Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-01 / 51. szám
1989. március 1. ^EPÜJSÄG 3 A megyében elsőként A szegény embert még az ág is húzza Bevált a tanácstagi alap Dombóváron „Közös út” a Szegfű utcában A tavalyi pénzügyi tervet tárgyaló tanácsülésen került szóba először Dombóváron a tanácstagi alap bevezetése. Megéri, vagy nem éri meg - fontolgatta a testület, majd egyhangúlag úgy döntöttek - a megyében elsőként -, hogy megpróbálkoznak az új formával. Lényege, hogy év elején minden választókerület képviselője kap egy bizonyos keretösszeget - 100 ezer forintot -, s ebből a lakossággal közösen meghatározott célok megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodhat. Egy-egy körzet lakói maguk dönthetnek arról, melyek a legsürgetőbb tennivalók, s miután megállapodtak, a tanács igényeik szerint gondoskodik kivitelezőről vagy anyagról. A tanácstag agitáló szavának némi nyomatékot adhat, ha forint van mögötte, s a biztosabb eredmény reményében társadalmi munkára is szívesebben vállalkoznak az emberek. A pénz tehát szaporítható is. Ehhez persze a választók és a képviselő jó kapcsolatára, az utóbbi leleményére, vállalkozó szellemére, szervező- készségére is szükség van. Talán ezek meglétét illetve hiányát is jelzi a lista, ami a múlt évi 4,5 millió forint felhasználásáról készült. Eszerint a 45 körzetből 25-ben éltek a lehetőséggel, és parkoló, sportpálya játszótér kialakítására, aszfaltozásra, többen árok vagy áteresztisztitásra, csatornázásra költöttek a pénzből. A megvalósult beruházások összege közel 2 és fél millió forint, elkészült, leszámlázott, de idén kifizetendő mintegy 212 ezer forint, megrendelt de csak ez évben sorra kerülő munkák értéke 630 ezer forint. Húsz tanácstag egy fillért sem használt fel.- Új volt ez a módszer, sokan nem tudtak rámozdulni - hallottuk Kurcz Ernőtől, a városgazdálkodási osztály főelőadójától. - Novemberben kezdtek kapkodni, mikor nehéz már szabad kapacitással rendelkező vállalatokat, üzemeket találni. Főleg az építőiparban. Kicsit mi is hibásak vagyunk, mert nem szorgalmaztuk eléggé a dolgot. De volt számos jó kezdeményezés is. A Szegfű utcában például három választókörzet összefogásával készült el az aszfaltozott út. Két közösség lemondott a saját százezer forintjáról a harmadik javára, természetesen úgy, hogy a következő években visszakapják. A Köztársaság térre is csak úgy kerülhet telefonfülke, hogy négy körzetből egy. kalapba tették a pénzt. Az eddigi tapasztalatok után megma- rad-e idén is a tanácstagi alap? Mint Keszler Gábor vb-titkártól megtudtuk, felmerült az év eleji tanácsülésen, hogy - kényszerű takarékosságból - nem vezetik be, de mindössze hárman szavaztak ellene. Ketten azóta már jelezték-is, hogy szükségük lenne az anyagi segítségre. Bizonyára'többen is követik őket.- cser A nyugdíjból (kétszer) letiltott adó A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivatalos levele végére szálkás betűkkel valaki fölírta: 1989. II. 21. kedd. Annak a keze írása, akinek e dátum valamiért nagyon fontos. Bániczki György nagydorogi lakosról van szó, aki nyugdíjas, s havonta négyezer forintnál kevesebbet kap kézhez. Az történt, hogy az idős embert fölszólította a helyi nagyközségi közös tanács, hogy fizesse be az elmúlt évre kirótt 1081 forint adóját. Magyarázni sem kell, hogy ez nehezen állt módjában, éppen ezért besietett a tanácsra, s még egy nap halasztást kért, mivel nyugdíját másnapra várta. A könyörtelen hivatal, a könyörtelen ügyintéző helyzete magaslatán állva az ígéret szavára nem lágyult meg, hanem a legszabályszerűbb formában intézte levelét a Nyugdíjfolyósító Intézethez, s kérte, hogy az adózásra köteles állampolgár kevéske nyugdíjából tiltsák le az említett összeget. Azok meg is tették ezt, mi több, a következő hónapban is. Ezért írták Bániczki György panaszos levelére a következőt: „...sajnos, az év végén felgyülemlett munkálatok miatt a levonást időben nem tudtuk beszüntetni, és az 1989. január hóban levont összeg a tanácshoz átutalásra került. 1989. január 12-én erről a tanácsot értesítettük és kértük, hogy Önnek fizessék ki a többletátutalást. Levelünkkel egy időben újból megkerestük a tanácsot ügyében, ha levelünk kézbesítéséig nem fizették volna ki Önnek az átutalt 1081 forintot, akkor szíveskedjék azonnal értesíteni a fenti törzsszámra hivatkozással, hogy ügyét rendezzük.” Az idős ember február 16-i dátummal kapott levelet a tanácstól, melyben elismerik az említett összegű túlfizetést, ám a kifizetésre várnia kell, mert a határozat ellen a kézbesítés utáni naptól számított 15 napon belül lehet fellebbezni. Ezek után csöppet sem csodálkozom az idős ember főlháborodásán, s rájövök, hogy esetében nem csupán a bürokratikus, hanem a lelketlen ügyintézés is bűnös. (Azt mondani sem kell, hogy mit jelent, ha valakinek tévedésből levonnak ilyen ösz- szeget az ilyen kicsiny nyugdíjából!) Amikor Szabóné Grünwald Mária csoportvezetőt, az ügy intézőjét megkérdeztem, miért nem lehetett másként mérlegelni, hát mit mondjak, fölcsattant. Először közölte, hogy ő nem nyilatkozhat, mert ez nem áll jogában, majd azt is tudomásomra hozta, hogy menjen be az ügyfél a tanácsra és tisztázza velük a dolgot. Végül rákérdezett: „Miért gondolja, hogy a Népújság el tudja intézni?” Tényleg nem gondoltam, hogy a Népújság bármit is el tud intézni, már ami szabálytalan. Azt meg sem kísérelné. Csak azt hittem, megbeszélgetnénk a dolgot, s közben reménykedtem: jó szívvel még valami helyrehozható! Utóirat: Dr. Czakóné Ferge Ilona vb-titkár az előző beszélgetést követően hívott telefonon és elmondta, Nagydorogon és környékén igen rossz az adófizetési morál. Sok embert többször is fel kell szólítaniuk, hogy tegyenek eleget fizetési kötelezettségüknek. Tehát a letiltást többszöri „egyezkedés” előzi meg - rendszeresen. Az újságíró ezt készséggel elhiszi és még együtt is érez a tanácsi dolgozókkal, átéli a sokszor már-már lelki ügyekkel kínlódás gondjait. Ebben az esetben csak azt nem érti, hogy miért ragaszkodtak a 15 napos fellebbezési időhöz, amikor a határozatból csak az adózó, az adókönyvelés és az irattár kapott példányt. Világos, hogy az adózó nem él fellebbezési jogával, a tanács elismeri, hogy a szóban forgó összeget nem kell másra elszámolnia, hiszen az adózónak tartozása nincsen, a nyugdíjfolyósító pedig már rég elküldte levelét, „igazolását” a tanácsra. v. horváth Hőlégballonok exportra Pécsről Az ország egyetlen hőlégballongyártója a pécsi Bányászati Aknamélyítő Vállalat textilüzeme. Terméke Mecsek- ballon fantázianévvel a szocialista piacok után megjelent az osztrák és az NSZK-piacon is. A hőlégballonok mellett az idei évben nagy mennyiségben gyártanak siklóernyőket is külföldi megrendelésre. (MTI FOTO)- Én magam is ezért kezdtem itt. Ez a két év természetesen visszapillantó tükörként szolgál 1956-ra, sőt az azt megelőző esztendőkre is. Tény, hogy nagyon kevés történeti adatunk volt eddig 1957 és ’58 kül- és belpolitikai összefüggéseiről. Sajnos, ez a rettenetes sürgetés ami ér bennünket - „vizsgáljuk, vitassuk, zárjuk le” - megint csak nem használ a tudományos munkának. Azonkívül számtalan objektiv akadály tornyosul előttünk. Magyaroszágon a történész még ma is a középkori kódexmásolók technikájával dolgozik: ül a levéltárban és körmöl. Csak a korabeli PB- és KB- dokumentumok mintegy tizenötezer oldalt tesznek ki. És akkor hol van még a legfontosabb minisztériumok, a fegyveres erők és a sajtó korabeli anyagának feldolgozása?- Az eddigi kutatások alapján hogyan aposztrofálhatjuk az 1956. utáni két esztendőt? Konszolidációnak? Megtorlásnak?- Talán „rekonszolidációnak”. Egy szétesett, működésképtelen országot kellett talpra állítani. Hogy a helyreállítás miért nem volt mentes a megtorlástól? Nehéz erről röviden beszélni...- Azért, ha lehet, próbáljuk meg...- Kétségtelen, az első időszakban még arról volt szó, hogy kiszűrjük „azt a néhány csirkefogót”, aki zavart keltett - Kádár János mondta így -, s ezzel sikerül lezárni az ügyet. Kijelentette ekkor: nem szabad, hogy sok ezren bűnösnek érezzék magukat néhány ember miatt. A „csirkefogók” köre azonban egyre tágult és tágult. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke szerint azért kellett a szovjet csapatokat segítségül hívni, mert november elején nem volt idehaza erő, amellyel a rend helyreállítását biztosítani lehetett volna. A szovjet fellépést viszont nem lehetett megmagyarázni az ország népének, s ez új szakaszt teremtett a belpolitikában. A szovjet erők elleni tevékenység logikusan összekapcsolódott a kormány elleni tevékenységgel. Újabb és újabb rétegek sodródtak oppozícióba: „lám, az eredeti platform elveszett"... A belpolitikai spirálhoz a külső tényezők is lendületet adtak. A Kádár-kormány ugyanis egyedül maradt a szocialista táborban a maga kíméletre törekvő rendezési tervével, és a csirájában már létező reformpolitikájával. Egy megbénult gazdasággal a háta mögött, csak külső segítségre számíthatott. A tábor viszont a „reakció” durva letörését kívánta; külpolitikai támogatást csak a konzervatív belső erők kaphattak. E bonyolult helyzetben nyomát látjuk annak is, hogy amikor enyhült a külpolitikai presszió, a kormány mindig törekszik a legalacsonyabb szintre szorítani a megtorlást.- Talált erre bizonyítékot?- 1957 augusztusában a Politikai Bizottság ülésén ismertetik a bírósági eljárások adatait. Kádár János intenciói alapján úgy határoz a PB, hogy a börtönben, illetve letartóztatásban lévő tömeget gyorsan és radikálisan csökkenteni kell. Magyarán: ki kell engedni őket.- Mekkora bázisa lehetett azoknak a bizonyos ellenforradalmi erőknek?- Ezt talán sohasem fogjuk tudni megállapítani. Nem volt még olyan tömeg- mozgalom a világtörténelemben, amely-* nek különböző tényezői ne keveredtek volna össze. A mi októberünk sem kivétel. A tömegekben sokféle szín érvényesült, de kétségtelen, hogy aki kezdetben még irányadó volt, például a Petőfi Kör tagjai, a későbbiekben háttérbe szorultak, és előre lépett a restauráció néhány képviselője.- November elseje után sem érződött a konszolidáció? A korabeli sajtót olvasva az a benyomása támad az embernek, hogy lépések történtek a megnyugvás felé.- Korábban valóban folyt arról vita, lehetett volna-e önerőből konszolidálódni vagy sem. A kérdés ma már akadémikus. A történetileg egyetlen helyes válasz: nem volt rá idő. Úgy vélem, azonban, sok jele nem mutatkozott.- Ha az elmúlt, csaknem fél évszázad tükrében nézzük az 1956 utáni éveket, mennyire tekinthetjük sikeresnek a kádári konszolidációt? Amely, bárhogy cifrázzuk is, lényegében arra épült, hogy „mi adunk nektek enni, hagyunk benneteket élni, ti pedig nyugton maradtok”. Ez a konszenzus, mint tapasztaljuk, a hetvenes évek végére felborult, csődbe jutott. Volt hát értelme? Nem tekinthetjük időpocsé- kolásnak?- Én inkább úgy tenném fel a kérdést: a Kádár-kormány működése jelentett-e igazi pályamódosulást? Szerintem igen. S ez nem csupán a több kenyérben, publikációs lehetőségben és utazásban nyilvánult meg, hanem főként abban, hogy megindult a sztálini önkényuralmi kormányzás felbomlása. Ahogy az első szerencsétlen hullám levonult, megszűnt az egzisztenciális félelem, vagy legalábbis visszaszorult. Ahhoz képest, hogy Rákosi alatt 1,2 millió ember szerepelt a belügyi nyilvántartásban, ez igencsak szép eredmény. Pályamódosítás volt olyan szempontból is, hogy az a nyitás, amely most jelentkezik, a kádári konszolidáció és az 1968-ban elindult reformfolyamat nélkül elképzelhetetlen lenne. Leszámítom az utolsó négy-öt évet.- Nem lehetséges, hogy ez az utóbbi négyöt év csak annak manifesztálódása volt, hogy a konszenzus hamis alapokra épült? Hogy eladósodással próbálták megvásárolni a lakosság béketürését?- Véleményem szerint igazából az okozott gondot, hogy a vezetés elképzelhetőnek tartotta: a reform-gazdaságpolitikát végre lehet hajtani egy, bár toleráns, de a szerkezeti átalakulást nélkülöző belpolitikával. A nyitás nélküli belpolitika miatt valóban minduntalan fizetni kellett a társadalom békéjéért. Ez a koncepció bukott meg.- Beszélgetésünk elején ön egy modellt emlegetett, amely 1948-ban alakult ki. az iskolai történelemkönyvek a „fordulat évét” egyértelműen pozitív fejleménynek tűntetik fel. De tekinthetjük ezt a sztálinizmus hazai zászlóbontásának is. ön szerint melyik áll közelebb az igazsághoz?- Sajnos, az utóbbi... A történelmünket azonban vállalnunk kell. Akkor is élt itt sok millió ember, aki valóban új országot épített, és hitte, hogy Rákosi jó úton vezérli. Tekinthetjük őket sztálinistáknak? Ahogy akkoriban „fasiszta népet” emlegettek? Nem. És tekinthetjük az 1956 októberében az utcára vonult százezreket ellenforradalmároknak? Nem. Nagyon-nagyon kell vigyáznunk a sommás ítélkezéssel.- Mégis, hogyan lehetne megnyugtatni a társadalom, a nemzet lelkiismeretét?- Türelemre, a demokrácia „kis- és nagycsoportos* tréningjére van szükség. Ehhez más országokban évtizedek, évszázadok álltak rendelkezésre. Most mindenekelőtt gazdasági és politikai stabilizációra van szükség. Liberálisan vezetett, de vezetett átalakulási folyamatra és erős kormányra.- Milyen garanciát lát arra, hogy nem térhet vissza a pártdiktatúrán alapuló sztálinista modell?- A külpolitikai háttér és az ország belső mozgása, a törvényhozás tendenciája, a pluralizmus megerősödése. Persze, egyetlen rendszerről sem lehet előre kimondani a végső ítéletet. A történelmet emberek csi- ‘nálják, s van egy „kellemetlen” sajátossága: hogy történik. Visszafordítani a kerekét nem lehet. A történelmet nem lehet megismételni. Ez benne a szép, vagy ez benne a borzasztó, nem tudom. HAVASI JANOS Bővül a magyar-szovjet kishatárszéli forgalom Az egyszerűsített határátlépésre jogosultak március 1 -jétől, szerdától bármely napszakban gyalog, gépjárművel és vonattal is átléphetik a magyar-szovjet határt - a nemzetközi forgalom számára is megnyitott - Záhonynál, illetve Csapnál. Csak a kishatárszéli forgalom számára négy új átkelőhelyet is megnyitnak március 1-jén: Lónya-Zvonkovoje, Bara- bás-Koszini„Beregsurány-Luzsánka és Tiszabecs-Tiszaluna között. E határátkelők naponta 8 és 16 óra között tartanak nyitva. A magyar és szovjet kormány 1985- ben kötött egyezményt a két ország határterületén élő lakosak egyszerűsített határátlépéséről. Az egyeztető tárgyalások eredményeként március 1-jétől a Szabolcs-Szatmár megyei állandó lakosoknak - kérelmükre - a rendőrhatóság öt évig érvényes határátlépési engedélyt állít ki, amely további öt esztendőre meghosszabbítható. Ennek birtokában a szabolcsiak meghívólevél nélkül, évente többször is kiutazhatnak a kárpátontúli terület nagy- szőlősi, ungvári, munkácsi és beregszászijárásaiba, és ott alkalmanként 7 napig tartózkodhatnak. A szovjet állampolgárok ugyanilyen feltételekkel utazhatnak Szabolcs-Szatmár megyébe.
