Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-04 / 30. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. február 4. A megtisztelő törvénycikk II Egy fefezet Apponyi Sándor életéből I -Professzor asszony, ön milyen háziasszony?- Nehéz válaszolni, mert jó háziasszonynak tartom magam, és úgy tűnhet, hogy a magammal való elégedettség mutatkozik abban: mit szeretnék elvárni másoktól. Azért ez a minősítés, mert részben ezt tanultam, másrészt ezt gyakoroltam. Takarékos, tervező alkat vagyok, nem ér megrázkódtatásként ha eltűnnek dolgok a piacról. A nagymamám elve szerint rendezkedtem be, aki azt vallotta: annak az asszonynak, amelyiknek egy hónapra nincs kitartása, az rossz háziasszony. I- Itt, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen beszélgetve talán furcsán hangzik: tudományos alapon szervezte a háztartását, vagy a családi hagyományból merített a tudomány, a kutatás számára?- A kettő erősítette egymást. Mögöttem egy nagy család állt, falun éltünk, nagyon sokat kellett dolgozni és mindennek az értéke a helyén volt. Az apró dolgoktól kezdve a munkáig, amit nagy becsületben tartottak. Én sokáig nem vezettem háztartást, mert a férjem édesanyjával élünk, és a zörejmentesség csak így volt tartható. Amikor azonban át kellett vennem, nagy segítségemre volt hogy a családi hagyományokból merítettem és ezt a területet kutattam. Az ember gyökerek, emlékezet, tapasztalatok nélkül kutatni sem tud. I- Nem véletlen ezek szerint, hogy éppen egy asszony kezdett foglalkozni ezzel a kérdéskörrel?- Valószínűleg nem, hiszen ezzel már próbálkoztak korábban Magyarországon, de senkinek sem sikerült. Nem érezték meg, hogy mekkora lehetőségek rejlenek benne. Én pedig vállalkoztam, hogy elindulok 1972-ben. Azóta is - bár nagy a publicitása, az oszág minden részébe hívnak előadásokra - nincs meg az elismerése, szakmai körökben lenézett. „Mit kell erről beszélni, hiszen minden asszony tudja?” - teszik fel sokan a kérdést értetlenül. I- Tényleg, milyen múltja van ennek a tudományágnak, egyáltalán, hogy az előbbiekhez kapcsolódjam, tudomány ez?- Nálunk, sajnos, nem, a fejlett ipari országokban tudományként kezelik. Amerikában kezdték el egy rendkívül racionális gondolat nyomán. Azt mondták, hogy megváltozott az áruvilág körülöttünk és az anyák már nem tudják gyerekeiket megtanítani arra, amit az új környezet kíván. Tehát meg kell tanítani először az anyákat, és ha ez nem megy, a gyerekeiket És valóban megtanítják óvodáskortól mindarra, ami az életben értéket jelent. Az együttélést, annak szervezését, az anyagiak elhelyezését, úgy hogy az értékek kerüljenek előtérbe. I- E fontos, másutt intézményesített, nálunk egyelőre csak hiányaként megélt „tananyagnak” mi lehet a legfontosabb része?- Az egyik lényeges kérdés a táplálkozás, ennek ragadványaként az életmód és az ezzel összefüggő pénzgazdálkodás. Ha ezekkel érdemben tudunk foglalkozni, akkor a harmadik tényező is automatikusan előkerül: az idő. Vagyis meg kell tanítani az embereket arra, hogyan éljenek ismereteikkel, miként használják fel pénzüket mennyi időt, pénzt szabad áldozni arra, hogy... És itt jelenik meg a kérdés, hogy ma-' gam csinálom, vagy szolgáltatással szabadítok fel időt annak érdekében, hogy az értékek kerülhessenek előtérbe. I- Ezek szerint Ön a táplálkozásból vezeti le az egész életünket..- A táplálkozás korszerűségével és struktúrájával a világon mindenhol problémák voltak, és vannak ma is. Tudatosítani kell az emberekben, hogy a megváltozott egészségügyi ellátás következtében a meghosszabbított életkor értéke megnőtt. Csak egészségesen érdemes hosszú ideig élni. Ez pedig azon is múlik, hogyan él, hogyan táplálkozik az ember. A szegény országokban a táplálkozásnak nagyon magas a státusa, mert a társadalom emlékezetében benne él az éhezés élménye. Márpedig a szükségletek kielégítésében első helyen a fiziológiai szükségletek állnak, éhes embernek nem lehet azt mondani, hogy hallgasson Bach-zenét, vagy sportoljon, az éhes embert egyetlen dolog érdekli, hogy megtöltse a gyomrát Amikor elérkezünk majd abba a fázisba, hogy a társadalom alsó rétegeinek nem kell nagy energiát fordítani arra, hogy puszta létét fenntartsák, ehessenek és lakhassanak, akkor új értéket kell adni. Az új értékekkel pedig a régi leértékelődik... I- Ugye Magyarországon egy átmeneti időszakban vagyunk, amikor sürgős lenne megtanulnunk az egészség, az egészséges táplálkozás értékét, de éppen most van erre a legkevesebb pénzünk!- Igen, sajnos, ez az, amire soha nincs pénzünk, pedig, ha ezt a csatát meg tudnánk nyerni, minden más csatában győznénk. Mindaddig ugyanis semmilyen más kultúra fejlődésére nem lehet számítani, ameddig az alapvető szükséglet kielégítésének kultúrája alacsony szintű. Ha a munkás kenyeret meg szalonnát eszik újságpapírból, akkor nem beszélhetünk arról, hogy törődjék, naponta váltson inget ne köpködjön az utcán, kulturáltan kommunikáljon. Amíg az alapokat nem sikerül megváltoztatni, addig a felépítmény is csak egy luftballon.- Pénzről már szó esett és azt hiszem, a legtöbben a háztartás-gazdaságtant hallva azonnal az anyagiakra asszociálnak. Ma ez kétszeresen is érthető, de hogyan tudja beosztani egyre csökkenő értékű jövedelmét egy magyar család, miként tud az elméletnek megfelelni?- Borzasztó nehezen. Nemcsak azért, mert az élelmiszerárak rövid időn belül hihetetlenül megemelkedtek, és nem tudtunk alkalmazkodni. Ez olyan dolog, mintáz adórendszer, a nyakunkba borították pénzkultúra nélkül... Meggyőződésem azonban, hogy egyre jobban rákényszerülnek a családok, hogy meggondolják, mire költenek. Az inflációs körülmények arra késztetik az embert, hogy szabaduljon a pénztől, pedig ez a legrosszabb stratégia, mert ez a gazdaság, ha képes tartani ezt az antiinflációs politikát, az egyre emelkedő árak és pénzszűke együttesét, akkor reményünk van arra, hogy megállítható ez a tendencia. I- De hiszen már ma is egyre szűkösebben élünk...- Tudom, az öklüket rázzák az emberek, amikor ezt hallják, mégis szembe kell nézni a ténnyel: fogyasztási struktúránk nagyon drága. Egy közepesen fejlett ország nem produkálhatna akkora húsfogyasztást, mint mi. Politikai indíttatása volt ennek a szociálpolitikai árrendszernek, ami végeredményben mindenkit arra késztetett, hogy pazaroljon. A vállalat, mennél drágábban próbálta meg prezentálni költségeit, annál jobban dotálta az állam, annál több pénzhez jutott. És nem tudta a lakosság, hogy egy kiló kenyér önköltségi ára húsz forint. Ki gondolt a hatforintos kenyérre? A legfontosabb táplálék értékelődött le. Jövedelmünknek nagy hányadát fordítottuk ugyan erre, de könynyedén megtettük. I- Magyarországon a családok jövedelmük mekkora részét fordítják élelemre?- A fejlett államokban húsz százalék alatt van ez az arány, nálunk a harminc százalékot eléri, de hozzá kell tenni még a 15 százalék körüli élvezeti cikkeket is. A rétegek között van különbség, de általában a magyar családok jövedelmük negyven százalékát megeszik. Igaz, az 1988. évi áremelések után visszaesés következett be, és nem állt be a korábbi fogyasztási szint. De véleményem szerint nem ez a baj, hanem az, hogy a hús helyére kerülő fehérjegazdag élelmiszerek, tejtermékek szintén megdrágultak, bár relatíve még mindig olcsóbbak. I- Sokan azt kifogásolják, hogy az egészséges, könnyen emészthető termékek drágák, nehezen hozzáférhetők...- Ez nem így van, sok helyütt kapható szója, búzacsíra, korpa, ezek nem drágák, de élelmezésünkbe nem épültek be. Én fa- sírtot például úgy készítek, hogy a fele szó- jagranulátum és a rizst is felváltottam hántolt árpával. Egy kiló rizs 36, egy kiló hántolt árpa 12 forint. Kevesebb pénzből egészségesebbet lehet főzni... I- Ha a családi jövedelmek másik részét nézzük, hogy alakul a kép?- A másik jelentős kiadás a lakással kapcsolatos lakbérek, törlesztések, javítások, rezsi... nálunk átlagosan a jövedelem húsz százaléka körül alakul. Nagy különbségek vannak attól függően, hogy ki milyen lakásban lakik: már korábban kifizette, kölcsönt törleszt vagy bérleti díjat fizet. Ez egyébként meghatározza, hogy másra mennyit költünk. A nyugati országokhoz viszonyítva: az ottani lakásrezsi igen drága, nálunk a törlesztő rész terhének felel meg hozzávetőleg. Ruházkodásban az arányok hasonlóak, de más belső összetétellel bírnak. Igaz, az erre fordított kiadás egyre csökken, halasztható szükséglet. Egy érdekes példát azért engedjen meg: a 80-as évek elején Amerikában a ruházat áldozatul esett az inflációnak, sorra zártak be a textilüzemek. Egyetlen ágazat maradt életben, sőt fejlődött: a fehérneműanyagot gyártó és feldolgozó üzemek, valamint a szabadidő- ruhát gyártók. A tisztálkodási szükséglet olyan magas ebben az országban, hogy erről nem mondanak le semmi áron. I- Sajnos, nem kell szakembernek lenni, hogy megállapíthassuk, ettől igen messze vagyunk...- A tisztálkodási kiadásunk évek óta 3-5 százalék között alakul, nem mozdul felfelé. Tavaly májusban végeztünk egy vizsgálatot, hogy az emberek miként védekeznek az inflációval szemben, és az egyik választömeg szerint kevesebbet költenek kultúrára, szórakozásra, utazásra, olcsóbb termékeket vásárolnak. Egy, ami örvendetes; a megtakarítási készség kis mértékben romlik. Ez nem tükröződik a betétállományban, jó része ugyanis, a kötvényekbe áramlott, vagy egyes számítások szerint negyven százalékát otthon szekrényben, fiókban őrzik. Biztonságra törekvésről, takarékosságról tanúskodik ez a hajlam. I- Most akkor pazarlók vagy spórolósak vagyunk?- Azért vagyok dühös, mert az elmúlt negyven évben olyan magatartásformára kényszerültünk, ami idegen a mentalitásunktól, természetünktől. A fiatalok miután ezt a mintát látták, természetesnek tartják, csak ezt ismerik, ezért lenne sürgős a nevelésük. De nem mindegy, hogyan. Tüdja, Napóleont rá akarták venni arra, hogy az oktatást adja ingyen a nép felemelkedéséért. Mire nemet mondott, mert ami ingyen van, annak nincs értéke. Fizessen hát a szülő a gyerek oktatásáért, máshol kell neki adni ezt a pénzt. Hiszek abban, hogy aminek a valóságos piaci értékétől eltérített ára van, az deformálja a tárgyat, és a hozzá való viszonyt, az embert. I- Kimondatlanul, eddig mintha az asszonyokról beszéltünk volna, hiszen a legtöbb családot az egyenjogúság, egyenlő terhek elismerése mellett is az asszonyok tartják öszsze, irányítják...- Az asszonyok a társadalomban szinte mindenért felelősek. Magukra vállalnak olyan dolgot, amit nem szabadna és összeroppannak alatta. Nem tudnak megfelelni mindennek, a család gazdálkodását is 80 százalékban maguk irányítják. Minden funkciót a saját szárnyuk alá vontak, a férjeket, gyerekeket mindenféle ürüggyel felmentve a munkamegosztás alól. Ézért felnőtt több generáció a dolgozó anyák mellett, akik ingerültek, soha nincs idejük, pénzük, nem tervezve döntenek, hanem rögtönöznek, naponta érzik becsapottnak magukat, emberi viszonyaik tönkremennek. Es ebben nagy felelősségük van a nőknek... A családi munkamegosztás ugyanis ugyanúgy alakul most, mint amikor otthon voltak, arra pedig nincs, nem volt idejük, türelmük, hogy férjüket, gyermekeiket megtanítsák az otthoni munkára. I- A tanulás másik színtere az iskola lehet Vajon mennyire intézményesült ez a tudomány nálunk, vagy legalábbis alapfokon a háztartás ismerete?- Tudni kell, hogy a világon majd mindenütt tananyag. Most készült el nálunk egy tankönyv, ami általános iskolai fakultációban tanítható, de ezzel együtt a háztartásgazdaságtanra képező szakot a szegedi főiskolán megszüntették... Tudja, a Hét egy régebbi adásában beszélgettem Hajdú Jánossal, aki interjú előtt megkérdezte: „Professzor asszony, hogy titulálhatom?” Mire azt mondtam, a háztartás-gazdaságtan tanáraként. „Biztos ez?” - kérdezte újra. Hát itt tartunk. De az eredeti szakterületemen marketing vonalon sem sokkal jobb a helyzet, egyszerűen nem vesznek komolyan bennünket, mondhatunk, amit csak akarunk. Don Quiote-státusunk van. I f- Kívánom, hogy reménytelen szélmalomharc után komoly ellenfelet, vitapartnert és természetesen értő politikai, társadalmi közeget találjanak, formáljanak. Ez az egész nemzet érdeke. Megyénkben ki ne ismerné az Ap- ponyi-család nevét? Hiszen a XVIII. század elején itt szereztek hatalmas birtokot s hamarosan itt váltak az egyik legmódosabb és legtekintélyesebb grófi családdá. A megyei levéltár tíz hatalmas dobozban őrzi irataikat: okleveleket, gazdasági ösz- szeírásokat a lengyeli, hőgyészi, pereszlényi kastély életéről, lajstromokat az éberhardti, kölesdi uradalom épületeiről, kézzel rajzolt és színezett térképeket a környező vidékről s a dombok alatt megbúvó, tulajdonukat képező falvakról. A kutatók az ősökkel foglalkoznak: Apponyi Lázárral, aki először nyerte el a grófi rangot, s aki haláláig a megye főispánja volt, a kancellár Apponyi Györggyel, a tábornok Apponyi Károllyal; az utókor leginkább gróf Apponyi Sándor (1844-1925) nevét ismeri. Nem véletlenül. Apponyi Sándor már korábban kivívta társai figyelmét. Családja hírnevét öregbítette, amikor maga is elődei útjára lépett: édesapja, Rudolf gróf mellett követségi titkárként teljesített szolgálatot külföldön. Egész Európát bejárta. Hol Bécsjóen élte a főurak előkelő életét, majd Londonban sétált a Temze partján a későbbi külügyminiszterrel, Kálnoky Gusztávval. Idejének javát azonban Párizsban töltötte, ahol munkája mellett barátságot kötött Ernst Plenerrel, a majdani osztrák pénzügyminiszterrel, James Rotschilddal, a híres bankárral, munkatársával, Richard Metternichhel, a párizsi osztrák-magyar nagykövettel, aki mellett - lévén elegáns világfi - kellemes volt a külügyi szolgálat. Társaival vagy egyedül bármerre is járt, ifjúkori gyűjtőszenvedélyének mindig hódolt. így ír erről: ...barátaimmal gyakran bejártuk a képtárakat, felkerestük az antikváriusokat, egész raktárakat kutattunk át..., hogy egy-egy könyvritkaságra, szép metszetre bukkanjunk.” Szakértő régiség- és könyvgyűjtők hívták fel figyelmét, ha olyan mű jelent meg, amely érdeklődésére számot tarthatott. Tárgykörét tudatosan szűkítette le, s határolta körül: csak a magyar szerzők idegen nyelven írt s az ország határain kívül megjelent munkáit, illetve idegen írók Magyarországra vonatkozó vagy magyaroknak ajánlott, de külföldön, nem magyar nyelven nyomtatott műveit, a ma ún. hungaricákat és metszeteket vásárolta. Külföldi tartózkodása alatt az itthoni szálakat sem vágta el. Magyar tudósokkal, politikusokkal levelezett, sőt, az 1865. évi országgyűlés óta a főrendiház tagja s egyik jegyzője is volt. Kézírásos jegyzőkönyveit a mai napig őrzi Budapesten az Ország- gyűlési Könyvtár. Apja váratlan halála után megszakította pályáját, s hazaköltözött családi birtokára Lengyelre (1876), hogy a gazdálkodás mellett régészeti, történeti, zenei érdeklődésének, kutatói hajlamainak élhessen. 1878-ban feleségül vette a tehetséges, művészi hajlamú, hasonló érdeklődésű gr. Esterházy Alexandrát, akinek a családjában éppúgy megbecsülték a tudományt, mint az övében. Élete ettől kezdve más irányt vett. Kastélyából „dunántúli Athénást” csinált. Levelezett, kutatott, pénzzel s segítséggel támogatta fiatal barátait. Lengyeli birtokán hatalmas erdőt irtatott ki, hogy Wosinsky Mór hozzáfoghasson a ma már csak „lengyeli kultúrádként számon tartott őskori telep feltárásához. Eközben ő maga továbbra is gyűjtött, de most elsősorban ún. bibliográfiai kézikönyveket vásárolt s hozatott külföldről, amelyek segítségével nekiláthatott könyvei feldolgozásához. Máig ható s manapság is használatos kézikönyvének az ún. Hungarica katalógusnak első két kötetét ő rendezte sajtó alá, s magyarul és németül is megjelentette 1925-ben. A további két kötet már csak németül jelent meg Dézsi Lajos szerkesztésében. Az idő múlásával egyre inkább érlelődött benne az elhatározás: gyűjteményét nem hagyja halála után szétszóródni, hanem a nemzetnek ajándékozza. 1924 októberében így született meg ajándékozó okirata, mellyel hungarica- és metszetgyűjteményét, régi könyvekből és ritkaságokból álló könyvtárát a Nemzeti Múzeumnak adományozta, ahol a Széchényi Könyvtár is működött. A könyvtár jegyzőkönyvi átadása 1925. jan. 23- án történt. Ezzel a gyűjtemény az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonába került. Az eseményt, Apponyi kikötéseit sokan és sokhelyütt részletesen leírták már. Az alábbiakban ezzel kapcsolatban egy eddig ismeretlen az OSZK kézirattárában talált levelet közlünk. Jelentősége egyediségében, ritkaságában áll, mert valószínű, hogy Apponyi Sándor hagyatékának többi része elkallódott, netán lappang valahol. Néhány könyvtárunk, levéltárunk gyér számban őrzi kéziratos feljegyzéseinek, leveleinek csekély töredékét. Az itt bemutatásra kerülő Klebels- berg Kunóhoz, az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszterhez írta, aki az adományozási gyakorlatot követve Apponyi Sándor ajándékát - a nemzet hálája jeléül - 1925 áprilisában törvénybe iktatta. A levél szövege így szól: Kegyelmes Uram Lengyel, 1925. jan. 9. Igen tisztelt barátom! Ezer bocsánatot kérek hogy már előbb nem köszöntem meg az engem ennyire megtisztelő Törvény- czikk [!] szövegének szíves megküldését. Hidd el kérlek, hogy nem frázis ha ma - 81lk születésnapod előestéjén azt mondom, hogy nem találok szavakat annyi jó indulatot és elnézést megköszönni. Rosszul látok, nehezen írok, gyönge vagyok Sur toute la ligne [minden tekintetben], szóval nagyon megöregedtem - Most Catalogusom kefelevonatait corrigálom ez is nagyon fáraszt - kissé korábban kellett volna kezdeni - de az nem függött tőlem. Sajnálom, hogy könyveimet a Museumban már nem fogom látni Még egyszer köszönöm szíves közvetítésedet ebben az ügyben. Ha tavaszi idő beálltával esetleg dolgod volna Pécsett, és nem restel- néd egy-két napot Lengyelen tölteni, a könyveket, rézmetszeteket, régi térképeket se megnézni - még együtt vannak - nagyon, nagyon örülnék. Fogadd kérlek nagyra becsülésem őszinte nyilvánításait , amellyel vagyok tisztelő hived Apponyi Sándor Klebelsberg valószínűleg már nem találkozott Apponyival. A megmaradt lengyeli vendégkönyv bejegyzései közt ugyanis nem található aláírása. Helyette gr. Esterházy Alexandráé: „1925. április hó 18-án Apponyi Sándor gróf jobb létre szenderült. Legyen áldott az ő emléke.” Az Apponyi Könyvtár a lelkiismeretes és hozzáértő könyvtárosok munkájának köszönheti máig tartó létét. Úgy tűnik, hogy a viszontagságos idők ellenére s a legutóbbi hosszas költözés után megérkezett végleges helyére, a Budavári Palotába, ahol a külön „Apponyi-teremben” tartott „apponyiánák" a néhány megmaradt eredeti lengyeli tárggyal együtt az új helyen is megidézik a tudós-donátor szellemét. Dr. Pajor Enikő Hétvégi Dr. Hoffmann Istvánná és Takács Zsuzsa a háztartás-közgazdaságtanról
