Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
1989. februcer 11. TOLNATAJ - 5 * ja a Gulag-szigeteken. itott memoárt? tartottak, ekkor váratlanul Kaiba szállítottak. A Balhas-tó mel- :agban, Sztavrodar és Karagan- rékén építettünk egy várost, Eki- t. Itt már csak politikai foglyokat város a sivatagban szűntek a megpróbáltatások? >lról sem, hiszen az ellátás to- > hihetetlenül gyenge maradt, fosán éheztünk. Egy évben mind- itszer kaptunk egy kis húst, má- ^n és november hetedikén. Rizs- ugyanezekben az időpontok- tunk. Az esztendő többi napján be kellett érnünk az ebédre sz deka kásával. Hogy milyen ok miatt járt szigorú büntetés, it említem a következő esetet, t tudtomon kívül az én fejem fe- lebegett a halálos ítélet. Történt hogy egy fogolytársamtól kaza- tam. Mint rövidesen kiderült, ez izetes hiba lehetett volna szá- •nivel a kazah nyelv tanulását a abályai szerint szökésre való letnek tekintették. Ez persze ha- ést vont maga után. Mondanom , gyorsan letettem a nyelvtanunkén lehettek Itt a foglyok és nzetből kerültek ki? és ötezer között váltakozott a rabok serege, és a Szovjetunió szinte valamennyi nemzetének képviselője kivette részét a megpróbáltatásokból. Találkoztam a lágerben oroszokkal, ukránokkal, kazahokkal, baltikumiakkal, kaukázusiakkal és még folytathatnám. A külföldiek legalább ennyire tarka képet mutattak: voltak itt magyarok, németek, lengyelek, románok, de ugyanígy japánok, kínaiak, koreaiak, sőt még egy szerencsétlen szudáni néger is itt raboskodott. Hogy miért került Ekivasztuszba, azt végképp nem tudom. „Nem drága az orosz vér”- Rózsás János ebben a munkatáborban ismerkedett meg Szolzsenyicinnel, a későbbi Nobel-díjas orosz íróval.- Szolzsenyicin egy hatalmas baklövés miatt kapta ezt a büntetést: a háborúban egyetemista barátjával együtt századosként szolgált a fronton, s gyakorta leveleztek egymással. Valamelyik levelében Szolzsenyicin azt írta - látván a dilettáns vezetés -, hogy ennek a tuskónak (azaz Sztálinnak) nem drága az orosz vér. Az elhárítás rögtön megértette, hogy a tuskó elnevezés kire vonatkozik. Nos, ez a jelző nyolc évébe került Szolzsenyi- cinnek.- Aki a lágerekben szerzett tapasztalatok felhasználásával írta meg a Gulag-szi- getcsoport című könyvét, amit persze nem engedtek megjelenni a Szovjetunióban.- Szolzsenyicin szorgos könyvtári kutatómunkát is folytatott, illetve számos elítéltet hallgatott meg, s így készült el ez a dokumentumgyűjtemény. Voltaképpen az 1918-tól 1956-ig tartó időszak letartóztatá- si hullámait, a megtorlásokat tárta fel.- Egyáltalán hol terül el ez a hírhedt Gu- lag-szigetcsoport?- Sehol, mivel a Gulag a Gaszudarszt- vennoje Upravlényije Lagerej - a lágerek állami főhatósága - megnevezés rövidítése. A Szovjetunió egész területét behálózták ezek a lágerek, s a táborlakók a külvilággal való kapcsolatok teljes hiánya miatt valóban úgy érezhették, hogy egy szigeten élnek. Emlékek két kötetben- Önnek melyik év hozta meg a szabadulást a - mint kiderült, képzeletbeli - Gulag-szigetekről?- 1953, Sztálin halála. Ami azután itthon esett meg velem, az már egy külön történet. Ami még érdekes lehet: 1974- ben az APN-Novesztyi szovjet politikai kiadó képviselői felkerestek, s arra kértek, hogy írjam meg a közel tíz év emlékeit. A kérésnek eleget tettem, persze úgy írtam meg mindent, ahogyan én láttam, tehát mellébeszélés nélkül. Egy darabig hitegettek a kiadással, majd néma csend következett. Ez a játék megismétlődött a Magvető Kiadóval is úgy, hogy közben eltelt hat év. Végül 1983-ban a kéziratot valaki tudtom nélkül eljuttatta az NSZK-ba, ahol az 1986-87-ben két kötetben meg is jelent, Keserű ifjúság és Éltető reménység címmel. A nagy, siker, no meg az izmosodó glasznoszty hatására újfent komoly tárgyalásokat folytatott velem a Magvető, így talán már idén hazánkban is megvásárolhatják az érdeklődők a könyveimet. Szeri Árpád e elismeréssel jár a városi rang... Feltehetően hamarosan a tanácsháza újul meg... jvai? jügyi feladatokkal megbízott it kellene munkába állítani. A ) ügyintézést, pontos feldolgo- ti majd a gazdálkodásban a szá- ik alkalmazása, egyelőre a a várunk - sorolja az elnök. ;n tatarozzák a tanácsházát, épület szigetelésére jó néhány írult, összekötik most a közpon- svezetését és a belső átszerve- iltégvetési üzem kiköltözik a tá- házból, egyelőre még eldöntet- rdés, hogy hova. Egy biztos, c a feltételek 8 millió forintjába a tanácsnak. Bármilyen szerény is a vágy, egyelőre csak álom. Mert azt tudni kell, hogy a megváltozott státus inkább erkölcsi, presztlzsváltozást jelent, mintsem anyagi előnyt. Igaz, a tavalyi 750 forinttal szemben idén már 900 forint a városok fejkvótája a nagyközségi 670 forint egy lakosra jutó központi juttatással szemben. Ha valamiért megérte tehát, akkor biztos, hogy nem a pénzért... Mondjuk egy cukorbeteget vizsgálva a pácienst nem tudom elküldeni a szemészetre, csak történetesen a szomszéd városba, akkor mi értelme? Mindezt részben alátámasztja az a tény, hogy az egészségügyi alapellátás jó a településen, két gyermek, két fogorvosi és négy körzeti orvosi körzet fogadja a betegeket. Járóbeteg-ellátásra Dunaújvárosba utaznak a földváriak és ha mentőt kell hívni, többnyire ugyanoda telefonálnak. Igazság szerint az ideggyógyászat, tüdőgondozás és -gyógyászat néhány más területtel együtt Szekszárd- hoz tartoznak, de a dunaújvárosi kórház toleranciája miatt nemigen küldenek visz- sza „rossz helyre” érkezett beteget. Az igazi gond azonban a hétvégi ügyelet áldatlan elhelyezése a Béka téri gondozóban. És hogy mit tenne a húsz éve Duna- földváron dolgozó körzeti orvos, egy csoda folytán ölébe hullott 100 millió forinttal?- Olyan épületet emelnék, ahol a mai öt rendelő kényelmesen elférne, egy tágas tüdő- és rákszűrővel, hozzá csatlakozó nagy gyógyszertárral... íll azonban tőkével beszállnia, a hosszú távon mégis sokat gy most induló vállalkozáson. A mellé szállodát épít egy kft., í összesen 216 millió forint tő- ^llami Biztosító, a Dunai Vasmű lapest Bank vesz résszt. Első egy 50 férőhelyes szálláslehe- szolgáló egységekkel épülne os főútra nyíló üzletsorral, ahol r-, valuta-, alkatrészbolt-, autó- 5, snack-bár működhet. A méri 1991-ig valósulna meg továb- ihellyel. Már a neve is megvan: Reméljük szerencsét hoz! *- Talán furcsán hangzik, hogy szakmabeliként a hivatalos véleménnyel szemben azt mondom, nem kell mindenáron rendelőintézet Dunaföldvárnak - kezdi dr. Pozsonyi Imre körzeti orvos. - Nem rentábilis, hiszen több szakterületet kellene indítani, ami nem kihasználható. menő forgalommal egyelőre nem tudnak mit kezdeni TAKACS ZSUZSA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Egy öregasszony százezer forintja A fehérre meszelt félelemről írjak elébb? Az utcára néző apró ablakok belülről bemeszelt, tejfehér négyszögéről? Vagy a szelíd kanyarral a dombhajlathoz tör- leszkedő, csendes utcáról, ahol közeledtünkre, majd az igazgatási előadó - a tanácsnál dolgozó szőke asszony - jókora kiáltására nem a megszólított, hanem egy-egy idősebb férfiember bátorkodott elő innen is, onnan is? Vagy arról, hogy az Öregasszony - ha már a nevét nem tartjuk illendőnek és ajánlatosnak elárulni, tiszteljük legalább ily módon nagybetűvel - talán még születésének történelmi tájairól és idejéből, Komáromszentpéterből, az 1900-as évek elejéről hozta szorongásait Kétyre 1947- ben, hol méltóságteljes, hol csak fájdalmas, hol indokolt, hol a képzelet falán előhívható félelmeit és tartózkodását a külvilágtól? Vagy a svédországi utak borzongató élményei, amik az egyik, 1956-ban disszidált fiához vezettek? Ez a fájdalom lehet a bezárt kapu, az öreg parasztház kulcsra zárt ajtói mögött? Vagy a főváros munkaerőt bedaráló katlanában nyomozzak a másik fia után, vagy fakasszak föl egy régi sebet, az elhunyt harmadik fiú emlékét, aki gyermekének - az Öregasszony egyik unokájának - tragikus, 1972 szeptemberi halálát követően távozott az élők sorából? Tanácstalanul állunk a ház előtt. A kiskapu olajzöld mázat pergető fémbordái előtt. A mészfe- héren hallgató tornác karnyújtásnyira lévő rideg öble előtt. A tornác fehér ragyogásában csak a két gondosan kiteregetett mosogatórongy sötét foltja. Háttérben meg az udvarig ereszkedő domboldal szőlőkarókat masíroztató, fekete ragyogása. Állunk, még mindig tanácstalanul. Talán az az asszony, aki az ebédet viszi neki, segíteni tud. Itt lakik a szomszédos porták egyi- kéb'en. Őrá talán jobban hallgat. Jön a kérésünkre az asszony, de a férje is azonnal. Az asszony szája elé kapott kézzel.- A Juliska....! Reménytelen tekintettel néz ránk, mintha valami nagyon nagy baj történt volna. Sebtében ősz haján is simít egyet, halántékánál nyúlva a kendő alá.- Indultunk éppen, ahogy az elnök elvtárs is kérte. Mondtam is Juliskának, hogy ott a tanácsházán az újságíró várja. De csak ingatta a fejét. Nyomulunk a háza elé ismét. De az egyre hangosabb szólongatásra csak néhány kutya kerítésszaggató dühe fokozódik.- Hét lakattal van most lakatolva - mondják segítőim.- .... a tavalyi nyereménye óta? - kérdezem. ' - Zárt ő már korábban is mindent. Tán mindig is ilyen volt - mondják. Ahogy az öregek szokták. Jár-kel, kulcsokkal a nyakában. Amúgy rádiót hallgat, újságot olvas. Szép rend van odabenn, ha látná! Minden a helyén! Neki már a megszokás parancsol. Utoljára próbálkoznánk, már önmagunk is szégyellve a hangoskodó nekiveselkedést. De ez már csak fáradt ipiitációja az elsőnek. Aztán már csak az emléke marad a két félköríves lezárású, finom díszítésű apró padlásablaknak, ahogy halljuk még a mögöttünk becsukódó kertkapuk nyekkenését. Az igazgatási előadónőt faggatva, útban vissza a tanács felé, úgy emelem meg a hangom, mintha valami rendkívülire kérdeznék rá:- De hát miért ajánlott föl a tanácsnak százezret?-... hiszen talán hálából. A tanács korábban is rendszeresen gondoskodott róla. Házi szociális gondozást kap. Rajta kívül még egy murgai asszony részesül ebben az ellátásban. A néni egyébként sincs igazán egyedül. A menye ma is elviszi, lefürdeti a nénit, a haját megmossa, ruháját tisztába teszi. Pedig hát már a kora miatt sem egy könnyű természetű asszony, aztán mégis... Karácsony előtt a falugyűlésen hirdette ki az elnök, hogy mit is kaptunk. Fel is ötlött bennünk, hogy legalább húsz-huszonöt idős ember szorulna segítségre a közös tanácsú három faluban; Felsőnánán Murgán, Kétyen. Végül a falu az olyannyira költséges útépítést támogatta a példaadó ajándékpénzzel. Ezeknek a forintoknak a befektetése még tavaly novemberben, az enyhe télnek köszönhetően megkezdődhetett - s hogy jó kezekben van, azt az épülő új házak, a falu egyébként is növekvő vonzereje bizonyltja. E sorok írója pedig úgy véli, hogy az Öregasszonyra, biztonságára, nyugalmas öregkorára többen vigyáznak, sokkal többen, mint ahány kulcs, zár, lakat, retesz egy lakásban található. A lelkiismeret pedig megbízhatóbban működik mindenfajta biztonsági zárnál. Néha van ereje kikezdeni és elűzni a legmakacsabb, fehérre meszelt félelmeket is. BÓKA RÓBERT Pofon, körmös, koki , - Mindig csak mi, a kisemberek, a bérből, fizetésből élők járunk rosszul, akármilyen intézkedést is hoz a kormány - mondja a panaszos hangú telefonáló az ügyeletes újságírónak. - Most is, a januári áremeléseknél azt próbálták bemagyarázni nekünk, hogy az a magasabb jövedelműeket érinti jobban. Hát egy frászt! Azok se esznek többet, mint mi. Tudja mi ez? Porhintés éppúgy, mint az új adózás bevezetése. Akkor is azt akarták bemagyarázni nekünk, hogy rosszul látjuk mi, dolgozók, mert igenis érdemes hajtani, mert nem olyan nagyok a levonások. Hát mondja, hülyének néz bennünket mindenki - csattan fel a hang? Ami igaz, az igaz, töprengek el a hallottak fölött. A személyi jövedelemadó bevezetése kapcsán tényleg kiskorúnak tekintett bennünket, adózó állampolgárokat a pénzügyi kormányzat. Egy éven keresztül azt magyarázta minden hivatalos szerv, kollektiven rosszul látjuk a dolgokat, mert nincs teljesítmény-visszatartó ereje az adózási rendszernek. Nem morgolódni, hanem dolgozni kell, hiszen az egyik legkorszerűbb európai adórendszert, a svédekét adaptáltuk - hallhattuk. Igaz, igaz, mondták az adózási rendszerhez valamicskét is értők, de nálunk egész mások a jövedelmi viszonyok, az adósávokról nem is szólva. Ezenkívül köztudott, hogy ott a progresszív adózás mellett tényleg van szociális védőháló az alacsony jövedelműeknek, nem úgy, mint nálunk. Mert, mint a parlament legutóbbi ülésszakán Újpest képviselőnője elmondta hozzászólásában, az ő választó- kerületében a gyermekes családok 40 százalékának a főállásból származó jövedelme nem éri el az egy főre megállapított 4016 forint létminimumot. Vajon.végzett-e nálunk, a mi megyénkben valaki ilyen felmérést? Van-e még bizalom az emberekben akkor, amikor napról napra kell számolgatniuk, hogy mire elég és mire nem az a pénz, ami a havi keresetükből, nyugdíjukból az OTP-részletek, a rezsi kifizetése után megmarad? Demokratizálódik társadalmunk, szabadon, félelem nélkül elmondhatja bárki, hogy ki, mivel nem ért egyet - hallhatjuk. Jó, jó - válaszolják az emberek, de mire bólintsunk és mire rázzuk a fejünket, ha csak részinformációkat kapunk bizonyos esetekben. És ha tiltakozunk, figyelembe veszi-e valaki, valahol azt? Van-e igazán választási lehetőség akkor, amikor, átvitt értelemben ugyan, de afelett kell döntenünk, azt kérdezi tőlünk a kormány, amit az egykori tanító kérdezett a rakoncátlan gyerektől; - Na, válassz, fiam, mit kérsz, pofont, körmöst vagy ko- kit? Vajon ezeket a fájdalmakat - az állami költségvetés deficitjéből, a felvett hitelek kamatainak törlesztéséből adódó áremeléseket - tényleg csak nekünk, adózó, bérből és fizetésből élő állampolgároknak kell elviselnünk?- fké -
