bugyijához értem, rám szól, hogy:- Kérlek, ne! Kérdem hogy: Mi a baj, piros a szemafor?- Igen. Lenyúlok - hát nem. De hát akkor mi van?- Szűz vagyok még. Azt hittem, hogy rám hűl a bőr. Elkezdtem beszélgetni vele, elmondta, hogy ne haragudjak, de nem így akarja elveszteni a szüzességét. Végül is, ha nem akarja, én nem fogok erőszakoskodni. Hogy ez milyen rendes tőlem. Köszönöm szépen. Még vagy tíz percig osztottuk az agyunkat, aztán felöltöztünk és felmentünk. Fenn az egész társaság úgy nézett rám, mint a győztes Sárkányölő Szent Györgyre. Rettentő hülye érzés volt. Egyszerűen nem tudtam, és most sem tudom, mit lett volna helyes csinálni. Addig meditáltam ezen, amíg fel nem bukkant a Sissy barátja, és gondjaiba nem vette. Én meg nekiláttam inni, mint egy öngyilkos. Nem tudom mennyit ihattam, de rengeteget. Közben Sissy néha felbukkant mellettem, simogatott, szeretgetett, de valahogy már másképp viszonyultam hozzá. Aztán nem tudom, hogy mi volt. Joe azt mondja, hogy elaludtam a fotelben. Mikor reggel felébredtem, Sissyék már sehol se voltak. Kérdem a többieket, hogy:- Mi történt?- Vagy tíz perce mentek el. A srác nagyon sietett, a csaj meg ki volt borulva. Meg akarta várni, míg felébredsz. Hát, ha már úgyis elmentek. Meghallgattam még vagy két számot, aztán én is elindultam haza. Ahogy zúgó fejjel, dögmásnaposan megyek át a városközponton, látom, hogy az EminesGu-szobornak dőlve alszik két alak. Ez egy elég veszélyes vállalkozás, mert a szobrot nemrég avatták, és ha valaki sokat járkál, vagy üldögél körülötte, elviheti a yard. Megnéztem közelebbről, hogy ki ez a két bátor ember. Sissy meg a haverja. Na, gondoltam, jellemző. Aztán hazamentem. Szele Tamás Eleven könyvrecenziót rendezett Szekszárdon a Béri Balogh Ádám Múzeum. Az Akadémia Kiadónál most megjelent Kortársaink sorozat legújabb kötetét, Csányi László Somlyó Györgyről írott könyvét ismertették az érdeklődőkkel. A kissé szokatlan időben tartott irodalomóra értékét növelte, hogy mindkét író: Csányi László és Somlyó György is jelen volt. Tartalmasabbá tette az eseményt, hogy Pomogáts Béla irodalomtörténész olvasta fel tanulmányát Somlyó Györgyről és Csányi László könyvéről mondott értékelő gondolatokat. Az esszéíró Csányi Lászlót aligha kell bemutatni olvasóinknak. A tanulmány- írást követelő alapossággal fogott hozzá Somlyó György életpályájának megörökítéséhez. A múzeumi beszélgetésen a szerző elmondta, hogy Somlyó György személyében mi vonzotta az esszéiró gondolkodását. Az, ami csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy például: Somlyó György első verses kéziratain Babits' Mihály keze vonását láthatta viszont. Eleve elrendeltnek tekinthető Somlyó György pályája, ha kimondjuk: apja neve - Somlyó Zoltán költő. Aki József Attilát, Devecseri Gábort, Karinthy Ferencet, Kosztolányi Dezsőt kézfogással köszönthette, hétköznapi valóságnak tartotta, tartja mindazt, ami másnak irodalomtörténeti legenda. „Tizenhat éves - írja Csányi László a pályakezdés évei című fejezetben -, amikor apja elviszi a Szép Szó szerkesztőségébe, ahol József Attilának adhatja át első, később elkallódott tanulmányát Kosztolányiról. Verssel csak a következő év tavaszán jelentkezik, immár az apa halála után, s József Attila életre szóló figyelmeztetéssel bocsátja el az ifjút, amiben ott van a költészet kiválasztott boldogsága és kényszere is: „Verset az írjon, akinek a verset írni könnyebb, mint bármi mást csinálni a világon.” Ha pusztán életrajzi adatokat villantunk fel Somlyó György fél évszázados munkásságából, akkor is e pálya roppant gazdagságát - élményben, tartalomban - kell éreznünk: 1946-ban a francia állam írói ösztöndíjával Párizsban filozófiát, esztétikát hallgat, megismerkedik később Éluard-ral, Aragonnal (hogy csupán e két nevet ragadjuk ki). Számtalan műfordítása népek, nemzetek hírmondójává tette. Regényírói tevékenysége újabb színt jelent. Csányi Lászlónak sikerült a tudományos precizitás mellett megőrizni a gördülékeny, az érdeklődést feszesen tartó olvasmányosságot. A teljességre törekedett és elérte célját. Somlyó Györgyöt nem pusztán a kortárs magyar irodalom keresztmetszetében láttatja, de az európaiban is. Milyen érzés lehet egy befejezetlen életművet kézben tartania annak, akiről szól, akit bemutat. Erről vallott személyesen Somlyó György a szekszárdi múzeum hallgatósága előtt a délidőben rendezett irodalmi találkozón. - decsi Somlyó György Kis (lírai) irodalomtörténet („Harmadik nemzedék” - 30-as évek második fele) már nem a Vén Cigány meg a Sánta Lord vakítón szétrobbant szupernóvái még nem a felhők közt trónoló apaistenek Mihályangyal és Milánkirály most a kamasz időzavar torlódó zajlásában ahol egymáson zúzódnak szét az évek és bálványok jégtáblái egy évadra éppen ők lettek számomra az egyetlen Nagykonstelláció az égboltot mindenestül beborító Pleiád ők az előttemjárók közeli s megközelíthetetlen fénypontjai (áttörve a farkasvakságon amely a mai fiatalokban sose tudja meglátni a majdani klasszikus fiatalságát mint ahogy a klasszikusokban sem látja meg a hajdani fiatalt feledve hogy közülük annyian nem is lehettek mások mint fiatalok) csak az ő új meg új verseiket bújtam magyarórákon a pad alatt (ahol a srácok a stencilezett malacságokat rejtegették) míg a padok fölött a többiek verejtékes meccseiket vívták a felmondandó klasszikus memoriterek szoritóiban könyv nélkül tudtam a Nyugat legutóbbi s a Szép Szó legelső számának valamennyi versét ó azok a márvány és bronz tipográfiák a feledhetetleruszem/é/r öntőformái se azelőtt se azután nem nyomtattak- ilyen papírokra ilyen betűkkel s a Keletre-tekintő Nyugat-ember képének stigmájával megszentelt szürke-fehér-samoa színű hajlékony karton könyvborítók a tizenhatéves számára máris múlhatatlan Aranylapok a Könyvben mely tudvalevőleg egyedüli célja és értelme a Világnak (mégha „spmmi újat nem hozóknak” nevezte is őket a baráti Ítész mert az újat az újban s ebben az újban a majd diadalmast meglátni úgy látszik a legközelebbről a legnehezebb) s ők voltak a világlíra pontos szájmozgású szinkronizálói is Napnyugati madarak Homéroszi Himnuszok Modern francia líra minden hónap felrepítette a maga soselátott új üstökösét Csillagtoronyban A Bab-el-Mandeb-en Szilveszter a Fóti úton Menekülő Múzsa Hulló hajszálak elégiája Járkálj csak halálraítélt hacsak kimondom e címeket összefut a költészet édes nyála a számban s a versek alatt a maguktól verssé fúzionáló csillagnevek VAS RADNÓTI WEÖRES KÉPES DEVECSERI TAKÁTS ZELK HAJNAL JANKOVICH ÉS JÉKELY VÉSZI DSIDA mutatták hogy nem vaksors hanem titkos gravitáció rendelte egymáshoz őket gyémánt betű-patkóikkal elszikrázva előttem az égi papíron rajongás és irigység fényárnyaival tágitva-szűkítve pupillám ahogy türelmetlenül toporogtam a versistálló kijáratában remélve hogy előttem is megnyílik az elíziumi mezőny s egyszerre ott loholok mellettük a halhatatlanság felé párállva lógó nyelvvel és holdas homlokkal szügyükig érve mint a kiscsikó akit most fognak vezetékre először legtöbbjük immár bele is rohant a halhatatlanságba melynek neve esetleg tömegsír lett vagy tömeg-se-sír s még jó ha csak lob a tödőben szarkóma a hasfalon trombus az érfalon netán szégyelt méreg a gerincben és már nem loholhatok mellettük csak utánuk csak a nyomukban a nemzedékek kikerülhetetlen tömegvonzástól görbülő idejében jól tudva hogy hiába tudom mégse tudhatom - mikor és mi felé (A szerző személyesen olvasta fel 1989. április 21-én a szekszárdi múzeumban rendezett találkozón)
