Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-23 / 46. szám

1989. február 23. NÉPÚJSÁG 3 A szegénység nem szégyen Az igazságosság és kiskapui Igazán nem volt meglepő az a sok kér­dést is tartalmazó vita, mely a gyönki nagyközségi pártbizottság legutóbbi ülé­sén zajlott. Egyebek között a nagyközség és a társközségek szociálpolitikájáról tárgyaltak, a tanács intézkedéseit és ter­veit is megismerhették a testület tagjai. A téma aktualitását nem keli hangsúlyozni, hiszen jól tudjuk, hogy napjainkban saj­nos egyre többen szorulnak szociális segélyre, támogatásra. És sajnos, köztük nemcsak idős emberek és nagycsaládo-. sok vannak. Persze szociálpolitikánk olyan, hogy elsősorban az említetteket kíséri figyelemmel, s ez tulajdonképpen érthető is. Mielőtt az ezzel kapcsolatos kérdője­leimet, no és a pártbizottság tagjainak megjegyzéseit sorolnám, elmondom, Gyönkön és társközségeiben 5400-an élnek. Jellemző adat, hogy a lakosság mintegy harminc százaléka - ezernyolc­száz! - nyugdíjas. Tavaly a közigazgatási területen negyvenketten részesültek rendszeres szociális segélyben, mely- tnek összege több mint egymillió-két­százezer forint. Most a kiegészítő és részsegélyekről nem szólnék, bár ezek is a rendszeres szociális segélyek csoport­jai. Ezzel szemben 143 esetben utaltak ki rendkívüli segélyként 240 ezer forint kö­rüli összeget. A nevelési segélyben ré­szesültek száma 46, a kiutalt összeg pe­dig valamivel több, mint 450 ezer forint. Nem akarnám az olvasókat további számadatokkal terhelni, így a szociális étkeztetésben részesülőket, a szociális otthonokba beutaltakat, a mozgássérül­tek üzemanyag-költségéhez való hozzá­járulást nem sorolom, mi több, a lakástá­mogatást is elhagyom. Inkább a kérdőjelekről, mégpedig azokról szólok, amelyek nemcsak Gyönk és környéke sajátjai. Az egyik hozzászóló szégyenlősnek nevezte a tanácselnök beszámolóját, mivel egyetlenegyszer sem íródott le a cigány szó. Ezt a tanács elnöke joggal indokolta azzal, hogy az ott élő embereket segélyezik, s teljesen fö­löslegesnek tartja a népcsoportok sze­rinti megkülönböztetést, úgyhogy erre vonatkozóan kimutatásuk sincs. E nézet tulajdonképpen szimpatikusnak is minő­síthető, ám... szóval kérdőjel! Arról van szó, hogy meglehetősen sok és furcsa példa hangzik el - Gyönkön és másutt is - a cigány lakossággal kapcsolatban. El­mondták egyebek között azt, hogy az egyik cigány apuka minden reggel gép­kocsival viszi a gyerekeit az iskolába, a felesége pedig otthon van, s alacsony jö­vedelmükre való tekintettel kapják a szo­ciális segélyt. Hogy micsoda ellentmon­dás ez, különösen most, amikor az em­ber meggondolja, hogy beindítsa egy- egy nagyobb bevásárlásra is az autóját, vagy sem? Fölvetődött az is, hogy a háromgyere­kesek már nagycsaládosoknak számíta­nak, de hol van az előirva, hogy három gyermek édesanyja egyszerűen „htb.” legyen csupán. Mert - és megint nap­jainkra tiivatkozom - ki teheti meg, hogy három gyermeket nevel, s nem vállal ál­lást? Egy fizetésbőj öten megélni, bizony nem könnyű. De kapható a szociális és a nevelési segély... Annyiszor elhangzott, leíródott már, hogy a segéllyel lehet élni, ám visszaélni is. Hozzá kell tenni azt is, hogy lehet nem élni is vele, és sajnos sokan teszik ezt is. Sok-sok idős ember nem kér segélyt, mert egyszerűen fogalma sincs róla, hogy ilyen van. De nem kér akkor sem, ha tudva tudja mindezt. Mert meglehetősen rossz rendelkezések (Egészségügyi Mi­nisztérium - akkor még az volt) szabá­lyozzák. Arról van szó, hogy a tartásra ké­pes és tartásra kötelezhető hozzátarto­zónak kell viselnie a költséget, s ezért in­kább tengődnek a kis öregek, hogy ne keltsék azt a látszatot, hogy a „hatóság” segítségével kotorásznak gyermekük zsebében. És az ezzel kapcsolatos kérdőjel? Ez is elhangzott a minap Gyönkön. Vagyis az érem másik oldala... Az, hogy miért nem támogatja szüleit sok gyermek, még ak­kor is, ha az ő megélhetési gondjai is egyre növekednek... Persze szó volt arról is, hogy „szemesnek áll a világ”, vagyis vannak olyanok - nemcsak és nem első­sorban idősek -, akik meglelik mindenütt a nem látható kiskapukat, és viszonylag könnyűszerrel jutnak be rajtuk. Ezek után Írhatnám például azt, hogy végre rendet kellene tenni a szociális se­gélyek háza táján is, de az emberek fejé­ben is. Tudnia kellene végre valamennyiünk­nek, hogy mikor számíthat joggal a társa­dalom segítségére, s melyik esetekben csupán saját magára. Ameddig mindezt képtelenek vagyunk magunkban tisztáz­ni, talán érdemes lenne megfontolni a gyönkiek javaslatát - van már rá példa -, hogy függesszék ki a segélyezettek név­sorát a tanács faliújságjára - persze, nem a kipellengérezés szándékával, ha­nem a tények miatt. Mert ugye, a sze­génység - úgy mondják - kellemet­len, de nem szégyen. V. HORVÁTH MÁRIA Pártház épül Csatáron? A hír igaz, csak... A „tett” színhelyén, a már hónapokkal ezelőtt odaszállított téglarakáson pózná­ra kötött fekete zászló leng. Valaki vicc­nek szánta? Vagy inkább a népharag és - akarat jeleként tette oda? Szerkesztő­ségünkhöz mindenesetre fölháborodott hangú jelzések érkeztek arról, hogy Csa­táron a hírek szerint az idős párttagok kezdeményezésére pártházat építenek. Most, amikor a már meglévők megfelelő hasznosítása is külön gond... Most, ami­kor nem jut útra, szennyvízhálózatra... A hírt alátámasztotta, hogy a volt iskola mellé - a tervek szerint ehhez az épület­hez toldanák hozzá az újat - téglát szállí­tottak. A leendő szomszédokat értesítette a városi tanács műszaki osztálya, mint építési hatóság „közösségi ház céljára történő épületbővítés tárgyában”. A kö­zelmúltban tanácstagválasztást tartottak Csatáron, ezen a fórumon is föltették a la­kók a kérdést: igaz-e a hír. A városi ta­nács elnöke igenlő választ adott azzal a kiegészítéssel, hogy közösségi célú ház épül, amelyik többek között párthelyi­ségként is funkcionál majd. Csáki Béla városi első titkártól tudom, hogy a fenti célt a párt költségvetéséből 1,5 millió forinttal támogatták, a megvaló­sítás még az idén várható, de tanácsi be­ruházásról van szó. Tulajdonrészt sem szerez a párt, csupán egy helyiséget ren­dezvényei megtartásához. Érdeklődésemre a városi tanács mű­szaki osztályán elmondták, hogy sok­éves kezdeményezése az MSZMP-nek Csatáron helyi pártalapszervezeti helyi­ség kialakítása. Az építési hatóságtól a városi tanács végrehajtó bizottsága és pénzügyi osztálya kérte meg a szüksé­ges engedélyt, a tervrajzokat a régi isko­laépületben található lakás részbeni át­alakítására, a hozzáépítendő épületrész­ben pedig előtér, előadóterem, iroda és mellékhelyiségek kialakítására készítet­ték. A dolog azonban még nem lefutott, tanácsülésnek kell jóváhagyni - tették hozzá. Pálfi Jánossal, Csatár új tanácstagjá­val beszélgetünk. Pártház építését senki nem támogatná - mondja -, de közössé­gi házra, kulturális rendezvények, ta­nácstagi beszámolók tartására alkalmas helyiségre valóban szükség lenne. Ha­sonló rendezvényeket ugyanis csak az V. Számú Általános Iskolában - körzetü­kön kívül - tudnak lebonyolítani, s a tá­volság elriasztja a lakosság egy részét a megjelenéstől. Az esélyeket latolgatva nézzük a tanácsülés elé kerülő, „Szek- szárd Város Tanácsa 1989. évi költség- vetése” című anyagot. A „Csatári iskola (könyvtárrész) bővítése - a fejlesztés ösz- szege áfával együtt 2 250 000 forint” sort egy külön kimutatás tartalmazza az anyag végén, „azokról a feladatokról, amelyek nem kerültek be, vagy csak részben (csökkentett összeggel) szere­pelnek az 1989. évi fejlesztési javaslat­ban”. Azaz magyarra lefordítva: nincs rá­juk pénz, megvalósításuk csak akkor le­hetséges, ha ezt az összeget valahonnét- lakásokhoz kapcsolódó közművesítés­től, a játékcsarnoktól, a kereskedelmi szakközépiskola bővítésétől stb. - elven­nék. Ha sikerülne is valahonnét lefaragni, akkor is sok-sok „jelentkező" lenne az így felszabadult összegre, hiszen a csa­tári építkezésen kívül számtalan fontos, de anyagiak hiánya miatt a javaslatból ki­maradt fejlesztést kellene megvalósítani, az említett kimutatás szerint közel 200 millió forint értékben. Ha mód lesz mégis ezek közül valamit megvalósítani, akkor - mondja Pálfi János - a maga részéről körzete érdekeinek megfelelően inkább a szennyvízhálózat kiépítését fogja támo­gatni. Szekszárd Város Tanácsa mai ülésén dönt az 1989. évi költségvetésről, közte a Csatáron felépítendő közösségi ház sor­sáról. így már mindent értek... Csak azt az apróságot nem, hogy a döntés előtt miért szállítottak a helyszínre építőanyagot és azt vajon minek a rovására vásárolták? A döntés előkészítéséhez elengedhetetlen előterv, vagy netalán kiviteli terv készült- e és - a tervező gmk sem dolgozik ingyen- minek a rovására? Mert hogy döntés ugye csak ma várható...- ri - gk ­Ez nem áremelés?! Egyik ipari szövetkezetünk tetszetős kis levélszekrényeket készített 120 forintért. Ez viszonylag kedvező ár, a gyártás is nyereséges volt, így hát mindenki elégedett lehetett. Egészen addig, amíg fel nem emelték a szekrénykéhez szükséges alapanyag, a vaslemez árát, és veszteséges lett a termelés.- Sajnos, nekünk is emelnünk kell az árat - gondolták a szövetkezet vezetői -, hiszen végül is szabadáras a termék. Igen ám, de a Kereskedelmi Minisztérium rendelete szerint a nagykereskedelem csak akkor veheti át az árut, ha előtte az árát egyeztették az Árhivatallal. A szigorú hivatal azonban - védve a vásárlók érdekeit - elzárkózott az engedélyezés elől, Így aztán a szövetkezet kénytelen volt megszüntetni a gyár­tást. A levélszekrény hiánycikk lett. Gondolt egyet egy másik szövetkezet, és - bár némileg fel­készületlenül - gyártani kezdett egy hasonló szekrénykét, 180 forintért. Igaz, kicsit silányabbra sikerült mint az előző, de legalább volt. Volt, egészen addig, amíg ismét felemelték a vaslemez árát, és ez a szövetkezet is pórul járt. Ók sem-adhat- ták drágábban, így aztán a nélkülözhetetlen termék hamaro­san újra a hiánycikkek listáját gyarapította. Nemrég hallottam, hogy az elsőnek említett szövetkezet is­mét gyártani fog levélszekrényt. Még nem tudják az árat, de 200-250 forint körül alakulhat, így lesz nyereséges. Egészen addig, amíg... Mert árat emelni még mindig nem lehet, hiába szabadáras a holmi. Itt pedig szó sincs áremelésről, hiszen új terméket kezdenek gyártani. Védeni kell a fogyasztót, mert ezek a telhetetlen gyártók az egekbe vinnék mindennek az árát. Milyen szerencsések va­gyunk, hogy az Árhivatal ilyen eredményesen vigyáz az érde­keinkre. Mert végül is egyszer sem emelték fel a levélszek­rény árát.- áa ­Hurok a kötélen- Nem lesz rá lehetőségem. Az igazgató felmondta a szerződésemet - sajnálkozott Ferencz Jóska és nyújtotta Tarisznyásnak a központból kapott levelet. Az osztályvezető úgy tett, mintha nem tudná, miről van szó. Lassú mozdulattal hajtotta szét a papirost, előkereste szemüvegét, s szinte minden szót „megrágva” olvasott. A kocsmáros türelmesen végigvárta, pedig tisztában volt vele: való­színű, hogy az osztályvezető fogalmazta a levelet, ha mégsem, a dön­téshez mindenképpen köze van. Azt is sejtette, amennyiben egyezségre jut vele borügyben, minden marad a régiben. Azt nem tudhatta Tarisz- nyás, hogy a méhesi kocsmáros sokkal keményebb legény, mint általá­ban az emberek, ö dafke típusú ember. Inkább elszenved sok ezer fo­rintnyi veszteséget, akár elölről kezdi az életét, de nem adja be a dere­kát. Legyen bármi a döntés: Palkó Sándor hamarosan megválik a válla­lattól. Nem feledve el, hogy azért néhány tüskét beleszúr némely embe­rekbe. Ezek egyike Tarisznyás Ferenc osztályvezető lesz. A levél olvasása után az osztályvezető sajnálkozni kezdett, közben a hatást leste a kocsmáros arcán. Mivel azon nem látott enyhülést, szitko- zódásra tért át.- Balfácánok! - hangoskodott és az asztalra dobta a levelet. - Ez így nem mehet tovább - folytatta -, majd én megmondom az igazgatónak. Ferencz Jóska arcán még mindig nem érezte az enyhülést. Ettől ta­nácstalan lett. Abbahagyta a szitkozódást Várt. Talán egy perc is eltelt így. Végül Palkó megszólalt:- Akkor sem árulom a maga borát - hangsúlyozta szinte egyenként a szavakat á kocsmáros.- Kit érdekel már a bor! - adta az ártatlant Tarisznyás.- Magát, Uram, nagyon is érdekli - hangzott a kocsmáros szájából. - És ne csinálja nekem a műbalhét - lépett Tarisznyáshoz közelebb -, mert egyszerűen nem áll az jól magának! Az osztályvezető megijedt a közeledő hústoronytól és pánikszerűen egy lépést tett hátra, csak beleütközött egy székbe, elvesztette az egyensúlyát és kénytelen volt Ferencz Jóskában megkapaszkodni. A kocsmárosnak ez már sok volt. Nem tudta tartani magát megeny­hült az arca, segített visszaadni áz egyensúlyát Tarisznyásnak és óriási hahotába tört ki. Az osztályvezető nem tudta, hogy most mi a helyzet. Bánatosan nézett a másik emberre, akinek rengett a tokája, a hangja betöltötte a kocs­maépületet. Nem tehetett mást, sarkon fordult és köszönés nélkül távozott. Fe­rencz Jóska legszívesebben megbillentette volna a hátsóját, de türtőz­tette magát. Még mindig nevetve ment utána és örömmel vette tudomá­sul Tarisznyás elkotródását. A találkozás után úgy döntött, hogy nem tárgyal senkivel a vállalatnál. Lassan lejár a szerződés, új üzletbe kezd. Maszek lesz. Kapóra is jött ne­ki, hogy a főutcán Taligásék árulták az örökségüket. Hamar lefoglalózta a házat, ami tökéletesen alkalmas volt, hogy egy presszót alakítson ki belőle. Tervéről nem szólt senkinek, Taligásékat is megkérte, hogy lehe­tőleg senkinek se említsék: megvette a házat. Nem telt el két hét: hivatták a központba. A hívásnak nem tett eleget, csak egy üzenetet hagyott a főosztályvezetőnek, hogy nem ér rá. Három nap múlva ismét levelet kapott, amiben már a vezetőség felajánlotta: vásárolja meg a méhesi kocsmát. Ez az új fejlemény aztán szöget ütött a fejébe. Kalkulált és arra az álláspontra jutott, hogy érdemes lenne. De ha belemegy, akkor nem ő a Ferencz Jós­ka. Érezte, hogy a vállalatnál elbizonytalanodtak. Ezt pedig ki kell használni, diktálni a feltételeket, neki kell diktálni először. Annyit üzent vissza, ő csak szerződéses üzletként számol az 513-as egy­séggel. Vásárlásról szó sem lehet. Bebizonyította: ez az épület már csak az Isten kegyelméből áll még. Több százezer forintot kellene rá- költeni, hogy abból igazán korszerű üzletet varázsoljon valaki. A következőkben azt mondták a központban, hogy hajlandók tovább­ra is szerződésesként kiadni, ha Ferencz Jóska megemeli a bérleti díjat. Erre természetesen azt válaszolta, hogy hajlandó bérbe venni az üzletet, de az épület leromlott állapota miatt csak fele áron. A huzavona kellős közepén aztán egyszer csak megjelentTarisznyás Ferenc. A kocsmáros nem tudta mire vélni a látogatást de úgy tett, mint­ha szívesen fogadná.- Ne szúrjon ki velem, ember! - méltatlankodott Tarisznyás. - A feje­met veszik, ha nem tudok magával kiegyezni.- Na látja - jegyezte meg szelíden a kocsmáros -, így jár az ember, ha nem méri fel lehetőségeit.- Dehát én... - próbált védekezni Tarisznyás.- Nyugodtan visszamehet Sárosdra és mondhatja, hogy Palkó Sán­dor köti az ebet a karóhoz. Újabb két hét múlva megkapta az értesítést, hogy csökkentik az „üzlet árát”, de a versenytárgyaláson Palkónak ott kell lennie. Ez elfogadható volt a méhesi kocsmáros számára is. Az továbbra sem derült ki, hogy ő már vásárolt egy üzletnek való házat. Várakozott. Aztán az egyik nap újabb meglepetés érte. Délelőtt zárva találta az üz­letet. Az ajtóra Szalkainé - a boltos - kiírta, hogy a központba ment. Este megtudta Ferencz Jóska, hogy felajánlották az asszonynak a boltot. A reagálás már ismert: Ferencz Jóska bezárta a méhesi kocsmát, ami délelőttönként vegyesboltként is üzemelt. Azon a hétvégén nem volt ke­nyér, tej - sztrájk volt, ami óriási megrökönyödést váltott ki mindenkiből. Csak Palkó Sándor volt nyugodt- folytatjuk - HJZAF,JÓZSEF A volt iskolaépület, kertjében épülne a toldalék

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom